Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-09 / 108. szám

2 2012. MÁJUS 9., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Hamarosan kész lesz a közösségi tér abasár Pályázati támogatá­sok segítségével tovább fej­lődhet a település. Az év ele­jén elkezdődött az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítása, ami májusban biztosan befejeződik. A falu vezetői a jövőben szeretnék a helyi turizmust is segíte­ni. Ennek érdekében egy 11 millió forintos pályázatot nyertek tematikus útvona­lak kialakítására. ■ J. M. Színjátszásból a káli diákok a legjobbak kál Megnyerték a színját­szás kategóriát a Gárdonyi Géza Általános Iskola tanu­lói, a PA-LÁN-TÁK csoport tagjai a Miénk a tér! megyei fesztiválon. Lázár Ervin Á Négyszögletű Kerek Erdő című művéből Dömdödöm történetét adták elő. ■ SZ. K. Egykori diákok hozták a sikert már végzett diákok kép­viselték a füzesabonyi Re- menyik Zsigmond Gimná­ziumot az EuroSkills 2012 válogatóversenyen, ahol szo­ros versenyben az ötödik he­lyezést érték el az Office ICT team kategóriában. A meg­mérettetés legfőbb tétje az volt, hogy kiderüljön, melyik csapat képviselheti hazán­kat Belgiumban, a nemzet­közi versenyen. Az elődöntő­ben száz csapat mérte össze tudását, ahol az abonyiak 3. helyezettek lettek, ezzel meghívást kaptak a döntőbe. A füzesabonyi gimnázium ReZsi csapatának tagjai Bi- rincsik Gábor, Kovács Dániel és Rostás Benjamin Norbert voltak. ■ SZ. K. A füzesabonyi csapat. Egy donor hat életet ment meg szervátültetés Az egri kórház szakorvosainak szívügye a progam segítése A szervátültetés életet ment. Az egri kórház szak­orvosai az elmúlt évben mindent megtettek a szerv- donáció segítése érdekében. Tevékenységüket elismerték. Guti Rita Életet ajándékozó kórház címet adományozott április végén a Kórházszövetség XXIV. Kong­resszusán, Egerben az Orszá­gos Vérellátó Szolgálat az egri Markhot Ferenc Kórháznak a 2011. évi szervdonációs ada­tok ismeretében. Az elismerést azok kaphatták, ahol 2011-ben a legtöbb szervdonáció valósult meg, illetve ahol a 2010-es év adataihoz viszonyítva a donáci- ós aktivitás növekedett. Az egri intézmény ez alapján a Szegedi Tudományegyetem Aneszte- ziológiai és Intenzív Terápiás Intézete és a Fejér Megyei Szent György Kórház mögött a harma­dik helyen végzett. A magyarországi várólistá­kon több mint kétszer annyian várnak szervre, mint ahány átültetés van egy évben. Ná­lunk is szervhiány van, ahogy a világon mindenhol. A szerv- átültetésre várakozók számára az egyetlen esély a túlélésre és a minőségi életre a szervát­ültetés. A szervátültetés életet ment: bárki bármikor kerülhet bármelyik oldalra. Azaz lehet, hogy szervre lesz szüksége, de válhat donorrá is. Az egriek szép eredményt ér­tek el, hiszen 2010-ben egyet­len szervkivétel sem történt a megyeszékhely kórházában, 2011-ben pedig hét ilyen ese­tet regisztrálhattak. Ezzel akár. több mint negyven emberen is segíthettek. A megye másik két kórházából tavaly nem jelentet­tek donort.- Új orvoscsapat állt fel 2011- ben az egri kórház intenzív osz­tályán. Valamennyi itt dolgozó orvos és szakdolgozó szívügyé­nek tekinti a szervdonációt, ezzel emberek életminőségén javíthatunk, életeket menthe­tünk meg. Ezt valamennyien fontosnak érezzük, ezért nőtt az egri kórházból jelentett do­norok száma - mondta a Mark- hotban koordináló szerepet el­látó szakorvos, dr. Varga Rita az elismerő címről. Útban a műtő felé. A sikeres szervátültetéshez mindig az egész orvoscsoport összehangolt munkájára van szükség. A számszerű növekedés mel­lett egy különleges esetet is az egri kórház jegyez a szervdo­náció 2011-es krónikájában. In­nen jelentették ugyanis az ed­digi legidősebb magyarországi szervdonort. Egy 81 éves agy­halott beteg szerveivel élhetnek tovább többen is, köszönhetően az intenzív osztályon dolgozók­nak. Varga Rita kiemelte: az or­vosok mellett felelősségteljes fel­adat hárul a szakdolgozókra is, hiszen az agyhalál állapotában lévő betegek állapota igen sérü­lékeny. Abban, hogy szerveik­kel mások életét megmenthes­sék, hatalmas, felelősségteljes feladat hárul a donorgondozást végző szakápolókra. Nélkülük nem tudtak volna ilyen jó ered­ményt elérni Egerben sem. A szervre várók listája hosz- szú. Egy donor két veséje két ember életét teszi könnyebbé, hiszen nem kell vesepótló ke­zelésre, dialízisre járnia, a has­nyálmirigy-beültetés a cukor­betegeken segít. A szívre, májra, tüdőre várakozók számára a szervátültetés az életet jelenti. Magyarországon vese-, máj-, szív-, valamint kombinált ve­se- és hasnyálmirigy- átültetést végeznek, így egy szervdonor akár 6 ember életét is meg­mentheti. Az agyhalál tényét háromtagú szakorvosi bizottság állapítja