Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-19 / 92. szám
2012. ÁPRILIS 19., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI KÖRKÉP Idén se lesz sok gyümölcs fagy Néhol a termés háromnegyedét elvitte a húsvéti hideg Szemle a gyümölcsösben. Az egri sárgabarack megúszta, a terméskezdeményt szétvágva annak zöld a belseje, míg a fagyotté barna. Májusban látszik majd igazán, milyen károkat okozott a húsvéti fagy. A tél viszont hétezer hektáron tarolt. Tóth Balázs Folyamatosan érkeznek a bejelentések az áprilisi fagykárokról, ezek helyszíni ellenőrzését az igazgatóság a falugazdász hálózat bevonásával végzi - mondta el lapunknak Bocsi Csaba, a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelés- ügyi Igazgatóságának vezetője. A termelő akkor jogosult kárenyhítésre, ha a bekövetkezett káreseményt 15 napon belül jelenti. A kerecsendi út mellett lévő egri kajszibarackost megkímélte az ünnepi hideg, ott nem kell komoly terméskieséssel számolni.- Ezen a környéken akit megkérdeztem, nem volt kára. Úgynevezett szállított fagyról volt szó, ami akkor veszélyes, ha megül. Itt szerencsére kedvezőek voltak a domborzati viszonyok, a hideg levegő lefolyt a domboldalon, s nem volt olyan erdősáv, amely ebben megakadályozta volna. Igaz, itt inkább a csapadékhiány szokott gondot okozni, most is száraz a talaj. Szokás szerint amikor szüretelni kell, akkor jön az eső - mutatott körbe az ültetvényen tegnap Veres Csaba, az Egri Kajszibarack-termelők Egyesületének elnökségi tagja. Heves környékén viszont vannak károk. Pázmándi Ferencnek meggye, cseresznyéje, szilvája is van, az első becslései szerint 70- 75 százalékos lesz a terméskiesés, a korai fajták nagyobb veszélyben voltak. Mint mondta, nem talaj menti fagy volt, így a fák egész lombkoronáját érte a hideg, a virágok megbámulták, a bibék megfeketedtek. Védekezni nem lehetett. Tavaly is volt néhány hajnalban rendkívüli hideg, akkor májusban, s a már megkötött termést érte. A szintén Hevesen gazdálkodó Csepcsányiné Détári Mária elmondta, ők ma mérik föl a helyzetet, hiszen pár napon belül le kell adniuk a kárbejelentést. Az érdi meggyük virágzik a legkorábban, azt érte leginkább a húsvéti fagy, de egyébként minden fajta hamarabb nyílt, mint korábban. Hogy mennyi a káruk, az majd csak májusban látszik igazán, addig hullajtja el a terméskezdeményeket a fa. Náluk tavaly is több mint 90 százalékos volt a terméskiesés. ■ Van, ahol 75 százalékos lesz a terméskiesés. Épp virágzáskor érte a hideg a növényeket A FAGY A LEGÉRZÉKENYEBB idő pontban, virágzáskor érte a fákat. Mínusz egy Celsius-fok is elég ahhoz, hogy a bibe tönkremenjen, a terméskezdemények egy fokkal hidegebbet is kibírnak. