Heves Megyei Hírlap, 2012. július (23. évfolyam, 153-178. szám)
2012-07-14 / 164. szám
2012. JÚLIUS 14., SZOMBAT SPORTTUKOR 15 Több mint 710 millió forint jutott megyénkbe a TAO jóvoltából Ebonyval jöhet az erősítés felkészülés Nemzetközi szinten is megméretik magukat a ZF lányai Csank János csapata lesz ma az Egri FC soros ellenfele sportfinanszírozás A társasági adókedvezményeknek (TAO) köszönhetően több mint 710 millió forint közvetett állami támogatás került megyénkbe a 2011/2012-es időszakban. A sikeres pályázatok révén a pénzt személyi jellegű ráfordításokra, tárgyi eszköz beruházásra, utánpótlás-nevelésre, képzésekre és közreműködői költségekre használhatják fel a klubok. A TAO révén szűkebb hazánkban a jégkorong mintegy 5 millió, a kézilabda több mint 240 millió, a kosárlabda csaknem 30 millió, a labdarúgás több mint 245 millió forint a vízilabda pedig majdnem 190 millió forinthoz jutott. Az új támogatási konstrukció kiemelt célja, hogy bővítse a rendszeres sporttevékenységben résztvevők létszámát, elsősorban a gyermek korcsoportokban. „A támogatási mechanizmus már az első évében komoly eredményeket mutat. A hazánkban 2011 januárjában regisztrált 240 ezer versenyengedéllyel rendelkező sportolói létszám 2012 júniusára 300 ezer fölé emelkedett, és a bővülést túlnyomó részben a gyermek és utánpótlás korcsoportok új versenyengedélyesei eredményezték” - tájékoztatott Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára. ■ B. CS. Kelemen Attila tanácsait a magyar női válogatott szakmai stábjának tagjaként hallgathatják legjobb női pólósaink, akik jelen lesznek az olimpián Úszással és szárazföldi tréningekkel kezdődik az új idényre való hangolódás az OB I-es bajnok ZF-Eger női vízilabda-csapatánál. Fenyves Balázs A játékosok hétfőn látnak munkához, a keret azonban még meglehetősen hiányosnak mondható. Antal Dóra, Czigány Dóra és Gangl Edina a londoni olimpiára készülő nemzeti csapattal hangolódik, a válogatott pólósoknak egri tréningre csak HUNGÁRIA augusztus 22-e körül kell jelentkezni. Hasonló időben várják vissza az idegenlégiós Ebony Neeshamet is, aki lehet, hogy nem egyedül érkezik az ausztrál kontinensről.- Az ötkarikás játékok után még tárgyalunk, de van rá esély, hogy Ebony mellett újabb játékos érkezik a csapathoz - adott információt a sárga-kék hölgyek edzője, Kelemen Attila. - Ez azonban még a jövő kérdése, mint ahogy az a múlté, hogy bármennyire is szerettem volna, a szentesi. Kövér-Kiss Réka jövőre nem lesz egri játékos. A hírek szerint szeptember 22-én indul a bajnokság, sőt az Euroliga-selejtező is hasonló időpontban startol. A klubvezetéstől ígéretet kaptunk, hogy elindítják a csapatot az európai színtéren, ez pedig két dolog miatt is fontos. Sikerült együtt tartani a bajnokcsapatot, így egyfelől nemzetközi rutinnal gazdagodhatunk, más megvilágításból nézve pedig a lejárt szerződésű játékosaim új kontraktusa akkor lép életbe, ha az együttest valóban benevezi a klub. Erre július 31-éig nyílik lehetőség, a lebonyolításról azután döntenek. Kelemen Attila erről a fejleményről telefonon, vagy az interneten kaphat hírt, hiszen az ő neve is szerepel az olimpiára készülő válogatott szakmai stábjában. Ezalatt Egerben Petrovai Márton, valamint a rutinosabb játékosok közreműködésével zajlanak az edzések, mivel a gárda mellett idáig segédkező dr. Sike József Kuvait- ba tette át székhelyét. labdarúgás Mester és tanítványa ellenfélként néz egymással farkasszemet ma 11 órától a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A tréneri pályafutását Egerben kezdő, majd a csapatot az NB I-ben is irányító Csank János az NB Il-es Gyirmót FC vezetőedzőjeként