Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-24 / 96. szám

2012. ÁPRILIS 24., KEDD 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Balaton A Helyi Választási Bizottság minden jelölt in­dulását jóváhagyta az idő­közi helyhatósági választá­son. A szavazólapokra így a két helyi polgármesterje­lölt, illetve 13 önkormány­zati képviselőjelölt neve ke­rül majd föl. (T. B.) Eger Kiemelkedően teljesí­tettek a Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjai a Ken­guru Nemzetközi Matemati­kaversenyen. A legjobb tel­jesítményt a tizedikes Ko­vács Krisztián nyújtotta, aki országos 3. lett. Minden év­folyamon szépen szerepel­tek a diákok: 11-en végez­tek az első hat hely valame­lyikén. Első helyen végzett Kovács Krisztián és Kriszti­án Dávid, második helyen Fülöp Erik és Járdán Eszter, harmadik helyen Sereg Do­rottya. Felkészítő tanáraik Búrom Mária, Ernyi Anikó és Bíró Bálint. (Sz. K.) hatvan Szeptembertől a Ha­jós utcai bölcsődében sajá­tos nevelési igényű csecse­mők gondozására is lehető­ség lesz. A nevelők felkészí­tését konferencia segítette. A bölcsődébe olyan gyer­meket várnak, akik rendel­keznek a Tanulási Képessé­get Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság szakvéleményével vagy a védőnő, illetve gyermekor­vos megállapítja, hogy a fej­lődése elmarad az egészsé­ges szinttől. (I 0) kál Hétfőtől ismét a sportol­ni vágyók és az úszni tanu­lók rendelkezésére áll a te­lepülés tanuszodája. A nagyközönség hétközna­pokon délután 5 és este 7 óra között, munkaszüneti napokon pedig délután 1 és este 7 óra között látogathat­ja az intézményt. (Sz. K.) tenk Lezárult a tavaly indult fegyelmi vizsgálat az elmúlt ciklusban hivatalban lévő jegyző ellen, amit egyéb­ként azért kezdeményeztek, mert az ellenőrzések során pénzügyi és számviteli sza­bálytalanságok derültek ki. A helyi Fegyelmi Tanács hi­vatalvesztés fegyelmi bünte­tést szabott ki, mely ellen a jegyző fellebbezést nyúj-' tott be a Munkaügyi Bírósá­gon. (Sz. R.) Kitárcsázták a búzáját vita Ugyanazon a földön szeretne gazdálkodni két bérlő is Az eddigi bérlő. Tilcsik István jóhiszeműen bevetette a földet ősszel búzával, és tavasszal is műtrágyázta. ►Folytatás az 1. oldalról Tilcsik István azt mondja, látta az önkormányzat által kötött szerződést, és abban nincs feltün­tetve sem hektár, sem aranykoro­na-érték, csupán annyi, hogy a 032/19. hrsz.-ú ingatlanról szól.- Ez az általam bérelt földterü­let előtti, művelésből kivont terü­leten lévő romos ház ajtók, abla­kok, kerítés nélkül - állítja. - Az önkormányzat ráadásul vállalta a szerződésében, hogy két hóna­pon belül felújítják az épületet. Április végén jár le a határidő, de még nem történt semmi, csak fo­lyamatosan tárcsázzák ki a föld­ből a tavaly ősszel általam bele­ültetett búzát - folytatja Tilcsi István. - Ráadásul tűzgyújtási ti­lalom idején égették a földön az előző évi kukoricaszár-marad- ványt, amit dátumozott fénykép­pel bizonyítani is tudok. ■ Figyelembe kellett ven­niük azt is, hogy mi a közmunkások érdeke, hiszen a földre min­denképpen szükségük van a helyieknek. Tilcsik István márciusban le­velet kapott a földterület tulajdo­nosától, Mészáros Jánostól, mi­szerint felmondja a bérleti szer­ződésüket. Azzal indokolta, hogy „a közérdeket a jelenlegi nehéz helyzetben a magánérdeke elé kell helyezni, hiszen a húsz em­bernek adott folyamatos munka húsz család megélhetését teszi lehetővé.” Az önkormányzat ál­tal kötött szerződésében pedig az is szerepel: „az ingatlan felújí­tásra szorul, rendeltetésszerű használatához jelentős beruhá­zásokra van szükség... a rendel­tetésszerű használathoz szüksé­ges állapot kialakítását a bérlő jogosult, egyben köteles elvégez­ni (elvégeztetni) e szerződés alá­írásának napjától számított 2, azaz két hónapon belül.” A föld tulajdonosa, Mészáros János azt mondja, már novem­ber környékén, amikor Sarudon járt, mondta a polgármester, hogy szeretne közmunkaprog­ram keretében zöldségeket ter­melni a földterületen, ha nyer a pályázat.- Ha nem nyert volna, nem történik semmi, Tilcsik István folytathatta volna ott a vetést. De nyert, és nekem mérlegelnem kellett, hogy húsz emberen öt évig segítsek vagy egy emberen még az év végéig. Pusztán hu­mánus, emberbaráti, segítő szándékkal bontottam fel a ko­rábbi szerződést, amint tudo­mást szereztem a nyertes pályá­zatról, hogy segítsek a falunak - mondja mészáros István. - In­gyen adtam oda öt évre a terüle­tet az önkormányzatnak azzal, hogy felújítják az épületet annyi­ra, hogy használni tudják, de az öt év alatt az le is amortizálódik. Tilcsik Istvántól megkérdez­tem, mennyi a kára, és mond­tam neki, hogy majd megbeszél­jük a polgármesterrel, hogy megtérítjük neki. Nem ragasz­kodom ahhoz sem, hogy mikor­ra újítják fel az épületet, nekem teljesen mindegy, tegyék a dol­gukat, használják, teremtsenek munkát a faluban. Dr. Petrovics: nemes célra használjuk a földet A polgármester azt mondja, hajlandó leülni és megbeszélni a vitás kérdést, de errről eddig nem volt szó.- Itt az a lényeg, hogy nekünk is van egy szerződésünk, való­ban igaz, hogy a tulajdonos két helyre adta bérbe a földet Amikor ezt észlelte, felmondta Tilcsik István szerződését, mert nemesebb célnak ítélte meg, hogy húsz ember munkát kap a faluban. Az iskola, óvoda konyhájára termel­jük meg a zöldséget- mondja dr. Petrovics János, Sarud polgár- mestere (képünkön).- Én elfogadom, hogy be volt vetve, de muszáj a prog­ramot végrehajtani, mert szerződésünk van a Belügy­minisztériummal. A köz­munkaprogramhoz pedig kel­lett egy épület is. Nem azt vál­laltuk, hogy két hónapon be­lül újítjuk fel, hanem hogy öt éven belül Tilcsik úr feljelen­tett a kormányhivatalnál, a rendőrségen, országos televízi­óhoz is fordult Én hajlandó vagyok tárgyalni vele. TARI OTTÓ Csak a füst segíthet egy karika: kész az ebéd. Két karika: látni se akarlak többé. Három karika: este nyolckor találkozzunk a kedvenc kocsmánkban. Négy karika: szeretlek. Öt karika: olimpia. Hat karika: megbírságolom, ugyanis tűzgyújtási tilalom van! ilyen is lehetne a jövő gro­teszk kommunikációja. Tő­mondatokra redukált köz­lendőnket kezdetleges esz­közökkel váltanánk ki - csak Winnetou félre ne ért­se. Winnetou vagy Ülő Bika vagy Geronimo a megboldo­gult XIX. századból, amikor az sms-t még füstkarikával írták. Iramodás a visszafelé futtatott lejtőn. Hol a vége, Frédi és Béni? A kényelmet hamar meg­szokja az ember, s ha le kell mondania róla, nehezen te­szi. Miért is tenné könnye­dén? Ha már egyszer felta­láltak valamit, ami tömeg­igénnyé vált, akkor nem egyszerű dolog visszaparan­csolni a fogyasztót a koráb­bi állapotba. Mintha a cipő­től kellene megválni azt kö­vetően, hogy talpunk már alkalmatlan a parázstáncra. van még tér a totális kibele- zésig. A maroktelefon, az internet, a csekkadó nejp egyéb, mint a mindenna­pok kézenfekvősége. Létez­hetnek ravaszabb figurák is: járdakoptatási adó az ész nélkül menetelőknek, bitumenadó aszfaltbetyá­roknak, olvadási adó azok­nak, akiknek vaj van a fe­jén. Hét karika, nyolc kari­ka, kilenc karika. A sor végteleníthető, mígnem idő­szerűvé válik az ezredik ka­rika is: füstadó. És akkor, az utolsó szál gyufával to­vábbítható lesz az ezer­egyedik üzenet: három rö­vid, három hosszú, három rövid. Mentsétek meg lelke­inket. ■ VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Befejeződtek a Líceum felújítási munkálatai Vetélkedő a jogokról egri győzelemmel sikerrel szerepeltek Országos verseny az Agria Universitas szervezésében avatás Nagy napra készülünk, befejeződött a Líceum revitali- zációja - fogalmazott dr. Kis-Tóth Lajos, az Eszterházy Károly Főis­kola általános és fejlesztési rektorhelyettese. Az április 25-re tervezett ünnepélyes programzá­róval egy olyan létesítmény áll az intézmény és a város társadalmá­nak rendelkezésére, amely a 18. század pompáját és a 21. század komfortját ötvözi.- Az intézmény tartozott ezzel a felújítással az építtető Eszter­házy püspöknek, Egernek, a fő­iskolának. A revitalizációval elsősorban új terek létesültek, és az egyik leg­modernebb felsőoktatási intéz­ménnyé vált az egri. A torony továbbra is a termé­szettudományi pályaválasztás­hoz nyújt majd segítséget, de az épületben a legkorszerűbb eszkö­zökkel felszerelt színház és 3D-s vetítésekre alkalmas moziterem áll rendelkezésre. A 21. századi digitális követelményeknek ele­get tévő könyvtár pedig immár három szinten helyezkedik el. A legnagyobb meglepetés az alagsorban fogadja z érdeklődő­ket. Egyrészt teljesen körbejár­ható, mint régen, másrészt az in­formatika és a virtuális televízi­ózás központja is itt lesz. A Líce­um a természettudományért pro­jekt 5,3 milliárd forintjából ma­gára a Líceumra 3,7 milliárdot költött. ■ S. B. S Egerben rendezték a „Jogokat jogosan” című országos verseny döntőjét. A vetélkedőt az Agria Universitas Egyesület szervezte egy KÜM-projekt részeként, a Külügyminisztérium támoga- tásávaLA döntőbe a középisko­lás csapatok egy előzetes írás­beli, elméleti forduló és egy nyílt nap szervezése után jutot­tak be pontszámaik alapján. A nyílt napokon az EKF Polito­lógia Tanszékének oktatói és nemzetközi tanulmányok sza­kos hallgatói tartottak előadást az emberi jogok védelme Ma- f gyarország EU-s elnöksége ide- E jén témakörben, és pontozták | a csapatok teljesítményét. A két I forduló során kiemelkedő telje­A zsűri: Hacsi Lajos, dr. Horváth Ágnes, valamint Gergály-Lukács Éva sítményt nyújtó 3 fős csapatok kaptak meghívást Egerbe, az egyesület székházában rende­zett döntőre. A csapatokat háromfős zsűri értékelte: Gergály-Lukács Éva, a Külügyminisztérium Közkap­csolati irodájának vezetője, dr. Horváth Ágnes, az Agria Universitas Egyesület elnöke, az EKF tanszékvezetője és Hacsi Lajos, az Eszterházy Ká­roly Főiskola mestertanára. Az országos verseny döntőjé­ben a feladatok egy részében a diákok elméleti felkészültsé­gükről adtak számot, míg más kérdések esetében a zsűri a ver­senyzők kreativitását, előadói készségét tudta felmérni. ■

Next

/
Thumbnails
Contents