Heves Megyei Hírlap, 2012. szeptember (23. évfolyam, 205-229. szám)

2012-09-10 / 212. szám

2012. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ HORIZONT - SZOLGALTATAS 13 Együttműködik az ipartestület a munkaügyi hivatallal Változást hozó megújulás egér A piac melletti parkolót lezárják, de újakat jelölnek ki A tenyeréből is és kártyából is adtak jóslatot az adóellenőrnek Budapest A mikro-, családi, kis- és középvállalkozások működésének javítása, a fog­lalkoztatás bővítése érdekében együttműködési megállapo­dást kötött az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) és a Nemzeti Munkaügyi Hiva­tal. A megállapodásban - ame­lyet Németh László elnök és Komáromi Róbert főigazgató írt alá - rögzített közös válla­lások kiterjednek a munkavé­delemre, a foglalkoztatás jogi és fizikai biztonságára, a szak­képzési rendszer fejlesztésére, a foglalkoztatási célok elérésé­re, a tananyag-fejlesztésekre és a szakmai vizsgakövetelmé­nyek kidolgozására. Szeretnék elérni, hogy az együttműködés járási szintre is kiterjedjen, felhasználva, hogy az ipartes­tületek szinte minden járásban megtalálhatóak. Az IPOSZ részt vesz a jog­szabályok előkészítésében, végrehajtásában, összegyűjti a foglalkoztatási jogsértéseket, javaslatot tesz a megoldásukra. Adatot gyűjt a foglalkoztatás­ról, a képzési és munkaerő- igényről. Az iparos szövetség megteremti tagjai számára a Nemzeti Munkaügyi Hivatal „Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért” programjához történő egyszerű és gyors csat­lakozásának feltételeit. ■ T. B. lebukás Rossz napja volt an­nak a jósnak, akihez az adóha­tóság Heves megyei adóellen­őrei telefonon jelentkeztek be. A kistelepülésen élő, népszerű jövendőmondó a hírek szerint még a szomszédos országokba is jár „praktizálni”. A találkozáskor a jósnő a tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellen­őr jelenét és jövőjét, majd 25 ezer forintot kért. A revizor azonban jelezte, hogy nincs nála ennyi pénz, mert a telefo­nos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a „tari­fáját”. Felkínált ötezer forintot, amit az asszony el is fogadott, majd újabb kártyákat húzatott, közölve, hogy azok jelentését következő alkalommal 40 ezer forintért fejti meg. Ám az adó­ellenőr ezt a szolgáltatást már nem akarta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és iga­zolta ellenőrzési jogosultságát. A jósnő saját sorsának ala­kulására, úgy tűnik, nem figyelt, a hatósági személy je­lenét és jövőjét sem elemezte elég pontosan, mivel az elfoga­dott összegről bizonylatot nem adott. Kiderült: engedéllyel, adószámmal sem rendelkezett, emiatt több százezer forint mulasztási bírságot szabhat ki neki az adóhatóság. ■ SZ. Z. Elkezdődött az egri belváros rehabilitációja. A beruházás a forgalmi rendben több vál­tozással is jár. Pócsik Attila Mától egyirányú a Zalár utca, csak az Árva köz felől lehet a Markhot utca felé közlekedni rajta. Jó hírrel és rossz hírrel is ké­szült a minap tartott tájékozta­tóján Sós István egri alpolgár­mester. Előbbiről szólva kije­lentette: elkezdődött a megye- székhely egyik legjelentősebb beruházása, a belváros rehabi­litációja. Utóbbi szerint e nagy­szabású munka több esetleges kellemetlenséggel is jár majd. |-A beruházás, melynek ered- f ményeként megszépül a belvá- f ros, új közösségi terek jönnek I létre, emblematikus épületek, területek teljes közműrendsze­re is megújul, szeptemberben elindult. Az önkormányzat és a kivitelező nevében az itt élők türelmét és megértését kérem. Az átmeneti állapotokat közö­sen vállaljuk, hogy a belváros még élhetőbbé váljon. Sós István elmondta: mától egyirányúsítják a Zalár utcát: csak az Árva köz felől lehet a Markhot utca irányába közle­kedni, s ezt a forgalmi rendet a parkolóház építési ideje alatt (előreláthatólag jövő év márciu­sának végéig) fenn kell tartani. Ugyancsak mától építési terü­letté nyilvánítják és lezárják a piac melletti parkolót, valamint a Zalár utcai, patakparti parko­lót. Az egri önkormányzat ezzel párhuzamosan ideiglenes par­kolókat jelöl ki a Katona téren, a Tábornok-ház mögött, a Ma­lom utcában, az egykori 3-as iskola udvarán és a Tündérpart utcában, a valamikori Lendület sportpályán. Hozzátette: várhatóan szep­tember 17-étől a Széchenyi utca Árva köz és a Tűzoltó tér közöt­ti szakaszára csak az építési forgalom, a tömegközlekedést biztosító buszok, valamint a ta­xik hajthatnak be, így megszű­nik az átmenő forgalom a Szé­chenyi utcában. Az észak-déli irányú városi átmenő forgal­mat teljes egészében a 25-ös számú főútra terelik.- Kiemelt célunk, hogy a bel­városi üzletek, a piac árufel- töltése, a belvárosi szolgáltatá­sok működése a rehabilitációs program ideje alatt is zökkenő- mentes és folyamatos legyen, ennek érdekében - szükség esetén - ideiglenes útvonalakat jelölhet ki az önkormányzat. A karácsonyi vásár nem marad el sós István elmondta: nem ki­zárt, hogy a jövőben lesz olyan időszak, amikor teljesen le kell majd zárni a Zalár utcát, ekkor megnyitják a Maczky Valér utcát az átmenő forgalomnak. Az al­polgármester kiemelte: az egriek­nek a beruházás miatt nem kell lemondaniuk a Katona téri kará­csonyi vásárról, a belvárosi mun­kálatok ugyanis nem veszélyezte­tik annak megrendezését. MOZI AGRIA MOZI 15.30.18.00 és 20.30 órakor: A Bourne-hagyaték 17.00 órakor: Valaki más élete 19.00 órakor: 2 nap New Yorkban 17.30 és 19.30 Michael URÁNIA MOZI 16.00 órakor: Csingiling, a szárnyak titka - 3D 18.00 és 20.00 órakor: Step up 4. - Forradalom - 3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 órakor: Bordélyház GYÖNGYÖS ­GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14.00 órakor: Csingiling, a szárnyak titka - 3D 16.00 és 18.00 órakor: Step up 4. - Forradalom - 3D 20.00 órakor: The expendables ­A feláldozhatok - 2D 15.00 és 19.30 órakor: Ted 17.00 órakor: A Kilimandzsáró hava HMaaaaMi éjszakai állatorvosi ügyelet, szeptember 10-én este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Szarka Szilárd látja el az állatokat. (rendelő: Eger, Szvorényi u. 42.). Tel.: 70/2752-694. AZ ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legfen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen“ fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hír­lap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu cím­re várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth g Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije I választja ki a hónap legjobb fotó- § ját. A hónap képének készítőjét | a Heves Megyei Hírlap könyv- I jutalomban részesíti. A kép címe: Csapdában a lódarázs 10.00 A Tv Eger műsora (a vasárnapi adás is­métlése) 11.00 Diginfó - A Tv Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás (egri hír­adó, időjárás-jelentés, útinform) 18.20 Mese­mondó (ism.) 18.30 Fogadóóra (közszolgálati magazin) 19.00 HírAdás (egri híradó, időjá­rás-jelentés, útinform) 19.20 Egri magazin (vá­rosi magazinműsor) 20.00 HírAdás (egri híradó, időjárás-jelentés, útinform) 20.20 Agriasport (televíziós sportmagazin) 20.50 Sport+ Labda­rúgó Ligakupa, 1. forduló: az Egri FC-Debreceni VSC mérkőzés közvetítése felvételről- képújság - 10.00-től és 18.00-tól a múlt keddi adás ismétlése 10.00 LTV-szignál 10.02 Gasztrománia - a másodéves mozgó­képkultúra és médiaismeret szakos hallga­tók főzőműsora 10.47 Az Eszterházy Károly Főiskola Ének-zene Tanszék zenei táborának tanári nyitókoncertje 11.45 .Borkultusz” - borászathoz kapcsolódó képzésfejlesztési programok megvalósítása az Eszterházy Károly Főiskolán - projektzáró, összefoglaló 11.58 EKF Himnusz - képújság - 14.00-től és 21.00-től a múlt pénteki adás ismétlése 14.00 LTV-szignál 14.02 Firkászok, ami a toliból kifér - háttérbeszélgetés egri sport- újságírókkal 14.30 Val d'lsere (downhill vi­lágkupa kvalifikáció - összefoglaló) 14.35 lonescu - A kopasz énekesnő 15.37 Kép­zavar - filmes magazin 16.00 EKF Himnusz- képújság ­HELYI MŰSOROK AGRIA TV 0.00 Képhír 08.00 Film 10.30 Képhír 13.30 Magazin 14.30 Közvetítés 15.30 Magazin 16.00 Közvetítés 16.30 Magazin 17.00 Közve­títés 19.00 Magazin 20.00 Archív 21.00 Közve­títés 21.30 Film 22.00 Bedekker RÁDIÓ EGER 00.00-05.00 A város ritmusa 05.00-06.00 Magyar óra 06.00-10.00 Jó Reggelt Eger, Szabó Sándorral (félóránként hírek, időjárás, útinform, 7.15 - Sporthírek) 10.00-12.00 Mű­sorvezető Rohlicsek Judit 12.00-14.00 Déli kí­vánságműsor (tel.: 36/420-420, SMS: 20/339- 33-33, facebook.com/radioeger, 13.40 Sport­hírek) 14.00-18.00 Műsorvezető DebnárÁdám (17.45 Sportmix) 18.00 Agria Hírei, napi hírösz- szefoglaló 18.06-20.00 Rádió Eger Top 20, slá­gerlista Debnár Ádámmal 20.00-20.06 Agria Hírei, napi hírösszefoglaló (ism.) 20.06-22.00 Luxfunk Blackmix (a legnagyobb fekete zenék, mixben) 22.00-00.00 A város ritmusa DIÓ RÁDIÓ 00.00-04.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55 Délutáni Robogás Kürtös Ist­vánnal - hazavezető, közlekedési infókkal, ütés slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, nap­közben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25,10.00,18.00, 20.00, 21.55, 23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítése 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 10.45 A lélek szava 11.05 Mesterségem címe­re 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincses­tár 14.05 Hajrá Magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális Hírek 17 15 Kora Esti Hírmondó 17.30 A Régió Sportja 17.45 Egyházi hírek (ism) 18.00 Rózsafúzér 18.35 Közelkép 19.00 Hírek 19.10 Nem középiskolás fokon - A magyar irodalom gyöngyszemei 19.40 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.40 Hét nap Hírösszefoglaló 21.05 Az írások szerint (ism) 22.10 Közélet (ism.) 23.25 Hitvalló (ism.) RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Dévényi Dani 6.00 Kukori, műsor­vezető Harsányi Levente, Happy Endre, Peller Mariann 10.00 TOP 1011.00 A Leghosszabb zenei óra 12.00 Déli kívánságműsor 14.00 Györke Attila 17.00 Cooky Live Mix 18.00 Cooky Show 21.00 Top 40 22.00-24.00 Dis­co' s Hit. PROGRAMAJÁNLÓ egerben, a Bródy Sándor Me­gyei és Városi Könyvtár aulájában ma délután 5 órakor Kállay László természetfotós nyitja meg Deme­ter Pál Lekapott pillanatok című fotókiállítását. A tárlat szeptember 22-éig tekinthető meg a könyvtár előterében. egerben, a várban kedden kez­dődik az Ostrom 38 napja elneve­zésű programsorozat, az 1552-es csata 460. évfordulója alkalmából. Délután három órától a Dobó-bás­tya rendezvénytermében nyílik ki­állítás „A kereszténység Herkule­se - Dobó István élete képekben" címmel, majd ugyanitt tudományos emlékülést szerveznek, amelyen mások mellett dr. Csiffáry Gergely történész ismerteti a Dobó István­nal kapcsolatos legújabb kutatási eredményeket. EKMK SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ 17.00: FELFORGATÓ GENERÁCIÓ A KÖZÖSSÉGEKBEN 1. ELŐADÓ: Gergyely Zsuzsan­na óvodapedagógus, Viszlay Anita parapszichológus helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 11., KEDD 13.00: ORVOS-BETEG TALÁLKOZÓ vendég: dr. Somorjai Béla, a Markhot Ferenc Kórház onkológiai osztályának veze­tő főorvosa helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 17.00: „TERRA” Kopasz Tamás Munkácsy-dí- jas festőművész kiállításá­nak megnyitója megnyitja: Prosek Zoltán művészettörténész helyszín: Templom Galéria SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK 17.00: MÍVES FÁK Kiállításmegnyitó a Heves Megyei Népművészeti Egye­sület tagjainak válogatott munkáiból HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház INFORMÁCIÓ: 36/517-555, 36/510-020 www.ekmk.eu MŰVÉSZETEK HÁZA EGRI SZÜRET 2012 SZEPTEMBER 21., PÉNTEK 16.00: szőlőáldás a bazili­kánál, majd felvonulás a Szépasszony-völgybe, ahol 21 óráig folkprogramok és kiváló borok várják a ven­dégeket az egri szüret idei rendezvényein.

Next

/
Thumbnails
Contents