tesz látogatást a felújítás alatt álló érsekkerti létesítményben, ahol a Simon Antal irányította, immár NB I-es Egri FC látja vendégül a Hevesben edzőtáborozó Győr-Moson-Sopron megyei gárdát. A mieink tegnap Cegléden játszottak (a mérkőzés lapzártánk után ért véget), és otthonukban az idei nyáron ezúttal lesz az első felkészülési találkozójuk, ugyanis korábban Szlovákiában emléktornán, majd a stadion gyepszőnyegének javítása miatt Pétervásárán léptek pályára. A honi edzőmeccsek mérlegén az Újpest FC elleni 4-3-as vereség és a szlovák I. ligás Besztercbányával szembeni 3-2-es győzelem szerepel. Az eddig négy játékossal (Michael Stanislaw, Németh Norbert, Tanq, Albert Ádám) erősített EFC az elkövetkezendő egy hétben további két másodosztályú együttessel mérkőzik. Július 18-án, szerdán 18 órától Tatabánya, július 20-án, pénteken 18 órától pedig Nyíregyháza társulatát fogadja az egri gárda. ■ B. CS. A Bad Girlstől nem akadt jobb a kontinensviadalon A nagyrédei „rossz lányok" csapata kategóriája legjobbjának bizonyult táncsport A gyöngyösi Dream- Team Cheerleaders csapatai közül a Pimasz Csajok ezüst-, míg a nagyrédei Bad Girls aranyérmet szerzett a szlovákiai Léván rendezett Látványtánc Euró- pa-bajnokságon. A cheerleading, magyarul hajrázás, szurkolás vagy vezérszurkolás modern sportág, amely a torna, az akrobatika és a tánc elemeit ötvözi. Ezek közé tartozik minden olyan csapattánc, ahol az akrobatikát (emelések, dobások, piramisok) és különböző táncstílusokat (hip-hop, break, jazz) kevernek, amelyhez az uralkodó kellék a pompon. Ezt az őrületet, a táncolni szerető, és ezt a stílust igénylő fiatalok körében Gyöngyösön és a környező településeken a DreamTeam Cheerleaders indította útjára.- A Bognár Laura, Budai Orsolya, Bódi Bettina, Krisztián Krisztina, Kontyos Evelin, Kovács Eliza, Kovács Rita, Mészáros Kitti, Rusznyák Dóra, Rusznyák Dominika, Pátyerkó Fanni és Béla Rebeka összetételű Bad Girls a sportmazsorett kategória ifjúsági korcsoportjában győzött - tájékoztatott Kiss Szilvia tánctanár. - A Kovács Dóra, Rácz Dóra, Kontyos Fanni, Csernyák Fruzsina, Kecskés Kitti, Varga Fanni, Szűcs Réka, Szloven- csák Luca, Anbrus Kata, Molnár Virág, Horváth Vivien, Tóth Noémi és Koncsek Kitti alkotta Pimasz Csajok gárdáját a juniorokok között választották a legjobbnak. Nehéz edzőtábor után érkeztük Lévára, ahol jobbára ismeretlen csapatokkal szemben mérettük meg magunkat. Legközelebb a novemberi Őszi-kupán lépünk színpadra, ahol szeretnénk hasonlóan eredményesen zárni. ■ S. K. ■ Ezt az őrületet a fiatalok körében Gyöngyösön és környékén a DreamTeam Cheerleaders indította el. Hét kilót fogyott az 50 kilométer alatt olimpia Gyöngyös és Tatabánya városában egyaránt díszpolgárrá választották Gyöngyös egyetlen olimpiai érmes szülötte, Kiss Antal 1935. december 30-án látta meg a napvilágot. Szülővárosában Kömley Károly szerettette meg vele az atlétikát. Már kilenc éve sportolt közép- és hosszútávfutóként, amikor az 1960-as nagykanizsai Bányász-bajnokságon kiderült, hogy a Gyöngyösi Bányász nem tud a 10 km-es gyaloglásban versenyzőt indítani. Kömley közölte a már versenyét letudó, lelátón üldögélő Tónival, hogy kényszerből elindítja gyaloglásban. Tanácsként csak annyit mondott: „úgy csináld, mint a többiek”. Csak a verseny egy részén figyelhette a gyakorlott gyaloglókat, ugyanis elsőként haladt át a célon. Ugyanabban az évben benevezték az országos bajnokság 20 km-es gyaloglás versenyszámába, ahol két válogatott, Ba- lajcza és Dinesz mögött elcsípte a 3. helyet. Évente lépett egy helyezést előre, 1962-ben megnyerte a 20 km-es bajnokságot. Bár feleségével együtt tősgyökeres gyöngyösinek számít, a Tatabányai Bányász ajánlatának nem tudott ellenállni. 