Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-19 / 168. szám

2 2012. JÚLIUS 19., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Több utcát is felújítottak már az idei évben Szilvásváradon Hevesben is dúl az aszály agrárium Harmadával kevesebb lesz a termés a földeken A támogatott lehetőség után sem engedik el a kezüket építés A József Attila utcában élők még tavaly keresték meg az önkormányzatot, hogy az út egy része elég rossz állapo­tú. A kővel szórt, 330 méteres szakasz rendbetételére a hely­hatóság idei költségvetésében különített el pénzt. A felújítás a napokban el­készült: a kivitelező egyenle­tes felületet alakított ki, majd mart aszfaltot hengerelt rá. A település vezetése felvette a kapcsolatot az áramszol­gáltató képviselőivel is, hogy építsék ki a villamosener- gia-hálózatot az utcában. Je­lenleg a vezetékek a kerteken át húzódnak, a szomszédos Liget utcából kajjnak áramot a családok. Az EMÁSZ szak­emberei vizsgálják a kérést, s mint mondják, van esély arra, hogy oszlopsort állítanak az utcában, így közvilágítás is lenne azon a részen. A szilvásváradi temető út­jait és az ahhoz kapcsolódó parkolót tavaly újították föl. A rossz minőségű alapanyag miatt azonban nem volt töké­letes a munka, éppen ezért a kivitelező garanciában ezeket is mart aszfalt fölhasználásá­val javította. ■ T. B. A név kötelez: húsz éve csúcson a Kékes étterem gyöngyös Működésének 20. évfordulóját ünnepelte a Ké­kes Étterem. Kosa László tu­lajdonos úgy fogalmazott: az eltelt húsz évben a folyamatos megújuláson túl megőrizték a legfőbb értékeket. A pár éve megújult étterem továbbra is a minőségi vendéglátás elkö­telezettje és a magyar konyha kiváló hagyományainak őrzője. Elismeréssel beszélt munka­társairól, elsőként Szabó Tamás konyhafőnökről, aki két évtize­de irányítja a konyhát. Az ünnepi vacsorán a meg­hívottak újra meggyőződhettek mindarról, hogy mi tette a Kékest - Faragó László polgár- mester köszöntőjének szavai szerint - Gyöngyös egyik országszerte méltán elismert „védjegyévé”. ■ S. P. Mostanában különösen fontosak az időjárási adatok. Vécs egyébként sem csapadékos hely, de a tanyán idén csak 182 milliméter nedvesség hullott. ► Folytatás az 1. oldalról Füzesabony környékén jobb a helyzet.- Itt nem történt katasztrófa, volt annyi csapadék, amennyi nagyon kellett. A terményárak növekedésnek indultak, de nem az itteni aszály következ­ményeként, hanem azért, mert máshol is hasonló problémák vannak - mondja dr. Adorján Gábor, a mezőtárkányi Arany­kalász^ MGTSZ elnöke. Ahol persze nagyon rossz a termés, ott a magasabb ár sem kompen­zálja a hozamkiesést. Az elmúlt időszak aszályos időjárása után csak némileg javíthat az állapoton az el­múlt néhány nap lehűlése és a lehullott csapadék. A Heves Megyei Kormányhivatal Föld­művelésügyi Igazgatóságának adatai szerint a cukorrépa igen érzékenyen reagált a forró, csapadékmentes időjárásra. A gyökérképződéshez szükség lett volna az esőre, s várha­tó, hogy bekövetkezik a levél­váltás is, ami további termés- csökkenést okozhat, illetve a cukortartalmat is csökkenti. Amennyiben normalizálódik az eső mennyisége, akár egy gyenge-közepes termésátlag is elképzelhető, de extrém körül­mények között, akár gazdasá­gosan betakaríthatatlanná is válhat az állomány.