Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-21 / 118. szám

2012. MÁJUS 21., HÉTFŐ 11 MOZAIK Görög Zita nyolc év után szakított két gyermeke édesapjával Naponta vállalt életveszély tűzszerészek Hat évtized alatt húszmillió bombával végeztek Modellügynöksége rengeteg munkát ad Görög Zitának, aki a tévés szereplésektől szinte teljesen visszavonult, de úgy tűnik, nem maradt ideje arra, hogy két gyermekük mellett párjára is elég figyelmet fordít­son. Ennek tudja be, hogy kap­csolatuk válságba került és a szakítás mellett döntöttek - ír­ja a Kiskegyed. A 32 évesen is aktív modell még 2004-ben, a Megasztár második szériájá­nak idején szeretett bele a mű­sor koreográfusába, Seres Atti­lába, aki akkor még nős volt. Zita egy lapnak elárulta: két gyermekük, a 2007-ben szüle­tett Milán és az egy évre rá ér­kező Lotti után megváltozott az életük, tavaly márciusban pe­dig már érezték, hogy megfá­radt a kapcsolatuk. ■ Görög; Zita nem tudta megmenteni kapcsolatát koreográfus élettársával, a férfi az év elején elköl­tözött otthonukból- Attila egyre inkább a mun­kájába temetkezett. Nem tud­tam megadni neki azt a fajta nyugalmat, amire igénye lett volna, én pedig a romantikát hiányoltam. Októberben volt egy erősebb próbálkozásunk, hogy megmentsük a kapcsola­tunkat. A karácsonyt még együtt töltöttük, aztán pár hét­tel később összecsomagoltuk a dolgait, és elköltözött. Tudtuk, hogy így lesz jobb mindenki­nek - mondta a modell. A kétgyermekes anyuka újra facér A mindennaposnak számító aknavető gránát szerepelt a tűzszerészek egy korábbi bemutatóján is - a maroknyi csapat naponta kockáztatja az életét Évente átlagosan 2500 beje­lentést kapnak a honvédség tűzszerészei, akik az esetek 90 százalékában életveszé­lyes eszközöket találnak és ártalmatlanítanak. Nógrádi L. A katonai tűzszerészek 2001 óta az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadi­hajós Ezred állományában dol­goznak, hat kivonuló egységük naponta 6-8 esetet lát el. Mint az alakulat napokban tartott bemu­tatóján az MTI-nek elmondták, je­lenleg egy 150 hektáros területet mentesítenek robbanószerektől, de az országban még mintegy 7000 hektárnyi terület vár átvizs­gálásra. Szilágyi Zsolt alezredes, az alakulat megbízott parancsno­ka szerint mindössze 18 első osz­tályú tűzszerészük van, miköz­ben a feladat egyre több, elsősor­Tonnás romboló rekorder A leggyakrabban 82 millimé­teres szovjet aknavető gráná­tok bukkannak fel, ezek mint­egy 30 centi hosszú, cseppala- kú, acéltestű lövedékek, stabi- lizátorszámyakkal A magyar tűzszerészek által hatástalaní­tott legnagyobb robbanószerke­zet egy egytonnás légibomba volt, amelyet a Dunából emel­tek ki a Rákóczi hídnál ban a nagy építkezések földmun­kái miatt. A bejelentések 8-10 százaléka bizonyul hamisnak, vagyis nem robbanószerkezetet találnak. A legtöbb robbanóesz­Bombát talált? Jelentse! a földből vagy vízből előke­rülő robbanószerkezeteket a rendőrségnek vagy az illeté­kes jegyzőnek kötelező bejelen­teni és a tűzszerészek kiérkezé­séig biztosítani érintetlenségü­ket A tűzszerészek a bejelentő seket helyszín szerint rangso­rolják, a lakott területen