Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-23 / 171. szám

4 HEVES MEGYE KISTÉRSÉGÉI 2012. JÚLIUS 23., HÉTFŐ Balkáni éj: emberek fejszékkel kalandtúra Az út melletti hatalmas állat teteme sem késztetett megfordulásra Különös kalandok Bulgáriában. Rövid pihenő a török határon - hamisítatlan hangulat egy soha múlni nem akaró éjszaka után. Petőfibányán, a vakációban is segítség A petőfibányai önkor­mányzat sikeres pályázat ered­ményeként több mint hatszáz­ezer forint támogatást nyert a településen élő, szociálisan rászorult gyermekek nyári ét­keztetésére. Az összegből egye­bek között 32 iskolás minden­napi ebédjét biztosítják, amit a gyerekek a művelődési házban fogyaszthatnak. A község ve­zetői, valamint az óvoda és az általános iskola munkatársai arról is gondoskodnak, hogy a kicsik hasznosan töltsék el a szabadidejüket, így ebéd előtt és után játékos foglalkozásokat szerveznek számukra. Dr. Gyi- rán Viktor jegyző közlése sze­rint minden pedagógus a saját szabadsága terhére felajánlott két napot, hogy így biztosítsák a folyamatos felügyeletet. Mint megtudtuk, a települé­sen nemcsak a fiatalokra, hanem az idősebb korosztá­lyok tagjaira is figyelnek: az Országos Polgárőr Szövetség a „Tiszteletet az éveknek, biz­tonságot az időseknek” című pályázat keretein belül hat riasztókészüléket adott át a leginkább rászoruló szépkorú- aknak. Annak érdekében, hogy az eszközök jó helyre kerüljenek, a polgárőrség ve­zetői felvették a kapcsolatot a helyi családsegítő szolgálattal, a nyugdíjasklubbal, valamint a háziorvossal. Aki egyedül él és nehezen mozdul ki lakásából, annak bizony nem elhanyagol­ható biztonságérzetet nyújt a vezetékes telefonhoz csatlakoz­tatható szett. ■ OLDALSZERKESZTŐ: TARI OTTÓ TELEFON: 3G-30/556-165 HIRDETÉS: 06-37/341-051. HATVAN É9TÉRSÉGE OLDALUNK LEGKÖZELEBB SZEPTEMBER 16-ÁN JELENIK MEG. Az éjszaka közepén váratla­nul barna bőrű, rongyokba öltözött emberek tűntek elő a viskókból. Kezükben botot és fejszét tartottak, majd azzal hadonásztak - a Balkánon egy életre elegünk lett a zombifilmekből. Tari Ottó Ha az ember a nyakába - pon­tosabban négy kerék közé - ve­szi a nagyvilágot, akkor bizony nagyon is számolnia kell ki- sebb-nagyobb meglepetések­kel: mégpedig kellemesekkel és kellemetlenekkel egyaránt. Aki vállalja azt a nem kis bá­torságot igénylő (tor)túrát, hogy néhány konzervvel és pár vál- ü tás ruhával nekivág több ezer f kilométernek úgy, hogy napo- | kig vagy akár hetekig párnája a pázsit, fedele a csillagos ég lesz, annak azután kétségkívül mindenre fel kell készülnie. Még arra is, amire egyébként lehetetlen. Ha nem így cselek­szik, akkor könnyen úgy jár­hat, hatvaniak kis közössége, amelynek tagjai a Balkán vi­dékét célozták egy utazásuk alkalmával. ■ A sötétből egy szempil­lantás alatt barna bőrű nők és férfiak tűntek elő a viskókból. Szepi (vagy ha valaki még nem tudná: becsületes ne­vén Szulágyi Ervin, a hatvani világjáró cipész) is alaposan megtanulta a leckét. Már indu­láskor tisztában volt ugyanis teljes mértékben azzal, hogy a Balkán nem véletlenül Balkán, ám úgy gondolta, hogy az éj leple alatt különösebb gond nél­kül átsuhanunk kilencedma- ) gunkkal, két autóval azon a pár száz kilométeren, és már vár is bennünket a napjainkban kul­turáltnak emlegetett Törökor­szág, Rodostó, a Boszporusz, az Ezeregyéjszaka. Majdnem így is lett, ahogyan remélte. Igaz, a Kárpátok oltal­mából kilépve azért bizony ki­csit megcsappant a biztonság- érzetünk, de viszonylag gyor­san letudtuk a kocsikkal a Re- gátot. Este volt, mire Giurgiuba, a román-bolgár határvárosba értünk. Az első szürrealiszti­kus élmény azután itt ért ben­nünket, nevezetesen a Dunán átívelő híd formájában. A folyó errefelé korántsem a nálunk megszokott képét mu­tatja, a legfőbb jellemzői ezen a vidéken: jóval szélesebb, és teljesen szabályozatlan. Part­ját őserdőnek tűnő növényzet borítja, amelyből imitt-amott rozsdás darugémek kandikál­nak ki mindkét oldalon. A híd mindösszesen kétsávos úttal rendelkezik, építésekor min­den bizonnyal még impozáns­nak gondolták a hatalmas szoc- reál tákolmányt. Éjszaka lódultunk neki a Bal­kán-hegységnek. Zord vidék - már amennyi látszott belőle. Koromsötét volt, s az óriási fák, a rossz minőségű, kanyargós utak még félelmetesebbé tet­ték az átkelést. Mindenki azt várta, hogy legyünk már túl jócskán szürkült már, ami­kor átértünk Bulgáriába. Az út minősége eleinte kifejezetten jónak tűnt, bár elég foltos volt, akár a párduc bundája. Az első negatív élmény hamar megta­lált bennünket: egy szélsebes Ford előzte gépjárműveinket, amikor elgázolt egy, az úton át­mielőbb rajta, érjünk lehetőleg nyílt terepre, és hogy virradjon már végre, legyen világos, hogy nyugodtabban folytathassuk az utunkat. Utóbbi azonban még odébb volt. A hegy másik oldalán azon­ban a GPS-ünk sajnos megadta magát, a térképünkön pedig sehogyan sem sikerült azonosí­tani a tartózkodási helyünket. Gondoltuk, hogy a leginkább járható úton maradva, majd csak eljutunk egy lakott hely­re, ahol azután útbaigazítanak bennünket, még akár ezen a kései órán is. Hajnali két óra tájban aztán fényekre lettünk figyelmesek. Kisebb településnek tűnt, de azért bíztunk benne, hogy csak lesz legalább egy kocsma, ahol megmondja valaki, hogy mer­re is kéne folytatni az utunkat. Bár a bolgár nyelvet viszonylag haladó, megtermett borzot. Az állat élettelenül terült el az asz­falton, s miközben teteme mel­lett lassan elhaladtunk, láttuk, hogy párja kétségbeesetten sza­lad mellé, szagolgatja, bökdösi az orrával. A látvány hosszú időre meghatározta hangula­tunkat. hézagosán bírjuk, de azt remél­tük, hogy a „Türkey” szót meg­értik. A faluhoz közelítve elbor- zasztott bennünket egy, az út mellett fekvő hatalmas állat- az autó fényszórójánál na­gyon úgy tűnt, hogy ló vagy szarvasmarha - maradványa. Aztán kisvártatva egy legalább ötven méter széles utcában találtuk hirtelen magunkat. Földút vezetett rajta végig, hé­zagosán felhúzott sötét viskók­kal, kapuk és kertek nélkül. Két-három villanykörte pislo­gott imitt-amott. Érkezésünket veszettül ugató kutyafalka fo­gadta, a négylábúak kitartóan kísérték a gépkocsijainkat. Egyszer csak Szepi hirte­len megfordult, és elindult az ellenkező irányba. A sötétből egy pillanat alatt barna bőrű emberek tűntek elő: rongyokba öltözött férfiak és nők fejszék­kel, botokkal a kezükben, nyo­mukban népes gyereksereglet. Körbevették az autónkat. Én még ekkor sem kapcsol­tam igazán. Leengedtem az ablakot, „Türkey? Türkey?"- kérdezgettem, de csak ért­hetetlen kiabálást kaptam vá­laszul. Oké, motyogtam, hirte­len rádöbbenve, hogy társaink miért iszkoltak el onnan oly sietősen. Kitettem hát az inde­xet, jelezve, hogy már megyek is. Szétszéledve az emberek en­gedték, hogy megforduljak, és nyugalmat színlelve távozzak, de még útközben, az utca végén is hallottam a hangos tanako­dásukat. Szepiék az útszéli dög után vártak be minket. Ki sem mer­tünk szállni a kocsikból, hogy megbeszéljük a tapasztalatain­kat; mint ahogyan azt később elmondták, még kilométerek múlva is a tükröt figyelték - akár csak jómagam -, hogy nem követi-e valaki a piciny konvojunkat. Szerencsére nem követte senki. Az éjszaka hátralévő ré­sze már monoton utazással telt. Találtunk szerencsére egy idő után egy jelzőtáblát, aminek segítségével csak ráleltünk a helyes irányra. Csupán hetven kilométert tévedtünk... A felkelő nap a török határon ért bennünket, ahol a kocsik árnyékában vég­re álomra hajthattuk kiszellőz­tetett fejünket. A zombifilmekből egy életre elegünk lett balkáni kirándu­lásunk nyomán. Kivéve azt az egyetlen útitársunkat, aki édes álomból ébredt a hátsó ülésen. Jó hamar ideértünk - mondta, amikor meglátta az Edirne kö­zelségét mutató feliratot. Borzhalál az út közepén, egy bulgáriai úton HIRDETÉS RADAX-60 KFT. Műszaki Kereskedés HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐ Csapágy, csapágytartozék Tömítőalátét, f szimering I "O" gyűrűk, 1 görgőslánc Szénkefe, bronzkefe, Loctite termékek / E kszíj, vágó- és csiszolókorongok Hatvan, Rákóczi u. 24. 37/349-436 Hatvan, Horváth M. u. 81. T./f: 37/344-649 www.radax.hu E-mail: radax@radax.hu Amikor Hatvan uralta a cukorgyártást emlékmű Akik egy életen át itt dolgoztak, nem hitték el, hogy egyszer majd bezár A hatvani cukorgyár, amely 1889-től 2003-ig működött, a város első jelentősebb üzeme volt. Felszámolása után a cu­korsiló egy ideig még műkö­dött, majd elemeire bontották, és Litvániába szállították, így már csak az egykori gyár bejá­ratánál álló emlékház mesél a dicső múltról. Itt állított emlék­oszlopot a közelmúltban a gyár vezetése mementó gyanánt, hogy az utókor se feledkezzen meg az ipartörténeti tevékeny­ségről. Decsi Ferenc egykori osztály- vezető az avatáson elmondta: akik fiatal koruktól sokszor egy életen át itt dolgoztak, so­sem gondolták volna, hogy Mementóként emlékeztet a dicső ipari múltra az emlékmű egyszer nem lesz a városban cukorgyártás. Azt hitték, a privatizáció újabb lökést ad a termelésnek, ma viszont már csak fotók és egyéb relikviák emlékeztetnek az elmúlt évti­zedekre. Kovács Gergely, a Mátra Cu­kor Zrt. vezérigazgatója felele­venítette, hogy az 1900-as évek elején ez az üzem uralta a hazai édesítőszer-előállítást. A gyár átvészelte a két világháborút és a világválságot is; bezárása előtt, 2003-ban a napi répafel­dolgozás elérte az 5000 tonnát. Az emlékművet - Kovács Gá­bor kőfaragó munkáját - Szabó Zsolt polgármester és Kovács Gergely leplezte le. ■ Minden este szól a muzsika a kastélyban hatvan A Grassalkovich Mű­velődési Házban működő Jam Gardenben ízlésüknek meg­felelő muzsikában gyönyörköd­hetnek a zenebarátok. Kedden kedd 18 órától ke­rül sor a környékbeli rockerek hangversenyére. Színpadra lép Laczik Fecó, Libertényi Pierre, Sike Gabi és Tari Boti is, akik ezúttal P. Mobil-örökzöldeket szólaltatnak meg. Szerdán este 18 órától Tótpál Szilvia és nö­vendékei opera- és operettrész­leteket adnak elő. Csütörtökön Menyhárt Pál és vendégei nó- tázgatnak, pénteken Art Cafe Quartet-koncert lesz, vasárnap pedig a Csilingelő Band muzsi­kál a gyermekeknek. ■.

Next

/
Thumbnails
Contents