Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-25 / 97. szám

2012. ÁPRILIS 25., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Németországi diákokat köszöntöttek a városházán program Az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium német partnerét, a rosenheimi Karoli­nen Gimnázium diákcsoportját fogadta. Tizenkét éve ápolnak partneri kapcsolatokat. A csereprogram ötlete a 2000 őszén merült fel, amikor a Bajor Oktatási Minisztérium szervezésében egy bajor kisvá­ros gimnáziumában kéthetes hospitáláson vett részt Nagy Péter pedagógus. Ott értesült arról, hogy a rosenheimi Karo- linen-Gymnasium partnerkap­csolatot keres magyarországi iskolával. A következő év ta­vaszán felvették a kapcsolatot a német partner iskolával és kidolgozták az együttműködés kereteit. ■ A vendégeket Rázsi Botond alpolgármester köszöntötte. A diákcsereprogramban már az ötödször utaznak a tanulók. Idén 17-17 tanuló vesz részt a munkában, 9-10. évfolyamos diákok. A tanulók egyénileg, illetve párokban vagy kis cso­portokban részben általuk választott témákat dolgoznak ki, amelyeket azután a csere három konkrét napjának dél­előttjén, illetve délutánján mu­tatnak be. ■ Sz. R. Először szólalt meg a felújított egn orgona zene Koncerten avatták fel tegnap este az egri Líceum orgonáját. A 698 sípból álló hangszer hosszú idő után 2011 szeptemberében készült el, az avatásra azonban csak a főis­kola teljes épületének felújítása után kerül sor. Az orgonát egy Dunakeszin működő cég szakemberei varázsolták újjá közel 7000 munkaóra alatt. A keddi koncerten fellépett Réz Lóránt orgonaművész, továb­bá a Schmiedmeiszter Szilvia vezette Egri Érseki Fiúkórus. Ma 18 órától nagyszabású, ős­bemutatóval egybekötött kon­certen szólaltatják meg majd a hangszert az Esterházy Pál Zeneteremben. ■ P. A Virágözön. Szemet, lelket gyönyörködtetnek az ápolt, virágos közterek. Megyénk városaiban idén is gondoskodnak erről a speciális nyári élményről. Virágba öltöztetett városok akciók Kevés pénzből is szépítik a köztereket a településeken Bár idén nincs túl sok pénz virágosításra, az ígére­tek szerint településeink nem maradnak szürkék. Ötletekkel, akciókkal pótol­ják az anyagiakat. Barta Katalin A megyeszékhelyen jubileu­mi év az idei, mivel a „Virágos Egerért” környezetszépítő ver­senyt 20 évvel ezelőtt írták ki először. E színes versengést a tradícióknak megfelelően má­jus hónapban hirdeti meg az önkormányzat, több kategóri­ában. Az előző években a la­kosság volt a legaktívabb, ám a szervezők abban bíznak, hogy a kerek évforduló tiszteletére több intézmény, szervezet, vál­lalat is bekapcsolódik az akci­óba. Az elmúlt években meg- kedvelt„Virágszirom program” idén elmarad, de tervezik, hogy június elején a Környezetvédel­mi Világnaphoz kapcsolódóan egynyári virággal támogatják azokat a lakóközösségeket, akik aktív szerepet vállalnak lakókörnyezetük szépítésében, gondozásában - tájékoztatott Dér Ferenc, a Városfejleszté- si-és Üzemeltetési Iroda vezető­je. A Virágos Magyarországért versenyben természetesen to­vábbra is részt vesz a város. Ebben az évben a virágosítási program lebonyolítására 850 ezer forintot szánnak. Hatvanban az önkormány­zat felhívással fordult a lakos­sághoz, hogy ötleteivel, ész­revételeivel is vegyen részt a város új virágosítási program­jának megalkotásában. Mint azt Bátor Henrietta sajtórefe­renstől megtudtuk: céljuk egy barátságosabb, rendezettebb városkép kialakítása. Az ön- kormányzat idén pályázatot is hirdet a „Tiszta, virágos Hatva­nért” cím elnyerésére, amelyre lakóházakban és többlakásos épületekben élők jelentkezhet­nek. A cím elnyerői táblát, ok­levelet kapnak, valamint egy­szeri díjazásban részesülnek. A lakóház kategóriában 50 ezer forintot, míg a többlakásos la­kóépületeknél 100 ezret. Idén május 31-ig lehet benyújtani a pályázatot a Polgármesteri Hi­vatal Műszaki és Városfejlesz­tési Irodájára. Itt egy tavalyi rendkívül népszerű akciót is megimételnek május 12-én. E napon a városi polgárok csalá­Idén nyáron is megnyílnak a kertek Ágoston ottóné (képünkön) a jelenleg 300 tagot számláló Egri Virágklub elnöke hozzá­fűzte még: a városi virágosítá­si verseny mindenkori győzte­seiből és helyezettjeiből meg­alakult klub idén is megrende­zi a Nyitott Kertakciót, amely­nek célja, hogy a város virágo­sítási versenyében részt vevő, néhány kiemelkedően szép kertet a kerítésen túlról is megismerhessenek és és meg­csodálhassanak a klub tagjai, illetve a turisták. dónként három ingyen cserép muskátlit vehetnek át a Kos­suth téren illete az Új-hatvani városrészben. Gyöngyösön évente legalább 2 millió forintot fordít az ön- kormányzat a város