Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-16 / 140. szám

2012. JÚNIUS 16., SZOMBAT MOZAIK 11 Egyéjszakás múzeumi kaland akció A nagyvárosokban egy jeggyel tucatnyi gyűjtemény látható A múzeumok ilyenkor mind különlegességekkel igyekeznek becsábítani a látogatókat a kicsiktől a felnőttekig TV-JEGYZET Lángos-szag és hattyúroham HOGY TÉNYLEG itt a nyár, azt persze tudjuk onnan is, hogy egész este nyitva az ablak, mert csak így lehet elviselni a meleget, de az is pontos jelzőmérték, hogy az ml-en elindult a Balatoni Nyár című délelőtti beszél­getős műsor. Ha valaki úgy dönt, hogy a következő hóna­pokat a tévé előtt tölti, akkor egészen szeptember másodi­kéig indíthatja a napot Szen­té Vajkkal, Gaskó Balázzsal, Jakupcsek Gabriellával és a többiekkel. (írhattuk vol­na azt is, hogy „valahány név a naptárban”, mivel az előzetesek szerint gyakorla­tilag a csatorna összes arca felbukkan itt előbb-utóbb. Meglehet, a költséghaté­konyság jegyében nekik ez a nyaralás.) de senki se döntsön így. No, nem azért, mert menthetet­len a műsor - inkább csak olyan semmilyen. Kétségbe- ejtően átlagos. Mert ha már Balaton, akkor várunk vala­mi különlegeset. Nem, nem a képernyőről is leszivárgó lángos-szagot és agresszív hattyúkat, hanem valami Balcsi-hangulatot. Abból azonban semmi nincs. Eny- nyi erővel lehetne a műsor címe Százhalombattai Nyár is, ülnének a műsorvezetők a helyi strandon, a háttérben meg diszkréten álldogálná­nak a brutális kémények. Persze senki sem azt akarja, hogy mondjuk a hétfői ven­dég, Richter Flórián ugorjon Tmár égy szemrevaló fejest az egyik stégről, a lovával együtt persze - de azért ne merüljön ki abban a jelen­léte, hogy körbegaloppozza a műsorvezetőt. lehetne tehát jó műsor a Ba­latoni Nyár. Talán az is lesz néhány hét múlva. Kérdés, hogy kivárjuk-e. ■ F. Z. Ml, HÉTKÖZNAP DÉLELŐTTÖNKÉNT Ismerős arcok nyári üzemmódban Ma lesz a Múzeumok éj­szakája, az ország kétszáz gyűjteménye háromszáznál több helyszínen ezernél több programmal jelentkezik. Mészáros B. Endre A Múzeumok éjszakája az ez- redforduiót megelőzően Fran­ciaországban indult azzal a szándékkal, hogy a látogató betekintést kapjon olyan gyűj­teményi titkokba, amihez más­kor nem juthat hozzá. Hazánk­ban 2003 óta rendezik meg a nagyobb városokban, ennek az egy estének a kiemelt bemuta­tóira minden évben több mint kétszázezer látogató kíváncsi. Ilyenkor egy-egy megyeszék­helyeken félszáznál több for- _ mabontó tárlatlátogatást szer- J veznek az érdeklődőknek. Más 1 kérdés, hogy mi a jobb, ha egy nap egy jeggyel ötven helyen letudja a többség az éves múze­umlátogatási penzumát, vagy ha hetente mindig más helyi múzeum kapna megkülönböz­tetett szerepet, s úgy talán a központi forráselosztásnál is jobban odafigyelnének a törté­nelmi értékeinkre. Ezer programról persze nem lehet átfogó képet adni, így egy országos ízelítő csomagot ké­szítettünk. Egerben bográcsoz- nak és fröccsöznek a Zsinagó­ga Galériában, a várban pedig Bár sokak szerint május 19-én, Ivó napján járna ki az ünneplés az édesapáknak, a világ leg­nagyobb részén elismert apák napja júniusban van, Magyar- országon is éppen június har­madik vasárnapján. Az eredete nem pontosan ismert, a kato­likus egyház március 19-ét, József napját ismeri el az apák napjaként. Valószínű, hogy az USA-ban 1910-ben indult kezde­ményezés miatt terjedt el a leg­több helyen a júniusi időpont. Az indoklás szerint az anyák megtekinthető Dobó István vég­rendelete. Békéscsabán a Mun- kácsy-emlékházban a betyárok harci