Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-12 / 136. szám

2012. JÚNIUS 12., KEDD HORIZON T-SZOLGALTATAS 13 Lámpásként diákok között prepanap Díszoklevél a jubiláló képzős egri öregdiákoknak Osobáné Mlinkó Terézia a saját költeményével köszöntötte a prepanap résztvevőit. A gyönyörűen újjávarázsolt épületben fogadták őket. A régi alma mater mindig visszavárja az évtizedekkel ezelőtt végzett tanító- és ta­nárképzős öregdiákokat. Szilvás István Két év kihagyás után - ez alatt az idő alatt zajlott a patinás épület felújítása - idén ismét a régi alma materben találkoz­tak az egri tanító- és tanárkép­zés öregdiákok. Az immár 238 éve az oktatás, a tudomány és a kultúra szolgálatában álló Lí­ceumban az elmúlt hét végén 19. alkalommal rendezték meg a hagyományos prepanapi ün­nepséget, amelyen dr. Dobos József, a baráti kör elnöke kö­szöntötte a résztvevőket, majd Gregor Endréné mondta el Ady Endre Üzenet egykori iskolám­ba című versét. ■ „Tanítottunk, ugyanakkor emberségre és becsületre neveltük a diákokat.” Az alkalomhoz illő üzenetre dr. Hauser Zoltán, az Eszter- házy Károly Főiskola rektora válaszolt, amikor felidézte ko­rábbi szavait, miszerint ide mindig visszavárják a koráb­ban végzetteket. Az egykori képzősöket és az őket követő évfolyamok hallgatóit olyan újjávarázsolt épület és oktatási rendszer fogadja, amely min­den tekintetben megfelel a XXI. század követelményeinek.- Az elődök megőrzött ha­gyatéka fantasztikus lehetősé­geket nyújt nekünk - mondta az intézmény rektora, aki ezt követően díszoklevelet nyúj­tott át a jubiláló pedagógusok­nak. Rubindiplomát vehetett át a 70 éve végzett Abkarovits Endréné, vas- és gyémántokle­véllel harmincöt 65, illetve 60 éve képesítővizsgát tett képzőst köszöntöttek, két 50 éve végzett prepás öregdiák pedig arany­oklevelet kapott. A jubilálok nevében Kőhe­gyiné Bóta Margit idézte fel a régi időket, amikor nagyon jó, közösség- és emberformáló tanárok készítették fel őket a több évtizedes pályára.- Az egri tanítóképző sok-sok lámpást küldött szét az ország városaiba és falvaiba. Tanítot­tunk, neveltünk emberségre, becsületre, de mindenképpen a gyermekek iránt érzett szere­tettel és megértéssel - mondta a gyémántdiplomás öregdiák. PROMÓCIÓ ^SZÉCHENYI TERV Központban a fenntarthatóság KEOP-6.1.0/A/11-2011-0151 - Fenntartható életmódra nevelés Nagyrédén 2012. május 25-én megrendezésre került Nagyréde Köz­ségi Önkormányzat fenntartható életmódot és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányának első rendezvénye. A célcsoportot az 1-4. osztályos tanulók alkották. Az esemény a My friend Boo című rajzfilm levetítésével kezdődött, amely során a gyerekek számukra érthető mó­don ismerkedhettek meg az egyéni felelősség, az energia­takarékosság, a fenntartható közlekedés és az alternatív megoldások alapelveivel. Ezt követően egy előadás ke­retében kerültek megvitatásra a megfigyelt szempontok, ami részletesen kiterjedt a fenntartható fejlődés fogal­mának megismerésére. Kiosztásra és feldolgozásra került a Mimó és Csípek című kiadvány. Két darab 120 perces játékos és interaktív csoportfoglalkozás keretében konk­rét, a mindennapi életben hasznosítható mintákat be­széltünk át. Meghatároz­tuk az ökológiai lábnyom fogalmát, és ismertettük az ajánlott internetes ol­dalakat. A program végén a i„Ne pazarolj!” rajzpályázat I eredményhirdetése során az első 5 helyezett került díjazásra 100000 Ft össz­értékben. A rendezvény sikerének tartjuk, hogy eredményesen hívta fel a figyelmet a kör­nyezettudatos életvitel fon­tosságára. Nemzeti Fefleextétí Ogynókeéf * pro rak) u Európai Unió UmegatátéveL u Európai MOZI - SZÍNHÁZ AGRIA MOZI 16.30,18.45 és 21 órakor: HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ 17.30 és 20 órakor: NATHALIE MÁSODIK ÉLETE 18 és 20.15-kor: THE ARTIST - A NÉMAFILMES URÁNIA MOZI 16 órakor: VÁRANDÓSOK - AZ A BIZONYOS KI­LENC HÓNAP 2D 18 és 20.30-kor: PROMETHEUS 3D ILLÉS GYÖRGY-TEREM 17.30- kor: KIKÖTŐI TÖRTÉNET GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 órakor: HÓFEHÉR ÉS A VADÁSZ 16.15-kor: MEN IN BLACK 3.3D 18.15 és 20.30-kor: PROMETHEUS 3D 15 és 17.30-kor: 21 JUMP STREET- A KOPASZ OSZTAG 19.30- kor: EGY ŐRÜLT SZERELMES ÁLLATORVOS Este 8-tól másnap reggel 8-ig: dr. Hanácsek Richárd (Állat­kórház: Eger, Szövetkezet u. 4.). Tel.: 36/312-460. Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. PROGRAM A JANLO EGER A Bartakovics Béla Közös­ségi Házban kedden, 13 órakor dr. Kóróné dr. Andruskó Andrea szak­gyógyszerész tart előadást a ho­meopátia alkalmazásáról a daga­natos megbetegedések kiegészítő kezelésében. EGER A Líra könyváruházban (Dobó u. 9.) szintén kedden, 16 órától Si- nistrától Verhovináig címmel Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval beszél­get Molnár Ferenc, a Neumann Já­nos Középiskola tanára. EGER Szerdán, 16 órakor könyv- bemutatót tartanak a Bródy Sán­dor Megyei és Városi Könyvtárban. A „Tudós tanárok - tanár tudósok" - Somos Lajos című kötet szerzőjé­vel, dr. Szecskó Károly történésszel Simon György, a Szent István Rádió főszerkesztője beszélget. PROGRAMAJÁNLÓ Július 22-ig FORMÁZOTT FÉNY Mengyán András képzőművész kiállítása Helyszín: Zsinagóga Galéria Jún. 24. Szentivánéj a Szepasszony-volgyben 20.30: Folk Error zenekar koncertje 22.00: Magma Tűzszínház: Tűzjelmez-varieté 23.00: Árnyékszínházi előadás 24.00: Tánc a tűz körül a Kurul , Dobosokkal, vezeti Barsi Csaba Információ: 36/785-027 Legyen képe hozzá! Anapkq* Szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a He­ves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képle­írást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsola­tos további tudnivalók a HE0L.hu hír­portálunkon olvashatók. Könyvjutalom a legjobb fotósnak! A képek közül a Heves Megyei Fotó­klub és az egri Horváth Zsigmond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képé­nek készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyvjutalomban részesíti. A kép címe: Dagonya Fotó: Molnár Mária HELYI MŰSOROK EGER VTV 8,00: A TV Eger műsora (a hétfői adás ismétlése) 12,00: Diginfó A TV Eger műsora 18,00: Tv Eger szignál 18,01: HírAdás (egri híradó Időjárás-jelentés, Útinform) 18,20: Mesemondó (új sorozat) 18,30: Egészség Mozaik (maga­zinműsor, ism.) 19,00: HírAdás 19,20: Egriek főzőkanállal 8. rész (a konyhában Túri Tamás, ism.) 19,30: Borban az igazság (magazinműsor, ism.) 20,00: HírAdás 20,20: Ki­látó (megyei magazinműsor, ism.) 20,45: Inasa szalonban (magyar dokumentumfilm, ism.)_________________________ 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vi­taműsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa- kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír On­line - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport- heti hírmagazin 14.00: Ütköző- politikai vitaműsor 14.30: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális ma­gazinműsor 15.30: Film 16.00: KépHír Online- közéleti magazinműsor 16.30: Egriport - heti hírmagazin 17.30: Ütköző - politikai vitaműsor 18.00: HeveSport 18.30: Mú­zsa - kulturális magazinműsor 19.00: Film 19.30: KépHír Online - közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV- képújság- 06:30: Arról van szó - az EKFaktuális, közéleti magazinműsora (a múlt pénteki műsor ismétlése) - kép­újság- 10:00-től a múlt keddi adás ismétlése 10:00: LTV szignál 10:02: 83. ÜNNEPI KÖNYVHÉT 11:00: A szalma­fonó (dokumentumfilm, ism.) 11:15: A székelyderzsi erőd­templom (útifilm, ism.) 11:25: Tárkány Művek (koncert a zenepavilonban, 2. rész, ism.) 11:58: EKF Himnusz - kép­újság- 14:00-től a múlt pénteki adás ismétlése 14:00: LTV szignál 14:02:83. ÜNNEPI KÖNYVHÉT 15:02: Gólyáink (a ZemplénTV dokumentumfilmje) 15:18: Mesetorony (az ovi­ban) - érdekes kémiai kísérletek - nem csak - gyerekeknek 15:48: iXS Európai Downhill Kupa - Monte Tamara (össze­foglaló) 15:55 EKF Himnusz -képújság- 18:00-tól az ak­tuális keddi adás 18:00: LTV szignál 18:02: "Víz, víz, tiszta víz” (természetfilm) 18:25: Eger, a belváros rehabilitációja (a médiatechnológus asszisztens szakos hallgatók maga­zinműsora) 18:33: Az Egri Érseki Fiúkórus évzáró koncertje (részlet) 19:03: Hegyivadász a Kárpátokban (Gyimesi-szo- ros, 1944) 19:58: EKF Himnusz - képújság­GYÖNGYÖSI VTV 09.00: A hétfői adás ismétlése 11.30. Képújság 17.00: Viva Natura (életmódmagazin, 12) 17.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális (hírek röviden) 18.02: Telefonos játék 18.14: Nap kérdése 18.16: Reklám 18.20: Aktuális (Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei) 18.34: Fórum (1. rész) 19.00: Reklám 19.03: Fórum (2. rész) 19.30: Aktuális 19.44: Moziklip (mozi magazin, ism.) 19.56: "Vár állott, most kőhalom..." - Középkori romvárak és várromok Magyarországon (Salgó vár, Kisnána) 20.12: Reklám 20.15: Aktuális 20.29: Esti képek 20.30: így látom én (Gyerekvédelem 2.r., 12) 20.45: Hírháló 21.00: A per (francia-olasz-NSZK filmdráma, 16) 23.30: Hírháló RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00- 10.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Szabó Sándor. Hírek, időjárás, közlekedési infó félóránként benne: 7.15: sporthírek 10.00-15.00: Egri Nap: műsorvezető: Gál Ist­ván 15.00-20.00: műsorvezető: Rohlicsek Judit. Benne: 15.00: Napi Plusz 16.00: Napi téma 17.00: Ötről a hatra, benne: 17.30: Sportmix 18.00: Agria Hírei - Napi hírössze­foglaló 18.05: Kívánságműsor: tel: 36/420-420. sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook. com/radioeger.hu 20.00: Agrie Hírei - Napi hírösszefoglaló (ism.) 20.00: A város ritmusa RÁDIÓI 0.00-6.00: Dévényi Dani 6.00: Kukori: Műsorvezető: Har- sányi Levente, Happy Endre, Peller Mariann 10.00: TOP 10 11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságmű­sor 14.00: Györke Attila 17.00: Cooky Live Mix 18.00: Coo­ky Show 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit DIÓRÁDIÓ 00.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 5.55: Reggeli Tur-mix Pifkó Tamással - reggeli infókkal, napindítőkkal 9.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos ro­vatokkal, re-ceptajánlóval, sztárhírekkel 14.55: Délutáni Robogás Géczi Adriennel - hazavezető, közlekedési infók­kal, ütős slágerekkel 16.55: Dió Top 10 Géczi Adriennel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 18.00: Kultur Cafe Géczi Adriennel - Magyarország legnagyobb program- ajánló magazinja 19.55-24.00: A legtöbb sláger változato­san. Friss hírek: 6.00-10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25,6.45, 7.45,10.00,18.00,20.00,21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5:00 Napköszöntő Hírek 7:00 Szentmise közvetítés 7:35 Szentek, szent életű emberek 8:15 Játék 8:45 Lapszemle 9:05 Tudományról, kultúráról mindenkinek 10:05 Délutá- rti találkozás (MKR) 10:45 Lélek szava 11:05 Cseperedő 12:05 Egyházi hírek 12:15 Evangélium, Szólj Uram! 13:05 A zene mesterei (ism) 14:05 Az erdő fohásza 14:35 Ker­tünkért (ism) 14:50 Szentek, szent életű emberek 15:05 Templom-tér-kép (MKR) 15:30 Hitvalló 16:05 Kívánság- műsor 16:30 Iránytű 17:00 Kora esti hírmondó 17:30 A Régió Sportja 17:45 Egyházi hírek 18:00 Rózsafüzér 18:35 Közelkép (ism.) 19:00 Regionális hírek 19:10 Mus­tármag 19:40 Esti mese 20:05 Egyházfórum 21:05 Kávé­ház (ism.) 22:10 Mindennapi egészségünk (ism) 23:25 Hitvalló (ism.) PROGRAMAJÁNLÓ JÚNIUS 12. (KEDD), 13.00 MIBEN SEGÍTHET A HOMEOPÁTIA? Homeopátia alkalmazása a daganatos megbetegedések kiegészítő kezelésében Előadó: dr. Kóróné dr. Andruskó Andrea szakgyógyszerész Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház 18.00 83. ÜNNEPI KÖNYVHÉT ­PANNON TÜKÖR Vendégek: Szemes Péter, Bence Lajos, Péntek Imre szerkesztők Utassy József Emlékkönyv bemutatása Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház JÚNIUS 14. (CSÜTÖRTÖK), 18.00 PORI VÁROS NŐI KARÁNAK HANGVERSENYE Műsoron: C. Franck, P. Kostlainen, Motettl, E. Grell, H. Hammarström, J. Sibelius művei A hangversenyre a belépés díjtalan. Helyszín: Líceum kápolna JÚNIUS 16. (SZOBÁT), 18.00- 22.00 VÁROSI FIT NIGHT A XXX. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK TISZTELETÉRE Próbáld ki magad különböző sportágakban, gyere, mozog] velünk! Lesz tájfutás, boksz, cselgáncs, atlétika, labdajátékok, ügyességi játékok...; a színpadon jóga, zumba, kapuéra aerobic, kangoo, kick-box, pllates... Vendégeink: Kalamár Zsanett, Czanik Balázs, Borsos Péter, Geszler Dorottya... Helyszín: a felsővárosi sportpálya INFORMÁCIÓ: 36/517-555, 36/510-020 WWW.EKMK.EU

Next

/
Thumbnails
Contents