- A napraforgó eltérő módon reagál a forró, csapadékmen­tes időjárásra. Nagy különbség van a táblák között, elsősorban talajadottságoktól és a vetési időtől függően. A korai veté­■ Ha lesz csapadék, a kipusztulás elkerülhető, de a terméskiesés visszafordíthatatlan. sek nagyon gyorsan fejlődtek, éppen elvirágzanak, magasak, teljesen fejlettek. Mivel a talajt leárnyékolták, ezért az nem volt kitéve a közvetlen kiszá­radásnak. Az, hogy a tányérok mennyire lesznek teltek, még nem látható egyértelműen. A később, de optimális időben elvetett növények nem tudtak kellően megnőni a szárazság előtt. Sok helyen fejletlen vi­rágzó táblákat látni, a növény nem mindig éri el a méteres magasságot sem, a tányérok is 8-10 centiméter átmérőjűek. A növények egyértelműen mu­tatják a szárazság jeleit, kó- kadtak, de még nem haltak el. Ha lesz elég csapadék, akkor a teljes kipusztulás elkerülhető, de a* terméskiesés már vissza­fordíthatatlan. Átlagosan har­minc százalékos á hozamcsök­kenés - számol be az olajnö­vény állapotáról Bocsi Csaba, a Földművelésügyi Igazgatóság vezetője. A kukorica hasonlóan áll: a korai vetések több mint két méter magasak, az optimális vetésidő végén vetettek 60-80 Csökkenő terméshozamok megyénk gabonatábláin az őszi árpát már az egész me­gyében learatták, 2,8 tonnás hektáronkénti átlageredményt produkálta növény. Az őszi bú­zával is hamarosan végeznek a kombájnok. A termés négyötöde mára magtárakban van, az át­lag hozam 2,7 tonna körül ala­kult. A tavaszi árpa közel hét­tizedének levágása után elmond­ható, ezt is megviselte az időjá­rás, a tavalyihoz mérten több mint egyharmados a terméski­esés, hiszen csupán két tonna körül termett átlagban. A meg­maradt repce négyszáz hektáron kint is marad, mivel az aratási költséget sem fedezné a termény értéke. Az eddig betakarított te­rületről hektáronként alig vala­mivel több mint hét mázsa repce­magot gyűjthetnek be. ■ Ön várja már, hogy végre essen az eső? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a hol­napi számunkban közöljük. centinél nem nőttek nagyobb­ra. A törökbúza most lenne a legvízigényesebb, hiszen ettől függ a szemfejlődés. Nehezen tolerálja már ezt a magas hő­mérsékletet és csapadékhi­ányt, a növények próbálnak védekezni, a táblák jellegzetes képet mutatnak, a levélzet erő­sen viaszolódik, összecsavaro­dik, úgymond „furulyázik”. A silókukorica lényegesen nem tér el a szemestől. Ezt a növényt gyakorlatilag csak azok a termelők vetik, akik nagy szarvasmarhatartó te­leppel rendelkeznek. így a ter­méskiesés extrém esetben a megmaradt néhány állattartó téli tömegtakarmány bázisát veszélyezteti. Sajnos gond, hogy siló nem, vagy nagyon nehezen vásá­rolható, mivel nincs árualap, gyakorlatilag csak saját célra termelnek a gazdálkodók. A fuvarköltséget sem bírja el az állattenyésztés. ■ T. B. ► Folytatás az 1. oldalról gyöngyös A tiltakozók azzal indokolták kérésüket, hogy a környéken az elmúlt években fokozódott a bűncselekmények száma. A gyöngyösi képvise­lő-testület ahogyan a korábbi tiltakozó levelet aláírók kéré­sét, úgy az újabbat is méltá­nyolta és figyelembe veszi a szakmai program elkészítése­kor. Éppen ezért a szolgáltatá­sokat végző központokat vagy az északnyugati városrészen lévő Fuvaros utcában, vagy ■ Önkényes lakásfoglalók a döntés értelmében nem vehetnek részt a programban. szintén a Durándában, konté­nerekben alakítanák ki. Bozsik István alpolgármester elmond­ta: 48 hátrányos helyzetű csa­ládot vonnak be a programba, akik az együttműködési szán­déknyilatkozatot már aláírták. A komplex telepprogrammal kapcsolatban a grémium el­fogadta Kévés Tamás (Jobbik) módosító indítványából, hogy önkényes lakásfoglalók ne, csak a városrészben régebb óta élők vehessenek részt a programban. A képviselő kez­deményezte: a képzésben ré­szesülőknek járó közel 53 ezer forintos megélhetési támogatás felét az érintettek köztartozá­saik törlesztésére fordítsák. Ezt a testület nem fogadta el. A városatyákat a projekt­ben konzorciumi partnerként résztvevő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Befogadás Nonprofit Kft. és a Türr István Kutató és Képző Intézet munkatársai tájékoztat­ták. Elhangzott: az egyesület tucatnyi településen dolgozik a gyöngyösihez hasonló körül­mények között, és eredménye­ket tudnak felmutatni, mert az emberek szívesen dolgoznak és tanulnak. A gyöngyösi grémium ar­ról is döntött, hogy a program végeztével öt évig, az önkor­mányzat évi 15 millió forinttal támogatja a résztvevők és a szegregátumban élők élet- körülményeinek, lakhatásuk minőségének javítását, bővíti az oktatási, képzési és az elhe­lyezkedési feltételeket. ■ J. M. Jubileumi lelkigyakorlat a plébánia kertjében ► Folytatás az 1. oldalról harmincadik Az egerszalóki ta­lálkozó nem üres propaganda, s nem módszertan - mondta a fő­szervező, Szarvas István atya. Az Evangélium, azaz az Öröm­hír tolmácsolásához új nyelv és megújult szív kell, mert ugyan­azt az Örömhírt kellene elmon­dani e nemzedéknek is, de a mindennapjainkban átélve, lel­kesen és szeretettel. Az ifjúsági lelkigyakorlatot három évtizede az akkori plé­bános, Domán Ferenc kezdemé­nyezésére szervezték. Dr. Ke- rényi Lajos piarista szerzetes köszöntőjében felidézte, hogy felkereste őt budapesti ottho­nában a szalóki atya, s indítvá­nyozta, rendezzenek közösen találkozót a fiataloknak. Akkor százan gyűltek össze, s verték le sátraikat a plébániakertben. Híre ment a találkozónak, egy­re többen és többen vannak. Ma már az ország majd minden tájáról, s a határon túlról is ér­keznek érdeklődők, több mint ezer résztvevőt várnak. Ebben azt esztendőben több­szörös jubileumot ünnepelnek Egerszalókon: nemcsak a har­minc évvel ezelőtti kezdést, ha­nem a találkozó lelki-szellemi vezetőjének 85. születésnapját, gyémántmiséjét is, hiszen Keré- nyi atyát 60 évvel ezelőtt szen­telték pappá. ■ P. A. Háromdimenziós egri képek galéria Bőgős György első kiállítása a sétálóutcában Az egri Széchenyi utca 23. alat­ti belvárosi kávézóban nyílt meg Bőgős György amatőr mű­vész első kiállítása „Hétköznapi anyagok máskép(p)” címmel. Bőgős hétköznapi anyagokból készít nem hétköznapi alkotá­sokat. Igazi élményt nyújtanak a szemlélőknek a mozaikcsem­pékből, színes szilikonból ké­szült művek, mivel e techni­kával háromdimenziós képet is lehet készíteni. A most nyílt kiállításon tizenhat képet lehet megtekinteni, például Munká­csy Mihály az Ásító inas című | festményének 3D-s változatát. | A nem mindennapi tárlat au- f gusztus közepéig látható me- s gyeszékhelyünkön. ■ SZ. E. A művész mozaikcsempét és szilikont használ képeihez Még mindig járnak a munkagépek Szentmikíóson ► Folytatás az 1. oldalról aggodalom A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Hírlapot arról tájékoztatta, a cég az árapasztó építőjével olyan közútkezelői hozzájárulást írt alá a szállítási útvonalak kapcsán, amelyben a társaság előírta az ideiglenes helyreállítást. A szállítás befe­jeztével újabb felmérést készíte­nek az út állapotáról. Azt, hogy a tározó kivite­lezője megszegte-e a korábbi megállapodást, azaz, hogy Tarnaszentmiklóson keresztül már nem történik semmilyen anyagszállítás, a közútkezelő kommunikációs csoportja nem kommentálta. ■ SZ. R., P. A.

Next

/
Thumbnails
Contents