Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-14 / 138. szám

2012. JÚNIUS 14., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Jótékonysági árverés az óvodában egér Zenés műsorral ké­szültek szüleiknek a Csil­lagfény Óvoda lakói arra a jótékonysági árverésre, amit kétévente rendeznek meg az intézményben. A programra cégektől és a szülőktől kap­ták a felajánlásokat, melyek között mozi- és színházjegy, de borospohárkészlet is megtalálható volt. A jóté­konysági árverésen befolyt közel 200 ezer forintból az ovi udvarának korszerűsíté­sét folytatják. ■ SZ. E. Gazdik és kedvencek a belvárosban hatvan A felelősségteljes állattartásra hívták fel a figyelmet a helybeliek a ha­gyományos közös kutyasé­táltatáson. A rendezvényre több mint 30 gazdi hozta el kedvencét. A képviselők mindenkinek kutyapiszok összeszedéséhez alkalmas tasakszettet ajándékoztak. A séta a Kossuth térről in­dult, s belvárosi kerülővel a résztvevők ugyanide érkez­tek vissza. ■ T. 0. Jubileumi főző- és sütőverseny lőrinci Az idén tízéves Lő­rinci Város Jövőjéért Baráti Egyesület ezúttal is meg­tartotta hagyományos főző­versenyét. Az eseményre nemcsak helyből, hanem a környező településekről is neveztek csapatok. Az étke­ket Szamosi Ferenc mester­szakács és Jánosi László tanácsnok zsűrizte. A főző­versenyt a Hunyadi Mátyás Általános Iskola nyerte meg, a Lőrinci Legédesebb Asz- szonya címet egy évig Varga Judit viselheti. ■ T. 0. Kitettek magukért a versenyzők Zöld-fehér túlsúly. Kiss Zoltán a Fradinak szurkol, de mindent gyűjt. A szigetországi csapatok relikviái mellett az andornaktályai ereklyéket is őrzi. Zoli, a legkeltább magyar relikviák A Celtic és a Fradi emléktárgyait tartja becsben a kocsmáros Az andornaktályai Kelta Söröző vezetője, Kiss Zoltán focirelikviákat gyűjt. A Fra­dinak szurkol, de az első em­léktárgyak a skóciai Celtic Glasgow futballcsapatától származnak. Sike Sándor Nincs egy tenyérnyi szabad hely a falusi kocsma falán, amit ne borítanának zászlók, sálak, fotók és oklevelek. Egy vitrint a helyi labdarúgócsapat erek­lyéi, serlegek és érmek tölte­nek meg. Még az óra is „focis”: a számok helyén egy-egy pöty- työs labda díszeleg, a számlap a gyep zöld színét mutatja.- A Celtic Glasgow futballcsa­pata volt a kedvenc együttesem gyerekkoromban. Természete­sen a Fradi mellett - jegyzi meg Zoltán, aki elárulja, nagyon szereti a skót focit is. Sajnálja, hogy hozzánk hasonlóan most ők sem jutottak ki az Euró- pa-bajnokságra. Kérdésünkre, hogy ő maga is focizott-e, Kiss Zoltán így felel:- Korán abbahagytam, mert vendéglátó iskolát végeztem. Felszolgáló voltam, ezért nem lehetett edzésekre, meccsekre járni. Tizenhét éves lehettem, amikor be is fejeztem ezt a nagyszerű játékot. Miről is kérdezhetnénk még egy relikviagyűjtőt, ha nem arról, hogy milyen nagyságok­kal találkozott. Nyilasit em­líti elsőként. A vele való kon­taktusról egy általa dedikált futball-labda is tanúskodik a pult főhelyén. Wéber Antal jön még szóba - ő a Csepelben 250 meccset játszott -, Vincze Ist­ván, a tatabányai Kiprich, Plo- tár, Vincze trió híresség. De olyan törzsszurkolókkal is ta­lálkozott, mint az országszerte ismert táncdalénekes, Koós Já­nos. Egyszer voltak itt a Szabó András után sokak által csak „Zsuzsi-tornának” nevezett fo­cikupa alkalmából. A söröző falán a magyar sport halottjainak fotói sorakoznak: Kulcsár Anita, Marian Cozma, Albert Flórián, Puskás Öcsi, Si­mon Gábor, az egri Fodor And­rás. Ő 1885-ben az év támadója volt a sportújság szerint. Két éve halt meg. Itt van Fehér Mik­lós, aki a Benficában játszott, összeesett a pályán. Fodor Im­- Zsuzsival is jó kapcsolatot ápolok. Csak hát ő az Újpestnek szurkol... - mondja. Kiss Zoltán a régi zászlókat nem adná semmi pénzért. El­sősorban ezeket szeretné még gyűjteni, de nehezen beszerez­hetők. Az 1960-70-es évekről van szó. Antikváriumban néha előfordul egy-egy kincset érő darab. Más gyűjtőket viszont sajnos nem nagyon ismer.- Külföldön járva - említi -, próbálok mindent beszerez­ni. Főleg az angol kiscsapatok emblémáit, zászlóit gyűjtöm. Nagy öröm, ha ilyenre bukka­nok. Nagycsapatét bárhol kapni ugyanis. Közülük a Southamp­ton a kedvencem. Most visz- szajutottak az első osztályba a harmadikból. A Wimbledonért re, a Fiatvan edzője volt, autó­balesetben hunyt el. Ócskái Gá­bor, Kolonics, Zavadszki, Nagy Norbert. Abból a régi Fradiból, a kilencvenes évek elejiből há­rom sportoló fotója is ott van a falon. Egy csapatban játszot­tak, és már mindnyájan elhuny­tak. Negyven körüli életkorban mentek el. rajongtam még. Ők is kiestek, aztán „megszűntek”, talán a negyedosztályban tengődnek. A vendégek szempontjából is van jelentőségük a relikvi­áknak. Felbukkannak a foci­csapatok szurkolói. Legutóbb vagy 40 diósgyőri szurkoló je­lent meg, illetve nyíregyháziak harmincan-negyvenen. Az egri meccsről hazafelé tartva erre visz az útjuk. ■ Olyan törzsszurkolókkal is volt alkalma találkozni, mint a népszerű énekes, Koós János. Kitüntetett helyen látható egy hatalmas zöld-fehér mez a falon.- Skóciából kaptam. A trikón szereplő felirat a támogató ne­ve. Nem én mentem érte, küld­ték. Angliában viszont már jártam. Meccsre nem nagyon óhajtok menni idegen földön. A magyar futball nekem épp elég. Fradi-meccsre szeretek járni, csak az a baj, hogy már nagyon sokba kerül - fogal­maz, majd mindketten konsta­táljuk: az Eger feljutásával egy évben egyszer olcsón meg lehet úszni egy Fradi-meccset. Csak tartson több szezonon át! A fotókon az új idők honi sportjának nagy halottjai Vezessünk veszettül! láttam én már angyalt az anyósülésen, mellettem is helyet foglalt párszor. Milyen jól tette, amikor átvetette a mellemen az övét! Őrködni jött, így vigyázni Isten pré­miumát. Ez lenne a dolga. És lám, nem torzul a kanyar, az előzősáv sem lesz zsinór- tanga - jó volna egy angyal minden anyós helyén. vezetni JÓ. Szlalomozni a birkák között, kerülgetni a bambán bóklászó marhá­kat, kitérni az elibéd ugráló ragadozók elől. Néha törik ugyan az őzikegerinc is, de ha egyszer a lökhárítót nem varrják bársonyból... Kü­lönben Mohácsnál több ve­szett, mint holmi országúti vadkár. A száguldás olyan, mint a vadászat: filozófiát mindig talál hozzá az ember, értelmet kevésbé. Ha csak a szabadság érzetét nem - úgy a kormány mögött, mint a puska másik végén. tapossunk belei Tapadjon az ülésbe az angyal, égjen a benzin, kopjon a gumin a rovás! Egyszer élünk, te­kerjünk jobbra és balra ve­szettül! Á cél a lényeg, már ha van még olyan. Tegyünk próbát, eresszük jégre lánc nélkül a verdát! Ne nézzünk sehova, menjünk, halad­junk, mindig előre. Mással ne törődjünk, a legyeskedő tömeg úgysem nekünk szur­kol! Tapossunk, tapossunk! NÉHA BOSZORKÁNY vágódik az anyósülésre. Őt is be­csüljük meg, mert sosem lehet tudni. Ilyenkor óvato­sabbak legyünk, fontoljuk meg minden gesztusunkat! Figyelmeztessük, hogy kös­se be magát, aztán mintha tojás lenne, úgy lépjünk a gázra. Ne hagyjuk becsapni magunkat, ha a mellettünk ülő belekotnyeleskedik a ve­zetésbe, de legyünk udvaria­sak. Igenis, mama! - bólo­gassunk, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Szeptemberre elkészül az új ipari park felnémet Az olaj származékkal szennyezett földet veszélyeshulladék-lerakóba vitték Belvárosi rehabilitáció: start előtt a közbeszerzés Javában zajlik Felnémeten az egykori mészkőőrlő bontása, jövő héten fölrobbantják a két, még álló épületet. A kivitelezők a közművesítésen is dolgoznak.- A kilenc hektáros terüle­ten 17 kis- és középvállalkozás , találhat új otthonra. A barna­mezős beruházás közel félmil- liárd forintba kerül, 223 millió forintot az Európai Unió áll - mondta el Habis László pol­gármester. A területet kezelő EVAT a fejlesztéshez szüksé­ges önrész felét hitelből fedezi, a hiányzó összeg a helyhatóság 50 milliós tőkeemeléséből, s a Városgondozás Eger Kft.-től átcsoportosított 75 millió fo­rintból származik. Várkonyi György, az EVAT ügyvezető igazgatója a mun­kákról elmondta, az olajszár­mazékkal szennyezett földet veszélyeshulladék-lerakóba vitték. A törmeléket össze­zúzzák, s útalap lesz belőle, szeretnék, ha keveset kelle­ne elszállítani. Az ipari park­nak szeptemberre készen kell állnia a cégek fogadására. Néhány vállalkozás már érdek­lődik, az önkormányzati cégek telephelye is ide kerülhet, a bio­fűtőmű fatárolója például itt lesz majd. A környéken várható forgalomnövekedéssel szem­ben a polgármester szerint azt kell nézni, hogy fejlődjön Eger gazdasága. ■ T. B Várkonyi György (jobbról a második) mutat épületet Habis Lászlónak ►Folytatás az 1. oldalról felújítás A kiírás érinti a Mi­norita templom, az Irgalma- sok kápolnája, a Bartakovics Közösségi Ház, a Kálvin ház, a Lenkey iskola és a Senator Ház homlokzatfelújítását, a patakmeder rekonstrukcióját, a hídépítést és -felújítást, a bon­tási munkákat. Dr. Kurucz András emlékez­tetett: a felújítások az eljárások eredményes lezárása, a szerző­déskötések után indulhatnak. A nagyobb kellemetlenséggel járó teljes, a közműkiváltások­kal együtt megvalósuló köz­területi fejlesztés várhatóan jövőre kezdődhet. Ez a Dobó és a Kis Dobó teret, a Dobó, Zalár, Bajcsy, Jókai utcát és a Szúnyog közt érinti. Ennek oka, hogy ezek előzetes közbeszerzési minőség-ellenőrzése bonyo­lultabb, az eljárás is hosszabb ideig tart, és ez az időpont a leg­optimálisabb. Ugyancsak jövő­re valósulhat meg a városháza rekonstrukciója.- A fejlesztések megmutat­hatják, hogy Eger a hagyomá­nyok és történelmi értékeink megőrzésén túl képes a megúju­lásra is. Reméljük, az egriek és a turisták is türelemmel viselik a kivitelezéssel járó kellemet­lenségeket, s majd egy megújult belvárost vehetnek birtokukba - tette hozzá. ■ K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents