Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-05 / 130. szám
2012. JÚNIUS 5., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP Az egyik új gép az EHISZ-nél. A tűzőberendezést pályázati segítséggel vásárolták, de stabil anyagiak nélkül nem vágtak volna bele. • • Ötlet, pénz és bátorság beruházás A hitelkihelyezés csökkenése fogja vissza leginkább Comenius-találkozó a Szilágyiban EGER Öt országból érkeztek diákok a megyeszékhelyre a Comenius-program keretében. A delegációkat a Szilágyi Erzsébet Gimnázium látja vendégül. A fiatalok egy hetet töltenek a városban, megismerkedhetnek egymás kultúrájával, szokásaival és tökéletesíthetik angol nyelvtudásukat. A szilágyisok korábban Törökországban és Romániában tettek látogatást, a következő állomás Lengyelország lesz. ■ SZ. E. Első tehetségnap a helyi iskolában hatvan A Kossuth Lajos Általános Iskola január óta regisztrált tehetségpont, ahol először rendeztek tehetségnapot. Több műfajban is bemutatkoztak az intézmény ifjú talentumai, az egész nap a foglalkozások jegyében telt. A legtöbben énekeltek, de a produkciók között volt aerobik, akrobatikus rock and roll, hangszeres bemutató, vers és próza is. ■ SZ. E. Cigánymuzsika a könyvtárban egér A Márai-program keretében látogatott el nemrég a Bródy Sándor Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárába a hagyományos cigányzenét játszó Romengo együttes három tagja. A két zenész, Rostás „Mazsi” Mihály és Lakatos János „Guszti”, valamint énekesük, Lakatos Mónika - remek hangulatot teremtett a bibliotékában, s két eredetmesét is hallhattak a résztvevők. A mónos- béli és balatoni gyerekek élményekkel gazdagodva mentek haza. ■ SZ. E. Móka a könyvtárban Heves megyében nem csökkent a beruházási kedv, de ötlet, pénz, bátorság is kell a fejlesztésekhez. Tóth Balázs Országosan több mint nyolc százalékkal csökkent, ám Heves megyében kicsit nőtt a nemzetgazdasági beruházások volumene az idei első negyedévben. Az állam, az önkormányzatok, vállalkozások beruházásainak összértéke nem érte el az 500 milliárd forintot, egy év alatt 37 milliárd forinttal csökkent. Megyénkben viszont a tavalyi első három havi közel 8,5 milliárdhoz képest 300 millió forintos növekményt regisztrált a KSH. A füzesabonyi Pikopack Zrt. az elmúlt két évben 1,4 milliárd forintos beruházást hajtott végre, két modern gyártósort telepítettek az üzembe. A fejlesztés mintaprojekt lett, szerdán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a MAG Zrt. küldöttsége tekinti meg az eredményt.- Mindig vannak új ötleteink a cég fejlesztésére, ez filozófiánk része. Három-öt évre előre gondolkodunk - mondta el Tóth Sándor, a Pikopack Zrt. vezérigazgatója. - Sajnos a beruházási lehetőségek szerényebbek lettek a korábbiaknál. A gazdasági környezet alakulását befolyásolja, hogy a bankok hitelkihelyezése csökkent, ez nehezebbé teszi a vállalkozások életét. A hitelügyletek egy-másfél hónapos átfutási ideje megduplázódott, ez a napi működésre is hatást gyakorol, nem csak a hosszú távú fejlesztési lehetőségekre. Sajnos emiatt a magyar cégek versenyhátrányba kerültek a szlovák, lengyel társakkal szemben. az előző évben dinamikusan bővülő feldolgozóipari beruházások stagnáltak, ezért az ipar nem tudta mérsékelni a visszaesést. Az építési fejlesztések 14 százalékkal maradtak el a korábbitól, a gép- és berendezésbeszerzések viszont mindössze 1,8 százalékkal mérséklődtek. Drasztikus viszTóth Sándor szerint nagyobb hangsúlyt kellene, hogy kapjon az élőmunka terheinek csökkentése. Fontos volna az is, hogy az uniós pénzek intenzitása növekedjen a térségben. ■ Akik nem tudják követni a technológiai fejlődést, azok nehéz helyzetbe kerülnek. A vállalati működés javulása hozhatja magával a jövedelem- termelés növekedését, ez pedig a közösségi beruházásokat. A hullámkarton csomagolóeszközöket gyártó EHISZ Zrt.-nél arra törekednek, hogy valanülyen szinten függetlenek maradjanak szaesés volt az energiaiparban, a bányászatban és a felsőoktatásban. Nagymértékű javulás volt a gép- és jármű- gyártásban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban. Az árvízvédelmi építkezések viszont a közigazgatás, a védelem ág beruházásainak bővüléséhez járultak hozzá. a pénzpiactól. Az elmúlt időszakban technológiai, energetikai korszerűsítést is végrehajtottak pályázatok segítségével.- Folyamatosan szem előtt kell tartani a technológiából és a struktúra átalakításából adódó költségcsökkentést s persze a minőséget. Aki nem tudja ezt megtenni, az lemarad. Alapgépeink megvannak, a vevők még jobb kiszolgálására törekszünk, ezért szeretnénk beszerezni egy rajzoló és kimetsző plottert. Bővítjük telephelyünket is - sorolta az elmúlt időszak beruházásait Jakab László termelési igazgató. Mint mondta, utóbbi stratégiai döntésükben segítségükre van egy kedvezményes kisvállalkozói hitel is, de egyébként igyekeznek önerőből fejleszteni, mint a szerszámkészítésben. Pályáznak is kutatásfejlesztésre.- Azoknak érdemes pályázni, akik önerőből is tudnának beruházni, hiszen jó idő eltelik, míg a nyert pénzhez hozzájutnak. Leginkább azok érzik a kedvező állami intézkedéseket, akiknek van ötletük, s egy kis saját tőkéjük a fejlesztésekhez - zárta szavait Jakab László. Kevesebb ingatlanberuházás, több gépbeszerzés ÁLLÁSPONT SZUROMI RITA Annyira pipacs nincs még egy olyan virág, amely annyira magyar lenne, mint a pipacs. Ez a növény törékeny, gyenge szirmaival képes pirosra festeni a határt, elnyomva a fák zöldjét, az ég kék egét. Úgy tud lángolni az alkonyban, mintha tűzzel öntötte volna el a tájat, s jobban tud csalogatni, mint a trópusi esőerdők orchideái. Amikor eljön az ideje - pár hét talán -, nem versenyezhet vele egyszerű pompájában semmi, ám köddé válik, mikor a nap már perzsel, vagy a hideg tarol. Nem bírja, ha letépik száráról, azzal bünteti az őt birtokolni akarót, hogy csábosán rávirít, majd hirtelen halált játszik. vad, mint a magyar lélek. Nem tűri a kertek és vázák zártságát, ám ha szabadon növekedhet, képes arra, hogy kerítéseken, határokon át hódítson. Pillekönnyű szirmain a nap épp oly szívhez szóló melódiát játszik, mint prímás a hegedűjén, ott zeng-bong piros habkönnyű életében a teljes magyar irodalom, költészet és festészet minden keserve, öröme és világokkal harcoló daca. adj egy szál pipacsot és szirmaiból kiolvasom a magyar történelmet, elszavalom legszebb verseinket, felfestem legvadabb színeinket. Mert a pipacs legalább olyan magyar, mint az a táj, melyet most színével fest lángolóra. Benne pompázik a szabadság diadala és az elnyomás hervadtsága. Hódít, ha szabadjára engeded, és védtelenül meghal, ha bezárod. Dalol, ha a nap süti, de a szellem sötétjében gyászvirággá válik. nincs még egy virág, melyben magyar ember lelke annyira valósággá tudna válni, mint a pipacsban. Tépj le ember egy szálat, ha már nem futja'szegfűre, rózsára és orchideára. S látni fogod, pillanatnyi gyönyöröd után hogyan hal meg kezedben a szabad magyar lélek virága. Együtt örült a születésnapon a falu jubileum Demjénben immár 35 esztendeje működik az óvoda Az ipartestület a gazdaság dinamizálásában bízik Az óvodások ballagása minden család életében fontos esemény, idén azonban Demjénben az egész falu együtt örült a tarisznyát vállukra kapó gyermekekkel. A településen ugyanis 35. esztendeje működik az óvoda, s a jeles alkalomból kis kiállítást és nagy ünnepséget rendeztek a Művelődési Házban. Fodor Géza polgármester jól ismeri a jubiláló intézményt, hiszen édesanyja dajkaként dolgozott ott, s a településvezető kiemelte: az önkormányzat büszke az ovira. Ugyancsak boldogan beszélt Kovács Istvánná Margó vezető óvónő, aki 18 évesen itt kezdte pályáját. Úgy fogalmazott: akkor kevés eszközzel, de annál nagyobb lelkesedéssel fogtak a munkához, mára pedig rengeteget fejlődött az intézmény, s ez köszönhető a dolgozóknak és a lelkes szülőknek. Az apukák és anyukák a születésnapon is bizonyítottak: mind készültek az évfordulóra. Kitettek magukért a kicsik is: a teljes ovis csapat színpadra állt, sőt az egykori demjéni óvodások közül is többen eljöttek, felléptek. A tombolán és az adományokból befolyt összegből sószobát szeretnének kialakítani az oviban, s az indulótőke g össze is jött: Rácz József helyi 2 vállalkozó és az önkormányzat | támogatásával összesen 150 s ezer forint gyűlt össze. >P. A. Az óvodások mind színpadra álltak az eseményen. Képgaléria: HEOL.hu ELNÖKSÉG Az IPOSZ XXVII. közgyűlésén megválasztották a szövetség új tisztségviselőit. Az IPOSZ új elnöke Németh László vállalkozó, az Ajka-Devecser és Térsége Ipartestület elnöke. Alelnökként újraválasztották Hancz Istvánt, a Győri Ipartestület ügyvezetőjét, a másik két alelnök Úrbán Julianna, a Fényképész Ipartestület elnöke és Majoros János, a Hajdú-Bihar megyei Ipartestületek Területi Szövetségének elnöke lett. A közgyűlést megelőző fórumsorozaton 223 ipartestület elnöke, ügyvezetője és szakértők összegezték a mikro- és kisvállalkozások problémáit. A lakossági és állami megrendelések drasztikus zuhanása miatt nincs piaca a vállalkozások termékeinek és szolgáltatásainak, alultőkésítettek, forráshiányosak. A bankok tovább szigorítják az amúgy is szűkülő és dráguló hitelfeltételeket, szinte már kigazdálkodhatatlan a járulék- és adóteher, még mindig túlzott az adminisztráció. Hiányolták a gazdasági szabályozó rendszer kiszámíthatóságát, a jogbiztonságot és a pozitív diszkriminációt. Az IPOSZ megújult vezetése a kormányzattól a gazdaság dinamizálását, a mikro- és kisvállalkozások működési feltételeinek javítását várja, ehhez segítséget is ajánl. ■ T. B.