eszközeivel, a fokossal, a karikásostorral ismerkedhet­nek a gyerekek. Kecskeméten retro Ikarus buszok segítségé­vel lehet végigjárni a negyven kiemelt helyszínt. Eszter­gomban tojásfa­ragás és tárogató­koncert is várja a Balassa Bálint Múzeumban, a Babits-emlékházban és a Du­na Múzeumban a vendégeket. napja párjaként jár egy nap az apáknak is, hogy mindkét szülő szerepe kellő hangsúlyt kapjon. Egyébként nyugaton hódít a leg­jobban ez az ünnep is, mégpe­dig a fogyasztásközpontú társa­ihoz hasonlóan az ajándékozási akciók és leárazások képében. Ilyenkor meg is ugrik a barká­csoláshoz használatos szerszá­mok, horgászfelszerelések és műszaki cikkek forgalma, de olyan kimutatás is akad, amely szerint a távolsági telefonhívá­sok is megsokszorozódnak. ■ Kaposvárott a Rippl-Rónai Mú­zeumban honfoglaláskori ját­szóház lesz és a Somogy zene­kar ad koncertet. Szekszárdon flamencót, balkáni és ír zenét hallhat a közönség a Wosinsky Mór Múzeum előtti téren, Szol­nokon fúvóshangverseny lesz a Damjanich János Múzeumban, mécsesöntés és gyertyamártás a Tabáni Tájházban. Pécsett pe­dig félszáz program élén a sör kapja a főszerepet, söröskorsó különlegességekből nyílt kiállí­tás, és százéves sörfőzési titko­kat is elmesélnek. A világ leggyorsabb rakétahaj­tású autóját készül megépíteni az a vadászpilóta, aki jelenleg is tartja a szárazföldi sebessé­gi rekordot - írja az MTI. An­dy Green 1997-ben Nevadában 1227,98 kilométer/órával állí­totta fel a világrekordot egy há­romkerekű, sugárhajtású ver­senyautóval, de a mérnöki csa­patával most sokkal nagyobb sebességet tűztek ki. A cél az 1600 kilométer/óra, amit a „re­pülő skót" a Bloodhound (Véreb) névre hallgató szuperszonikus Fővárosi érdekességek Budapesten 92 múzeum vesz részt az éjszakai akcióban. Csak néhány extra a pazar kínálat­ból: az Aquincumi Múzeumban bemutatják a mitológiai játszó­teret, a Vármúzeumban Mexikó­ról látható mágikus bemutató, az ELTE Fűvészkertben rovarevő növényeket lehet etetni, az Ernst Múzeumban Dresch Mihályék adnak jazzkoncertet, a Hadtör­téneti Intézetben a római légió­sok és a gladiátorok harci tech­nikáját lehet megismerni. kocsival szeretne elérni. A Vér­ebet egy Eurofighter vadászgép hajtóműve gyorsítja majd a hi­hetetlen sebességig, megállí­tásáról levegőfékek, ernyők és a kerekek fékei gondoskodnak majd. A kocsihoz csupa külön­leges anyagot haszálnak: a vá­zát titánium-panelek alkotják, amelyekben acélt és alumíniu­mot is ötvöznek. A burkolathoz kevlárt és szénszálas borítást használnak, hiszen a rendkívü­li sebességnél hatalmas erőket fejt ki a légellenállás is. ■ POÉNPERCEK Egy falun keresztülhaladva egy autós elüt egy kutyát. Hamarosan feltűnik a kutya gazdája is, egy vadászpus­kával a kezében. Az autós rémülten mondja:- Uram, nagyon sajnálom, hogy elütöttem a kutyáját. Szívesen kifizetem az árát. Tízezer forint elég lesz? Mire a gazda:- Hát nem is tudom...- De húszezer már csak elég a kár megtérítésére?- Egye fene, adja a pénzt. Az autós leszámolja az össze­get, majd megjegyzi:- Sajnálom, hogy elrontot­tam a vadászatát!- Nem vadászni indultam, ezt a rohadt kutyát akartam lelőni. ■ Egy dühös férfi beront a kocsmába, kezében egy pisz­tollyal:- Úgy hallottam, a feleségem megcsalt valakivel! Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy elém álljon! Erre egy hang a háttérből:- Haver, szerintem nincs elég golyó a pisztolyodban ehhez... ■ Két horgász ül a vízparton és meredten bámulja a vi­zet. Egyszer csak arra megy egy halottasmenet, mire az egyik horgász feláll, leveszi a kalapját, merengőn maga elé bámul egy percig, majd visszül a botja mellé. A másik ránéz:- Nem is tudtam, hogy ilyen együttérző vagy!