1963- ban elköltöztek a bányászvárosba, ahol sokkal jobbak voltak a lehetőségek a magasabb szintű eredmény elérésére. Nemzetközi versenyen először 1961-ben indult a Lu- gano-kupán (a mai gyalogló Világkupa elődje volt), és 20 km-en a 9. helyen végzett. 1963-ban ugyanebben a versenyszámban 3. helyezést ért el. 1964-ben Tokióban megbetegedett, csak becsületből ment végig az olimpiai 20 km-es pályán, ahol 21. helyen végzett. A következő évben megszerezte második magyar bajnoki címét, a változatosság kedvéért 50 km-es távon. A '66-os budapesti Eb-n 20 km-en indították, és 6., pontszerző helyen zárt. 1967 őszén előolimpiát rendeztek Mexikóvárosban, ahol Kiss az erősebbnek tartott távján, a 20 km-en próbált alkalmazkodni a körülményekhez (magaslat, hőség, terepviszonyok). Tette ezt sikeresen, ugyanis 4. helyen sietett át a célon. 1968-ban az igazi olimpián, az igazi távján 20 km-en nagy reményekkel indult, de az extrém körülmények között túl gyorsan kezdett, és a táv második felében oxigénhiánnyal küzdve visz- szaesett a 14. helyre. A két nap múlva rendezett 50 km-es gyalogló számban Kiss elhatározta, hogy indul. A szakvezetők megpróbálták lebeszélni erről az „öngyilkos” elhatározásról, de hajthatatlan maradt. Felépítette magában a követendő taktikát. A középmezőnyben helyezkedett el, és csak 10 km után, amikor már megszokta az oxigénhiányt, kezdett erősíteni. Harminc kilométernél a negyedik, 35 km-nél a harmadik helyre jött fel. Negyvennél előzte meg a brit Nihillt, az ■ Szirénázó mentőautó vitte a magyarok szálláshelyére. Kiss Antal, a gyaloglók kiválósága egyik nagy esélyest, aki akkor már levegő után kapkodva tántorgott. Negyvenöt kilométernél jött egy újabb krízis, de felrázta dr. Szabó Miklós - az '50- es évek hosszútávfutója -, aki végig kísérte. Az utolsó 2 km volt a legnehezebb, már azt hitte eltévedt, mert csak nem akartak feltűnni az Azték Stadion fényei. A létesítményben megtett utolsó kör alatt mellészegődött Zsivótzky Gyula, aki fél órával korábban megnyerte a kalapácsvetést, és megpróbálta folyamatos beszéddel éberen tartani az átszellemült arccal haladó Tónit. A friss ezüstérmes így emlékezett a célba érkezését követő eseményekre: „Hetvenhárom kilósán rajtoltam, és 66 voltam, amikor beérkeztem. Szirénázó mentőautó vitt a magyarok szálláshelyére, ahol a többiek ünnepeltek - a kalapácsvetőket és engem -, én meg nem bírtam felkelni az ágyból. Mindhárom dobogós gyalogló olyan állapotban volt, hogy az eredményhirdetést másnapra halasztották.” Kiss kiváló szereplését már a verseny közben felkapta a sajtó. Zsivótzky edzőjét, Csermákot ugyanis az 50 km-es gyaloglásba nevezték be, mivel az akkreditálható vezetők számát korlátozták. A tévéközvetítést irányító (a központi információkat szolgáltató) riporter összecserélte a versenyen természetesen nem induló Csermák József és Kiss rajtszámát, és a közvetítés során lelkendezett, hogy a 16 évvel korábbi kalapácsvető olimpiai bajnok milyen jól tartja magát az élbolyban. Kiss Antal még egy olimpiára kijutott, de Münchenben 37 évesen nem tudta mexikóvárosi teljesítményét megismételni. 1973-ban visszavonult az aktív versenyzéstől, de Tatabányán edzőként a mai napig foglalkozik a gyalogló utánpótláscsapattal. Gyöngyös és Tatabánya egyaránt díszpolgárrá választotta. Annak örül a legjobban, hogy Tatabányán két fia családja is egy „kőhají- tásnyira” lakik, tehát együtt van a nagy Kiss család. Gyakran jár haza szülővárosába is, többnyire sportrendezvényekre, díszvendégi minőségben. Nagy Barnabás olimpiatörténeti kutató (Folytatjuk)