meg; meghatározott megfigyelési idő, négyóránként végzett vizsgálatsor előzi meg. Az agyhalál állapota a leszakí­tott virághoz hasonlítható. A jogszabály a szervdonor hozzá­tartozói felé utólagos tájékozta­tási kötelezettséget ír elő, de a gyakorlatban ez többnyire elő­zetesen megtörténik.. A szervki­vétel után úgy zárják a műtéti sebet, mint más műtéteknél, így ez nem jelent többletterhet a te­metés szempontjából. A leszakított virág biztosan meghalt, hiszen nem kap az éltető gyökereken keresztül vi­zet, tápanyagot. Ha vízbe tesz- szük, akkor virít, míg el nem hervad. Az agyhalál esetén a szív dobogása, a lélegeztető gép okozta mellkasi emelkedés és a meleg bőr miatt úgy tűnik a halott, mintha élne. Az orvos- tudomány azonban azonosíta­ni tudja a halál jeleit. Ennek elfogadása megértést, tudást igényel. ■ Megtiltaná, hogy halála ese­tén szerveit átültessék? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: j HE0L.hu A szavazás eredményét hol­napi számunkban közöljük. Az esély sajnos kicsi, ezért is fontos a hiteles tájékoztatás Donorjelentő kórházak aktivitása 2011 Donorielentő kórház Jelentett donor Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és intenzív Terápiás Intézete 9 Fejér Megyei Szent György Kórház 7 Markhot Ferenc Kórház Rendelőintézet (Eger) (FORRÁS: ORSZÁGOS VÉRELLÁTÓ SZOLGÁLAT SZERVKOORDINÁCIÓS IRODA) Magyarországon szervdoná- ció esetén a feltételezett bele­egyezés elve érvényesül a hatá­lyos jogszabályok alapján. Ha valaki nem tiltakozott életében az ellen, hogy halála esetén szerveit, szöveteit felhasznál­ják transzplantációs célokra, akkor feltételezhető a beleegye­zése. Kivételt csak a kiskorúak jelentenek, esetükben a törvé­nyes képviselő írásos hozzá­járulása szükséges. Szervki­vétel csak agyhalottból és élő donorból lehetséges. Évente az országban körülbelül 140 ezer ember hal meg, és 250-300 agyhalottról érkezik donorje­lentés, akik potenciális szerv­donorok lehetnek. Az agyhalál esélye igen kicsi, a legtöbben nem találkozunk ezzel a hely­zettel családi környezetünkben sem. A gyászoló kivételekért fontos hiteles forrásból tájéko­zódni, és beszélni erről a csa­ládtagjainkkal. Lista nincs, felháborodás van Póráz nélkül szaladhatnak politika Tiltakozik az MSZP, valamint az LMP is ebek Uj kutyafuttatót adtak át a megyeszékhelyen ►Folytatás az 1. oldalról A fővárosban kedden tartott sajtótájékoztatón Pál György, az MSZP egri elnöke emlé­keztetett: hétfőn Habis László polgármester felkérte a Jogi és Ügyrendi Bizottságot, vizs­gálja meg, történt-e a bizott­sági ülésen törvénysértésre utaló jel. - A Fidesz képviselői még mindig nem értik, hogy a jogi körülményeknél sokkal fontosabb ebben az esetben a morális és erkölcsi felelősség. A hitelességet nyilatkozatok helyett úgy lehet helyreállítani, ha Habis László személyesen felhívja Székhelyi lózsefet, és a városháza dísztermébe meg­hívja egy előadásra. De nem ez történt. A Fidesz kétharmada a gazdaság, a demokrácia után ma már a lelkeket kezdi meg­nyomorítani. A történetnek sok súlyos pontja van. De a legmé­lyebb és legkártékonyabb pont ez - húzta alá Pál. ■ Az LMP szerint: az elhangzottakat a jelenlevők hallgatólagos egyetértéssel nyugtázták. Közleményt adott ki a Lehet Más a Politika is, amelyben azt írják, tiltakoznak az ellen, hogy politikai nézetei miatt tiltólistá­ra került Egerben Székhelyi ló- zsef. „A párt felszólítja a város fideszes vezetését, hogy vonja le az ügy személyi konzekven­ciáit, és hagyjon fel azzal a gya­korlattal, hogy politikai alapon irányítsa a kulturális területet. Az LMP tiltakozik Orosz Lász- lóné bizottsági elnök „most megtehetjük” hozzáállása és a fideszes gyakorlat ellen, ahogy megszállják a kulturális in­tézményeket. Elfogadhatatlan, hogy a Fidesz politikai ügyként kezeli a területet, nem törődve a szakmaisággal. Szomorú az is, hogy a „zsidózással" görbe tükröt állító Várkonyi György, az egri EVAT Zrt. vezetője meg­jegyzését hallgatólagos egyet­értéssel nyugtázták a jelenlé­vők - állította. ■ P. A. J Sós István adta át Egerben, a j nagylaposi körforgalom mel­lett kialakított, mintegy 3000 négyzetméteres füves, fás, utcabútorokkal ellátott kutya- futtatót. A megyeszékhely al­polgármestere elmondta: a be­ruházással az önkormányzat a kulturált városi kutyatartás feltételeit kívánja megteremte­ni. A több mint másfél millió fo­rintból kialakított kutyafuttató átadásával egyidejűleg több új kutyaürülék-gyűjtő edényt is kihelyeztek Egerben. Bár az átadáskor esett az eső, Sós István azt kérte a Felsővá- t rosban lakó ebtartóktól: minél | többen vegyék igénybe az új le- £ hetőséget. ■ Az eső miatt Maya nem futkározott. Ha jobb idő lesz, visszajön.

Next

/
Thumbnails
Contents