Heves Megyei Hírlap, 2012. augusztus (23. évfolyam, 179-204. szám)
2012-08-11 / 188. szám
MOZAIK 2012. AUGUSZTUS 11., SZOMBAT —Wilt—Ilillili|l'ill<ffll11lHIHilIIiill I1 TV-JEGYZET Babavilág, igen lassan, hogy mindenki megértse NÉGYÉVENTE MENETRENDSZERŰEN indul az olimpia, és ezzel párhuzamosan a nem-közvetítő tévécsatornákon az ismétléshenger. Ráadásul ezerrel tombol a nyár, aki teheti, messze a televíziótól próbálja túlélni a kánikulát, szóval nem ez az az időszak, amikor bármiféle meghatározó médiaélménnyel gazdagodhatnánk. ha a Babavilág előtt kötünk ki, még minimálissal sem fogunk. A műsor immár hosszú ideje megy a TV2-n, ezeket ismétlik most, illetve inkább visszaemlékeznek: áll a műsorvezető, Szekeres Nóra egy szálloda halijában, és azt mondja, az ősszel az agresz- szív gyerekekkel foglalkoztunk, nézzük most ezt meg: A műsorban szereplők hol ismeretlenek, hol ismertek, koncepciót a választásban nem fedezhetünk fel: megtudjuk például, hogy Marót Viki kisfia mindennel játszik, ami nem játék - ám sanszos, hogy így van ezzel még másik hatvanezer három év alatti. Ha a helyzet úgy kívánja, a stáb elhagyja a stúdiót, akkor finoman reklámozzák a helyszínt, hiába, meg kell élni valamiből. A stúdióbeszélgetések a húzósabbak, akkor olyan a hangulat, mintha az IKEA egyik látvány-gyerekszobájában ülnének a szereplők, ahol minden a gyerekekért van, persze, de lehetőség szerint ne borítsatok fel semmit, drágáim, mert akkor azt anyának ki kell majd fizetnie. A legszórakoztatóbb azonban a műsorvezető, Szekeres Nóra: neki valószínűleg azt mondták, hogy a nézői megfáradt kismamák, akik nem nagyon tudnak figyelni, így lassan beszéljen. Nagyon. Lassan. Úgy, hogy menten elalszunk őt hallgatva. Nem biztos, hogy ez olyan nagy baj. ■ F. Z. (BABAVILÁG, TV2) Tapasz - a legális dopping sportsegítség Javítja az izomműködést, és fájdalomcsillapító hatású A júniusi foci-Eb-n és az olimpián is sportolók tucatjain láthattunk különböző színű „ragasztószalagokat”. Annak jártunk utána, mire jók ezek, és mitől olyan népszerűek. Marton Attila A tapaszt Japánban fejlesztették ki a hetvenes években, Európában az ezredforduló óta hódít A kilencvenes évek óta különféle tapaszokat és egyéb kütyüket láthatunk a sportolókon. A futballisták körében voltak elsősorban népszerűek a légzéskönnyítő orrtapaszok, később a mágneses karkötők terjedtek el, amelyek a sérült testrész gyógyulásának idejét rövidítették le. Az utóbbi időben színes szalagok feszítenek a sportolókon, amelyeket kinesio tape-nek hívnak. Az J előtag a kineziológia (a test iz- § mainak és mozgásának tanulmányozása) szóból származik, magát a tapaszt pedig Japánban fejlesztették ki a hetvenes években, míg Európában a kétezres évek első harmadától hódít. Ezek a ruganyos szalagok javítják az izomműködést és a vérkeringést, támogatják az ízületi funkciókat, és nem utolsó sorban fájdalomcsillapító hatásuk is van. A labdajátékokban és a küzdősportokban terjedtek el elsősorban, de használják mozgássérültek és mozgásszervi problémákkal (például ízületi fájdalom) küszködök kezelésében is.- A tapasznak reflexológiai hatása van, és tartást, támaszt adnak az alatta lévő izmoknak. Használatának helye elsősorban attól függ, hol van komolyabb igénybevétel - tudtuk meg dr. Mészáros Kálmán sportorvostól. A futballisták többnyire a derékra és az alsó végtagra ragasztják, a kézi-, kosár- és röplabdajátékosok pedig az alsó és a felső végtagokra egyaránt.- Két éve használjuk, elsősorban sérülések után, mert tehermentesítő hatása van. Főként a térd és a boka rögzítésére, illetve combizomhúzódásra - válaszolta kérdésünkre dr. Papp Zsolt, a PMFC orvosa. Elsősorban tehát rövid távú, tüneti gyógyító eljárásokhoz veszik igénybe, de hatékony kiegészítő kezelés mozgásterápia mellé is. Beszerzésére nem a gyógyszertárban, hanem terapeután keresztül van mód, ' s felhelyezését is érdemes anatómiai ismeretekkel rendelkező szakemberre bízni. A többnyire I, X és Y formában felragasztott tapaszokat öt-hat napig hagyják a páciensen. Mellékhatása nem ismert, bár viselete például nyílt seb és pikkelysömör esetén el- lenjavallt. A tapaszokat négyféle (pink, bézs, kék, fekete) színben gyártják, ám a színeltérés sem a minőségben, sem a tulajdonságokban nem jelent semmiféle különbséget. Angelina Jolié és Brad Pitt életének nagy napja Az már visszaigazolt tény, hogy Brad Pitt eljegyezte