Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-23 / 171. szám
4 HEVES MEGYE KISTÉRSÉGÉI 2012. JÚLIUS 23., HÉTFŐ Balkáni éj: emberek fejszékkel kalandtúra Az út melletti hatalmas állat teteme sem késztetett megfordulásra Különös kalandok Bulgáriában. Rövid pihenő a török határon - hamisítatlan hangulat egy soha múlni nem akaró éjszaka után. Petőfibányán, a vakációban is segítség A petőfibányai önkormányzat sikeres pályázat eredményeként több mint hatszázezer forint támogatást nyert a településen élő, szociálisan rászorult gyermekek nyári étkeztetésére. Az összegből egyebek között 32 iskolás mindennapi ebédjét biztosítják, amit a gyerekek a művelődési házban fogyaszthatnak. A község vezetői, valamint az óvoda és az általános iskola munkatársai arról is gondoskodnak, hogy a kicsik hasznosan töltsék el a szabadidejüket, így ebéd előtt és után játékos foglalkozásokat szerveznek számukra. Dr. Gyi- rán Viktor jegyző közlése szerint minden pedagógus a saját szabadsága terhére felajánlott két napot, hogy így biztosítsák a folyamatos felügyeletet. Mint megtudtuk, a településen nemcsak a fiatalokra, hanem az idősebb korosztályok tagjaira is figyelnek: az Országos Polgárőr Szövetség a „Tiszteletet az éveknek, biztonságot az időseknek” című pályázat keretein belül hat riasztókészüléket adott át a leginkább rászoruló szépkorú- aknak. Annak érdekében, hogy az eszközök jó helyre kerüljenek, a polgárőrség vezetői felvették a kapcsolatot a helyi családsegítő szolgálattal, a nyugdíjasklubbal, valamint a háziorvossal. Aki egyedül él és nehezen mozdul ki lakásából, annak bizony nem elhanyagolható biztonságérzetet nyújt a vezetékes telefonhoz csatlakoztatható szett. ■ OLDALSZERKESZTŐ: TARI OTTÓ TELEFON: 3G-30/556-165 HIRDETÉS: 06-37/341-051. HATVAN É9TÉRSÉGE OLDALUNK LEGKÖZELEBB SZEPTEMBER 16-ÁN JELENIK MEG. Az éjszaka közepén váratlanul barna bőrű, rongyokba öltözött emberek tűntek elő a viskókból. Kezükben botot és fejszét tartottak, majd azzal hadonásztak - a Balkánon egy életre elegünk lett a zombifilmekből. Tari Ottó Ha az ember a nyakába - pontosabban négy kerék közé - veszi a nagyvilágot, akkor bizony nagyon is számolnia kell ki- sebb-nagyobb meglepetésekkel: mégpedig kellemesekkel és kellemetlenekkel egyaránt. Aki vállalja azt a nem kis bátorságot igénylő (tor)túrát, hogy néhány konzervvel és pár vál- ü tás ruhával nekivág több ezer f kilométernek úgy, hogy napo- | kig vagy akár hetekig párnája a pázsit, fedele a csillagos ég lesz, annak azután kétségkívül mindenre fel kell készülnie. Még arra is, amire egyébként lehetetlen. Ha nem így cselekszik, akkor könnyen úgy járhat, hatvaniak kis közössége, amelynek tagjai a Balkán vidékét célozták egy utazásuk alkalmával. ■ A sötétből egy szempillantás alatt barna bőrű nők és férfiak tűntek elő a viskókból. Szepi (vagy ha valaki még nem tudná: becsületes nevén Szulágyi Ervin, a hatvani világjáró cipész) is alaposan megtanulta a leckét. Már induláskor tisztában volt ugyanis teljes mértékben azzal, hogy a Balkán nem véletlenül Balkán, ám úgy gondolta, hogy az éj leple alatt különösebb gond nélkül átsuhanunk kilencedma- ) gunkkal, két autóval azon a pár száz kilométeren, és már vár is bennünket a napjainkban kulturáltnak emlegetett Törökország, Rodostó, a Boszporusz, az Ezeregyéjszaka. Majdnem így is lett, ahogyan remélte. Igaz, a Kárpátok oltalmából kilépve azért bizony kicsit megcsappant a biztonság- érzetünk, de viszonylag gyorsan letudtuk a kocsikkal a Re- gátot. Este volt, mire Giurgiuba, a román-bolgár határvárosba értünk. Az első szürrealisztikus élmény azután itt ért bennünket, nevezetesen a Dunán átívelő híd formájában. A folyó errefelé korántsem a nálunk megszokott képét mutatja, a legfőbb jellemzői ezen a vidéken: jóval szélesebb, és teljesen szabályozatlan. Partját őserdőnek tűnő növényzet borítja, amelyből imitt-amott rozsdás darugémek kandikálnak ki mindkét oldalon. A híd mindösszesen kétsávos úttal rendelkezik, építésekor minden bizonnyal még impozánsnak gondolták a hatalmas szoc- reál tákolmányt. Éjszaka lódultunk neki a Balkán-hegységnek. Zord vidék - már amennyi látszott belőle. Koromsötét volt, s az óriási fák, a rossz minőségű, kanyargós utak még félelmetesebbé tették az átkelést. Mindenki azt várta, hogy legyünk már túl jócskán szürkült már, amikor átértünk Bulgáriába. Az út minősége eleinte kifejezetten jónak tűnt, bár elég foltos volt, akár a párduc bundája. Az első negatív élmény hamar megtalált bennünket: egy szélsebes Ford előzte gépjárműveinket, amikor elgázolt egy, az úton átmielőbb rajta, érjünk lehetőleg nyílt terepre, és hogy virradjon már végre, legyen világos, hogy nyugodtabban folytathassuk az utunkat. Utóbbi azonban még odébb volt. A hegy másik oldalán azonban a GPS-ünk sajnos megadta magát, a térképünkön pedig sehogyan sem sikerült azonosítani a tartózkodási helyünket. Gondoltuk, hogy a leginkább járható úton maradva, majd csak eljutunk egy lakott helyre, ahol azután útbaigazítanak bennünket, még akár ezen a kései órán is. Hajnali két óra tájban aztán fényekre lettünk figyelmesek. Kisebb településnek tűnt, de azért bíztunk benne, hogy csak lesz legalább egy kocsma, ahol megmondja valaki, hogy merre is kéne folytatni az utunkat. Bár a bolgár nyelvet viszonylag haladó, megtermett borzot. Az állat élettelenül terült el az aszfalton, s miközben teteme mellett lassan elhaladtunk, láttuk, hogy párja kétségbeesetten szalad mellé, szagolgatja, bökdösi az orrával. A látvány hosszú időre meghatározta hangulatunkat. hézagosán bírjuk, de azt reméltük, hogy a „Türkey” szót megértik. A faluhoz közelítve elbor- zasztott bennünket egy, az út mellett fekvő hatalmas állat- az autó fényszórójánál nagyon úgy tűnt, hogy ló vagy szarvasmarha - maradványa. Aztán kisvártatva egy legalább ötven méter széles utcában találtuk hirtelen magunkat. Földút vezetett rajta végig, hézagosán felhúzott sötét viskókkal, kapuk és kertek nélkül. Két-három villanykörte pislogott imitt-amott. Érkezésünket veszettül ugató kutyafalka fogadta, a négylábúak kitartóan kísérték a gépkocsijainkat. Egyszer csak Szepi hirtelen megfordult, és elindult az ellenkező irányba. A sötétből egy pillanat alatt barna bőrű emberek tűntek elő: rongyokba öltözött férfiak és nők fejszékkel, botokkal a kezükben, nyomukban népes gyereksereglet. Körbevették az autónkat. Én még ekkor sem kapcsoltam igazán. Leengedtem az ablakot, „Türkey? Türkey?"- kérdezgettem, de csak érthetetlen kiabálást kaptam válaszul. Oké, motyogtam, hirtelen rádöbbenve, hogy társaink miért iszkoltak el onnan oly sietősen. Kitettem hát az indexet, jelezve, hogy már megyek is. Szétszéledve az emberek engedték, hogy megforduljak, és nyugalmat színlelve távozzak, de még útközben, az utca végén is hallottam a hangos tanakodásukat. Szepiék az útszéli dög után vártak be minket. Ki sem mertünk szállni a kocsikból, hogy megbeszéljük a tapasztalatainkat; mint ahogyan azt később elmondták, még kilométerek múlva is a tükröt figyelték - akár csak jómagam -, hogy nem követi-e valaki a piciny konvojunkat. Szerencsére nem követte senki. Az éjszaka hátralévő része már monoton utazással telt. Találtunk szerencsére egy idő után egy jelzőtáblát, aminek segítségével csak ráleltünk a helyes irányra. Csupán hetven kilométert tévedtünk... A felkelő nap a török határon ért bennünket, ahol a kocsik árnyékában végre álomra hajthattuk kiszellőztetett fejünket. A zombifilmekből egy életre elegünk lett balkáni kirándulásunk nyomán. Kivéve azt az egyetlen útitársunkat, aki édes álomból ébredt a hátsó ülésen. Jó hamar ideértünk - mondta, amikor meglátta az Edirne közelségét mutató feliratot. Borzhalál az út közepén, egy bulgáriai úton HIRDETÉS RADAX-60 KFT. Műszaki Kereskedés HIVATALOS MÁRKAKERESKEDŐ Csapágy, csapágytartozék Tömítőalátét, f szimering I "O" gyűrűk, 1 görgőslánc Szénkefe, bronzkefe, Loctite termékek / E kszíj, vágó- és csiszolókorongok Hatvan, Rákóczi u. 24. 37/349-436 Hatvan, Horváth M. u. 81. T./f: 37/344-649 www.radax.hu E-mail: radax@radax.hu Amikor Hatvan uralta a cukorgyártást emlékmű Akik egy életen át itt dolgoztak, nem hitték el, hogy egyszer majd bezár A hatvani cukorgyár, amely 1889-től 2003-ig működött, a város első jelentősebb üzeme volt. Felszámolása után a cukorsiló egy ideig még működött, majd elemeire bontották, és Litvániába szállították, így már csak az egykori gyár bejáratánál álló emlékház mesél a dicső múltról. Itt állított emlékoszlopot a közelmúltban a gyár vezetése mementó gyanánt, hogy az utókor se feledkezzen meg az ipartörténeti tevékenységről. Decsi Ferenc egykori osztály- vezető az avatáson elmondta: akik fiatal koruktól sokszor egy életen át itt dolgoztak, sosem gondolták volna, hogy Mementóként emlékeztet a dicső ipari múltra az emlékmű egyszer nem lesz a városban cukorgyártás. Azt hitték, a privatizáció újabb lökést ad a termelésnek, ma viszont már csak fotók és egyéb relikviák emlékeztetnek az elmúlt évtizedekre. Kovács Gergely, a Mátra Cukor Zrt. vezérigazgatója felelevenítette, hogy az 1900-as évek elején ez az üzem uralta a hazai édesítőszer-előállítást. A gyár átvészelte a két világháborút és a világválságot is; bezárása előtt, 2003-ban a napi répafeldolgozás elérte az 5000 tonnát. Az emlékművet - Kovács Gábor kőfaragó munkáját - Szabó Zsolt polgármester és Kovács Gergely leplezte le. ■ Minden este szól a muzsika a kastélyban hatvan A Grassalkovich Művelődési Házban működő Jam Gardenben ízlésüknek megfelelő muzsikában gyönyörködhetnek a zenebarátok. Kedden kedd 18 órától kerül sor a környékbeli rockerek hangversenyére. Színpadra lép Laczik Fecó, Libertényi Pierre, Sike Gabi és Tari Boti is, akik ezúttal P. Mobil-örökzöldeket szólaltatnak meg. Szerdán este 18 órától Tótpál Szilvia és növendékei opera- és operettrészleteket adnak elő. Csütörtökön Menyhárt Pál és vendégei nó- tázgatnak, pénteken Art Cafe Quartet-koncert lesz, vasárnap pedig a Csilingelő Band muzsikál a gyermekeknek. ■.
