Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-10 / 212. szám

2012. SZEPTEMBER 10.. HÉTFŐ SPORT Olasz menő Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a Forma-l-es Olasz Nagydíjat, az au­tós gyorsasági-vb idei 13. versenyét. Hamilton mögött a mexikói Sergio Perez (Sauber) lett a má­sodik, a pontversenyben éllovas spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik. Bravúrra készül a magyar csapat, Szalai és Juhász is nagyon elszánt Már évek óta erre vártak bajnokok ligája Szerencsés hatosba került a ZF-Eger együttese Megszerezte első NB lies győzelmét az újonc Putnok labdarúgás A magyar válo­gatott több játékosa szerint is ahhoz, hogy az együttesnek esélye legyen kijutni a 2014- es brazíliai világbajnokságra, pontot kell szereznie egy olyan csapat ellen, mint amilyen a keddi ellenfél holland gárda.- Örülök az andorrai győze­lemnek, és annak is, hogy si­került gólt szereznem - nyilat­kozta Szalai Ádám, aki pénte­ken, a vb-selejtezős nyitányon fejjel volt eredményes. - A hollandokkal vívandó össze­csapáson vissza kell hoznunk szurkolóinknál azt az érzést, hogy egy igazi nagy csapattal is fel tudjuk venni a versenyt. Hasonlóképpen vélekedett az 5-0-ra megnyert andorrai találkozón a magyar gólok so­rát nyitó középső védő Juhász Roland is: - Nagyon komoly céljaink vannak, márpedig ha ezeket valóban szeretnénk elérni, akkor egy oiyan csapat ellen is, mint a holland, pontot kell szereznünk. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese kedden Budapesten 20.30 órától fogad­ja a világbajnoki ezüstérmes hollandokat a Puskás Ferenc Stadionban. ■ S. K. Egri szempontból kedve­zően alakult a férfi vízilabda Bajnokok Ligájának sorsolá­sa. A nyolcaddöntőbe jutásra reális esély mutatkozik. Fenyves Balázs- Itt van végre egy olyan sorso­lás, amire évek óta vártunk - jelentette ki Gerendás György, a ZF-Eger vezetőedzője. - Nem lehet függetleníteni magunkat a visszalépő együttesektől, de nekünk akkor is az a célunk, hogy minimum a legjobb nyolc közé kerüljünk. Ehhez viszont feltétlen a csoportunk 1-2. he­lyén kell zárni. Örülök a sorso­lásnak, biztosan jó meccseket játszunk, két dolgot viszont le­szögeznék. Egyrészt nem gyen­ge ellenfelekkel játszhatunk, másfelől viszont olyan riváli­sokkal meccselünk, amelyek­kel szemben nemcsak itthon, hanem idegenben is győzelmi esélyeink lesznek. A franciaországi Canet- | en-Roussilonban négy darab | hatos csoportba sorolták a f résztvevő 22 együttest. Az ere- J deti huszonnégyes mezőny a £ sorsolás napján fogyatkozott Gerendás György vezetőedző fohásza meghallgatásra talált Két perc egri rövidzárlat Nagybátonyban NB in Salgótarjánban sem tudták lassítani a Hatvant, pontot szerzett a GYAK A labdarúgó NB III Mátra-cso- portja 4. fordulójában: Salgótarjáni BTC-FC Hatvan 2-3 (1-0) Salgótarján, 300 néző. V.: De­meter Miklós (Czerovszki M., Berendi T. Cs.). SALGÓTARJÁN: Babják Cs. - Galbács S., Sólyom Á. (Kálmán R., 46.), Híves B., Kerényi G. - Birincsik D. (Varga Cs., 69.), Bo- nivárt E., Sárközi T., Szilágyi Á.