Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-03 / 103. szám

2012. MÁJUS 3., CSÜTÖRTÖK ■■■ ms SPORT H3Z3tt Nagy László elhagyja a Barcelona kézilabdacsapatát, és az MKB Veszprémhez igazol. A 31 esztendős, szegedi nevelésű Nagy 2000 óta játszik a spanyoloknál, háromszor nyert bajnokságot és kupát, kétszer Bajnokok Ligáját. w 19 ^YMA Az éremfényesftök ideje jön esélyek Egerben májusban és júniusban az aranyeső sem zárható ki A bronzos korszak után az egri hölgyek a bajnoki cím küszöbén állnak. Az ezüstérem már előrelépésnek számít, de a lányok bajnoki címre vágynak. Az Agria RC-nél nem tudták kellőenpótolni a távozókat röplabda Sereghajtóként zárt az NB II. Keleti csoportjában a VIKSZ-Agria RC Eger női csa­pata. A megyeszékhelyi gárdá­nál minimális alkalommal ju­tottak sikerélményhez a keret tagjai, ugyanis az alapszakasz és a rájátszás során rendezett 21 mérkőzésből mindössze egy alkalommal győzött a fiatal társulat.- Az előző bajnoki évhez ké­pest - különböző okok miatt - tíz játékos távozott a csapattól, ráadásul idény közben Hajdú Bianka, Róth Imola és Kol- man Viktória is búcsút intett az együttesnek - magyarázta a helyzetet Gáspárdy György, az egri egylet ügyvezető elnö­ke. - A jobbára még ifjúsági és juniorkorú gyerekekből álló játékosok nem tudták pótolni az előbb említett röplabdázók által hagyott, kétségtelenül nagynak számító űrt. A bajnoki rájátszás 6., utolsó fordulójának mérkőzésén: VIKSZ-AGRIA RC EGER­JÁSZBERÉNYI RK 1-3(18, -14, -22, -16) Eger, Kemény Ferenc Sport- csarnok, 50 néző. V.: Pelikán F., Zvara J. EGER: Jékli B., MÉRKŐYM., Juhászné Tóth M., Kovács A., TÓTH A., Kovács L. CSERÉK: Mocsáry R. (liberó), Lénárt V., Mérkőy M., Barta A., SZAL­MÁST JÁTÉKOS-EDZŐ: Juhászné Tóth Mária. ■ S. K. TOTÓ A18.fogadási hét 2. fordulójának tippjei 1. FC Köln (16.)-Bayern München (2.) 2 2. Nürnberg (lO.)-Leverkusen (5.) 2 3. Dortmund (l.)-Freiburg (12.) 1 4. Mainz (13.)-Mőnchengladbach (4.) 2 5. Hannover (4.)-Kaiserslaut ern (18.) 1 6. Hertha BSC (17.)-Hoffenheim (11.) 7. VfB Stuttgart (6.)-Wolfsburg (8.) 1,X 1,2 8. Bremen (9.)-Schalke (3.) X, 2 9. Chelsea (6.)-Liverpool (8.) 1,X,2 10. Roma (7.)-Catania (8.) 1,X 11. Bologna (ll.)-Napoli (3.) 2 12. Cagliari (14.)-Juventus (1.) 2 13. Udinese (4.)-Genoa (17.) 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Internazionale (S.)-Milan (2.) 2 Bajnokcsapat, bajnokcsapat! A rigmus idén nem szólha­tott a ZF-Eger férfi vízilabdá­zóinak, ám a hölgypólósok még ünnepelhetnek, mint ahogy más csapatsportokban is rég látott eredményes sze­zont zárhatnak a megyeszék­helyi egyletek. Ha... Bódi Csaba ...a Kelemen Attila irányította női vízilabdázók május 14-én, 16-án - és szükség esetén - 18- án a BVSC-vel mérkőznek- az OB I-es bajnoki címért. A döntő­be először jutottak be az egriek, akik lendületét ugyan megtörte a válogatott olimpia-felkészülé­se, ám az is előfordulhat, hogy éppen ez kedvez majd a vasutas hölgyekkel szembeni, két győz­tes meccsig tartó párharcban. Itt legalább - a férfiakhoz ha­sonlóan - az ezüst már biztos. ...az EKF-Egerfood-Imola OB I/B-s férfi pólózói a B-csoport alapszakasz győzteseként a rá­játszásban sem botlanak, két OB I-es csapata lehet a város­nak. Ehhez leginkább az szük­ségeltetik, hogy a Tóth Péter ve­zette garnitúra a rájátszás hat meccsének végén is a nyolcas mezőny élén zárjon. ...az Egri FC NB Il-es labda­rúgóinak tavaszi menetelése nem törik meg, a Simon Antal vezényelte legénység a tavalyi NB III-as elsőséget követően újabb osztályt válthat. Ez pedig maga lenne a csoda, ugyanis a honi élvonalban legutóbb az 1986/87-es bajnoki évben sze­repelt a megyeszékhely csa­pata, amely jelenleg Jámbor Jánosnak köszönhetően stabil lábakon áll. Öt fordulóval az idény vége előtt nagy valószí­hegedüs Gábor városi sport- referens úgy látja, hogy három terület szoros egysége tette lehe­tővé az idei egri sikereket, ame­lyek pontos végkimenetelét egyelőre még nem lehet tudni.- Az önkormányzat jobban oda­figyel a sportolóira, akiknek a pályafutását igyekszik az eddi­giektől nagyobb figyelemmel kísérni és plusz anyagi források feltárásával támogatni - közöl­nűség szerint a dobogós helyet már nem lehet elvenni Farkas Ádáméktól, a medál színe azon­ban erősen kérdéses. ...a Tigger Eger néven szereplő floorballozó lányok május 12-én legyőzik a szolnoki kannibálo­kat, övék lesz a Magyar Kupa. A diadal címvédőként nem sike­rült az OB I-ben, ahol a Leitner Tamás felkészítette együttes második helyen végzett. ...az Eszterházy KFSC-Globo Sys NB I/B-s női gárdája hát­ralévő három mérkőzéséből legalább egyet megnyer, har­madiktól rosszabb nem lehet a Hegedűs Tibor vezényelte te a szakember. - A másik rész, hogy a klubok találtak olyan szponzorokat, amelyek a minő­ségi előrelépést is lehetővé tet­ték számukra. Csapatsport- ágakról lévén szó a társasági és osztalék adóból származó pén­zek kihagyhatatlanok a sorból. Ezek mind közrejátszanak az eredményesebb szereplésben, bármi legyen is a bajnokságok vége. társulat. Az ezüstre nincs már esély, ám a bronzos csillogás szinte borítékolható. ...az EKF-Eger-HÉSZ férfi kosárlabdázói szombaton ott­honukban ugyanúgy veszik a Baja jelentette visszavágós aka­dályt, ahogy azt tették előzőleg a Sopronnal szemben, abban az esetben Váczi Péter és Szé­les-Kovács Gyula legénysége bejut az NB I/B elődöntőjébe. Ott a Bonyhád-Salgótarján kettős győztese vár(hat) a főis­kolásokra. Az élvonalat jelentő A-csoportba kerülés is reali­tásnak számít, amely a Vitai Éger-Fekete Sasok 2004-es baj­noki címe után nyolc év múltán következhet be. ...az Egri Sportcentrum me­gyei III-as labdarúgó-csapata a pillanatnyi fő rivális, a Gyön- gyössolymos otthonából is el­viszi a pontokat, és a további meccsein is hasonló formát mu­tat, mint eddig, úgy 2010-hez hasonlóan ismét bajnok lesz. ...az előbbieknek csak a fe­le valósul meg, akkor is olyan idényt tudhatnak maguk mö­gött az egri klubok, amire évek múlva is érdemes lesz vissza­emlékezni. GÓLOK PONTOK kerékpár A Bátorfi Team- Agria KTK csapatát erősí­tő Kovács Bence nyerte a Hajdú-Főnix-kupa országúti verseny kritérium számát. A Péti Nagydíj időfutamver- seny férfi 6. korcsoportjában Lengyel Gábornak nem si­került a címvédés, második lett. A férfi 5. korcsoportban Mogyorósi Máté első, csapat­társa, Pályi Csaba második helyen végzett. Máténak ez az első győzelme az idén, sőt a felnőtt korcsoportban is, ugyanis idén elsőéves felnőtt. A Szlovéniában rajthoz állt Fejes Gábor megvédte tava­lyi elsőségét, félperccel előbb célba érve a második előtt. kézilabda A Budapest Bank Férfi Liga 5-8. helyért zaj­ló rájátszás 3. fordulójában tegnap a friss Magyar Ku­pa-bronzérmes tatabányaiak látogattak a Mátraaljára. Eredmény: B. Braun Gyön­gyös-Tatabánya Carbonex KC 28 : 29 (13 :15). labdarúgás Két mérkőzést játszottak tegnap a Magyar Kupa megyei selejtezője 4. fordulójában. Eredmények: Hevesi LSC-Gyöngyösi AK-Ytong 1-3 (0-1). G.: Nagy Lajos, ill. Molnár B. 2, Király M. Fenstherm-Verpelét- Egerszalók 4-0 (1-0). G.: Ko­vács B. 4. A Visonta-FC Hat­van (0-6) és a Márkáz-Fel- sőtárkány (1-3) összecsapást korábban rendezték. A négy továbbjutó az országos táb­lára jutásért találkozik majd egymással. labdarúgás Az Egri FC NB Il-es csapata második helyen végzett a Bükkáb- rányban rendezett 2. Ősfa Fesztiválon. Eredmények: Egri FC-Bükkábrány 2-0, Mezőkövesd-Egri FC 0-0 (büntetőkkel: 5-4); Mező- kövesd-Bükkábrány 2-0. A végeredmény: 1. Mező­kövesd, 2. Egri FC, 3. Bükk- ábrány. Különdíjasok, gólki­rály: Dusán Pavlov (Egri FC); legjobb kapus: Ficsor Dávid (Mezőkövesd); legjobb me­zőnyjátékos: Kánya Michel (Bükkábrány). Hármas egység jelenti az eredményesség zálogát HIRDETÉS A könyvben szereplő receptek beküldői között értékes nyeremények találnak gazdára. Válogatás olvasóink receptjeiből Idén is megjelenik a Heves Megyei Hírlap szakácskönyve olvasóink receptjeiből. A fejezetek a következők: nagyanyáink titkai; a család kedvenc ételei; gyerekcsaiogató finomságok; fitnessételek; nemzetiségek specialitásai; a leggyorsabban elkészíthető ételek; olcsón, finomat. :ly fejezetbe várunk recepteket - előételeket, leveseket, főételeket és desszerteket- hozzávalókkal, elkészítési módokkal. A beküldött receptek közül válogatunk a Heves Megyei Hírlapba és a HE0L.hu hírportálra. Nagyon fontos, hogy a receptet beküldők 4x4 cm-es portréképet is mellékeljenek, ezt elküldhetik e-mailben is az ibolya.smuczer@axelspringer.hu címre, hasonlóan a recepthez. Postacím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius u. l.Aborítékra írják rá: Receptverseny. A beküldők a recept és portrékép elküldésével önkéntesen hozzájárulnak ahhoz, hogy receptjük, fényképük a későbbiekben bármikor ellenszolgáltatás nélkül megjelenhet a magyarországi Axel Springer-cégcsoport érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) online és print termékeiben. Amennyiben a további közléshez nem járul hozzá, úgy azt kérjük jelezze részünkre postai úton vagy az ibolya.smuczer@axelspringer.hu e-mail címen. Asztali örö Az Andrássy és az EKF a középiskolás legjobb atlétika Az Andrássy Szakkö­zépiskola és az EKF Gyakorló- iskola tanulói vitték a prímet a Diákolimpia Városi Középis­kolás Döntőben. Az Egri Keres­kedelmi, Mezőgazdasági, Ven­déglátóipari Szakközépiskola testnevelője, Szalóki Gábor, to­vábbá a Szilágyi Erzsébet Gim­názium testnevelője, Ondecs Ferenc által szervezett ese­mény győztesei: 100 m, v. kcs.: Deboyser Szilvia (Dobó) 13,9 mp és Papp Mátyás (Andrássy) 12,0. VI. kcs.: Szoboszlai Noé­mi (EKF) 13,9 és Hajas Donát (EKF) 12,4.800 m, v. kcs.: Pász­tor Dóra (Szilágyi) 2:59 perc. 1500 m: Vincze Dominik (EKF) 5:02. VI. kcs.: Áfra Katinka (Ke­reskedelmi) 2:46 és Kis István (Neumann) 5:05. Távolugrás, v. kcs.: Palmer Vera (Szilágyi) 4,55 m és Papp Mátyás (And­rássy) 5,63. VI. kcs., lányok: Szoboszlai Fruzsina (EKF) 4,68 m és Suha Máté (Neumann) 5,14. Magasugrás, v. kcs.: Bo- zó Lilla (Szilágyi) 145 cm és Vojtekovszki Márton (András­sy) 160. VI. kcs.: Puskár Kitti (Andrássy) 145 és Sípos Dániel (Andrássy) 140. Súlylökés, V. kcs.: Virág Priscilla (EKF) 7,47 m és Molnár Máté (Andrássy) 14,77. VI. kcs.: Szoboszlai Fru­zsina (EKF) 7,52 és Sípos Dá­niel (Andrássy) 9,70. 4x100 m váltó, lányok: EKF. Fiúk: EKF. ■ S. K.

Next

/
Thumbnails
Contents