Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-14 / 138. szám

5 Már egyre több a gyermek, így nagyobb ovoda kellene karácson d Évről évre egyre több gyermek születik a falu­ban, ezért az önkormányzat úgy határozott, felújítja, ki­bővíti az óvoda épületét. A beruházáshoz pályázaton 210 millió forintot remélnek. Ebből a pénzből a 112 éves intéz­ményben öt csoportszoba mű­ködhetne, lenne foglalkoztató helyiség, tornaszoba is. A község már számos pályá­zati kiíráson eredményesen szerepelt. A térfigyelő kamera- rendszer kiépítésére 4,5 millió forintot nyertek, a rendezvény- tér hang- és fénytechnikai eszközeinek fejlesztésére több mint négymilliót kaptak. Az új mobil berendezéseket a hónap végi juniálison és a július else­jei egészség- és sportnapon ki is próbálhatják - mondta Földi Csaba polgármester. A polgárőrség az önkor­mányzattal együttműködve hangos hírmondórendszer kiépítésére is sikeresen pályá­zott. A 3,2 millió forintból a község négy pontján helyeznek el hangszórókat. A polgár- mester hozzátette: a kommu­nikációs infrastruktúra azért szükséges, mert egyrészt biztosítja a költségtakarékos tájékoztatást, másrészt ka­tasztrófavédelmi szempontból is jó szolgálatot tehet. ■ J. M. 2012. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK Tizenketten tettek esküt Pétervásárán ►Folytatás az 1. oldalról fogadalom Az öttagú Molnár család Gyulakutáról érkezett az ünnepre. Elmondták: óriási öröm ez, hiszen végre megér­hették a pillanatot, amire szü­leik egy emberöltőn át vártak. Esküt tett két olyan család is, akik korábban települtek át Kisfüzesre, Ivádra. Az egysze­rűsített eljárás során azok az egykor magyar állampolgár­ságú emberek vagy a leszár­mazottaik kérhetnek magyar állampolgárságot, akik beszél­nek magyarul, büntetlen előé- letűek, és nem áll fenn semmi­lyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. ■ B. K. Új vezetője van a gyöngyösi tűzoltóságnak új irányító A májusi tragédia után a Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság visz- szavonta Tóth József vezetői kinevezését. Az alezredest a tűzoltóságokon véghez vitt személyi változásokat köve­tően, április elsején nevezték ki a Gyöngyösi Hivatásos Tűz­oltóparancsnokság parancs­nokának. Tóth József már az átszervezés előtt is irányította a mátrai város tűzoltóságát, 2009-től, az előző parancsnok nyugdíjba vonulása óta. A gyöngyösi tűzoltóság új vezetője június 1-től Vilmányi Sándor lett - tudtuk meg Antal Erikától, a megyei katasztrófa- védelem szóvivőjétől. ■ J. M. MEGYEI KÖRKÉP Az egri tinódis diákok már ökoiskolába járnak. Számos programon vesznek részt, s az udvaron található kertet és virágokat maguk is gondozzák. A jövőnket óvják a diákok ökoiskolák A cím egyúttal megbízható minőségjelzőként is szolgál A gyermekek környezettuda- tosságra nevelése hangzatos kifejezés, de a sikerhez több tényezőre is szükség van. Megyénkben egyre több ökoiskola is működik. Pócsik Attila Közhely, de soha nem le­het elég korán kezdeni, hogy gondoljunk a jövőre. A sike­res szemétszedési akciók csak tüneti kezelésnek tűnnek, hi­szen a hulladékkal szemben folytatott harc végeláthatatlan. Szerencsére egyre többen gon­dolják, érdemes a fejekben is rendet tenni, akkor a környe­zet is tisztább lesz. Ezt hirdeti a Magyarországi Ökoiskola Há­lózat is, amely mind több He­ves megyei intézményt tudhat soraiban. Pár napja szűkebb hazánk 10 iskolája kapta meg a minő­sítést, ami szakmai fejlődést nyithat számukra, de a cím egyfajta minőségjelző is. A kri­tériumok szigorúak: a tanterv­ben kiemelt szerepet kapnak a környezetvédelem és a fenn­tarthatóság alapelvei, s az in­tézmény körül megfelelő mére­tű zöldterületet kell gondozni. Homa János, az egri Balassi Bá­lint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tag­iskolájának vezetője a Hírlapnak elmondta: másodszor nyerték el a 3 évre szóló címet.- Intézményünk alapvető normái között szerepel a kör­nyezet ismeretén és a szemé­lyes felelősségen alapuló környezet­kímélő magatar­tás, az ésszerű ta­karékosság, a tes­ti-lelki egészség megteremtése, az egészséges, esztétikus környezet kialakí­tása és fenntartása - fogalma­zott. - Diákjaink tanórákon kívül is aktív részesei min­dennek: számos programot, kirándulásokat szervezünk, minden évben megrendezzük a Föld Napját és az Egész­ségnapot. Az osztályokban kialakítottuk a szelektív hul­ladékgyűjtés lehetőségét, energiatakarékosságra törek­szünk. Évek óta sziklakért dí­szíti udvarunkat, s virágokkal körbeültetett kis tava is van az intézménynek, amihez a jö­vőben kutat sze­retnénk fúratni. Az idei eszten­dőben először Örökös Ökoiskola cím elnyerésére is pályázhattak azok az intézmé­nyek, amelyek korábban há­romszor elnyerték az Ökoisko­la minősítést. Megyénk három iskolája is sikerrel szerepelt: Poroszló-Újlőrincfalva-Sarud Közoktatási Intézményfenntar­tó Társulás Vass Lajos Általá­nos Iskola, a tenki Hanyi-menti Közoktatási Intézmény Szent ■ Szükség van-e napjainkban ökoiskolákra? Szavazzon hírportálunkon —■ ma 16 óráig: HE0L.hu Jr A szavazás eredményét következő számunkban közöljük. Imre Általános Iskola és a VM-ASzk Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági Vadgazdálko­dási Szakképző Iskola és Kol­légium. Utóbbi igazgatója, dr. Ördög István szerint az iskola adottságai is irányt adnak.- Az intézmény 12 hektá­ron fekszik, kiemelten fontos­nak tartjuk, hogy gondoljunk a jövőre - húzta alá. - Amikor a természetet védjük, az em­beriséget, az egész Földet óv­juk - e szellemben neveljük tanulóinkat is. A programba a komposztálástól kezdve a ma­dáretetésen át a növények ül­tetéséig minden beletartozik. Vállaltuk, hogy régiós ökois­kola központként felvesszük a kapcsolatot minden általános iskolával, szakmai fogásokkal ismertetjük meg mindüket. Az ökoiskola cím nem jár anyagi juttatással, de példa­ként szolgál a többinek, s a pá­lyázati elbírálásoknál is fontos tényezőt jelent. Heves megye tíz ökoiskolája az idei esztendőben a hatvani Kodály Zoltán Általá­nos Iskola, a sorban a követke­ző a boldogi Berecz Antal Álta­lános Iskola, az apci Apáczai Csere János Általános Iskola és Napközi Otthon, a gyöngyöstar- jáni Általános Művelődési Köz­pont Általános Iskola, a nagyré- dei Szent Imre Általános Iskola, Könyvtár és AMI, a recski Jám­bor Vilmos Általános Iskola, a kisnánai Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, továbbá az eg­ri Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskola, Kö­zépiskola és AMI, a szintén me­gyeszékhelyi Balassi Bálint Ál­talános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola, valamint a felsőtár- kányi Általános Művelődési Központ. ■ Három intéz­mény Örökös ökoiskola címet nyertei. Mozgó- és állóképekkel mutatkoztak be eventus Animációs és rövidfilmeket is vetítettek az Agria Parkban a diákok Közösségi művészeti térré vál­tozott szerdán az Agria Park - e címmel rendezett program- sorozatot az Eventus Üzleti Mű­vészeti Középiskola, Szakisko­la, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Kollégium. A bevásárlóközpontban tar­tott esemény célja, hogy az is­kola diákjainak munkáin át bemutassák az intézményt, annak sokszínűségét, a művé­szeti oktatás személyiségfej­lesztő szerepét, a pályaorientá­ció fontosságát. A mozitermek egyikében tartott megnyitón Rázsi Botond egri alpolgármes­ter kiemelte: az Eventus szívós, kemény munkával bizonyítot­ta, hogy művészetoktatásra A bevásárlóközpont galériájában tegnap még új kiállítás is nyílt szükség, mi több, igény is van a megyeszékhelyen és környé­kén. Beszédében példaként említette, hogy az iskola egy di­ákja részt vesz a városi arculat kialakításában is. Az egész napos program so­rán a mozgókép és animációs filmkészítő szakos hallgatók al­kotásaiból közel egy órányi íze­lítőt kaphattak az érdeklődők. A fél és 4 perc közötti hosszú­ságú rövidfilmek között több flash- valamint 3D-animációs technikával készült. A vetítés után az intézmény énekkara, valamint több tehetséges diák adott műsort. Két tanuló, Nagy Ádám és Szabó Róbert munkái­ból kiállítás nyílt. ■ P. A. 1 PERCES INTERJÚ Szépirodalom az ügynökmúltról több díjjal - egyebek kö­zött az Irodalmi Jelen Ki­adó pályázatának második helyezésével - ismerték el Tompa Z. Mihály hatvani író A versenytáncos című no­velláját. Á szerző az Ünnepi Könyvhét Budapesten tartott eseményén is bemutatkozott.- Miről szól A versenytáncos?- A máig feldolgozatlan ügynökmúltról. Az emlí­tett novella tulajdonképpen egy háromrészes mű egyik darabja; a történet három aspektusból - a megfigyelt, illetve két megfigyelő szem­szögéből - dolgozza fel a cse­lekményt.- A mű helyet kapott A Grego- ria-kanyar című kötetben.- Igen, ezt mutattuk be szerzőtársaimmal a Könyv­hét alkalmából Budapesten az Irodalmi Jelen sátránál. A legnagyobb örömömre jelen­tős volt az érdeklődés.- A megjelenés óta többen ta­lálgatják, vajon lehet-e való­ságalapja a történetnek...- A szereplők olyan közeg­ben tevékenykednek, ami valóban létezett, így nem kizárt, hogy párhuzam fe­dezhető fel a körülöttünk elő emberekkel. Hogy mennyi ez a hasonlóság, azt minden­ki maga döntheti el.- Készül a folytatás?- Mivel A versenytáncos megjelenése óta többen megkerestek, érdekes és iz­galmas ügynöktörténeteket mesélve el, már eldöntöttem, hogy folytatom a cselek­ményt. A téma sokakat foglalkoztat, s egy íróember nem mehet el azon dolgok mellett, amelyek a közbe­széd és a mindennapok fon­tos részét képezik. ■ T. O. Tompa: Folytatni szeretném ezt a törté­netet. HIRDETÉS Kápolnai Autós Vendéglő Kápolna. 3. sz. főút 110-es km Tel.: 06-36-488-139 Fax: 06-36-588-038 www. autosvendeglo. hu: e-mall: kapolna@autosvendeglo.hu Éttermünk 100 vendég befogadására alkalmas, mely nyáron 50 fős terasszal bővíthető. Vállaljuk állófogadások, rendezvények lebonyolítását Füzesabony és Heves térségében külső helyszínen is. Étkezési utalványt és SZÉP kártyát elfogadunk! (290587-347961)

Next

/
Thumbnails
Contents