Heves Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-16 / 192. szám
2012. AUGUSZTUS 16., CSÜTÖRTÖK HORIZONT - SZOLGALTATAS Osmagyar találmány a zacskós leves is konyhaművészet A mesterszakács szerint népünk öntudatlanul is őrzi a réges-régi szokásainkat Ma divat mindenben visz- szanyúlni az alapokhoz. Márpedig - képletesen elődeink is jól nyúltak a fakanálhoz, mondja Pálszabó Mihály. A Mesterszakács Bizottság elnöke szerint badarság az a nevezetes legenda, hogy elődeink a nyereg alatt puhították a húst. Szathmáry István- Visszatérő ostobaság a honfoglalók által nyereg alatt puhított hús meséje - tudtuk meg elöljáróban. Ez már azért sem igaz, mert ettől fogyaszthatat- lanná vált volna az élelmiszer. A lovak feltört hátát ápolták vele, amely szokást azután barbárságunk egyik bizonyítékaként emlegettek.- Ismereteink szerint nagyon fejlett étkezési kultúrája volt őseinknek - jelentzette ki a szakember. - A vegeta, vagy a zacskós leves sem új találmány, ők már éltek vele, hosszú útjaikon ez volt erőt adó táplálékuk - mondja. A húst addig főzték, amíg rostjaira nem hullott, megszárították, s porrá törve, tartós élelmiszerként vitték magukkal. Cserépbográcsban, vagy tűzön izzított bőredénybe tett kővel vizet melegítetValójában ma is őrizzük a honfoglalók konyhaművészetét, még ha nem is tudatosul bennünk - mondja Pálszabó Mihály, mesterszakács kából jött be hozzánk. Vándor- honos volt. Később elfelejthet- lásaik útján, Belső-Ázsiában is ték, a török hozta vissza. Buda A nyersanyagot úgy kell kezelni, mint egy nőt tek, egy maréknyit beledobtak a zöldségekkel, gombákkal ízesített húsőrleményből, s kész volt az étel. Ez az egyedülálló eljárás hozzájárult ahhoz, hogy elődeink soha nem éheztek kalandozásaik során. Egyhangú sem volt a konyhájuk, mert rengeteg fűszert ismertek a kínai eredetű belső-ázsiai konyha alapízei, a keserű, az édes, a sós és a savanyú előállításához. Már valamilyen paprikafajtát is használhattak, mert ez a fűszer- növény nem csupán Dél-Ameri- az is elődeink hagyatéka, amit mindig mondok a tanítványaimnak: a nyersanyagot úgy kell kezelni, mintha a barátod vagy a barátnőd lenne, mert ez meghálálja magát - közli jelentős szakmai múlttal a háta mögött Pálszabó Mihály. - Olyan egyszerű dolog sem közömbös, hogy miképpen hámozom meg a hagymát. Ha jól csinálom, akkor a legjobbat lehet kihozni belőle, s nem megy veszendőbe. A régiek tudták, hogy az étel szent dolog és ennek megfelelően kell bánni vele, mert nem mindenkinek jut elég belőle. A konyhai pazarlás bűn. visszafoglalásakor a dísznövénykertekben sokat találtak belőle. Igaz, a török később is beleszólt a magyar konyhába - mondja Pálszabó úr. - A sertés hazai elterjedéséhez a vallásuk is hozzájárult, mert a katona mindent visz, amit lát, a marhát, a kecskét, a birkát szó nélkül elhajtották, de a disznótól undorodtak, így megmaradt a magyaroknak. Arra a kérdésre, hogy ő szo- kott-e ősmagyar eredetű ételt készíteni, azt válaszolta, hogy tudva vagy tudatlanul, valójában mindannyian azt tesszük.