Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-25 / 147. szám
Alonso győzött és ismét az élre állt, Vettel nem volt szerencsés Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) Pittsburghben rendezett draftjának első köre során kiderült, hogy Nail Jakupovot választotta első helyen az Edmonton Oilers, aki már így is egy tehetségektől duzzadó csatárállományt erősít. A félezredik német siker eb Duplázott a századik válogatottságát ünneplő Xabi Alonso ■ l’l.i.'JLt'ILM formai Fernando Alonso, a Ferrari pilótája nyerte vasárnap az autós gyorsasági-világbajnokság idei nyolcadik futamát, a valenciai Forma-l-es Európa Nagydíjat. A spanyol versenyző mögött a finn Kimi Raikkönen (Lotus) lett a második, a német Michael Schumacher (Mercedes) pedig a harmadik. All. helyről rajtoló, kétszeres világbajnok Alonso idei második, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta, ezzel ismét az élre került a pontversenyben. A vb-címvédő német Sebastian Vettel, aki az első rajtkockából indult, a 34. körben műszaki hiba miatt feladta a versenyt.- A motorral valami nem volt rendben, meg kellett áll- nom - mondta Vettel a Sky Sportsnak. - Hogy ez miért történt, egyelőre nem tudom. Meg kell várnunk, míg kivizsgáljuk az autót. Nincs olyan, amit jobban csinálhattunk volna. Érthetően csalódást keltő, ami történt, de addig a pillanatig mindent tökéletesen végeztünk. Tökéletes kocsi, tökéletes kiállások, tökéletes verseny. Azt hiszem, mindenki tudja, mi lett volna, ha nincs ez az eset... A hétszeres világbajnok Schumacher 2010-es visszatérését követően első ízben végzett dobogós helyen. ■ MTI Alonso idén másodszor az élen EUR02012 PO LAND-UKRAINE düh A Francia Labdarúgó-szövetség elnöke, Noel le Graét szerint a labdarúgó- Európa-bajnokságon a spanyoloktól elszenvedett 2-0-s vereség után egy újságíróval csúnyán összebalhézó Samir Nasri viselkedése elfogadhatatlan. A Manchester City játékosa szerint a „francia firkászok csak sz.rt írnak a válogatottról” - Nasri egy érzékeny fiú, de a szavai elfogadhatatlanok - mondta a szövetség elnöke, Le Graét, majd hozzátette: a csapat jobban teljesít és jobban viselkedik Blanc irányításával. Megvannak az alapok az elégedettséghez. Blanc nagyon jó egyensúlyt teremtett. maródi Sérülés miatt kérdéses Bastian Schweinstei- gernek, a német válogatott játékosának szereplése a csütörtökön sorra kerülő elődöntőben. A középpályás egy vasárnapi interjúban elmondta, februári bokasérülése nem gyógyult meg teljesen, ami egyre több problémát okoz neki a kontinenstornán. A németek csütörtökön Varsóban a vasárnapi angol-olasz-negyeddöntő győztesével találkoznak a fináléba jutásért. legenda A portugál válogatott korábbi legendás csatárát, Eusébiót ismét kórházba kellett szállítani. Az egykori aranylabdás futballista a helyszínen tekintette meg a portugál válogatott Csehország elleni győzelmét, ám utána rosszullétre panaszkodott, így elővigyázatosságból a poznani kórházba szállították. A 70 éves Eusébio december óta többször töltött hosszabb-rövidebb időt kórházban magas vérnyomás és tüdőgyulladás miatt. A spanyol Andres Iniesta (balról) és a francia Laurent Koscielny váltakozó nagy csatát vívott egymással a szombat esti negyeddöntőn A portugálok után előbb a németek, majd a címvédő spanyolok is a legjobb négy közé jutottak a labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első elődöntőben szerdán a portugálok a spanyolokkal, míg másnap a németek az angol-olasz derbi győztesével találkoznak. Varga Csaba A német-görög negyeddöntőn a Nationalelf ismét meggyőző játékkal rukkolt ki (4-2), ezzel 500. válogatottbeli győzelmét szerezte meg Németország.- Csapatunk megmutatta, mire is képes igazán, büszkék lehetünk erre a győzelemre - fogalmazott az nso. hu-n Joachim Löw, a németek kapitánya, akinek vezetésével 15. alkalommal nyert egymás után tétmeccset a válogatott. A vesztes csapat szövetségi kapitánya, Fernando Santos arról tett említést, hogy egyenlítésük után túl gyorsan jutott ismét vezetéshez a rivális. - Rossz volt, hogy az egyenlítés után nagyon hamar megkaptuk a második gólt, azzal lemetszették a szárnyainkat, bár az utolsó pillanatig küzdöttünk. A spanyol-francia összecsapáson a hispánok győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség. A címvédő a 100. válogatottságát ünneplő Xabi Alonso két góljával győzte le a 12 évvel ezelőtti Európa-bajnok franciákat. Az utóbbi gárdának egyik meghatározó játékosa volt, az a Laurent Blanc, aki most a válogatott szövetségi kapitánya. - Minden vereség után érzi az ember, hogy valami hiányzott. De most még nem tudom megmondani, hogy ezúttal az akarat vagy a játéktudás - mondta a szakember. A spanyolok mesterét, Del Bosque-t sok bírálat éri mostanság, hogy túlságosan is védekező felállásban küldi pályára csapatát.- Xabi Alonso és Sergio Bus- quets kiváló párost alkot - reagált a mester. - Sokszor túl védekezőnek titulálják őket, de mindig mondtam, ők inkább támadó középpályások, mint defenzívek. Az igazság az, hogy jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést. Casillasnak nagyon kevésszer kellett védenie, ami azt jelenti, védekezésünk remek volt. Ha a játéknak ezen részét jól oldjuk meg, a győzelem szinte biztos. Az angol-olasz mérkőzést tegnap este lapzártánk után játszották. A spanyol bajnok Real Madrid focistái a legeredményesebbek az Eb-n. A királyi gárda játékosai idáig hétszer voltak eredményesek. Közülük Xabi Alonso duplázott a franciák ellen. A német válogatott, Sami Khedira a görögök hálójába talált be. A portugálok szemefénye, Chris- tiano Ronaldo a csoportmeccseken a hollandoknak kettő, míg a negyeddöntőben a cseheknek egy, továbbjutást érő gólt szerzett. Pepe pedig szintén a portugálok sikeréért hajt, a belső védő a dánok ellen ért el egy fejesgólt. HE ~Éii Czigány és Antal is gólt lőtt Kínának vízilabda A magyar női válogatott két góllal legyőzte a hozzá hasonlóan londoni olimpiai résztvevő kínai együttest előkészületi mérkőzésen, Tatabányán. Eredmény: Magyarország-Kína 10-8 (1-2, 5-4, 3-2, 1-0). A magyar góldobók: SzüCs, Drávucz, Bujka 2-2, Czigány, Antal, Kisteleki, Keszthelyi 1-1. Lázok János aláírt az MTK csapatához labdarúgás A korábban az Egri FC-vel is hírbe hozott Lázok János az MTK csapatához szerződött, de az átigazolási időszakban saját akarata szerint eligazolhat. A fővárosi kék-fehérek a legutóbbi román bajnokság 13. helyezettjével, a Gaz Metán csapatával játszottak edzőmérkőzést, ahol Balajti Ádám második félidei góljával 1-0- ra győztek. Négy mérkőzés lapzártánk előtt totó A 25. fogadási hét 2. fordulójában lapzártánkig befejeződött mérkőzések eredményei a következők: 1. Spanyolország-Francia- ország 2-0 1, 2. Portuguesa- Sao Paulo 1-0 1, 3. Vasco da Gama-Cruzeiro 1-3 2,11. Va- lerenga-Stabaek 1-2 2. Szerény, de biztató szereplés Zágrábban európa-bajnokság A mieink négy 1., két 2. és három 3. helyezéssel zártak A kajakos Csay Renáta és Noé Milán révén egy-egy arany-, illetve bronzérmet szereztek a magyarok a zágrábi kajak-ke- nu-Európa-bajnokság vasárnapi 5000 méteres döntői során. A kajakos Douchev-Janics Natasa az 500 méteren, Kovács Katalinnal párban aratott diadala után 200 méteren egyesben is a legjobbnak bizonyult. A legrövidebb távon ezt az egy érmet gyűjtötték a mieink. A Takács Kincső, Lakatos Zsanett kenupáros 500 m-es aranyérme hivatalosan nem számít bele az összesítésbe, mivel mind- _ össze három egység indult a J döntőben. A szintén ötkarikás £ induló Kozák Danuta második Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa 500 méteres távon győzött lett K-l-ben ugyanezen a távon.- Úgy ébredtem, hogy szeretnék jól versenyezni, és sikerült mind a két távot kiválóan leeveznem. Mindkét finálé nehéz volt, elsősorban fejben - nyilatkozta Douchev-Janics Natasa.- Az olimpiáig még rengeteget kell dolgoznunk, egy Európa-bajnokság nem hasonlítható az ötkarikás játékokhoz. Mindez azt jelenti, hogy a küldöttség négy 1., valamint két 2. és három 3. hellyel zárta a kontinensviadalt, ez az utóbbi évek’legszerényebb Eb-sze- replése. Az olimpiai számokat tekintve ugyanakkor 3-1-1 volt a mérleg, mely biztató az ötkarikás játékok előtt. ■ S. K. A madridisták viszik a prímet a kontinenstornán