lévő veszélyeket szüntetik meg elő­ször, általában 48 órán belül. köz Budapest, Győr és Debrecen, illetve a nagyobb ipari körzetek környékén bukkan elő. Taposó­aknákat és járművek ellen telepí­tett aknákat Magyarországon már nem találnak, mert azokat az 19ó0-as években egy átfogó programban felszedték. A tűzszerészeknek elsősorban a II. világháború harcaiban beve­tett pusztító eszközök adnak munkát a mai napig. A mintegy 70 éve ledobott bombák ugyan­is még mindig veszélyesek, és kicsi a valószínűsége, hogy ha­tástalanítás nélkül is ártalmat­lanná váljanak. Olyan is előfor­dult, hogy egy bomba burkolata kívülről teljesen korrodálódott, de a belsejében még a gépzsír is folyékony volt. Alrendőrt futamított meg egy 101 éves svéd nagyi Bringafronton is újít a svájci katonaság A járóbotjával űzött el egy 44 éves rablót egy idős asszony Svédországban - írja az Austrian Times. Az Umea városában tör­tént eset különlegessége, hogy a megtámadott Barboro Boström 101 éves és a magát rendőrnek | kiadó férfi viselkedése miatt fo- I gott gyanút. A rabló néhány ütést is kapott, majd elmenekült. A rendőrség egy közúti ellenőrzé­sen fogta el, a kocsijában mint­egy 5 millió forint értékű ékszer­rel - ezek összesen 16 ilyen lo­pásból származhatnak. A nagyi egyébként sajnálta, hogy erő­szakhoz kellett folyamodnia: „Örülök, hogy úgy sikerült meg­ütnöm, hogy nem sérült meg” - mondta az újságíróknak. ■ Új kerékpárokat szerez be a le­gendásan tartós katonai bicik­lik pótlására a hadsereg Svájc­ban - írja az MTI. Egy helyi cég­től 2800 speciális bringát ren­deltek, amelyek darabja 2500 svájci frankba (mintegy 621 ezer forint) kerül majd. Bár az áruk borsos lesz, ezeket nem harcra szánják, a kerékpáros alakulatokat ugyanis 2003-ban felszámolták. A különösen stra­pabíró katonai bringák utódait csak a laktanyákon belüli közle­kedésre és edzésre fogják hasz­nálni. Mindössze 15 kilós sú­lyukkal jó 10 kilóval lesznek karcsúbbak az elődnél, és az egyetlen sebesség helyett nyolc­cal büszkélkednek. ■ A fiatal orvos tanácstalanul nézi a beteg leleteit, majd megszólal:- ló lenne, ha ezentúl keve­sebb alkoholt fogyasztana!- Antialkoholista vagyok, nem iszok egy kortyot sem.- És hogy áll a dohányzással?- Életemben nem dohányoz­tam.- Önnek a zsíros koszt is árt. Ne egyen túl sok zsíros húst!- Semmilyen húst nem eszem. Vegetáriánus va­gyok.- Azt a nemjóját! Valamit azért csak szeret?- Igen. A cseresznyekompó- tot!- Jó, akkor attól tiltom el! ■ Egy pingvin bemegy a fény­képészhez.- Égész alakos képet szeret­nék csináltatni.- Fekete-fehér legyen, vagy színes?- Szerinted? ■ A fiatalasszony meséli a ba­rátnőjének:- Képzeld, a mi házassá­gunk annyira nyitott, hogy a férjem a múltkor óriási bot­rányt csapott, amikor kide­rült, hogy nincs senkim... Temetés helyett másik csatornára megy a Heti hetes Bár a napokban még a műsor megszűnését siratta a rajongó- tábor, a Heti hetes ősztől feltá­madhat - írja a Kiskegyed. Az utolsó, ötszázadik adás felvéte­lén ugyanis az RTL Klub prog­ramigazgatója közölte a stáb­bal: októbertől az induló 2-es csatornán folytatódhat a politi­kai kommentárműsor. „Úgy jöttem be, hogy itt a vé­ge. Amikor kiderült, hogy foly­tatódik, egymásra néztünk, alig akartuk elhinni. Örülök, persze, de az október még messze van, a 2-es csatorna pe­dig még nem létezik” - mond­ta a műsor egyik résztvevője. A megszűnés lebegtetése mindenesetre bejött a csator­nának: az utolsó adás felvételé­re zsúfolásig megtelt a stúdió. A felvétel végén aztán Iáksó László felolvasta a vezetőség le­velét, amelyben közölték: lesz 501. adás is. ■ Szellemhajó osztrák tudósok műhelyéből robotvitorlás Tengeri állatok kutatására és viharriasztásra is jó lehet Baleseti csúcsot hozhat az adóbevallási roham Rekordkísérletre készül egy osztrák fejlesztőcsoport hajója, amelynek legénysége pontosan nulla fő. A Balti-tengeren hajózó, napelemekkel felszerelt vitorlás ugyanis teljesen önállóan mű­ködve fog megtenni mintegy 100 tengeri mérföldet (185 kilomé­ter) július elején, miközben 100 órán át nem avatkoznak be a működésébe. A szellemhajó ma­ga határozza meg az útvonalát, miközben adatok millióit gyűjü be és dolgozza fel, a tudósok pe­dig távolról figyelik a haladását. A robothajózás ugyan nem nép­sport, de számos országban űzik, a rekordot jelenleg egy francia csapat tartja 79 mérföl- des (146 km) önálló haladással. A verseny nemcsak trófeákért zajlik, a kutatók szerint renge­teg gyakorlati haszna lehet a jö­vőben az emberi irányítás nél­kül haladó és önellátó robotha­jóknak. Az osztrák „ASV Ro- boat” nevű hajót már a rekord- kísérlet útján felhasználják egy veszélyeztetett delfinfaj megfi­gyelésére - egy emberi zaj és motor nélkül suhanó vitorlás ugyanis a lehető legkisebb za­varó tényezőt jelenti a tengeri élővilág számára. Később a ro­bothajók a cunami-előrejekés­ben, eltűntek felkutatásában vagy akár szennyezések felde­rítésében és felszámolásában is szerepet kaphatnak. ■ Legénység nélkül a nyílt tengeren - a robothajóké lehet a jövő A személyi jövedelemadó beval­lásának határideje nem csak anyagi terhet, de megnövekedő baleseti kockázatot is jelenthet - derül ki egy új amerikai kuta­tásból, amelyet a Medipress idéz. A Torontói Egyetem kutatá­sát vezető professzor, Dr. Donald A. Redelmeier szerint a feszült­séget okozó határidő az autóve­zetők figyelmetlenségéhez és emberi hibákhoz vezet, ame­lyekből több halálos baleset kö­vetkezik. A kutatók az 1980. és 2009. között bekövetkezett halá­los autóbalesetek adatbázisát vizsgálták. Kifejezetten az adó­bevallás leadásának napjára koncentráltak, összehasonlítva az egy héttel korábbi illetve ké­sőbbi napokkal. Az eredmények azt mutatták, hogy bár az adóbe­vallás leadásának napján (ami az Egyesült Államokban idén áp­rilis 17. volt) rendkívül alacsony a baleseti eredetű halálozás koc­kázata, mégis 6 százalékkal ma­gasabb, mint más napokon. Re­delmeier azt is hozzátette, hogy mivel ez esetben a stressz lehet a fő tényező, a jelenség más kü­lönösen stresszes napokra is ér­vényes lehet. Mivel a kutatás nem vett figye­lembe olyan egyéb tényezőket, mint például a kialvatlanság, a szerzők további kutatások elvég­zését javasolják, hogy végül javí­tani lehessen a megelőzésre irá­nyuló erőfeszítéseken. ■

Next

/
Thumbnails
Contents