Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-05 / 81. szám
2012. ÁPRILIS 5., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Engedélyt adtak a kormoránok gyérítésére a Közép-Tiszán TERMÉSZETVÉDELEM Összesen 258 kormoránt ejtettek el a kiskörei, az abádszalóki és a tisza- burai vadásztársaság tagjai. A túlszaporodott madarak kilövése a 2006-ban kezdődött kormo- rángyérítési program része volt. A nagy kárókatonák, azaz kormoránok számát azért kell csökkenteni, mert nagy kárt okoznak a növényzetben, a halállományban. A Kisköre és Csongrád közti Tisza-szakaszon a becslések szerint 5-8 ezer kárókatona él. Egy példány naponta 70 deka és 1 kiló közötti halat is elfogyaszt, ami napi több millió forintos veszteség. Különösen igaz ez a hideg évszakban, amikor a madarak a vermelőhelyeket felkutatva okoznak károkat a télen egy-egy szőkébb területen csoportosuló halpopulációkban. ■ A hatóság adott engedélyt a kormoránok gyérítésére. A kormoránok télen legnagyobb számban a kiskörei duzzasztómű alatti Tisza-szakaszon gyülekeztek, de mivel a vadászatuk az országban egyedül e vidéken tilos, így a kárókatonák kilövése csak speciális engedélyek birtokában lehetséges. A gyérítés a természetvédelmi szakhatóságokkal egyeztetve történt. ■ Sz. R. Pályázat őshonos haszonállatok megőrzésére állattenyésztés Április 30-ig kérhető támogatás az őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai megőrzésére. Összesen 11,8 millió euróra lehet pályázni. Támogatás igényelhető a nem természetes élőhelyen tartott jószágok után, a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták spermájának, embriójának, petesejtjének begyűjtésére, tárolására. Forráshoz juthatnak azon tenyésztő- szervezetek is, amelyek vállalják, hogy a fajták megőrzéséért felelős szakembereket alkalmaznak. A pályázatra a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál lehet jelentkezni. ■ T. B. Negyvenegy órán át futott informatikatanár Alvás nélkül teljesítette az ultramaratont Gyerekként nem különösebben vonzották a sportok Lórántfi Csabát, fel nőtt fejjel kezdett rendszeresen biciklizni, majd futni. Azóta teljesítette a 167 kilométeres francia ultramaratont, és újabb megpróbáltatásra készül. Szilvás Krisztina Lórántfi Csaba arra törekszik, hogy mindennap legyen lehetősége egy kicsit mozogni. Úgy kell szerveznie az életét, hogy a sport ne menjen se a munkája, se a magánélete rovására, és úgy tűnik, ez sikerül is neki. Amellett, hogy az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban infor- j matikát tanít és három lány | édesapja, egyre komolyabb sporteredményeket ér el. RendI szeresen indul futóversenyeken hol a Bükkben, hol a Pilisben, hol a Balatonnál. A Terep Százason a Pilisben minden alkalommal részt vesz, de kétszer lefutotta a Balaton körüli, 212 kilométeres Ultra-Balatont is. Általában a középmezőnyben végez, de számára nem is az a lényeg, hogy győzzön, hanem hogy teljesítse a versenyek távját. Á legrangosabb megmérettetés, ahol eddig futott, a franciaországi Ultra-Trail | du Mont-Blanc volt, amit tavaly augusztus végén már 9. alkalommal rendeztek meg. Ez a terepfutás világversenye, ahol úgy kell 167 kilométert teljesíteni, hogy 9 ezer 500 méter a szintemelkedés. A résztvevők abból a Chamonix nevű francia kisvárosból rajtolnak, ahonnan a Mont-Blanc-expedíciók is indulnak. Annak ellenére, hogy magas a nevezési díj - az előne- vezés is közel 15 ezer forint -, akárki nem is jelentkezhet.- Komoly kvalifikációs rend- [ szer van, a versenyt megelőző két évben más rangos hazai ultra távú versenyeket kell teljesíteni - mondja Csaba. - A résztvevők számát is limitálták 2 ezer 300-ban. Ha többen is teljesítik a nevezési feltételeket, sorsolással dől el, ki indulhat. Már 2010-ben is szerettem volna versenyezni, de a sorsoláson kiestem. így azonban a következő évben automatikusan az indulók közé kerültem. Civilben. A futásért rajongó tanár úr az egri Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban informatikára okítja a diákokat. A mezőny gyönyörű tájakon halad, és a legkisebb tanyán is szurkolók biztatják a futókat. Eleinte nagyjából együtt halad a mezőny, de aztán leszakadoznak egymástól a versenyzők. Ezért is, de az Alpok extrém időjárási viszonyai miatt is elő van írva, hogy kötelezően milyen felszerelést kell mindenkinek egy kis hátizsákban magával vinnie arra az esetre, ha eltévedne, megsérülne. Orvosi igazolást is fel kell tudni mutatni mindenkinek arról, hogy versenyezhet.