Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-13 / 137. szám

2012. JÚNIUS 13., SZERDA 15 SPORTTÜKÖR Csak azért is vébé-arany! búvársport Az új uszony visszaadta a versenyző kedvét és hitét El kellett telni egy kis időnek, hogy Vilhelm Szilárd messziről, szinte kívülállóként tudja értékelni a tavalyi világbajnokságon nyújtott teljesítményét Pápá, „Pepe”, avagy a bekk 30 év után befejezte nagypályán labdarúgás Negyvenhárom évesen, lakóhelyének csapata, a Makiár SE ellen búcsúzott a füzesabonyi közönségtől Csóka Péter. Az FSC színeiben 1997- ben NB III-as bronzérmet szer­zett balbekk több mint 30 évig játszott nagypályán. „Szép volt, jó volt, de elég volt” - vont mérleget „Pepe”, aki még véletlenül sem a Real Madrid portugál válogatott védőjéről kapta a nevét, ami már csak a kora miatt sem le­hetséges. „Sok szép emléket szereztem a futball jóvoltából, és rengeteg barátra leltem. Tu­dom, hogy sosem voltam egy nagy spíler, de amíg bírtam erővel, mindig tiszta szívből tettem a dolgom, amit az edző kért tőlem.” Csóka Péter Füzesabony­ban annak a generációnak a tagjaként érte el legnagyobb sikerét, amely 15 esztendeje anyagi okok miatt nem vállalta az NB Il-t. Most a megyei I-ben maradásért küzd a gárda. A jövőben már „Pepe” nélkül. A 29. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA. Tóth B. (Andornaktálya) - Csontos M. (Egerszalók), Guly- ka (Pétervására), Agócs (Már­káz), Györki (Makiár), Kulcsár (Nagyréde), Tar (Pétervására), Rézműves (Füzesabony), Ko­vács B. (Verpelét), Szécsi (Bese­nyőtelek), Molnár L. (Márkáz). SZÁMOK SZERINT. Gólok szá­ma: 32. Átlagban: 4,57. Legtöbb gól: NoVaj-Ostoros- Márkáz (3-7). Legkevesebb gól; An- dornaktálya-Besenyőtelek (0-1). Nézők száma: 690 fő. Átlagban: 99 fő. Legtöbb néző: Egerszalók-Detk (150 fő). Leg­kevesebb néző: Novaj-Ostoros- Markaz (50 fő). ■ B. CS. ÍX Csóka Péter (balról) levonulót fújt Nem egyszerű, de a kudarc után is talpra kell tudni áll­ni. Ez egy sportolónak talán még nehezebb. Úgy tűnik, Vilhelm Szilárd búvárúszó­nak sikerült. A gyöngyösi sportoló idén még erőt gyűjt, hogy jövőre ismét világbaj­nok lehessen. Juhász Marianna Tavaly Vilhelm Szilárdot tartot­ták a legeredményesebb hazai búvárúszónak. A sportoló is azt érezte, jó formában van, arra készült, hogy végre hazai kö­zönség előtt is 400 és 800 mé­teren világbajnok legyen, sőt Szilárd saját világcsúcsainak megdöntésére is felkészült. Ám a sors egészen mást produkált, az álmok nem váltak valóra. A történtekről egy év távlatá­ban sem egyszerű, de talán már könnyebb beszélni.- Mi volt az oka annak, hogy a kemény, tervszerű edzések el­lenére sem hozta a tavalyi világ- bajnokságon azt, amit mások és ön Is elvárt saját magától?- így visszagondolva úgy lá­tom, hogy már a vb előtt egy hónappal elkezdődtek a gon­dok. Á felkészülés nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, de nem akartam feladni. Rosz- szul időzítettünk, és egy mis­kolci edzőtábor is felborította az addigi rendszerességet, így a vb-t megelőző magyar bajnokságon voltam csúcs­formában. Akkor fizikailag viselt meg a legjobban, hogy a feje tetejére állt minden. A hazai vébét megelőző há­rom évben végig sikeres vol­tam, 2010-ben bizonyultam a legeredményesebbnek. Nem volt egyszerű ezt a szériát vé­gigcsinálni, a tavalyi világbaj­nokságra pedig már elfogyott az erő és a motiváció. Szeren­csére mindent meg tudtunk beszélni az edzőmmel, Veress Andrással.- Hazudnánk, ha azt monda­nánk, hogy a történtek csak fizi­kailag viselték meg.- A világbajnokság után két hónapig valóban mélyponton voltam, hiszen minden, amit egy lapra tettem fel, elveszett, az álmaim nem váltak valóra. Senki nem hibáztatott, mert aki ismert, tudta, mi munkám volt abban, hogy csúcsformá­ban legyek a vb-re. Mégis a ver­seny után úgy éreztem, semmi nem érdekel, semmivel nem akartam foglalkozni. Renge­teg ismerősöm, barátom eljött Hódmezővásárhelyre, hogy szurkoljon nekem, hogy velem örüljön, de csalódást okoztam, és ez bántott a legjobban. Pedig nagyon sokan segítettek ab­ban, hogy én lehessek a világ legjobbja, és ezért köszönettel tartozom mindenkinek. ■ Aki ismert, az tudta, ml munkám volt abban, hogy csúcsformában legyek a világbajnokságra.- Most azonban már újra edz. Sikerült túltennie magát a ku­darcon?- Igen, úgy érzem, túlléptem a történteken, bár februárban még nagyon nehezen kezd­tem el edzeni, mert a tüske azért bennem van. A kedvemet egyebek között az az új fekete gumiuszony adta vissza, amit tavasszal kaptam az edzőmtől. A régi egy ’95-ös volt, amivel már csak küzdöttem, ám ami­kor megéreztem, hogy az újjal tényleg haladok, az egy újabb lökést jelentett, ami átlendí­tett a problémán. Talán fizi­kailag már regenerálódtam, de az agyam néha még makacsko- dik, olyankor erőt kell vennem magamon, hogy folytatni tud­jam a munkát a medencében.- Milyen célokat tűzött ki maga elé a folytatásban?- Június elején már verse­nyeztem, akkor 400 és 800 méteren is megúsztam a kon­tinentális szintidőt. Augusztus közepén az olaszországi Ligna- nóban lesz az Európa-bajnok- ság, ahol 800 méteres búvár­úszásban aranyérmet szeret­nék nyerni.- Korábban azt nyilatkozta, ezt a sportot 26 éves korig lehet eredményesen űzni...- Valóban. Én pedig most 29 vagyok, és elmondhatom, hogy elértem mindent, amit el lehetett, mégsem hagytam ab­ba a sportot, mert nagyon sze­retem azt, amit csinálok. Igaz, már túl vagyok azon a „jaj, de jó suhanni az uszonnyal” érzé­sen, ami tizenévesen magával ragadja az embert. Most már gyakrabban érzem, hogy itt vagy ott fáj, viszont azt is tu­dom, hogy a jövő évi világbaj­nokságon még egy aranyérmet szeretnék nyerni. Ezért most még nem hagyhatom abba. HÍRSÁV Az Egri FC nevezését is elfogadta az MLSZ labdarúgás A Magyar Lab­darúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága minden, élvonalbeli tagságra jogosult sportszervezet nevezését elfogadta az OTP Bank Li­ga 2012/13-as szezonjára. Az indulók: Siófok, DVTK, DVSC, Egri FC, Videoton, Ferencváros, Győri ETO, Bp. Honvéd, Kaposvár, Kecske­méti TE, MTK, Paks, Pécsi MFC, Haladás, Pápa, Újpest. szuperkupa-döntő Arról is döntés született, hogy július 11-én, 20.15-től Székesfehér­várott rendezik a Szuperku­pa-döntőt, amelyen a bajnok és Magyar Kupa-győztes Debrecen a Videotonnal ta­lálkozik. ■ MTI Még Keresik Barsai Emese utódját asztalitenisz Az Egerben is pingpongozott Barsai Emese helyére pályázatot írt ki a Magyar Asztalitenisz Szö­vetség. A szervezetnél belül­ről nem tudtak gondoskodni a főtitkár pótlásáról, ezért kívülről keresik a tisztségre alkalmas személyt. ■ B. CS. A HESI-kupáért zajlik az utánpótlástorna kézilabda A Tinódi Sebes­tyén Tagiskola, a Balassi Bálint Általános Iskola és a Hunyadi Mátyás Általános Iskola diákjainak részvéte­lül rendezik ma délután az 1. HESI-kupa utánpótlás- tornát a megyeszékhelyen. A körcsarnokban 13 órától kezdődnek a küzdelmek, az eredményhirdetést várha­tóan 16 órától tartják. ■ S. K. Ezüstérmeseként zártak a ZF serdülői vízilabda Véget ért a pont- vadászat az Országos Után­pótlás Bajnokságban. A ZF-Eger csapatai közül a serdülők a 2., az ifjúságiak az 5., a gyermekek a 8. he­lyen végeztek. Összesítés­ben a megyeszékhelyiek a 6. helyet szerezték meg, ez­zel selejtező nélkül ősszel a felsőházban játszik mind­három gárda. A lányoknál a serdülők a 6., az ifjúsá­giak a 7., a gyermekek a 8. helyen zártak. ■ B. CS. A Tarnalelesznek a Vécset kell legyőznie az aranyéremhez megyei in. osztály A Gyöngyössolymos és az Egri Sportcentrum csapata számára már biztosra vehető a dobogós helyezés A labdarúgó megyei III. osztály 29. fordulójának mérkőzésein: VÉCS-MIKÓFALVA 0-7 (0-4) Vécs. V.: Sohajda László. vécs: Minczér N. - Gábos H. D., Lakatos K. (Molnár D.), Ko­vács K. (Pólyák T.), Erdélyi R, Tóth Z., Minczér R., Katona T., Bodnár G., Farkas J., Krista V. mikófalva: Tompos P. - Her- czeg Sz., Tóth L. (Csóka R), Mi­ner L., Nagy R., Puskás R, Lik- tor L. P. (Takács Zs.), Balázs L., Csóka D., Pálinkás J., Kovács P. gólszerzők: Kovács P. 3, Pá­linkás J. 2, Puskás R, Miner L. KÖMLŐ SC-KERECSENDI SE 2-1 (2-1) Kömlő. V.: Gyenes Róbert. kömlő: Varga J. - Suha Z., Varga L, Túró L., Pengő R, Né­meth M., Nagy S., Pengő Zs., Rézműves J., Rézműves A., Hor­váth Zs. KERECSEND: SZŰCS L. - Nagy L, Szajkó Zs., Balog Cs., Huszár R, Dombi A. K., Varga A., Nagy E., Balogh R, Balog A., Szajkó R. GÓLSZERZŐK: Túró L. 2, ill. Nagy I. VÁRASZÓ LC­GYÖNGYÖSSOLYMOS1-2 (1-1) Váraszó. V: Kónya István. váraszó: Eged J. - Varga Z., Fehér K., Szilágyi R., Ivády T., Csóka K., Csíkos Cs., Tóth J., Rostás J., Puporka G. (Vincze T.), Bogdán A. gyöngyössolymos: Szerda­helyi Z. - Eged Gy., Csivincsik R. (Hajdú A.), Nyilas L., Wesze- lovszki G., Bágyi L, Szűcs P. (Ju­hász Sz.), Bakos K. (Balogh R), Szabó R., Barta D. T. (Varbai A.), László T. (Králik Z.) GÓLSZERZŐK: Csíkos Cs., ill. László T., Balogh P. SARUDI SE­EGRI SPORTCENTRUM 0-9 (0-4) Sarud. V: Bodó István. SARUD: Balázs Zs. (Bakondi T.) - Dáné K., Csontos D., Ba­lázs P. (Németh A.), Mezei L., Kiss A., Botos S., Illés Zs., Kiss A., Balázs L., Malacsik M. EGER: Lőj R. - Barta J., Csa- nády D„ Erdélyi R. (Pintér V.), Pádár B. (Sztankó Zs.), Bódi Cs. (Szabó A.), Bóta B. (Utassy D.), Béres M., Balogh S., László J., Cserős V. (Garabás L.) gólszerzők: Szabó A. 2, Bé­res M. 2, Bódi Cs. 2, Balogh S., Cserős V, László J. kiállítva: Illés Zs. (38.), ill. Sztankó Zs. (78.). HEVESI lsc II.- tarnalelesz rse 9-6 (4-2) Heves. V: Lánczos Gábor. heves: Rektori F. - Aszódi L, Domán R., Farkas R. I. (Kon­koly D.), Burai S. (Poczók II. L.), Molnár I. J. (Molnár II. J.), Burai R, Lóié E., Balog R., Balog R, Po­czók I. L.-(Kovács R.) tarnalelesz: Suha Sz. - Or­szág J., Baranyi D., Balogh A., Danó J., Danó K., Kalas Gy., Lázár G., Elek D., Barkóczi G., Suha R. GÓLSZERZŐK: Balog P. 2, Ba­log R. 2, Burai S., Lóié E., Far­kas R. L, Poczók II. L., Domán R., ill. Baranyi D. 2, Elek D. 2, Balogh A., Danó K. MÁTRABALLAI FK-PÉLYSE 1-0 Hevesvezekény és Hevesara­nyos csapatát háromszori ki nem állás után a megyei szö­vetség törölte a pontvadászat­ból. Emiatt ezúttal Noszvaj és Istenmezeje együttese kapott szabadnapot. ■ S. K. A bajnokság állása 1. Tarnalelesz RSE 2921 3 5 118-4366 2.Gy.solymos 2921 3 5 82-40 66 3. Egri SSE 2921 2 6 107-4065 4. Kerecsend 29 20 5 4 76-40 65 5. Váraszó 2919 1 9 77-44 58 6. Noszvaj 2918 - 11 69-61 54 7. Pély 29 16 2 11 93-48 50 8. Hevesi LSC II. 2915 4 10 85-67 49 9. Mikófalva 2915 3 11 80-49 48 10. Mátraballa 2914 3 12 71-60 45 11. Kömlő 2910 4 15 57-50 34 12. Istenmezeje 29 8 3 18 50-86 27 13.Sarud 29 7 3 19 51-87 24 14.Vécs 29 1 2 2623-153 4 15. Hevesvezekény kizárva 16. Hevesaranyos kizárva MEGJEGYZÉS: VÉCS CSAPATÁTÓL 1 BÜNTETŐPONT LEVONVA

Next

/
Thumbnails
Contents