Heves Megyei Hírlap, 2012. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
2012-06-11 / 135. szám
2012. JÚNIUS 11., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 5 A vízen veszélyek is leselkednek ránk tragédiák A meggondolatlanság, a kockázatok figyelmen kívül hagyása nagyon sokszor életet követel Busi László, a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője szerint a fiatalok nem mérik fel a veszélyeket A Tisza-tó is tartogathat a fürdőzőknek nem várt meglepetéseket Itt a szünidő, és ezzel együtt számtalan veszély is. A vakáció alatti várva várt fürdőzés során nem egy fiatal veszítette már az életét. A szerencsésebbeket sikerült megmenteniük a vízi rendőröknek. Munkatársunktól- A fiamat egyszer a vízi rendőrök mentették ki a Tiszából - árulta el N.-né Marika.- A barátaival ment le fürödni már nem először, jó úszó volt. Azonban annyira mégsem, mint gondolta. Másodjára akarta átúszni a folyót, amikor elfogyott az ereje. Még szerencse, hogy a vízi rendőrök és a mentők azonnal a helyszínre értek. Nekik köszönhetem a fiam életét - jegyezte meg könnyes szemmel. Mások története azonban korántsem végződött ilyen szerencsésen.- Idén egyetlen vízbefulla- dás történt. Éjszaka hideg vízbe ugrott - feltételezhetően öngyilkossági szándékkal - egy személy - számolt be Busi László, a Tiszai Vízi Rendészeti Rendőrkapitányság vezetője.- Az elmúlt esztendőben tizennégy személy hunyt el vízbe- fulladás következtében, ebből hat emberrel nyári idényben és fürdőzéssel összefüggésben A Tisza jobb parti településeinek partvonala a tóval határos, így Ujlőrincfalva kivételével valamennyi településnek van kijelölt szabadvízi strandja. Kiskörén, Tiszanánán, Sarudon és Poroszlón a parthoz közel, sekély és bólyákkal jelölt szakaszokon lehet fürdőzni. Minden évben előfordulnak azonban olyan esetek, amikora tóban próbálnak enyhülést keresni a pihenők. A tó nem kijelölt szakaszain a fürdés éppen olyan veszélyes, mint a folyóban, ám itt a meder aljának egyenetlenségei és a szemmel nem látható tuskók okozhatnak komoly baleseteket. Azokat, akik nem ismerik a Tisza-tó vízrajzát, szintén érhetik meglepetések, hiszen a holtágaknál és a Kis-Ti- sza medervonalában hirtelen változik a vízmélység és ezzel együtt a hőmérséklet. Szintén a tiltott területek közé tartozik a kiskörei erőmű környéke. történt a tragédia. A hat ember fele ittas volt. Hangsúlyoznám, hogy kijelölt fürdőhelyen évek óta nem történt haláleset! A baj általában veszélyes helyeken, zsilipek, vízlépcsők, kompok, kikötők területén, hajóutakon történik. Jellemzően a fiatalok azok, akik nem ismerik a saját korlátáikat: elhatározzák, hogy még kétszer átússzák a folyót, aztán fél úton elfáradnak, sodródni kezdenek, és megtörténik a baj - jegyezte meg. Busi László arról is beszámolt, hogy több tájékoztató előadást tartottak és fognak tartani gyerekek, fiatalok számára, hogy felhívják figyelmüket a fürdőzés veszélyeire. Persze, azért az esetek többségében nem végződnek tragikusan az efféle történetek.- Fesztiválok idején a fiatalok hajlamosak a hídról a vízbe vetni magukat, miközben alkoholos vagy más szerek befolyása alatt állnak - folytatta Busi László. - Közel harminc embert mentettünk ki az elmúlt évben ilyen alkalmakkor a vízből. Minden esetben bírságoltunk, ezekben az esetekben a maximális bírságot róttuk ki. A rendőrség a vonatkozó törvény szerint 5-50 ezer forintig terjedő helyszíni bírságot, a kormányhivatal szabálysértési eljárás keretében 5-150 ezer forintig terjedő szabálysértési bírságot szabhat ki. A vízi rendőröknek köszönheti az életét az a négy német állampolgár is, akik a kiskörei vízlépcsőnél két kenuval sodródtak az erőmű előterébe. Félő volt, hogy a szívóhatás miatt a turbinák közelébe kerülnek. A rendőrök másodperceken belül a helyszínre értek, kimentették a vízből a négy fiatalt és még az egyik kenut is. A másikat felaprította a turbina. A kísérőjük sírva köszönte meg, hogy megmentették a fiatalok életét.- Fontos, hogy minden esetben bizonyosodjunk meg a víz mélységéről, különösen, ha ismeretlen helyen fürdőzünk - figyelmeztetett Kardos József megyei vezető mentőtiszt. - Ellenkező esetben nyakcsigolyatörést szenvedhetünk egy fejesugrást követően. Sajnos, volt már erre példa. Általában ittas fiatalok szenvednek balesetet. Nappal fürdőznek, este iszogatnak, majd eszükbe jut, hogy jó lenne egy kicsit csobbanni. Elkerüli azonban a figyelmüket, hogy addigra már leengedhették a vizet a medencéből. Aki az üres medencébe fejest ugrik, az majdnem a biztos halálba rugaszkodik. Nagyon veszélyesek az egymásra ugrásos balesetek is, hiszen egy-egy ugrás alkalmával fennáll a gerincsérülés veszélye. A bányatavakban pedig a váratlan mélységben levő rendkívül hideg víz keringési és szívproblémákat okozhat. Együtt mozogtak Államtitkári kóstoló is volt három tbIu ■ ■ ** kísovodásai 3z ostorosi fozonspon versenyek Egy négyéves al- debrői kisfiú, Pete Márk kvad- és krosszmotorbemutatójával kezdődött az a nagyszabású sportrendezvény, amit a gesztorintézményként működő kápolnai Tündérkert Óvoda és két tagintézménye, az erdőtelki Kerekerdő Napköziotthonos Óvodai Tagintézmény és az Aldebrői Óvodai Tagintézmény közösen tartott meg Aldebrőn a napokban. Mint megtudtuk, a programot most idén első alkalommal szervezték meg a gyermek- ' naphoz kapcsolódva, éppen ezért természetesen nem is a versenyzés volt a legfontosabb cél, hanem hogy a gyerekek mozogjanak és jól érezzék magukat. Ez pedig egyértelműen sikerült is. Ugyancsak a gyermeknap kapcsán tartottak másnap családi napot Kápolnán az ide járó óvodások és szüleik számára.- Az itt használt eszközöket szülői felajánlásból, a farsangi bálból befolyt összegből és a Kápolnai Baráti Futballklub adományaiból biztosítottuk - mondja Bakondi Tamásné, a Tündérkert Óvoda társult intézményvezetője. - A gyerekek a szülőkkel együtt közösen vettek részt sportversenyen, kipróbálhatták magukat az ügyességi feladatokban és a kreatív sátorban is. Ezt a családi napot tavaly is megszerveztük, az akkori és a mostani is annyira jól sikerült, hogy bizonyára az elkövetkező időszakokban is rendszeresen megtartjuk majd. ■ SZ. K főztek Napsütésben rendezték meg a hagyományos családias főzőversenyt szombaton Ostoroson, a Hősök terén. A program célja - a finom ételek készítése mellett - a kötetlen beszélgetés, borozgatás volt. Molnár Judit elmondta: az esemény nem is igazán a versengésről szólt, sokan úgy készítettek ebédet, hogy nem kérték a zsűrit kóstolásra. - A lényeg, hogy összehozzuk az embereket, itt találkozzanak a tősgyökeres ostorosiak és a lakóparkban élők, megismerjék egymást, és kicsit kvaterkázzanak egy pohár jó borral a kezükben - fogalmazott a főszervező. Az ítészek természetesen nemcsak a végterméket ízlelték meg, de végigkísérték a folyamatot. Vezetője Dósa Tibor királyi főszakács volt, de kóstolókanalat ragadott dr. Prozlik László, Gádoros polgár- mestere és Patai István helyi borász is. Sőt sokak meglepetésére Szőcs Géza, a kultúráért felelős államtitkár is megízlelte az elkészült étkeket. A zsűri döntése alapján első díjat nyert az Ostoros Idegenforgalmáért Egyesület sztrapacskás kakas- pörköltje, második helyen a Hagyományőrző Klub, míg a harmadikon az Ostorosi Hegyközség csapata végzett. Különdíjat kapott a Gádoros nagyközség csapata által főzött kakaspörkölt. Az eredményhirdetés után jókedvű zenés mulatság vette kezdetét, bár volt, aki már az ebédkor táncra perdült. ■ P. A. Szőcs Gézának (jobbról) ízlett a gádoroslak pörköltje. Képgaléria: HEOL.hu HIRDETÉS JÚNIUS 15. péntek 14:00-24:00 Sétáló-kóstoló 17:00 Rejtező Zenekar 1S:00 Megnyitó 10:30 Budapest Ragtime Band is:3o Szekeres Adrién 21:00 Jazz Night Qonda László, Halmoe András 20:00-24:00 IMIGHT SHOPPING üzletek nagyszabású éjszakai kedvezményei JÚNIUS IS. szombat 10:00-22:00 Sétáló-kóstoló 12:00 Zumba Show 13:00 Beszélgetés borászokkal 1*4:00 A ezerencee forgandó - vetélkedő 1*4:30 Borvere-író verseny 16:30 Jazz Qualitative I. 17:30 Jótékonysági borárverés is:oo ZBéda 13:00 Jazz Qualitativo II. 20:00 Dj Bolyki JÖSSZ TE MÉG A Ml KERTWHKBEt agria parh ÉLMÉNY EGER SZÍVEBtN Fenntarthatóság: gazdasági es politikai kérdés tanácskozás Nyolc hazai és hét külföldi egyetem kutatói, közöttük a Kínai Tudományos Akadémia képviselője, szingapúri, indiai professzorok és természetesen a több éve tartó konferenciasorozat főszervezője, a Florida Institute of Technology (USA) delegációja vesz részt azon a tudományos konferencián, amely az Eszterházy Károly Főiskolán kezdődött az elmúlt hét végén. Az EKF Gazdaságtudományi Intézete, a floridai egyetem, valamint a Karlsruhe Institute of Technology (Németország) társszervezésében A fenntartható régió címmel zajló háromnapos tanácskozás kapcsán Prof. Szlávik János dékán eJmondta: a fenntarthatóság regionális aspektusait vizsgáló sorozat 10. esztendejében rendezheti az egri főiskola a konferenciát.- Annak előzménye, hogy ennek a nagyon-nagyon rangos eseménynek házigazdái lehetünk, a két évvel ezelőtti berlini tanácskozásra nyúlik vissza. Akkor már tudtam, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemen eltöltött hosszú évek után hazajövök Egerbe. Mindezt jeleztem a sorozat „atyjának”, a Florida Institute of Technology alelnökének, Nelson professzornak is. A válasza az volt, hogy akkor a soros magyarországi eseményt nem a fővárosban, hanem itt rendezzük meg - mondta a tudományos fórumot megelőző sajtótájékoztatón Szlávik professzor. ■ S. B. S.