- Negyvennégy óra alatt kell lefutni a távot, az idejét mindenki maga osztja be - magyarázza Csaba. - Vannak pihenőhelyek, ahol lehet enni, inni, de akár zuhanyozni, aludni is. Én úgy döntöttem, nem állok meg aludni, inkább megyek, amíg bírom, végül 41 óra alatt teljesítettem a távot. Másnap délelőtt pedig Csaba már autóba is ült, hogy hazavezessen, hiszen közeledett a tanévnyitó. De az első Ultra-Balatont követő napon is dolgozott, hiszen akkor zajlottak az érettségi vizsgák a gimnáziumban. Névjegy Siker. Lórántfi Csaba kétszer lefutotta az Ultra-Balaton 212 km-es távját is NÉV: Lórántfi Csaba SZÜLETETT: Eger, 1961.11.02. VÉGZETTSÉG: KLTE, informatikatanár családja: nős, 3 lánya van HOBBI: sport életmód: 23 éve vegetáriá- nus KEDVENC FILM: LüC BeSSOW. A nagy kékség kedvenc könyv: Joseph Heller: Isten tudja, Tolsztoj: Háború és béke kedvenc zene: Mozart, Beethoven, John Coltrane, Mari Boine, Dead Can Dance Most 246 kilométeres versenyre készül Csaba elárulja: egy-egy ilyen komoly versenyre évekig készítik fel magukat a futók fizikailag és lelkileg is, ezért speciális lelki alkatot, nagy akaraterőt kíván az embertől. - Bármilyen nehéz és fárasztó is, élvezem, örömömet lelem benne. Most a görögországi Spartathlonra készülök, szeptember utolsó hétvégéjén lesz. Kemény, elit futóverseny: 246 kilométer Athén és Spárta között, majdnem végig aszfalton. Itt 36 óra a szintidő, de van egy részszintidő is Korinthosz- nál, amit ha valaki nem teljesít, nem versenyezhet tovább. PERCES TMTffH.n^~ Összművészeti fesztivál immár ötödször ötödik alkalommal rendezik meg április 11. és május 20. között a Gyöngyösi Művészeti Heteket. A fesztivál a hagyományos programokon túl újdonságokat is kínál. Erről Patkós Magdolna, a Gyöngyösi Kulturális és Közgyűjteményi Központ igazgatója tájékoztatott.- Idén müyen művészeti ágak képviseltetik magukat?- A képzőművészetet és az egyszemélyes színházat most Esztergályos Cecília hozza közelebb hozzánk. A korábbi évek Vers-Zene Fesztiválja átalakult, a helyi Mozaik Színkör interaktív műsorával tisztelgünk a költészet napja előtt. A zenét többek között Szentpéteri Csilla, a Quimby és Zorán képviseli majd.- Milyen sajátossága lesz most a fesztiválnak?-Kórusaink kérésére ismét hallhatja a közönség a nagysikerű Carmina Buranat. Ezzel visszaköszön fesztiválunk egyik szellemi öröksége, amit Záborszky József, a zeneiskola egykori igazgatója hagyományozott ránk. Az általa alapított Szent István Király Szimfonikus Zenekar utódja, a Zuglói Filharmonikusok játszanak majd tanítványa, Ménesi Gergely vezényletével.- Müyen tanulsága van az elmúlt öt évnek?- Néhány műfajt kénytelenek voltunk elhagyni, de helyettük hoztunk különlegességeket, például Szentpéteri Csilla koncertjét, amelyen Czakó Ferenc homokanimációi mozgatják meg a közönség képzeletét kortalan zenékre. ■ J. M. Patkós Mag- dolnáék a hagyományos programok mellett újakat is kínálnak Rézfúvós diákok versenyeztek művészet Megyei megmérettetést tartottak Szihalmon Gyóntatási nagyüzem a ferenceseknél Letették a beruházás alapcsövét tegnap Kálban A szihalmi Művészeti Iskola már hatodik alkalommal adott otthont a napokban a Heves Megyei Rézfúvós Versenynek. A tizenkét éve minden esztendőben megrendezett megmérettetésre a megye zeneiskoláinak rézfúvós diákjait fogadták a helyi művelődési házban. A nap folyamán közel 40 versenyző mérte össze tudását hat különböző rézfúvós hangszeren. A zsűrizést az idén is, mint minden eddigi alkalommal, a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Intézetének tanárai vállalták el. A versengés mel- | lett koncertet is adtak a szihalmi | zeneiskola egykori növendékei, | valamint a Miskolci Egyetem s rézfúvósegyüttese. ■ Sz. K. Zene. Csaknem negyven versenyző mérte össze a tudását. gyöngyös Nagyhéten mindig megnő a gyónni akaró hívők száma, mert szeretnének megtisztult lélekkel részt venni a feltámadás ünneplésében. A ferences rendházakban hagyományosan általában a templomból is elérhető folyosón vagy külön teremben helyezkednek el a gyóntatófülkék, ahol nagy ünnepek alkalmával több gyóntató várja a híveket. A rend most is felkészült a sok gyónó fogadására. Az ország többi ferences templomához hasonlóan Gyöngyösön is várják a nagyhéten gyónókat. Nagycsütörtöktől nagyszombatig minden reggel fél hétkor lesz gyóntatás a Barátok templomában. ■ I. M. ► Folytatás az 1. oldalról Mivel a hat település vízbázisa veszélyeztetett a kezeletlen szennyvíz miatt, környezetvédelmi szempontból is igen fontos ez a beruházás.- Az elkövetkező évtizedekben a víz és a termőföld lesz a legfontosabb kincsünk. Kezdjük felismerni, hogy e javak nem állnak korlátlanul a rendelkezésünkre - mondta dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára. - Ezért szeretnék gratulálni a településeknek, hogy a mindennapok megélhetési gondjait félretéve összefogtak, és komoly anyagi áldozatot is vállaltak a térség talaj- és vízbázisának megóvását is biztosító szennyvízhálózat kiépítéséért. A beruházás az itt élők életkörülményeit is jelentősen javítja, közel 4 ezer ingatlant érint. A szakemberek 100 ezernél több köbméter földet mozgatnak majd meg, és 4 méter mély, 1 méter széles árkokat kell ásniuk, hogy a több mint 100 kilométer csövet lefektessék. Ezt illusztrálva az alapcsőletételnél munkagépek és az építkezésben részt vevő szakemberek is jelen voltak. A lakosságot meglepetésműsor is várta, a Stroke együttes csöveken dobolva varázsolt fergeteges hangulatot a rendezvényen. ■ Sz. K.