Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-05 / 156. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2012. JÚLIUS 5., CSÜTÖRTÖK Újra kellene gondolnunk az elveszett orosz kapcsolatot A tudatos fészekrakást segítik heves Elsősorban a gyermekeket célozza meg a Vöröskereszt most elindult programja mérleg Új kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiépítésének reményében látogatott Gyöngyösre Oroszország magyarországi kereskedelmi képviselője. Leonid Shurygin szerint a két állam kapcsolatai fejlődnek, ami komoly lehetőségeket tartogat térségünk számára is. A magyar-orosz kereskedelmi mérleg 2011-ben 30 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 14 milliárd dollárt - mondta az orosz delegáció vezetője, aki szerint a tendencia tovább folytatódik, ami nagy lehetőség a gyöngyösi térség számára is. A főként kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok kiépítését célzó látogatást Vona Gábor honatya, képviselő készítette elő, aki szerint hazánk elemi gazdasági érdeke az elmúlt húsz évben elveszett kapcsolatok újraépítése. Faragó László, Gyöngyös polgármestere hangsúlyozta: mindig örömmel fogadják a távoli országok delegációit, hiszen az együttműködések a gazdasági kapcsolatokon kívül számos egyéb hasznot is hoznak. Az orosz delegáció meglátogatta Gyöngyöspatát is. Juhász Oszkár polgármester azt mondta: elsősorban az élelmiszeripar területén lát együttműködési lehetőséget. ■ J. M. Lakóházakat veszélyeztetett az égó garázs vámosgyörk Két vámosgyör- ki családi ház lakói voltak veszélyben tegnap, amikor a lakóházak közötti garázs kigyulladt nem sokkal éjfél után. Antal Erika, a katasztrófavédelem sajtószóvivője elmondta, a helyszínre két fecskendővel a gyöngyösi tűzoltók vonultak, de segítettek nekik jászárokszállási kollégáik is. A helyzet azért volt veszélyes, mert a garázsban két oxigénpalack is volt, amiket állandóan hűteni kellett, míg egy acetilénnel töltött palack kilövéséhez mesterlövészek segítségét kérték. A lángokat végül eloltották, sérülés nem történt, az anyagi kár félmillió forint. ■ S. B. S. Gyémántdiplomás pedagógust köszöntöttek jubileum Hatvan éve vette át tanítói diplomáját, ebből az alkalomból köszöntötték a minap Bartus Zsigmondot Füzesabonyban. A pedagógus a hatvanas évek elején kezdett dolgozni a város akkori 2-es számú általános iskolájában. Igazgatóhelyettesként nyugdíjba vonulásáig szolgálta az intézményt. Gyerekszeretetét ma is emlegetik, akik egykor hozzá jártak. A jubileumon Gulyás László polgármester és egy volt tanítvány, Márkus Róbert Zsolt, a képviselő-testület oktatási, sport- és kulturális bizottságának elnöke köszöntötte fel az így már gyémántdiplomás pedagógust. ■ G. R. Képgaléria: HEOLhu Rengeteg gyerek játszott a hevesi művelődési házban. Négy településen kapcsolódhatnak ki majd így hetente. Minden segítségre szükség van Tiszanánán CSÜTÖRTÖKÖNKÉNT játSZÓhÓZ- zal, cserebereklubbal és meghívott szakembereket felvonultató családi mindentudóval várják a Fekete István Könyvtárban a ti- szanánaiakat és környékbelieket. Folytatódik a két éve beindított baba-mama klub is. - Négy roma segítőm lesz, ketten a játszóházban, ketten a mentori programban vesznek részt. Két olyan családot választottunk e célra, akik igen rossz körülmények között élnek, az egyik helyen nyolc gyerek van. Tiszanánán sok a nagycsalád, ám mivel nincs munkalehetőség, a napi betevő előteremtése is gond. Egyedül az önkormányzat közmunkaprogramja ad segítséget pár hónapra - mondja a nánai helyzetről Lázár Tünde helyi koordinátor hozzátéve: épp ezért elkél a segítség az adományok terén és egyéb módokon is. Közelebb hoznák egymáshoz a családokat Dél-Hevesben, tudatos családtervezésre biztatják az ott élőket. Tóth Balázs A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete Dél-Hevesben szeretné erősíteni a családi közösségeket. Több mint 37 millió forintos uniós támogatásból indították el „Tudatos fészekrakás” című programjukat, melynek nyitó rendezvényére a minap került sor a hevesi művelődési házban. A térség négy településén - Hevesen, Tarna- mérán, Tenken és Tiszanánán - hoznak létre közösségi tereket, ahol a család minden tagjának szerveznek programokat, nyújtanak segítséget a mindennapi problémákban. Szopkó Tamás, Tenk polgármestere szerint a családok helyzete az utóbbi évtizedekben megváltozott: míg régen esténként beszélgettek, ma egyszerűbb tévézni, számítógépen játszani. A most létrejövő fészkek, közösségi központok talán változtathatnak ezen, hiszen szociális, foglalkoztatási, egészségügyi és pedagógiai problémákban is segíthetnek. Erősíthetik az egymásra figyelést, az aktív együttműködést, mely dolgokat a gyerekekkel kell elkezdeni. A legjobb, hogy a közreműködők helyiek, akik ismerik az igényeket és a megoldásokat. Gortva József projektvezető, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének vezetője kifejtette: sok támogatásra és együttműködőre lesz majd szükségük.- A körzetben most is 550 tagunk és 100 önkéntesünk van, akik közreműködnek a szegénység enyhítésében, a véradásban, a gyerektáboroztatásban. A csecsemőgondozásban is szeretnénk előrébb lépni/ Az elmúlt években több programot szerveztünk a civil szféra' fej ■ Ön szerint kell-e erősíteni a családi közösségeket? Szavazzon hírportálunkon — ma 16 óráig: HEOLhu ^ A szavazás eredményét következő számunkban közöljük. lesztésére, s több szervezettel, így a nyugdíjasokkal és a máltaiakkal is együttműködünk. Helyi szakembereink kisgyermekesek - mondta Gortva József. Galyasné Dósa Katalin, a projekt szakmai vezetője szerint az interjúk, kérdőívek, az utca emberével való beszélgetések alapján sikerült alaposan fölmérni a helyi igényeket. Négy közösségi terük lesz: Hevesen a Gyermekházban, Tenken a Faluházban, Tiszanánán a Könyvtárban, Tarnamérán pedig a bölcsődében. Ezek csütörtökönként tartanak majd nyitva heti, havi és alkalmi programoknak adva otthont. Tenken megkezdte működését a játszóház, szerveznek majd egyhetes nyári napközit, illetve cserebereklubot, ahol megunt tárgyak találhatnak új gazdát. - A szolgáltatások közt lesz családi mindentudó, ahol szociális, munkaügyi, életvezetési tanácsokat kaphatnak a betérők. Munkaerő-piaci tréningünk főleg a gyesről, gyedről visszatérő anyukáknak szól majd. Minden településen két-két család kap egy mentort, aki igyekszik tanácséival1 'segíteni1 a mindennapi életben, például a pályavá- lasztásbaft - fejtette ki1 Galyasné Dósa Katalin. Hozzátette: jövő karácsonyra elkészül majd „MINT a család” című kiadványuk, mely egy roma és egy nem roma fiatal életét követi végig a születéstől a gyermek- vállalásig. A krízispontokat elemezve igyekszik majd szakmai segítséget nyújtani egy történetbe ágyazva. HIRDETÉS TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2012. július 23-án 09.00 órától 13.00 óráig Hatvan, Kerekharaszt településeken a 20 m3/h és afelett vételező fogyasztók, valamint a kommunális intézmények, polgármesteri hivatalok, pékségek és vendéglátó egységek vonatkozásában, valamint 2012. július 24-én 06.00 órától 20.00 óráig Bükkszentmárton, Balaton, Bélapátfalva, Monosbél, Mikófalva, Bekölce, Szilvásvárad, Nagyvisnyó településeken valamennyi fogyasztó vonatkozásában A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Rockmusical a várban: utoljára Egerben Zrínyi Lakóközösségek terveit segíti az önkormányzat ►Folytatás az 1. oldalról EGER A Deák utca 62. számú társasház magánerős felújítási pályázatának támogatása révén - közel 3 milliós városi forrással együtt - 12 millió forintos fejlesztés válik lehetővé. Az Érsek utca 2. szám alatti lakóközösség által benyújtott pályázatot is támogatta a testület, a beruházási érték 5,2 millió forint, az igényelt önkormányzati támogatás 1,3 millió. A Rákóczi út 21-23. számú társasháznál átfogó tetőfelújítást végezhetnek el 6,2 millió forint értékben, több mint másfél milliós városi segítséggel. A képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat pályázik a várhatóan augusztusban elérhetővé váló Környezet és Energia Operatív Programra. Ennek keretében 90 százalékos támogatás mellett közel 200 millió forintos energetikai korszerűsítés valósulhat meg az egri Termálfürdőben. A tanulmányok elkészültek, a fejlesztés várhatóan 40 százalékkal csökkenti a strand energiaköltségeit. ■ P. A. A CÍMSZEREPBEN Sasvári Sándorral, a főszerepekben egyebek mellett Feke Pállal, Beleznay Endrével, Blaskó Balázzsal, Kelemen Csabával, valamint Dévényi Ildikóval, ismételten színre kerül a Zrínyi 1566 rockmusical. Az Agria Nyári Játékok keretében azonban most utoljára lesz látható a hevesi megyeszékhelyen a korábban nagy-nagy sikerrel játszott darab, mely a szigetvári hősnek állított méltó emléket. Az előadás élményét emeli a történelmi környezet, vagyis az egri vár, mely éppen azért kapott annak idején némi haladékot, mert a szultán előbb Szigetvár ostroma mellett döntött. A rockmusical látványos díszleteivel, kiváló szereplőgárdájával, fülbemászó dallamaival remek nyár esti kikapcsolódást ígér mindenkinek, július 6-án, pénteken este 20 órától az egri vár színpadán. Jegyek kaphatók a www.ag- rianyarijatekok.hu honlapon, valamint a Líceum előtti pavilonban. PROMÓCIÓ Színpadon Szigetvár ostroma: izgalmas csatajelenetekben nincs hiány