Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-30 / 125. szám

2012. MÁJUS 30., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP Golyózáporban a semmi közepén Afganisztán A társad minden körülmények között vigyáz rád, ahogy te is odafigyelsz rá Kemény hat hónapot töl­tött Afganisztánban Gortva Péter. A fiatal főhadnagy al­kalomadtán újfent elmenne a baglani Camp Pannóniába. Szilvás István- Lelkileg csak addig nehéz a szolgálat Afganisztánban, amíg az ember el nem fogadja, hogy itt akár véget is érhet szá­mára az út, vagyis bármikor meghalhat. Ha megbékél ezzel a gondolattal, akkor már meg­felelően tud koncentrálni a kül­detés feladataira. S van még va­lami, ami ott szintén nagymér­tékben megnyugtatóan hat, ez pedig az a tudat, hogy a társad minden körülmények között vi­gyáz rád, mint ahogy te is oda­figyelsz rá - mondta hat hónapi afganisztáni külszolgálat után a Hírlapnak Gortva Péter fő­hadnagy. A fiatal tiszt az egyik alföldi alakulat szakaszparancsnoka­ként jelentkezett, és a speciá­lis kiképzés sikeres teljesítése után került Afganisztánban a Baglan tartomány központi településén, Pol-e-Khomriban működő magyar PRT kilence­dik váltásába. Az összekötő csoport tagjaként a katonai ve­zetés, a tartomány járási köz- igazgatási, vallási vezetői és a törzsi elöljárók, valamint a civil lakosság közötti kapcso­latok ápolása volt az elsőrendű feladata. Ürr Uh. IRftil ■ Számolni kellett azzal, hogy a semmi közepén ellenséges fegyveresek jelennek meg.- Arról tárgyaltunk velük- fűzte hozzá, hogy mire lenne szükségük az életkörülmények javítása érdekében. Volt, ahol padokat, tanszereket, kály­hát kértek az iskolába, máshol meleg ruhákra, kórházi felsze­relésre, illetve kútfúrásra volt inkább szükség. A hivatalokba pedig főként papírt, számítógé­pet és áramfejlesztő generátort vittünk. A tábor műszaki szakembe­rei rendkívül szigorúan bírál­ták el a beérkezett igényeket, majd a lehetőségekhez képest még segítették is azok megva­lósítását. Gortva hadnagy (balra) találkozott a vallási vezetőkkel. A misszióban tiszteletben tartották a szokásokat, ügyeltek az afgán nőkre, a lakosság otthonaira. A katonai tábort, Camp Pan­nóniát elhagyó konvojt szigorú titoktartás közepette indítot­ták el, mert egy-egy - megle­hetősen nehéz terepviszonyok között, szinte úttalan utakon - tett látogatás egyáltalán nem volt veszélytelen. Bár a lakos­ság békésnek és együttmű­ködőnek tűnt, nem ártott az óvatosság. A szinte középkori körülmények ellenére műkö­dött a mobiltelefon, gyorsan terjedt a hírük, ezért mindig számolni kellett azzal, hogy a semmi közepén egyszer csak ellenséges fegyveresek jelen­hetnek meg.- Útközben öt-tíz percekre lehetett csak megállni - me­sélte -, a csapdába kerülés el­kerülése végett egy-egy helyi vezetőnél sem töltöttünk hosz- szabb időt. Az udvariassági látogatásokon, tárgyalásokon, az újjáépítési munkálatok so­rán igyekeztünk megnyerni, s együttműködésre bírni a he­lyieket. Ehhez nagymértékben tiszteletben kellett tartani a vallási szokásaikat, a nőkkel kapcsolatos érzékenységüket, otthonuk sérthetetlenségét. A kontingens tagjai a békefenn­tartás és a tartomány biztonsága érdekében rendszeres járőrözést is végeztek. Az orvtámadások nagyobb esélye miatt igyekeztek még napnyugta előtt hazatérni, ám egyszer a tábortól másfél órányira épp sötétedéskor rob­bant le a konvoj , egyik járműve. ■ A dombhajlatban megbújó magányos fegyveres rövid sorozatot adott le rájuk. Sikerült bevontatniuk a közel 5-6 kilométernyire lévő, fallal körülvett „menedékhelyre”, ahol a szövetséges erők védel­me alatt várták meg a segítsé­gükre küldött trélert. Kiképzés az amerikai Fort Benningben, részvétel az újjáépítési csoportban a pályázati követelmények itt­honi teljesítése után az akkor még hadnagy Gortva Péter az amerikai Georgia államban lé­vő Fort Benning támaszponton - a nemzetközi Charley-század tagjaként - kapott speciális lö­vésztiszti és ejtőernyős kikép­zést a NATO szervezésében. Az Alfa századba kerülve egy C-130-as gépből számos nappa­li és éjszakai ugrást hajtott vég­re. A kiképzés lezárásakor a legjobbak között végzett ma­gyar tiszt egyébként megkapta a megtisztelő kék vállzsinórt, és kitűzhette a rangos ejtőernyős szárnyat. A Magyar