Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-11 / 110. szám
4 KEKLAMPASOK NYOMABAN 2012. MÁJUS 11., PÉNTEK HÍRSÁV Jelzőtáblát vittek el az uszoda elől EGER Hétfőn kora hajnalban érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint a fedett uszoda előtti közterületen két fiatal jelent meg, akiknél közlekedési jelzőtáblák vannak. Az intézkedő járőrök előállították a két 17 éves fiatalt, akik ellen lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Egy örömlány lopta meg a férfit gyöngyös Alkalmi nőismerőse lopta meg a helybeli férfit, aztán rázárta a lakásajtót. A kárvallott elmondta: a nőt, akit felvitt magához, látásból ismeri, a 3-as út mellett dolgozik örömlányként. Ezúttal a férfi lakásában múlatták közösen az időt éjjel, reggel a házigazda arra ébredt: a nő már nincs ott, de eltűnt a szobából az LCD tévé, és nyoma veszett a mobiltelefonjának is, valamint a nadrágzsebéből ötezer forintnak. A rendőrök elfogták a 35 éves nőt. Rosszul lett a sofőr, korlátnak ütközött M3 Az elsődleges adatok szerint rosszul lett az a 70 év körüli férfi, aki az autópályán szenvedett balesetet kedden. Autójával előbb a szalagkorlátnak ütközött, majd felborult. A sofőr nem sérült meg, rosszulléte miatt azonban a mentősök a gyöngyösi kórházba szállították. Csoportos garázdaság a Szépasszony-völgyben egér Egy füzesabonyi férfi jelentette be a rendőrségen az elmúlt hétvégén, szombaton éjszaka, hogy három ismeretlen a Szépasz- szony-völgyben bárítalmazza az egyik barátját, aki ennek következtében meg is sérült. A sértett a rendőröknek a helyszínen elmondta, hogy egy számára idegen fiatal társaság őt és két társát tettleg bántalmazta, bottal, ököllel többször megütötték. Az egri rendőrök rövid időn belül előállítottak a három fiatalkorú fiút, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult eljárás. Megérkeztek a bűnügyi technikusok a bűntény helyszínére. A betörések számát a megyében a kérdőívet kitöltők is túl soknak találták. Megyei bűnügyi párbeszéd kérdőív A válaszadók háromnegyede szerint megfelelő a közbiztonság Kérdőívet küldött tavaly a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság mindegyik megyei település önkormányzatának. A kérdésekkel a lakosság szubjektív biztonságérzetéről tájékozódott a hatóság. Szalay Zoltán- Tisztán kell látni, milyennek tartják a megye lakói környezetük közbiztonságát, hogy jól oldhassuk meg szakmai feladatainkat - indokolta a polgárokkal létesített párbeszéd egyedülálló formáját dr. Or- mossy Attila r. ezredes, megyei főkapitány. A 25 kérdésből álló dokumentumot valamennyi település helyhatóságához eljuttatták, ahol a másolatokat átadták kitöltésre a lakosoknak. Hatvanegy helyen lakossági fórumot is tartottak. Kiderült: a válaszadók egy- harmada (733) jegyezte le, hogy volt már bűncselekmény áldozata. Százötvenöten tudatták, hogy a felmérés előtti évben többször is szenvedtek el jogsérelmet. A legtöbbjüket (193 embert) 20 ezer forint alatti kár érte a bűntény miatt, 100 ezer és 500 ezer forint közötti vagyoni hátránya 105, félmillió forint fölötti 40 polgárnak keletkezett. A kérdésre, hogy az ellene elkövetett bűncselekmény miatt tett-e be- vagy feljelentést, a kérdőívet kitöltők több mint kétharmada felelt igennel. Akik ezt elmulasztották, azok közül legtöbben (százan) a rendőrség munkáját kritizálták, hatvanan nem látták értelmét eljárás kezdeményezésének. A felmérésben részt vettek háromnegyede tette le voksát amellett, hogy megfelelő annak a helységnek a közbiztonsága, a kérdésekre a megye 121 helysége közül hetvenkettőben adtak válaszokat az állampolgárok a kérdőívek értékelése szerint. Mint az elemzők megállapították, összesen 2250 kitöltött ív érkezett vissza a megyei rendőr-főkapitányságra. Meglehetősen nagyok az eltérések kistérségenként, hiszen ahol él. Ez az adat meglepte a bűnüldözőket. A leginkább jellemző jogsértések sorában a megyében vezetnek a vagyon elleniek (3077), a garázdaság, a testi sértés (344), a közlekedési szabályszegés (175), a rablás (132), a csalás (99) és a zaklatás (56). A bűnesetek kiváltó okai között említették a polgárok a szegénységet, az alkohol- fogyasztást, a munkakerülést, a fiatalok neveletlenségét, az idegenek betelepedését, a társadalmi morált, a cigánysággal kapcsolatos feszültségeket. De említést tettek a rendőrség gyengeségéről is. Érdekes, hogy a válaszadók csaknem amíg a hatvani körzetből mind a 13 településről együttvéve 1100 ívet kaptak vissza, Hatvanból 403-at, addig az egri körzetből 265-öt, a városból csak négyet. Gyöngyös vidékéről 333-at, de a mátraaljai városból egyet sem. Csupán 11 helységben feleltek ötvennél több kérdőíven. háromnegyede mégsem fél a bűnözőktől. A kérdőív összeállítói arra is kíváncsiak voltak, hogy mit tettek a lakosok lakásuk biztonságának fokozásáért? Nos, a legtöbben tervezik ezt, de nem tudják, hogyan fogjanak hozzá, míg 255-en írták, hogy semmit sem cselekedtek, s 71-en ezt nem is tekintik szükségesnek.- Az emberek többsége társadalmi gondokban látja a bűnözés fő okát - összegzett a főkapitány. - Leginkább a rendőrségtől, annak megerősítésétől várják a biztonság szolgáltatását. A válaszok alapján javítanunk kell a kommunikációnkon, a felvilágosító munkánkon. Segítséget kell adni a biztonság tervezésében, jobban meg kell felelni az áldozatvédelmi elvárásoknak, hatékonyabb együttműködés szükséges a megyei cigány kisebbségi önkormányzattal. Dr. Ormossy Attila elárulta: folytatják a párbeszédet a lakossággal, az egri főiskola szakembereinek segítségét is kérik a kérdőív jobbításához, és kérdezőbiztosok is részt vesznek az újabb felmérésben. Változó volt a polgárok hozzáállása a kérdőívhez Visszavezetés: lehetőségek a rács mögött A heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön, valamint a Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület közösen 48 millió forint uniós támogatást nyert el az Elítéltek | visszavezetése a társadalom- | ba képzési és foglalkoztatási, valamint egyéb reintegrációs programokon keresztül című j pályázati kiíráson. A program közvetlen célcsoportja a jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetést töltő elítélt és az előzetes letartóztatás alatt álló férfiak és nők. Ez Egerben 20-25, Balassagyarmaton 45-50 fogvatartottat jelent. Kiemelten hátrányos helyzetben vannak a társadalmi (vissza)illeszkedés szempontjából, hiszen hosszabb ideig a külvilágtól elzártan, sajátos normarendszer szerint élnek.- A fogvatartottak munkaerőpiacra történő visszajutását és a sikeres társadalmi re- integráció lehetőségét szeretnénk megteremteni - mondta Juhász Attila, az egri bv-intézet parancsnoka. - Tapasztalati tény, hogy a bv-intézetből szabadultak visszaesési aránya 50 százalék körüli. A probléma kezelésének egyik útja a másodlagos, harmadlagos prevenció (megelőzés) erősítése, azaz a szabadultak reintegrációs esélyeinek növelése. A várhatóan júniusban kezdődő programban egyéni foglalkozások, tanácsadás, állás- keresési technikák elsajátítása is szerepel. A csoportfoglalkozásokon való részvételre alkalmatlan személyeknek egyéni fejlesztő órákat tartanak. Az alternatív konfliktuskezelési programoktól a zárkán belüli konfliktusok számának csökkenését várják. ■ M. Z. j \J ÉBk .' ■;. . 1 «. * ■' i / ^ y ¥ v ! r • íipi:--: é '• A ) ■ J r Juhász Attila bv-parancsnok Makiári, abonyi diákok a legügyesebbek kerékpáros kupa Az egyéni győztesek az országos döntőn is esélyesek Elkapták az adácsi tolvajt a szolgálatos rendőrök A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével közösen már huszadik alkalommal rendezte meg a Kerékpáros Iskola Kupa országos felmenő rendszerű közlekedésismereti verseny megyei döntőjét. A kilenc négytagú, felső tagozatos általános iskolásokból álló csapat részvételével tartott felmérőn Makiár I. csapata (Vo- na Boglárka, Juhász Bianka, Nagyfejeő Balázs, Asztalos Bálint) győzött, míg fiú egyéniben Péter Attila (Füzesabony: Széchenyi István Általános Iskola), leány egyéniben Vona Boglárka (Makiári Általános Iskola) szerezte meg az első helyet. A győztes csapatot és az egyéni nyerteseket Szabó János nyugdíjas pedagógus készítette fel. A nebulók elsőként a Közlekedési Felügyelőség rutinpályáján kerékpáros ügyességi pályát teljesítettek, majd az északi városrészen előre meghatározott útvonalon biciklizve adtak számot szabályossági tudásukról, végül KRESZ-tesztla- pot töltöttek ki. Az egyéni győztesek (Péter Attila és Vona Boglárka) várhatóan esélyesként vehetnek részt a május 30-június 1. között Egerben rendezendő országos döntőn. ■ S. P. Erdélyi Róbert r. alezredes, baleset-megelőzési titkár figyeli a versenyzőt tettenérés Nem sokkal a bűn- cselekmény után sikerült elfogniuk az Adácson szolgálatot teljesítő körzeti megbízottaknak egy betörőt az elmúlt hét szerdán éjszaka - tájékoztatta a héten, a vizsgálatot követően a Hírlapot Soltész Bálint rendőr százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Elmondta, hogy a rendőrök a községbeli járőrözésük során egy gyanúsan viselkedő emberre lettek figyelmesek, akit hamarosan intézkedés alá is vontak. A helyszínen elvégzett elszámoltatás és ellenőrzés során a 44 éves, büntetett előéletű helyi lakosnál olyan tárgyakat találtak, amelyek egy nem sokkal az igazoltatást megelőzően elkövetett betörésből származtak. A férfit a körzeti megbízottak előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra, ahol betöréses lopás vétség megvalósításának megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás ellene. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését a meghallgatása során elismerte a hatósági személyek előtt, és vele szemben a gyorsított eljárás keretében bíróság elé állítást kezdeményezett a Gyöngyösi Rendőrkapitányság - tette hozzá a szóvivő. ■ M. Z.