gyermekei anyját, Angelina Jolie-t. Most pedig franciaországi otthonukban igen nagy a sürgés-forgás, amiből a külső szemlélők arra következtetnek, hogy elérkezett a nagy nap, e hétvégén végre összeházasodik Jolié és Pitt. Brad szülei már a helyszínen vannak - bár ebben még nincs semmi különös. Bennfentesek viszont tudni vélik, hogy érkezik az ara eljegyzési gyűrűjét készítő Robert Procop is, továbbá George Clooney. Állítólag a pár a birtokukon található kis kápolnában mondja ki a boldogító igent. Bár a francia szabályok szerint egy házasság érvényességéhez polgári szertartásra is szükség van, amihez mindenképp be kellene ballagniuk a városházára, mert a házi ceremónia nem jogosít fel semmire á galloknál. Angelina egyébként már kétszer is volt házas, egyszer az angol színész Jonny Lee Millerrel kötötte össze az életét, majd Billy Bob Thorton mellett kötött ki. Bradnek sem ez lesz az első, ő 2005-ben vált el Jennifer Anistontól. ■ Milyen volt a Monroe-diéta? sztárrecept Nőies vonalak nyers tojás és sok hús hatására Azt mindenki tudja, mit vacsorázott Marilyn Monroe az utolsó, végzetes napon: 1962. augusztus 5-én este a brent- woodi Monroe-házban mexikói büfévacsorát tálaltak fel. Most viszont az is kiderült, milyen étrendnek köszönhetően lett bombázó Norma Jean Morten- senből. A 36 esztendősen .elhunyt legenda diétája igencsak elütött napjaink hollywoodi sztárjainak táplálkozásától. Persze, Marilyn sok más tekintetben is kilógott a sorból, ahogy a táplálkozásából is hiányoztak a megfontoltság szembetűnő jelei. Nem volt léböjtkúra, speciális, az éppen divatosnak megfelelő étrend. A Pageant magazin 1952. szeptemberi számában megjelent interjú szerint Marilyn Monroe számos, bizarrnak nevezett étkezési szokással bírt. ■ Marilyn Monroe bizarr étkezési szokások rabja volt Kezdjük mindjárt a reggelijével. A napja egy pohár meleg tejjel indult, amelybe két nyers tojás kevert. Ezt a multivitaminok követték. „Kétlem, hogy bármely orvos is táplálóbb reggelit tudna javasolni egy sietős, dolgozó nőnek” - nyilatkozta egykor. Aztán a folytonos rohanásban (és késésben) sok mindent fogyasztott még, hogy gömbölyű vonalainak ívét megőrizze. Marilyn Monroe déli étkezései férfiasán húsközpontúak volt. Ebédje s vacsorája is többnyire állati fehérje, hús, némi zöldséggel körítve. Kedvence a steak volt. Marilyn egyébként élvezte a főzést. Erről így nyilatkozott: „Az otthoni vacsoráim megdöbbentően egyszerűek. Esténként megállók a hotelhoz közeli piacnál, és veszek egy steakhúst, báránybordát vagy májat, amit aztán a szobámban lévő elektromos sütőben megsütök. A húshoz négy-öt nyers sárgarépát eszem, s ez minden.” Telefonáljon és ingyenes házhoz szállítást biztosítunk! Ajánlatunk 2012. augusztus 31-ig érvényes. Előfizetési ajánlatunk kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodási hellyel rendelkező előfizetők által vehető Igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a 0640-510-510 telefonszámon. Az ajánlatot azok a természetes személyek vehetik Igénybe, akiknek az előfizetést megelőző 3 hónapon belül a megadott előfizetői személyes adatokkal és/vagy előfizetési címen nem volt érvényes, az ajánlatban feltüntetett magazin előfizetése. A díjfizetést követő hónapban megjelenő első lapszámtól kézbesítjük Önnek magazinunkat. Az előfizetésre és adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókód: 2092 POÉNPEECEK Elmegy a zsidó a bölcs rabbihoz:- Ó, bölc's rabbi! Mondd meg nekem, hogy lehetek hosszú életű?- Hát fiam, ide figyelj! Ne igyál, ne dohányozzál, ne nőzzél!- És akkor hosszú életű leszek, bölcs rabbi?- Nem, csak nagyon hosszúnak fog tűnni! ■ Az egyik varjú csodálkozva mondja a másiknak, mikor elrepül felettük egy sugár- hajtású repülőgép:- Nem értem, hogy tud ez ilyen gyorsan repülni?- Te is tudnál, ha így égne a feneked! ■ A nyuszi találkozik az öszvérrel:- Én vagyok a nyuszi, hát te ki vagy?- Öszvér vagyok.- Az meg mi?- Apám ló volt, anyám szamár. Megy tovább a nyuszi, találkozik a farkaskutyával:- Én vagyok a nyuszi, hát te ki vagy?- Én a farkaskutya vagyok.- Az meg mi?- Apám farkas volt, anyám kutya. Megy megint tovább, zümmögést hall a feje fölött:- Én vagyok a nyuszi, hát te ki vagy?- Én vagyok a lódarázs. A nyuszi eltöpreng, aztán mérgesen fölkiállt:- Na, szórakozz a nénikéddel! Rendelje meg! 06-40-510-510 Megköszönjük, hogy előfizetőnk! HIRDETÉS