Honvédség Tartomá­nyi Újjáépítési Csoport (Provin­cial Reconstruction Team) Afga­nisztánban polgári és katonai szakértőkből áll. A PRT célja, hogy Baglan tartomány lakosai megfelelő ivóvízhez, egészség- ügyi ellátáshoz jussanak. Tá­mogatást nyújtanak az igazság­szolgáltatási, a közigazgatási, az oktatási és a mezőgazdasági rendszer kialakításához. A 30 éves tiszt egy ilyen por­tyázás során esett át az igazi tűzkeresztségen. Egy útkeresz­teződéshez értek éppen, ami­kor egy dombhajlatban meg­bújó magányos fegyveres rövid sorozatot adott le rájuk a fegy­veréből. Csak úgy kopogtak a golyók a páncélozott jármű ol­dalán, sérülést azonban senki­nek sem okoztak. Az egri, illetve ostorosi kötő­désű Gortva Péter mindezek, valamint a hazatérése óta tör­tént végzetes szolgálati ese­mények ellenére adott esetben újfent visszamenne Camp Pan­nóniába.- Nagy szakmai kihívás és bizonyítási lehetőség ez egy fiatal tiszt számára - indokolta döntését. - De az sem mellékes, hogy ismeretlen kultúrával, sa­játos életfelfogással és egészen más környezettel ismerkedik meg az ember. Aki nem járt még égig magasodó hegyek között, nem látott sivatagi nap­lementét, s egyszerre ezernyi csillagot az égen, az nem tudja elképzelni, hogy milyen is az igazi Afganisztán. 5 1 PERCES INTERJÚ Vizsgák után a felvételi jön tart a vizsgaidőszak az Esz- terházy Károly Főiskolán. A Tanulmányi és Információs Központ főigazgatóját, Ka- lóné Szűcs Erzsébetet kér­deztük.- A végzősök május 31-ig, az alsóbb évesek június 25-éig teljesíthetik a követelménye­ket. Mi a további menetrend?- Több mint 7500 hallga­tónak szervezett az intéz­mény vizsgákat. A felsőfokú szakképzéseké a napokban az írásbelivel megkezdődtek, a szóbelikkel folytatódnak. Szakirányú továbbképzés­ben közel kétszáz hallgató adhat számot tudásáról.- A végzősökre milyen teen­dők várnak?- Még a tavaszi félév kezdetekor jelentkeztek záróvizsgára a hallgatók. A napokban derül ki, hogy a kétezer diákból kik teljesí­tettek minden követelményt, szerezték meg a szükséges kreditmennyiséget. A záró­vizsgák június 11-20. között lesznek. E félévben első al­kalommal záróvizsgáznak biológiatanár mesterszakon azok, akik a tanulmányok kezdetekor is rendelkeztek tanári végzettséggel.- Aztán jöhet a jól megérde­melt pihenés...- Oktatóink a vizsgaidő- szak végével sem pihenhet­nek még, hiszen július első felében felvételi vizsgák lesznek. A mesterképzések­re, művészetközvetítői alap­képzésre jelentkezetteknek- kétezren lesznek - szóbeli, gyakorlati vizsgát szervez a Tanulmányi és Információs Központ. ■ S. B. S. Kalóné Szűcs Erzsébet Uj életre kelnek a hordók az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete kezdemé­nyezésére. Azokat a Bikavér-ünnepen, július 7-én, 17.30-kor bocsátják ár­verésre. Ezek egyikét az ostorosi Bene Kata (képünkön) készítette. Lánya látta először a Németh-műveket itthon Nem csak apja munkásságáról, saját könyvéről is beszélt Németh Magda Németh László halála után egy évvel, 1976-ban az országban csak egy város, Gyöngyös volt az, amelyik otthont mert adni az író emlékére rendezett kon­ferenciának. Németh László abban az időben sem volt túl elfogadott szerző - erről az író jelenleg Kanadában élő lánya, Németh Magda mesélt a gyön­gyösi közönségnek. A legidősebb Németh lány azt is elárulta, nem véletlen, hogy három testvérével ter­mészettudományi végzettsé­get szereztek. Magda emlékei szerint az iskolákban annak idején nagyon eltorzították a tananyagot, az írót pedig folya­matosan piszkálták az egyete­mi előadásokon, ezért éppen az apjuk beszélte le a lányokat arról, hogy humán tárgyakat tanuljanak. Az asszonytól azt is megtudtuk, mindig ő gépel­te le Németh László műveit, így mindig ő olvasta először apja írásait, melyek közül az Égető Esztert tartja a legszebbnek. Magda sajnálja, hogy az író esz- széit - melyek ma is aktuálisak - kevesen ismerik. A gyöngyösi író-olvasó talál­kozón Németh Magda nemcsak családja történetét, apja mun­kásságának kevésbé ismert történeteit mutatta be, hanem legújabb, Mélységből mélység­be című könyvét is a közönség figyelmébe ajánlotta. ■ I. M. Németh Magdát örömmel fogadták, sokak könyvét dedikálta is FOTÓ: ÖTVÖS IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents