Heves Megyei Hírlap, 2012. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-10 / 109. szám

,6 2012. MÁJUS 10., CSÜTÖRTÖK ■ i — 111 mii iiiiiimiiiiiiii !!■■■■■■■■■—i SPORT Az Egervári Sándor irányította magyar labdarúgó-válogatott egy he­lyet javítva korábbi pozícióján a 35. a FIFA világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok spanyolok vezetnek a németek és Uruguay előtt. DVTK-Füzesabony- megállapodás az utánpótlásra fókuszálva A bronz jelenthet vigaszt helyosztó Csalódottak az egri főiskolások, de már előretekintenek A Bábolna Derbyn a legjobb magyar lovas díját kapta az ostorosi lány labdarúgás Borsod felé nyitot­tak a füzesabonyiak. A megyei I. osztályú bajnokság 13. he­lyén szerénykedő FSC-nél úgy gondolják az elöljárók, hogy a Diósgyőri VTK-val közelmúlt­ban kötött partneri megállapo­dás elsősorban az utánpótlásra fókuszálva eredményezhet szá­mukra sok előnyt. „A társasági és osztalékadó kínálta lehetőséggel eddig sajnos nem tudtunk élni, azon­ban bízunk benne, hogy ebben is lesz változás” - magyaráz­ta a Hírlapnak Bocsi Zoltán. A Füzesabonyi SC szakosztály- vezetője mindkét klubot jól is­meri. Az abonyiaknál nemcsak irányítói szerepkört lát el, de alkalmanként még a felnőtt csapatot is erősíti a pályán, a DVTK-nál pedig az NB III. Mátra csoportjában 2. helyen álló tartalékegyüttest szakmai munkájáért felelős. ■ AszázFSC-futballistát Póka Tamás, Mencslk László, Birincsik József és Neuschel Csaba edzi. A diósgyőriek részéről Du­dás Hunor ügyvezető, az abo- nylak oldaláról Nagy Csaba klubelnök által aláírt szer­ződés azt tartalmazza, hogy az FSC tehetséges játékosait a borsodi egylet felé irányítják, a miskolciak pedig szakmai se­gítséget nyújtanak az utánpót­lás neveléséhez. A magasabb szintű munkához szakmai konzultációk és továbbképzé­sek is segítik az abonyi fiata­lokkal foglalkozókat, és nyári korosztályos tornáira meghívja a piros-fehér egyesület az fü­zesabonyiak korosztályos csapatait. Az is elképzelhető, hogy Avas-aljáról erősítésként kölcsönben vagy végleg labda­rúgók érkeznek az FSC felnőtt együtteséhez. Tekintve, hogy a Füzesabonyi Sport Club az el­ső nem Borsod-Abaúj-Zemplén megyei partnere a DVTK-nak, a másik oldalról is érvényes, hogy a miskolciak nyitottak Heves irányába. ■ B. Cs. Zsemlye Sándorék minél többször szeretnék elérni a labdát a bonyhádiak ellen, hogy aztán a harmadik helyezettnek járó medált is megkaparintsák Hat nappal a Bajai Bácska FKE ellen elveszített elő­döntős párharcot követően a bronzéremért játszhat az EKF-Eger-HÉSZ férficsapata a másodosztályú kosárlab­da-bajnokság végjátékában. Sike Károly- Legutóbb tavaly novemberben a Kecskemétnek sikerült nyerni (86-82) Egerben. Hosszú hazai veretlenség után mondhatjuk, hogy a legrosszabbkor szakadt meg a győzelmi sorozat?- Valahogy úgy! Nagyon csa­lódottak vagyunk, mert nem lett volna irreális elvárás, hogy a döntőbe jussunk - válaszolta Zsemlye Sándor, az egriek cen­tere. - A szezon elején azt a célt tűztük ki a csapat elé, hogy vé­gezzünk a négy között, most mégis egy picit savanyúnak érezzük a szőlőt.- A bajaiakat az alapszakaszban otthon és vendégként is sikerült legyőzni. Melyik eredmény áll kö­zelebb a realitásokhoz, az akko­riak vagy a mostani?- Tény, hogy a délvidékiek sokat fejlődtek az utóbbi hóna­pokban. Olyan védekezési stí­lust választottak, amely a me­zőny egyetlen csapatára sem jellemző. Már a labdaátvételt is zavarták, amivel alaposan feladták a leckét. Emellett ar­ról sem szabad megfeledkezni, Elsőre pénteken hétkor A harmadik helyért kiírt pár­harc első mérkőzése: BONYHÁDI KSE-EKF-EGER-HÉSZ Bonyhádi, péntek, 19.00. A bronzérem sorsáról oda-visz- sza vágás párharc során dönte­nek. A visszavágót május 19-én, szombaton, 16 órától rendezik az Eszterházy-csarnokban. hogy sérülés miatt csapatunk egyik legjobbja, Krasznai Tibor játékára nem számíthattunk.- Mindettől függetlenül ez az év kétségtelenül a klub fennállásá­nak legszebb időszaka.- így van. A tavalyhoz ké­pest tudtunk előrelépni, s ez mindenképp előremutató. Be­bizonyítottuk, hogy évről év­re képesek vagyunk javulni. Feltétlenül szeretnénk pozitív élményekkel zárni a szezont, s ehhez az kell, hogy a bronz­érmet már ne engedjük ki a ke­zünkből.- Ha már itt tartunk. A pénteken kezdődő bronzcsatában mi szük­séges ahhoz, hogy érem kerüljön az egri játékosok nyakába?