- A régi magyar konyhaművészet főleg főző jellegű volt - emlékeztet -, a letelepedett népekre jellemző, sütésen alapuló konyhával szemben. Ez nem azt jelenti, hogy őseink nem ismerték a sütést, de nem ez volt a meghatározó. Ezért a mai magyar konyhában is uralkodóak a levesek és a főzelékek, ami egyértelműen a honfoglalók hagyatéka. Tőlünk nyugatabbra nem kedvelik az ilyen bő lére eresztett ételeket, s a rántást sem ismerik. ízvilágunk is jórészt ránk jellemző ősi sajátosság. Ráadásul az igazi magyar konyhaművészet egy jó szokást is átvett az elődöktől. A jó háziasszonynál, szakácsnál nincs kidobott étel. Annyi került a tányérra, amit megettek, a többit pedig újrahasznosították. Ha vasárnap megfőztünk egy pörköltet és nem fogyott el, hortobágyi palacsinta vagy rizses hús lett belőle. Annak a tudománynak, hogy egy étel kis átalakításával hogyan lehet szintén finom új fogást alkotni, ma, a kon- zervek és hűtőszekrények korában is megvan a létjogosultsága. Ez valójában a mainál sokkal szűkösebb körülmények között létező régi magyar konyha hagyatéka. MOZI AGRIA MOZI 17.30 és 20 órakor: Mindörökké Rock 18 és 20 órakor: Sleeping beauty 17 és 19.30 órakor: Asszonyok kútja URÁNIA MOZI 13 és 15 órakor: Merida, a bátor - 3D 17 órakor: Abraham Lincoln, a vámpírvadász - 3D 19 és 21.15 órakor: Total Recall Az emlékmás - 2D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30 órakor: Tétova félrelépők GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 órakor: Merida, a bátor - 3D 16 órakor: Abraham Lincoln, a vámpírvadász - 3D 18 órakor: Total Recall - Az emlékmás 20.15 órakor: A sötét lovag: Felemelkedés 15 és 17.30 órakor: Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens 19.30 órakor: Pride. ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet, augusztus 16-án este 8 órától másnap reggel 8 óráig dr. Hanácsek Richárd látja el az állatokat. állatkórház: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 36/312-460. AZ ÜGYELETI beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Kedves? Humoros? Legyen képe hozzá! a nap képe Tartsa mindig „lövésre készen“ fényképezőgépét, várjuk a fotóit! szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HEOL.hu hírportálunkon olvashatók. KÖNYVJUTALOM A LEGJOBB FOTÓSNAK! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyv- jutalomban részesíti. A kép címe: Madárvirágok HELYI MŰSOROK EGRI VÁROSI TV 8.00 A TV Eger műsora (a szerdai adás ismétlése) 12.00 Diginfó - a TV Eger műsora 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás (egri híradó, időjárás-jelentés, útinform) 18.20 Mesemondó (új sorozat) 18.30 Borban az igazság (magazinműsor, benne a XVI. Bikavér Ünnep - ism.) 19.00 HírAdás 19.20 Török örökség divatbemutató (Bulla Márta iparművész kollekciója - ism.) 19.35 Ezüst-idő (magazinműsor) 20.00 HírAdás 20.20 Trilla-ll. Országos Bárzenész Fesztivál (3. rész - ism.). képújság, 10.00-től és 18.00-tól a múlt pénteki adás ismétlése 10.00 LTV szignál 10.02 Firkászok, ami a toliból kifér (háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal) 10.37 AZ V. SLOWFILM WORKSHOP összefoglalója 11.00 AZ V. SLOWFILM WORKSHOP filmjei 11.59 EKF Himnusz, képújság 14.00-től és 21.00-től a keddi adás ismétlése 14.00 LTV szignál 14.02 Válogatás a IV. Eszterházy Filmnapok filmjeiből (KATÓ, Ducirajongó, Pénzeszsák) 14.23 Ryland Bouchard - Egerben szerzett dalok 14.45 Séták az egri várban (püspökportrék a megyeházán) 14.55 Mozaik Színkör. Karinthy jelenetek (kocsmaszínház) 15.58 EKF Himnusz, képújság. AGRIA TV 0.00 Képhír 08.00 Film 10.30 Képhír 13.30 Magazin 14.30 Közvetítés 15.30 Magazin 16.00 Közvetítés 16.30 Magazin 17.00 Közvetítés 19.00 Magazin 20.00 Archív 21.00 Közvetítés 21.30 Film 22.00 Bedekker RÁDIÓ EGER 00.00-05.00 A város ritmusa 05.00-06.00 Magyar óra 06.00-10.00 Jó reggelt, Eger! Szabó Sándorral (fél óránként hírek, időjárás, útinform, 7.15 Sporthírek) 10.00-12.00 Műsorvezető. Rohlicsek Judit 12.00-14.00 Déli kívánságműsor (telefon: 36/420-420, SMS: 20/339-3333, facebook.com/radioeger, 13.40 Sporthírek) 14.00-18.00 Műsorvezető Deb- nár Ádám (17.00 Üzleti figyelő, 17.45 Sportmix) 18.00 Agria hírei, napi hírösszefoglaló 18.06 20.00 Rádió Eger - Top 20, slágerlista Debnár Ádámmal 20.00-20.06 Agria hírei, napi hirösz- szefoglaló (ism.) 20.06-00.00 A város ritmusa. DIÓ RÁDIÓ 00.00-04.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55-9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között fél óránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25. 8.25.10.00, 18.00, 20.00, 21.55,23.55. SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium - Szólj Uraml 13.05 Hallgassuk együtt 14.05 Kávéház (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek 15.15 Pús- pökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Hangokba zárva 16.30 ízek és gondolatok 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.30 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor - Keresztény Közéleti Akadémia (ism.) 19.00 Regionális hírek 19.10 Könyvtári barangolás 19.40 Esti mese 19.50 Lélek szava 20.10 Legyetek jók, ha tudtokl 21.05 Feltámadt Krisztus, Boldogságunk! 21.30 Megmaradni 22.10 Andante ism 23.25 Hitvalló (ism.). RÁDIÓ 1 0.00-6.00 Dévényi Dani 6.00 Kukori, műsorvezetők: Harsányi Levente, Happy Endre, Peller Mariann 10.00 TOP 10 11.00 A leghosszabb zenei óra 12.00 Déli kívánságműsor 14.00 Györke Attila 17.00 Cooky live mix 18.00 Cooky Show 21.00 Top 40 22.00-24.00 Disco1 S Hit. PROGRAMAJÁNLÓ RECSK Augusztus 20-án Szent István-napi Vigasságokat rendeznek a településen. 11 órakor utcai felvonulás indul a Szent István-szo- borhoz, ahol a helyi lelkész megszenteli a kenyeret. Délután egy órakor pedig az elkerülő úton ralibemutató várja az autósport szerelmeseit. sírok Az új kenyér ünnepén népdalköri találkozót is tartanak Sírokon augusztus 20-án, hétfőn a könyvtár előtti parkban. A már hagyományosnak mondható találkozóra az ország számos településéről érkeznek kórusok. A házigazda a Siroki Asszonykórus, mely 1975-ben alakult. A helybéli asz- szonyok azóta megszakítás nélkül gyűjtik, tanulják és állítják színpadra a környék ismert és már-már elfeledett népdalait. EKMK AUGUSZTUS 17., PÉNTEKSZEPTEMBER 5., SZERDA A RIMASZOMBATI FOTÓKLUB BEMUTATKOZÁSA helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház. AUGUSZTUS 17-ÉIG: RUSZINOK Tomás Leno és Jozef Ondzik fotókiállítása helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház. AUGUSZTUS 17., PÉNTEK- Í9., VASÁRNAP XXIV. AGRIA NEMZETKÖZI FOLK- HÉTVÉGE Hazai és külföldi tánccsoportok, nép- és világzenei együttesek műsorai, felvonulása, kézművesvásár... helyszín: Dobó tér és más belvárosi helyszínek. AUGUSZTUS 19., VASÁRNAP 20.00 NEMZETKÖZI NÉPTÁNCGÁLA Közreműködnek a résztvevő nemzetek tánccsoportjai. helyszín: Líceum udvar. jegyvásárlás: Bartakovics Béla Közösségi Ház, Eszterházy téri információs pavilon. INFORMÁCIÓ: 36/517-555, 36/510-020, www.ekmk.eu MŰVÉSZETEK HÁZA ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS: Vitkovics Mihály költő (1778-1829) emlékszobája VITKOVICS-HÁZ: Eger, Széchenyi u. 55. nyitva: hétköznapokon délelőtt 10 és délután 4 óra között.