Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-26 / 98. szám

7 2012. ÁPRILIS 26., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Jelentős tehernövekedés termékdíj Fokozódó versenyhátrány, nehézkes adminisztráció wmmr ' 1 m ■ m i Magasra szökött a csomagolóanyagok után fizetendő termékdíj Kilenc országot is elhagyhat az idén a Carrefour-lánc KISKERESKEDELEM A Carrefour idén nyáron kivonulhat kilenc országból - következtet az ING tanulmánya. Az anyag sze­rint komoly veszélyben van a francia árulánc 658 áruházzal rendelkező argentin leányvál­lalata, akárcsak a 632 áruhá­zát működtető belga, valamint a görög, olasz, maláj, lengyel, román, tajvani és török cé­ge, amelyek együttesen közel 4000 üzletet működtetnek. Piaci hírek szerint a döntést az első féléves eredmény közzété­telekor hozzák nyilvánosságra. Lars Olofsson vezérigazgató szerint a feltörekvő piacok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és az a terve sem járt sikerrel, hogy a hipermar- ket-üzletágat feltámassza. Georges Plassat, aki nyáron veszi át Olofsson helyét, szak­értők szerint kemény intézke­désekre is hajlandó lesz annak érdekében, hogy javítson a cég eredményén. A Carrefour be­vételei csak 1,5 százalékkal nőttek az első negyedévben, jóllehet kínai és brazíliai le­ányvállalata igen jól teljesített. Romániában a Carrefour 52 szupermarketjének és 25 hi- permarketetjének forgalma 3,6 százalékkal, 277 millió euróra bővült március végéig. Elemzők szerint a Carre- four-kivonulás jól jönne néhány versenytársnak, különösen a holland Aholdnak. ■ D. K. Az importot előnyös helyzet­be hozza a hazai gyártókkal szemben, a kötelezettek nagy részénél jelentősen növeli az adminisztrációt, export esetén nehézkes és időben kitolódik a termékdíj visszaigénylése - egyebek között ezek a legfontosabb megállapításai az új termék­díjszabályokkal kapcsolatos felmérésnek. Németh I. Gergely Az Öko-Pannon Nonprofit Kft. 35 cég bevonásával készített felmérést a 2012. január 1-jé- től hatályos környezetvédelmi termékdíjas szabályozással kapcsolatos vélemények feltér­képezésére. A megkérdezett - többségében az élelmiszer-, a bútor- és a vegyiparban te­vékenykedő - vállalatok közül egy kivételével mindegyikük a fizetési teher növekedéséről számolt be, amelynek mértéke a néhány százaléktól egészen a hat-tízszeres emelkedésig ter­jed, átlagosan pedig mintegy 250 százalékos díjtétel-növeke­désről számoltak be a cégek. A jogszabály értelmezésé­vel kapcsolatos problémák közül a leggyakrabban a cso­magolási kódok megállapí­tását, a fogalmak értelmezé­sét és általában a jogszabály kidolgozatlanságát, ellentmon­dásosságát említették legtöb­ben. A cégek - konkrét példák hiányában - nehezen tudják eldönteni, mi számít csoma­golószernek, -anyagnak, -esz­köznek, és nem is volt idejük felkészülni az új szabályozás­ra, mert a végleges jogszabályt december utolsó napján fogad­ták el. Többen említették, hogy értelmezési kérdések esetén az adó- és vámhivatal sem tud használható választ adni. A megkérdezettek fele kért hiva­talos állásfoglalást, de egyértel­mű, a gyakorlatban használha­tó választ alig kapott válaki. A cégek úgy látják, a jelen­legi termékdíjas szabályozás egyértelműen versenyhátrányt okoz számukra, különösen az importőrökkel és a szomszédos országokban működő cégekkel szemben, és szinte minden­ki az adminisztrációs terhek növekedéséről számolt be. So­kaknak okoz nehézséget, hogy a csomagolás helyett a csoma­golószer lett termékdíjköteles, így a nyilvántartási rendszere­ket is át kell alakítani, ez szin­tén költséggel jár. Voltak olyan vállalkozások, amelyek az év elején kénytelenek voltak he­tekre leállítani a számlázást, amíg az új rendszert kialakí­tották. Az exportáló cégeknek gondot jelent, hogy a már meg­fizetett termékdíjat csak jóval később tudják visszaigényelni, ami finanszírozási problémá­kat okoz. A legtöbb cég úgy nyilatkozott, a megemelkedett termékdíj előbb-utóbb áremel­kedéssel jár, mert kénytelenek a többletköltségeket az áraikba beépíteni. A jelenlegivel szemben a cé­gek körülbelül fele a korábbi szabályozást látná szívesen. A megkérdezettek másik fele pedig a jelenlegi rendszer leg­kritikusabb pontjainak módo­sítására tett javaslatot, ilyen például a csomagolási kódok felülvizsgálata, az átvállalási lánc megszakadásának elkerü­lése, a termékdíjtételek jelentős csökkentése, a kereskedelmi csomagolás megszüntetése, a csomagolásra vonatkozó kötele­zettség visszaállítása. HÍRSÁV Kkv-kből mazsoláz a MÁV-csoport MISKOLCON FOLYTATÓDOTT a MÁV-csoport beszállítói roadshow-ja, a sorozat célja, hogy a kis- és középvál­lalkozások minél nagyobb arányban vegyenek részt a vasúttársaság beszerzési el­járásaiban. Ennek hozadéka- ként több szegmensben ala­kulhat ki élénk verseny, ami megtakarítást eredményez a MÁV Zrt. és hatékonyság- javulást a beszállítók szá­mára. A konzultációk arra is lehetőséget nyújtanak, hogy a MÁV piacról alkotott képe szélesedjen, s pályáza­tai során eddig nem ismert szolgáltatásokat, termékeket és technikákat is szem előtt tarthasson. A gázmotorosokon a mérlegkor segíthet A kötelező átvételi rendszer megszűnése után több- tucatnyi hazai gázmotoros kiserőműnek az úgynevezett mérlegkörbe tömörülés kí­nálja a megoldást az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. sze­rint. E rendszerben a kisebb villamosenergia-termelők áramát átveszik a nagyob­bak, majd azt optimalizált formában értékesítik a pia­con. E szolgáltatás hasonlít a nagy termelők és kereske­dők virtuális erőművéhez, de nem hoz létre az ahhoz hasonló integráltságot a tár­saságok között. HIRDETÉS ' Megköszönjük, hogy előfizetőnk! Várjuk hívását: 06-40-510-510 Tolnai Népújság . . BÉKÉS J&HÍRIAP HEVES&HÍRUP J P P Petőfi Népe Somogyi Hírlap 24 OKA punántúlí Napló PIXI ismeretterjesztő füzetei csak a megyei lap előfizetőine Lepje meg gyermekeit, unokáit! • ­, , . I v- ■-*- — ...... • Milyen messze van a Nap? • Mikor éltek a dinoszauruszok? • Mi tartja össze a csontokat? Szeretne úgy ajándékozni gyerekeinek, unokáinak, hogy az ajándék szórakoztasson és tanítson is? Rendeljen legalább hármat, így 1350 Ft helyett a három füzetből álló csomag csak 990 Ft-ba kerül! Rövid rendelési határidő! Rendelje meg telefonon április 26-án, reggel 8-tól 16 óráig, és díjfizetés után az ajándékot kiszállítjuk Önnek! Ajánlatunk 2012. április 26-án beérkezett megrendelés esetén érvényes, és kizárólag az adott megyei napilap terjesztési területén lakóhellyel/tartózkodásl hellyel rendelkezők által vehető igénybe. Kérjük, hogy az adott megyei napilap terjesztési területével kapcsolatosan érdeklődjön a megyei napilap helyi tarifával hívható ügyfélszolgálati telefonszámán. Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket az Előfizetői Üzletszabályzatban találja a www.aslapok.hu oldalon. Akciókőd: 2073

Next

/
Thumbnails
Contents