- Mielőbb rendezni kell a gondolatokat mindenkinek a fejében. Fontos, hogy lezár­juk az elődöntős párharcot, s pozitívan álljunk az utolsó két mérkőzéshez. Idegenben alkal­mazkodnunk kell a játékvezető felfogásához, s a védekezést úgy megszervezni, hogy minél in­kább leszorítsuk a kapott pon­tok számát. Egy-két poszton akadtak változások a bonyhádi­aknál, meg kell találnunk azo­kat a gyenge pontokat, amelyek hozzásegíthetnek bennünket a sikerekhez. A többes szám szándékos, itthon és idegenben is a győzelem a cél.- A legerősebb EKF áll majd ki a pályára, vagy még lesznek érzé­keny veszteségek?- Krasznai Tibort az idény hátralévő részében már kény- j telenek leszünk nélkülözni, az ő kiesése nagy érvágás. Má­té Balázs ugyan már játékra jelentkezett, de a bokája még neki sem százszázalékos. Ezek ellenére úgy változtatjuk a csa­patot, hogy mindenképp mi jöj­jünk ki jól a párharcból. lovassport A Legjobb Magyar Lovas díját is megkapta Mihók Orchidea a 9. Bábolna Derby el­nevezésű nemzetközi távlovag­ló versenyen. A Mihók Ménes Lovas Klub ifjú tagja összesen 200 kilométert lovagolt két patásával a 15 ország (többek között Olaszország, Romá­nia, Franciarország, Bulgária, Hong Kong, Kína) 170 lovával és lovasával rendezett esemé­nyen. Az egri Angolkisasszo­nyok Intézetének 8. osztályos tanulója a verseny első napján a távlovaglás nemzetközi kate­góriájának legnehezebb távján, a 160 kilométeres etapon állt rajthoz Dzsamila nevű arab telivér kancájával. A 14 éves lány a királyi távon tizenöt in­dulóból egyedüli magyarként szerepelt, ahol segítségére volt tapasztalt távlovas édesapja, Mihók Csaba. Orchidea takti­kus versenyzéssel 11 óra 39 perces idővel az ötödik helyen végzett a felnőttek között. Ez azt jelentette, hogy az ostorosi sportoló Európa legfiatalabb 160 kilométert megtett lovasá­vá minősült. Egy nappal később a Mihók Ménes LK saját tenyésztésű Rekord M nevű angol-arab lo­vával indult a 40 kilométeres távon. A lónak ez volt élete első versenye, s harminc induló kö­zül a harmadik helyen végzett, ami szintén előkelő eredmény­nek számít. A díszes serlegek, Bábolna-elismerések száma ezzel is gyarapodott. ■ B. Cs. Mihók Orchidea Rekord M hátán Tizenöt évesként az Ür­eseknél mutatkozott be labdarúgás Noha még csak 15 éves, Hevesi Tamás már az U17-es válogatott csapatban számított Madarassy Kittire. A Magyar Labdarúgó Szövet­ség korosztályos gárdájának edzője a szlovákok ellen Telki­ben rendezett és 4-1-re meg­nyert mérkőzésen szavazott bizalmat az egri születésű já­tékosnak. A klubszinten a Fe­rencvárost erősítő labdarúgó számára örömteli bemutatko­zás után remélhetőleg a jövő­ben is kap lehetőséget arra, 1 hogy a legjobbak között szé­lű repeljen. Tehetsége és szorgal- | ma alapján erre minden esély I adott, a kérdés, hogy ezzel mi- Madarassy Kitti nagy tehetség ként tud majd élni. ■ B. Cs. Csak pozitívan! A test-szellem-lélek-hármas, valamint a pozitív gondol­kodás fontosságát hangsúlyozta Schirilla György tegnapi egri látogatása alkalmával. A szupermaratonista sportember fiatalokkal közös futással zárta megyeszékhelyi fellépését, amely a Kontera hallókészülék-szaküzle- tek májusi országjáró programjának első állomását jelentette. HIRDETÉS „A Tehetséges Dobosokért” Alapítvány Számlaszám: 14100536-11569249­01000000 Adószám: 18571901-1-10 1993 óta céljának tekinti: • a tehetséges diákok elismerését • a szociálisan rászoruló és jó tanulók ösztöndíjban részesítését • az önképzőkörök támogatását • a nyelvoktatás és a tanulók külföldi tanulmányútjainak elősegítését • a tárgyi feltételek javítását Az alapítvány kuratóriuma köszönetét mond az előző _ évi felajánlásokért és | tisztelettel kéri további 3 támogatásukat. £ y \ Nagykökényes Község Önkormányzatának Képviselö-testülete BÉRBEADÁSRA hirdeti meg az önkormányzat tulajdonában álló Nagykökényes, Szabadság út 35. szám alatti, 35 m2 nagyságú, volt Klubkönyvtár helyiségét irodabérlet céljából _ 2012. június 01-jétől I határozatlan időre. ; A pályázatot a Nagykökényes Község Önkormányzat 3012 Nagykökényes, Szabadság út 37. címre lehet személyesen vagy postai úton benyújtani, a beérkezési határidő: 2012. május 21., 12.00 óra. Információ kérhető Gáspár Tamás polgármestertől: 37/577-003. v _________________________S

Next

/
Thumbnails
Contents