- Henrique (Taliga B., 57.), Kál­mán J. edző: Sebestyén Szilárd. hatvan: Bollók G. - Radovits V., Tóth P., Nagy Sz., luhász B. - Franyó R. (Hibó I., 80.), Székesi Á., Arany Z. (Mundi Z., 35.) - Surányi G. (Andrejcsák Á., 89.), Simon M., Szabó R. edző: Gál- völgyi István. gólszerzők: Sárközi T. (38.), Bonivárt E. (91.), ill. Franyó R. (48.), Simon M. (52.), Nagy Sz. (64.). JÓK: Kálmán J., ill. Rado­vits V., Mundi Z. SEBESTYÉN SZILÁRD: - A má­sodik félidő elején a hibáinkat jól használták ki a vendégek. A folytatásban csak futottunk az eredmény után, kevés sikerrel. gálvölgyi István: - Olyan mérkőzést tettünk magunknak nehézzé, amit illett volna a lá­tottak alapján nagyobb különb­séggel is nyerni. Szerencsére, ez most nem bosszulta meg magát. Kondek Ádám Tápiószecső-Felsőtárkány 1 1-1 (1-1) I Tápiószecső, 300 néző. V.: ifj. < Kovács Imre (Kovács G., Csete). J TÁPIÓSZECSŐ: Rácz R. - Al- I máshegyi A., Bátori B., Majzik Bertalan, Komonyi Gy. - Sztris- kó Z., Ficsor R., Szűcs I. (Gre- zsák Zs., 83.), Mohácsi G. (Nagy T., 70.) - Németh Gy., Majzik Balázs (Horváth M., 46.). játé­kos-edző: Rácz Róbert. felsőtárkány: Bákonyi - Se­bők K., Nagy Cs., Bíró P., Kaszás - Vágó - Ragó (Vígh F., 46.), Ba­ji Á. (Busái, 73.), Nagy P., Szűcs Á. (Felföldi M., 68.) - Klavács. játékos-edző: Vígh Ferenc. gólszerzők: Németh Gy. (4L), ill. Baji Á. (22.). JÓK: Ficsor R., ill. Baji Á., Vágó. RÁCZ RÓBERT: - A mutatott játékkal nem, de a megszerzett Nagy Endre a játékvezetőt okolja egy ponttal elégedett vagyok. Mindkét csapat kiharcolhatta volna a győzelmet, a vendégek közelebb álltak ehhez. vígh Ferenc: - Vezetésünk után érthetetlenül visszaesett néhány játékos teljesítménye. A második félidőben kockáz­tattunk, ami magában hordoz­ta a veszélyt, de mindenképpen nyerni szerettünk volna. Varga Zsigmond Na|ybátonyi SC-Egri FC II. Nagybátony, 350 néző. V.: Besnyő Márton Dávid (Róka M., Baghy Cs.). nagybátony: Roma G. - Sán­dor A., Vámosi Cs., Almási T., Németh T. - Szabó G., Csatlós Cs., Jeney, Kovács B. (Balázs A., 91.) - Alapi G., Ndjodo (Tóth M., 84.). edző: Csatlós Tamás. EGER: Gyárfás A. - Szaszkó M., Zsíros Á., Molnár K., Csep- csányi G. (Zvara D., 48.) - Ru- szó J., Kasza D., Szabó R. (Kis- kartali M., 48., Kaszab I., 60.), Szőllősi R., Mikó N. - Horváth Z. edző: Nagy Endre. gólszerzők: Kovács B. (81.), Csatlós Cs. (83.), ill. Kaszab I. (73.). KIÁLLÍTVA: RUSZÓ I. (75.). JÓK: Sándor A., Jeney, Csatlós T., Kovács B., ill. Molnár K., Szasz­kó M., Kasza D., Szőllősi R. nagy ENDRE: - Nem játszot­tunk igazán jól, de a srácok nagyon odatették magukat. Vezetésünknél ketten vitték az ellenfél kapusára a labdát, és még most sem értem, hogyan, de a játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé, amelyből kiállítás lett. Sajnos, összezuhantunk, ezeket a szituációkat még ez a társaság nem tudja helyesen le­reagálni. csatlós tamás: - Reméljük, már elindulunk felfelé. Ez a siker már nagyon ráfért a csa­patra. Bodolai Zsolt Túra VSK­Gyöngyösi AK-Ytong 0-0 Túra, 150 néző. V.: Varga Gá­bor (Dolnegó B., Szigetvári Z.). túra: Nagy G. - Szabó Á., Szilágyi R., Tóth T., Takács A. (Molnár M., 62.) - Hegedűs A., Tatár R., Bognár Gy., Sipos M. (Kovács P., 46.) - Hetrovicz G. (Kaszás G., 70.), Less K. edző: Sukaj Zsolt. gyöngyös: Halasi Á. - Barta Á., Gergely P., Nagy Á., Kovács Á. - Czéh M. (Vidra R., 53.), Pi- linyi I. (Horváth V, 8.), Nagy Lajos, Nagy László - Nádudvari A. (Tresó M., 70.), Ludányi N. edző: Török János. jók: Nagy G., ill. Halasi Á., Nagy Á., Gergely P. sukaj zsolt - A játékunkat leginkább a katasztrofális jelző illeti. Csúnyán megvicceltük a nézőket és magunkat is. török János: - Ismét egy megnyert mérkőzést sikerült döntetlenre hozni. Ajándékoz­tunk egy pontot a Túrának! Halmóczki Ferenc TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Mag- lód-MTK Budapest II. 2-1 (1-1), Rákosmente KSK-Bükkábrány 2-1 (1-1). A REAC-Ózd mérkő­zés tegnap lapzártánk után ért véget. HUNGÁRIA kettővel, ugyanis a magyar baj­noki címvédő Vasas és az orosz Sturm Csehov is visszalépett a sorozattól. A ZF-Eger gárdá­ja emiatt is kedvező helyzetből várhatta a húzást, utólag el­mondva pedig ki is jelenthető: szerencsés hatosba kerültek a hevesi sárga-kékek. A mieinken kívül az orosz Volgográd, a görög Vouliagme- ni, a német Hannover, a holland Schuurman és az A jelű kvalifi­kációs kör első helyezettje sze­repel a BL A csoportjában. A Volgográd ismerős lehet a Bits- key-uszodában. Legutóbb az orosz együttes 2005 novembe­rében LEN-kupa nyolcaddöntőt játszott és veszített el Egerben. A Vouliagmeni a görög bajnok­ság ezüstérmese, a Hannover pedig a német liga második helyezettje. A holland bajnok Schuurman nem jelenthet ko­moly akadályt, a selejtezőből érkező ellenfél pedig minden bizonyára az Egerben szintén ismerős spanyol CN Sabadell gárdája lehet. A hatosból az el­ső négy jut a nyolcaddöntőbe. labdarúgás NB II, 4. fordu­ló, nyugat: ZTE-SZTK 2-1, Kaposvár II.-Gyirmót 0-0, Csákvár-Tatabánya 0-1, Ba- ja-K.-misleny 0-2, Videoton Il.-Paks II. 2-1, Veszprém-Aj- ka 0-0, Sopron-Haladás II. 2-1, BKV-Győr II. 3-2. Kelet: Nyíregyháza-Újpest II. 2-1, Szolnok-B.-csaba 0-0, Ceg­léd-Szeged 1-1, Putnok-B.-új- város 2-1, Vác-Orosháza 0-2, FTC II.-K.-barcika 1­-1, Mező­kövesd-Vasas 1-0, Honvéd II.-DVSC II. 0-1. ■ S. K. 1 W TOTÓ Aff* A 36/2. hét eredményei: 1. Hollandia-Törökország 2-0 1 2. Észtország-Románia 0-2 2 3. Litvánia-Szlovákia 1-1 X 4. Szlovénia-Svájc 0-2 2 5. Lettország-Görögország 1-2 2 6. Montenegró-Lengyelország 2-2 x 7. Finnország-Franciaország 0-1 2 8. Moldova-Anglia 0-5 2 9. Wales-Belgium 0-2 2 10. Izland-Norvégia 2-0 1 11. Bulgária-Olaszország 2-2 x 12.Argentína-Paraguay 3-1 1 13.Peru-Venezuela 1-0 1 Plusz egy mérkőzés 14. Kolumbia-Uruguay 4-0 1 í _______ _________ .. _ ... 1 HIRDETÉS VÁSÁROLJ SZEPTEMBER 12-ÉN, SZERDÁN LEGALÁBB 15. VAGY AKAR 20%-0S KEDVEZMÉNNYEL AZAGRIAPARK MEGJELÖLT ÜZLETEIBEN A KEDVEZMÉNYEKRE JOGOSÍTÓ KUPONOKAT KERESD A HONLAPUNKON, VAGY AZ INFORMÁCIÓS PULTNÁL! Vögel« OFFICE Qocktjard | Madonna ~] ^ <rw tif msaeoLl a Llbrl NOSZTALGIA ut­al IbbÄ. Cl.ukln IX-vSí Amennyiben az adott üzletben más kedvezmény is érvényben van, a kedvezmények összevonhatóságáról az üzletek saját hatáskörükben döntenek. Részletek az üzletekben. I www.aqriapark.hu

Next

/
Thumbnails
Contents