- Azért mégis harminc évig a feleségem volt. Ördögi bűnöző: százezrével lopta a fogpiszkálókat Furcsa bűntény miatt nyomoz­nak az USA Georgia államában - írja az Associated Press. Egy gyárból több százezer darab fogpiszkáló tűnt el, egy koráb­bi alkalmazott fújhatta meg a készletet. Összesen több mint 3000 dollár (700 ezer forint) értékben vitt el több láda árut, benne összesen 374 400 darab fogpiszkálóval. A cég munka­társai látták is, hogy egy volt kollégájuk fogpiszkálókat árul egy piacon, így hamarosan meg­oldódhat a szövevényes ügy. ■ ■ Egyetlen jeggyel bejuthatunk akár több tucat helyszínre Egy nap jár az apáknak is, vasárnap ünnepelhetnek Készülődik a száguldásra a szuperszonikus Véreb Díjeső a hazai könnyűzene legjobbjainak viva comet Rajongói szavazás döntött a zöld-narancs gömbök odaítéléséről Újra nálunk csapnak össze a világ legerősebb emberei Látványos showműsorral ün­nepelte péntekre virradóra a VIVA TV a hazai könnyűzene legnagyobbjait, a zöld-narancs színű VIVA Comet-gömböket teltházas díjátadón osztották ki. A közönség lángcsóvák és lenyűgöző koreográfiák köze­pette ünnepelte az előadókat, akik mellett Pixie Lott, a nép­szerű brit énekesnő is fellépett. A legjobb férfi előadó SP lett, Tóth Gabi „A legjobb női előadó” kategóriában diadalmaskodott, „A legjobb együttesének járó Comet-gömböt pedig a Child­ren of Distance vihette haza. A legjobb új előadónak Young G-t szavazták meg a rajongók, míg SP saját rendezésű, Marad­nék című videójáért A legjobb videoklipért járó zöld-narancs­sárga gömböt is elvitte. A Ma­gyar Könnyűzenéért VIVA Co­met díjat a hazai elektronikus zenei paletta egyik legkiemel­kedőbb zenekara, az Anima Sound System kapta - a modern elektronikus tánczene egyik el­ső hazai úttörője idén ünnepli 20 éves fennállását. A parti bőven nyújtott tombol- nivalót: a Compact Disco, az Anti Fitness Club és az Anima Sound System is egyedi produkcióval készült, Tóth Gabi pedig lehen­gerlőén extrém előadásával va- rázsolta el a közönséget, ezzel is J bizonyítva, hogy vele ismét mél- I tó helyre jutott a díj. ■ Pixie Lott brit énekesnő, a gála sztárvendége mindent beleadott Utoljára 1988-ban volt idehaza olyan rangos versenye a legerő­sebb emberek sportjának, mint ami a hétvégén zajlik Budapes­ten. A Giants Live Budapest 2012 nevű tornán a világ Toldi Miklósai mérik össze az ember- felettinek tűnő erejüket, a hely­szín az Aquaworld vízivilága lesz. A versenyen magyarok is indulnak, Hrozik Gábor (aki 2010-ben lett Magyarország leg­erősebb embere) és Nagy Ákos (súlyemelő junior világbajnok, profi erőemelő magyar bajnok, majd Magyarország második legerősebb embere) egy jó ered­ménnyel kvalifikációt is sze­rezhet az idei erősember világ- bajnokságra. A nemzetközi me­zőnyben a műfaj legnagyobbjai képviselik hazájukat, Németor­szágtól a hagyományosan sok címet begyűjtő észak-európai államokon át Dél-Afrikáig, az Eurosport ennek megfelelően nagyformátumú összefoglalót készít a versenyről. A versenyszámok a szokásos elképesztő erőpróbákat jelen­tik: lesz itt buszhúzás, 400 kilós lengősúlyok cipelése, 175 kilós hordó magasba dobása, a ko­vácsüllőtől a kőgolyóig terjedő, nehezebbnél nehezebb tárgyak hurcolása és platformra rakása, de némi csigás rásegítéssel egy Ferrari minél többszöri emelge- tése is a leküzdendő feladatok sorát gazdagítja majd. ■

Next

/
Thumbnails
Contents