virágo- sítására. A pénzből egynyári növényeket ültetnek a terekre, a belvárosban betóniákból vi­rágtornyok készülnek, Mátra- füreden az oszlopokra is jut a színes növényekből. Hargitai János, a városháza műszaki ellenőre elmondta: ci­vil kezdeményezésre idén ta­vasszal a Dobó Úton ültetnek fákat, Mátrafüreden a Mátra Szakképző Iskola és a helyiek is segítik a parkosítást. A mát­raaljai városban a funkció­bővítő városrehabilitációnak köszönhetően négy belvárosi park is megújult, ezzel együtt a közparkok növényzete is fel­frissült. Pétervásárán az önkor­mányzat testületi ülésen a kö­zelmúltban tárgyalta meg az idei parkosítási és virágosítási tervet. Mint azt Pádár Zsófia, kommunikációs munkatárstól megtudtuk, az idei költségve­tésből végül is 500 ezer forintot szavaztak a képviselők meg er­re a feladatra. 1 PERCES INTERJÚ Miből lesz a a cserebogár? már észrevehettük jártunk- ban-keltünkben, hogy pár hete megjelentek az idei esztendő első cserebogarai. A gyerekek már gyűjthetik azokat. Erről kérdeztük dr. Csóka Györgyöt, az Erdészeti Tudományos Intézet Mátra- füredi Kísérleti Állomásá­nak igazgatóját.- Miért nincs minden évben cserebogár-rajzás?- Egyik leggyakoribb bo­garunk, a májusi cserebogár teljes átalakulással fejlődik ki. Hazánk egyes vidékein más-más években, de jel­lemzően háromévenként, április-májusban rajzik tö­megesen.- Idén számíthatunk nagyobb károkra?- A kifejlett bogár meg­rágja ugyan a fák lombját, de igazán súlyos károkat ritkán okoz. Nagyobb prob­lémát jelent a lárvája (pajor), ami elrágja a fiatal fácskák gyökereit, gyakran el is pusztítva azokat. Heves me­gye egyébként nem tartozik a kiemelten veszélyeztetett területek közé, mert a csere­bogár-lárvák leginkább a homoktalajokat kedvelik, amelyek hazánkban inkább Somogy megyében és a Nyír­ségben jellemzőek.- Hogyan lehet védekezni el­lenük?- A rajzás alatt a kisker­tekben érdemes este vagy kora reggel lerázni őket a fákról, ilyenkor ugyanis der­medtek, ráadásul még rö­pülni sem tudnak. De egyes vadonélő gerincesek, vala­mint a madarak és a háziál­latok is szívesen fogyasztják őket. «SZ. E. Csóka György igazgató A népművelő szakma egri vándorgyűlése konferencia Egerben rende­zi az idei esztendő hagyomá­nyos országos vándorgyűlését - méghozzá május 15-e és 17-e között - a Magyar Népművelők Egyesülete. Sajó Attila, a szer­vezet elnöke a Hírlapnak ée- deklődésére elmondta, hogy tíz éve már tartottak tanácsko­zást, a városban, s most ismét visszatérnek, miután a hevesi megyeszékhely pályázata bizo­nyult legjobbnak az esemény megszervezésére.-az idei lesz a 29. vándorgyű­lés, s ez az esemény kiválóan alkalmas arra, egy asztalhoz üljenek a szakma és a politi­kai élet képviselői - árulta el Sajó. - A mostani tanácskozás témái között szerepel a többi között közművelődés vidékfej­lesztésben betöltött szerepe, illetve az új közművelődési szakpolitikai koncepció is. Az eseményre Egerbe látogat V. Németh Zsolt vidékfejleszté­sért felelős államtitkár- tette hozzá. Kovács Katalin, az Egri Kul­turális és Művészeti Központ igazgatója úgy fogalmazott: 200 résztvevőt várnak a szakma legjelentősebb rendezvényére, s elfogadják a vándorgyűlés pontos programját is. Lehető­ség nyílik a tapasztalatcserére is a résztvevők ellátogatnak Noszvajra, Egerszalókra és a szlovákiai Fülekre is. ■ P. A. Koncert az egri zeneszerző emlékének hangverseny Egyházi jellegű és világi művek csendültek fel Dr. Valentin Kálmán zene­szerző, karnagy születésének 90., halálának 5. évfordulójára szerveztek emlékkoncertet hét­főn est Egerben a Bartakovics Béla közösségi Házban. Fellép­tek operaénekesek, zongora- művészek, színművészek, akik a részvételt ellenszolgáltatás nélkül vállalták.- Egyházi jellegű és világi műveket is hallhattak az ér­deklődők. Félelmeim alaptala­nok voltak, ugyanis az emlé­kest óriási siker volt, szenzáci­ós előadásokkal. Háromszoros köszönettel tartozom: a támo­gatóknak, a részvevőknek és a közönségnek is. A rendezvény telt házas volt, sőt még a folvo­Sikert hozott a hétfői előadás són is álltak - mondta Valentin György, a művész fia. Dr. Valentin Kálmán az 1950- es években a Megyei Művelődé­si Ház igazgatója volt, majd az akkori egri színház karnagya lett. Létrehozója volt az egri zeneiskolának, művészeti cso­portoknak. Ezt követően nyugdíjazásáig a Szilágyi Erzsébet Gimnázium énektanára volt. Munkássága alatt végig dolgozott kórusok­kal (Szilágyi Gimn. leánykara, Építők kórusa), melyek komoly sikereket értek el. A karnagy nyugdíjas éveit a komponálás­nak szentelte: műveit itthon és külföldön is megszólaltatták. ■ M. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents