Heves Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-09 / 186. szám
3 2012. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Föld alatt múlt és jelen pincerendszer Eger történelmi belvárosa mélyén kalandozhatunk Alapelv, hogy a pinceágak teljességében a meglévő állapotot mutassák, ne kulisszaként szolgáljanak, hisz jelenleg is különlegesen változatosak HÍRSÁV Új plébános szolgálja a helyi híveket LŐRINCI Augusztus l-jétől új római katolikus lelkipásztor teljesít szolgálatot a városban. Az eddigi megbízott plébánost, Rados László atyát más településre helyezte a váci püspök, utódjául Széles Lászlót nevezte ki, aki 1961-ben született, Káliéról származik. Egerben végezte el a hittudományi főiskolát, 1990-ben Vácott szentelték pappá. Legutóbbi állomáshelye Tószeg volt. ■ T. 0. Megválasztották az iskolaigazgatót Bélapátfalva Dorkóné Bar- ta Edit, az eddigi megbízott igazgató vezetheti a bélapátfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola, Óvoda és Logopédiai Szakszolgálatot. A képviselő-testület a közelmúltban határozott, hogy támogatja az intézményt 2011. óta irányító pedagógus pályázatát. Dorkóné Barta Editet öt évre nevezte ki a grémium. Az iskola január 1-jétől állami fenntartásba kerül. ■ T. B. Városnapot rendeznek pályázati támogatással lőrinci szombaton és vasárnap rendezik meg a hagyományos városnapot a településen. A színes programok között ezúttal is megválasztják a térség szépét. Víg Zoltán polgármester elmondta: az önkormányzat és a Lőrinci Kultúrájáért és Sportjáért Közhasznú-Alapítvány is pályázatot nyújtott be az esemény anyagi támogatására. Mindkét kandidá- lás sikeresnek bizonyult, így 3,6 millió forintot nyertek a lebonyolításra. ■ T. 0. Víg Zoltán polgármester Pályázat segítségével újulna meg az Eger alatt húzódó érseki pincerendszer, amelyből hazánkban egyedülálló látványosság lehet. Fényjáték és ősállat a föld alatt. Pócsik Attila Az egri önkormányzat fejlesztési elképzelései között közel húsz évvel ezeíőtt fogalmazódott meg a belváros alatt húzódó érseki pincerendszer turisztikai hasznosítása „Város a Város alatt” néven. Most új mérföldkőhöz érkezett a történet: egy pályázat segítségével létrejönne Magyarország egyetlen komplex földalatti pincehálózata, amely a történelmi belváros egészét bejárhatóvá teszi, és ahol az időutazás a pincejáratokat dúsító élményelemek által válik megélhetővé.- Az egriek több száz éve együtt élnek a város alatti pincerendszerrel - hangsúlyozta Sós István alpolgármester. - Az itt élők ismerik minden előnyét és hátrányát. A föld alatti vája- tok a világháború idején menekülésre szolgáltak, de a kitermelt tufakövet is felhasználták egykor: sokan ebből építkeztek a belvárosban. Persze, a járatok gondot is okoznak: a 70-es évektől napjainkig több föld alatti pince szakadt be. Most új típusú városmarke- ting-feladatra vállalkozik Eger. Ennek alapelve, hogy a pinceágak teljességében a meglévő állapotot mutassák, ne egy kulisszaként szolgáljanak, hisz jelenleg is különlegesen változatosak. így új tárgyak elhelyezése helyett fény- és hanghatásokat használnak, a legmodernebb technika segítségével fénnyel festik a falakat, s 3D animáció vár a látogatókra. A tervező a látványosságot öt külön programelemre osztotta, amelyek együtt és külön-külön is üzemeltethetők. A felszínen olyan jeleket helyeznek majd el, mely a közlekedők számára a város alatti város jelei lesznek. Ezek teszik mindenki számára érzékelhetővé, hogy a város alatt egy pinceváros búa tervezett programelemeket együtt vagy akár külön-külön is látogatni lehet. Aki jegyet vált, az utána egy világító gömböt, egyfajta szőlőszemet kap a kezébe, ez a jelkép köti valójában össze a föld alatti látványosságokat. A túra végén pedig, miután a látogató megismerte a vájik meg. Mindegyik valamilyen kapcsolatot teremt a felszín és a pincék között. A jelenlegi Broadway diszkónál épülne meg a Fogadó, azaz a látogatói épület, ami egy ■ A tervező a föld alatti látványosságot öt különböző programelemre osztotta. piactér-hangulatú fedett utca. Nemcsak a Város a Város Alatt be- és kijárata, hanem a Széchenyi utca és az Eszterházy tér közötti gyalogosforgalmat is átvezeti, bevonva a város vérkeringésébe. Egyebek mellett piacteret és színpadot is álmodtak ide a tervezők. A Cellária a központi pincerendszert foglalja magába. Itt található majd egyebek mellett a Szemfényvesztés című, vakok életét beros történetét, a falban és a periszkópon látta a jelent és megcsodálta a fényjátékot, egy de- mizsonba helyezi a fénylő „gyümölcsöt”. Az esemény tehát egyfajta modern szürettel ér véget. Sikeres pályázat esetén jövőre kezdődik a nyolcszázmilliós munka. mutató kiállítás és a Zöld sziget is. Ez utóbbi a buszpályaudvar és Érseki szeminárium közötti területen az azt körbevevő gyalogosfelülettől kőtámfalakkal elzárt, sűrű fás, kiemelt terület lesz, ahová üveglifttel lehet majd feljutni. A harmadik programelem a História nevet kapta, az itt kialakított tárlat a környék geológiai múltját és Eger történetét mutatja be a földtörténeti harmadidőszaktól egészen napjainkig. Az időutazást egyebek mellett egy „virtuális tengeri akvárium” teszi teljessé: fő látványossága egy tengeri ősemlős, a mai fókákra, illetve rozmárokra emlékeztető tengeri tehén, a „Haplosiren Legányii Kretzoi”. Az ősállat nevét első kutatójáról, az egri Legányi Ferencről kapta. Az egykori Taverna borozó lesz a Röntgenszemmel elnevezésű program helyszíne, ahol a falakban kialakított üregekbe tekintve láthatja az érdeklődő: mi van a föld alatt, s egy periszkóp segítségével, hogy mi található felette. A Labirintus nevet viselő kalandtúra látogatóira izgalmas időtöltés vár majd. a Gyertyás Borok Házától indulva ugyanis lehetőség lesz a föld alatt bú- jócskázni számháborúzni vagy akár lézerharcot vívni. JEGYZET Veszélyes üzem egy tizenöt országra kiterjedő holland kutatás szerint az olaszok a legrosszabb sofőrök, de bénák a görögök és a lengyelek is. Magyar- országot nem vonták be e felmérésbe, de valószínűleg mi sem végeztünk volna túl jó helyen. Tudom, tudom: a vezetés olyan, mint a labdarúgás, mindenki ért hozzá, mégis a futottak még kategóriájába tartozik a magyar válogatott. Többségünknek van számos olyan élménye, amikor kisebb-nagyobb , vehemenciával anyáznia kellett másik vezető miatt, én például legutóbb tegnap reggel tapostam kíméletlenül a fékbe, amikor egy autó előttem hirtelen lelassított, majd irányjelzés nélkül balra kanyarodott. bízott önmagában, vezetői tudásában az a Békés megyei buszsofőr is, aki több száz métert tett meg úgy, hogy közben újságot lapozgatott. Mondani sem kell, ez mennyire veszélyes, s az ember elhiszi, hogy unalmas lehet nap mint nap megtenni ugyanazt a távot, de az ilyen akkor sem elfogadható. Hallgasson rádiót, kukkolja a mögötte ülő, álló csajokat, de ne olvasson, mert ennél jobban semmi nem tudja elvonni a figyelmét. egyszer voltam egy buszbaleset részese, amikor egy turistajárat Romániában be akarta hozni a lemaradását. A busz kicsúszott egy kanyarban a benzinkút mellé, megdőlt, de szerencsére nem borult fel. Nagy mázlink volt, hogy nem a töltő- állomásba rohantunk bele, akkor valószínűleg már nem pötyögtem volna be e sorokat laptopom billentyűzetén. veszélyes üzem - a táblát nyugodtan kitehetnék gyakorlatilag bármely út mellé. Kéretik ennek megfelelően közlekedni, s véletlenül sem kell lemondani az újságolvasásról, de megvan annak is a maga ideje. Az út végére hatalmas fürtöt kapunk Az USA elleni terrorizmussal gyanúsítják a férfit elfogás Különleges egység csapott le az internetező fiatalemberre, aki a Fehér Házat vette célba Ötvennégymillió forint juthat egri kultúrára ►Folytatás az 1. oldalról- Ez olyan, mint egy rémálom- közölte a fiatalember. - Jöttem haza a munkából kerékpárral, és egy, az utcánkban álló fekete furgonból egy magas, kopasz férfi kiszállt, az után érdeklődött, merre találja a polgármesteri hivatalt. Még válaszolni sem volt időm, mert hirtelen rám vetette magát, és a semmiből ott termett másik két rendőr is. Néhány pillanat után már húsz rendőrautó vett körül és vagy harminc rendőr özönlötte el az utcát. Ezt követően megbilincselték a férfit, majd átkutatták az otthonát. Kutyát is bevetettek, ugyanis robbanószert kerestek. A házból lefoglalták a számítógépet, továbbá a fiatalember két mobiltelefonját. .- Én nem küldtem semmiféle e-mailt - szögezte le. - Lehetséges, hogy internetes kalóz áldozata lettem, aki az én gépem azonosítóját használta fel a kétes dolgainak a kivitelezésére. Nem vagyok terrorista, nem akarok én senkinek semmi rosszat. Az amerikai hatóságoktól kapott információi alapján ismeretlen tettes július 27-én egy, az | Egyesült Államokban bejegy- | zett és működtetett nyilvános J kormányzati weboldalra, egy § magyarországi e-mail címről, Férfi, számítógép, utóbbin a Fehér Ház. Képünk illusztráció magát terroristának valló, a Fehér Ház ellen irányuló, augusztus 4-ére tervezett támadással fenyegető tartalmú üzenetet küldött - áll a Nemzeti Nyomozó Iroda lapunkhoz eljuttatott közleményében. A TEK és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozása során rövid időn belül azonosították az elkövetőt és a tartózkodási helyét. A bűncselekmény elkövetésével egy 26 éves, büntetlen előéletű, jános- hidai lakos gyanúsítható megalapozottan, akinek elfogására augusztus 3-án került sor. A gyanúsított a bűntény elkövetését elismerte, tettére kézzelfogható, érdemi magyarázattal nem tudott szolgálni. ■ EGER A Belügyminisztérium augusztus elején döntött egyes előadó-művészeti szervezetek, könyvtárak működésének kiegészítő támogatásáról. Heves megyéből három intézmény működtetésére kapott plusz forrást a fenntartó. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 31,34 millió forint kiegészítő támogatásban részesül, míg a Gárdonyi Géza Színház 20,67 millió, a Harlekin Bábszínház pedig 1,82 millió forint többletbevételhez jut. Az egrieken kívül további hat megyei jogú város tíz kulturális intézménye kap támogatást, összesen több mint 346 millió forintot. ■ T. B.