Heves Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-25 / 199. szám

2012. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 HÍRSÁV Éjszaka is horgásztak két falu versenyzői maklár Hetedik alkalom­mal rendezte meg az idén a makiári és nagytályai önkormányzat a két falu hor­gászainak versenyét. A pe- cások tegnap este dobták be az első csalikat az alatkai Alaszka horgásztóba, és egészen szombat délig verse­nyeznek. Mivel a pecás meg­mérettetés éjszaka indul, ezért nem hirdettek külön kategóriát a gyerekeknek, a legfiatalabb induló 14 éves lehetett. ■ G. R. Szádalmási vendégek jártak a Blikkben szilvásvárad Huszonhárom éve létesült testvér-települé­si kapcsolat a felvidéki Szád­almással. A minap a szádal­mási polgármesteri hivatal dolgozói látogattak a köz­ségbe Hric Pál polgármester vezetésével. A vendégek az önkormányzati rendszert ta­nulmányozták, s felkeresték a Szalajka-völgyet is. ■ B. K. Ingatlanokat venne az önkormányzat bekölce Hétfőn délután tartja következő ülését a bekölcei önkormányzat kép- viselő-testülete. Határoznak arról is, milyen szankcióra számíthatnak azok, akik közösségellenes magatartást tanúsítanak, de döntenek a körjegyzőségből való kiválásról, illetve a mikro- térségi közoktatási társulás megszüntetéséről. Szóba kerülnek a pályázatok is, ön- hiki-forrást is szeretnének nyerni, s folytatnák a köz­munkaprogramot is. Több helyi ingatlant is meg kíván­nak vásárolni. ■ T. B. Lesz még közmunkaprogram Mertek nagyot álmodni átadták Kétszázmillió forintból újult meg az Egri Tűzoltó Múzeum Kevés olyan múzeum létezik az országban, ahol a látogatók akár működés közben is megnézhetik az évtizedekkel korábban használt eszközöket. Egerben, a Tűzoltó tér 5. szám alatt, a volt tűzoltó- laktanyában 1999 szeptem­berében, az egri tűzoltóság megalakulásának 125. jubi­leumán nyílt meg a tűzoltó múzeum, amely most uniós és állami támogatásból újult meg és bővült ki. Guti Rita 70 fOlíi . jllfj, A Ál>', A tűzoltó múzeujn, ahol a múlt értékeit a modern technika vív­mányai keltik életre. Ez volt a címe azon pályázatnak, amely­nek segítségével az Új Széche- nyi-terv Észak-magyarországi Operatív Programjának támo­gatásával az EVAT Zrt. meg­újította a műemlék épületben működő Egri Tűzoltó Múzeu­mot. Összesen 215 millió 397 ezer 559 forintos támogatást költhettek arra, hogy az épüle­tet és a benne megtekinthető kiállítást a mai kor követel­ményeinek megfelelően meg­újítsák. Nem csupán a tárlat újult meg jórészt a megyében működő tűzoltó egyesületek adományaiból, hanem inter­aktív elemekkel frissítették fel. Hamarosan étterem is nyílik a komplexumban, az udvaron játszótér és ajándékbolt is várja a látogatókat, s egy szabadtéri mobilszínpad is segíti majd, hogy kedvelt pihenő- és talál­kozóhellyé váljon. A megnyitón Habis László a hely épp ezen funkcióját emelte ki. A városrész a belváros és a legtöbb egrinek otthont adó Fel­sőváros között fekszik. A pol­gármester abbéli reményének adott hangot, hogy nemcsak ■ Egy hely, ahol a múlt értékeit a modern technika vívmányai keltik életre. a turisták, de a helyiek is szí­vesen választják majd prog­ramjaik helyszínéül a kertet, a múzeumot. A polgármester rámutatott: amiként a tűzoltók és katasztrófavédelmi szakem­az archaikus kiállítótérben a XX. század első felében műkö­dő városi tűzoltóságok muzeá­lis értékű járművei láthatóak, amelyek használatát egy rövid­film mutatja be. Ugyanígy az 1940-50-es évek híradós állo­másainak technikai eszközeit is megismerhetik a lágogatók. A restaurátorműhelyben helyet kapott egy, a hagyományőrzők berek legfőbb tulajdonsága a bátorság, a múzeumot újragon­doló EVAT Zrt. vezetői is bát­rak voltak, amikor turisztikai attrakciót álmodtak a múzeum fejlesztésének elhatározásakor. Az ötlet 2009-ben fogalmazó­dott meg, a megvalósítás 2010 őszén kezdődött. A tegnap át­adott múzeum országos szinten is egyedülálló szakmatörténeti, kulturális-turisztikai attrakci­óval, a múlt történelmi értékeit a jelen kor technikai elemeivel együtt bemutatva - a fenntartó reményei szerint - felejthetet­len élményt nyújt felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt.- Élővé kívánjuk tenni ezt a helyet - mondta Várkonyi György, az EVAT vezérigazgató­ja a megnyitón. - Fontos, hogy a múlt értékeit bemutassuk, de által használt kocsifecskendő és egy Zuk kisteherautó is. A tárgyak hangját is megismer­heti a látogató, ezzel válik teljes­sé az 1900-as éveket idéző han­gulat. Mindez ellenpontjaként akár fotózkodhatnak is a ven­dégek, akik azután a képet elektronikus levélben azonnal el is küldheti bárkinek a hely­színről. ■ Ön szerint beváltja a remé­nyeket a tűzoltó múzeum? Szavazzon hírportálunkon ^7*— ma 16 óráig: HE0L.hu Jr A szavazás eredményéta hol­napi számunkban közöljük. a ma emberéhez szeretnénk kö­zel kerülni. Az országban nap­jainkban működő egyik legmo­dernebb kiállítóhelyet adtuk át - tette hozzá. A megnyitón ott volt Karin Posner-Mullen, az USA ma­gyarországi nagykövetségének sajtó- és kulturális tanácsosa is. A követség jóvoltából nyílik szeptember 11-én az új tűzoltó múzeum első időszaki kiállí­tása Érezd át, 09.11 New York címmel. Szintén a megnyitón gazdagodott a kiállítás a Dobó utcában működő Történeti Tár­ház létrehozója, Tóth Sándor jóvoltából egy 1917-es tűzoltósi­sakkal, amit Csontos Ambrus­nak, a Heves Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság vezetőjé­nek adott át az ajándékozó. A lé­tesítményt dr. Katona István egri segédpüspök szentelte fel, a nemzetiszín szalagot pedig dr. Gora Zoltán, az Országos Ka­tasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes vezetője vágta át. Régi emlékek, interaktív elemek egy térben LÁSZLÓ ERZSÉBET Küzdelem a milliókért törésvonalak hasadtak ismét a nemzeti egységen, amióta széltében-hosszában elterjedt hazánkban, hogy mennyit ér egy olimpiai arany. A 35 millió egyesek szerint méltó elismerés, má­sok háborognak az állami bőkezűségen, azon, hogy az elsőtől a nyolcadik helye­zettig, arányosan mindenki részesült a jutalomból, ösz- szesen 2 milliárd 170 millió forintból. olvasom, hogy a brit baj­nokok egyetlen fontot sem kaptak azért, hogy dicsősé­get szereztek országuknak, ellenben a grúzok egymillió euróval lettek gazdagabbak a megszerzett érmek után. A vita további élezése helyett többre megyünk, ha leásunk a gyökerekig. Amikor egy család úgy dönt, hogy gyer­mekét beíratja valamely sportklubba, többnyire mé­lyen be kell nyúlnia a zse­bébe. Sportruhát, -cipőt, -fel­szerelést kell vennie, fizetnie az utazásokat. Eközben ki­tűnnek a tehetségek, itt már támogatóként belép az állam, s ha sikerül, néhány vállal­kozó. Az állami költségvetés sportra fordított részében per­sze jócskán benne vagyunk mi, magunk is a befizetett adóforintjainkkal. Sok százan szívesen nyúltak a zsebük­be, hogy Londonban buzdít­sák a mieinket, ott voltunk a tévék előtt, szorítottunk a magyaroknak, s íme, a végén megint csak odatettük a ma­gunkét, amikor a költségve­tésből a kormány lekanyarí- tott kétmilliárdot, hogy meg­jutalmazza a legjobbakat. egyébként a már említett brit kormány nem annyira skót, mint amilyennek tű­nik. Igaz, hogy nem díjazta külön bajnokait, de azt-az utat, melyet sportolóik gyer­mekkoruktól a dobogó legfel­ső fokáig megtettek több év­tizeden át, sokkal simábbá tette a támogatásával, mint amilyet bármely élsporto­lónk idehaza megélt. Amikor együtt dalol három generáció egerbakta Tízesztendős lett a Kékszivárvány Hagyományőrző Egyesület KRF: most már nem csak az oktatóktól válnak meg Szép jubileumot, a 10. születés­napját ünnepelte az egerbaktai Kékszivárvány Hagyomány- őrző Egyesület. Évtizedes munkájuk - mint az Varga Miklósné, a szervezet vezetője elmondta - a település életé­nek tükre. Margitka felidézte, hogy 1972-ben az Erkel Szín­ház közönsége is láthatta azt a lakodalmast, amelyben a fa­lu hagyományai jelentek meg. A produkció 30. évfordulóján pedig elhatározták, hogy egye­sületet alapítanak. Először csak a maguk kedvtelésére énekel­tek, majd találkozókon, minő­sítő versenyeken szerepeltek, s igen szép eredményeket értek el. Többszörös arany minősítés birtokosai. Ahogy ők mondják: „papírjuk van róla, hogy tud­nak énekelni, vagy legalábbis nagyon szeretnek". Az egyesület ma már há­rom generációt fog össze: a fiatalok, azaz a tánccsoport tagjai is köszöntötték az idő­sebb generáció képviselőit, de az ünneplésen ott voltak az „aprók”, továbbá a 40 évvel ez­előtti előadás több szereplője is. Varga Tibor polgármester ki­emelte: az elmúlt 10 esztendő folyamán egyetlen olyan ren­dezvény sem volt a faluban, | amelyen ne lépett volna fel az | egyesület, s ezért mindenkép- | pen köszönet illeti meg a szer- s vezet tagjait. ■ P. A Torta nélkül természetesen nincs születésnap KÉPGALÉRIA: HEOL.HU ►Folytatás az 1. oldalról A MISKOLCI EGYETEM, az egri Eszterházy Károly Főiskola és a KRF között a nyár elején kötött együttműködési megállapodás lehetőségeit kihasználva pályá­zatot nyújt be a három intéz­mény. Siker esetén az iskolák a regionális és ágazati felsőok­tatási együttműködéshez, vala­mint integrációjuk elősegítésé­hez nyerhetnek támogatást. Dr. Magda Sándor kiemelte: a KRF optimistán kezdi az új tanévet, hiszen a pótfelvételi időszakában már egyáltalán nem tapasztalták azt a meg­torpanást, ami a hagyományos felvételi idején érezhető volt. Az augusztusban jelentkezők közel annyian voltak, mint ta­valy, ami azt jelenti, a hallgatók érdeklődnek a KRF iránt./ A főiskola vonzerejét növel­heti, hogy ott már zajlanak az intézményen belüli nyelvvizs­gák, amik azon hallgatóknak teremtenek lehetőséget, akik eddig azért nem vehették át a diplomájukat, mert nem teljesí­tették az előírt nyelvvizsga-kö­vetelményt. Miután a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elfo­gadta és jóváhagyta a KRF által kidolgozott vizsgarendszert, el­kezdődtek a vizsgáztatások. Ma pedig már több olyan egykori hallgató is megkapta „bentra­gadt” diplomáját. ■ ]. M.

Next

/
Thumbnails
Contents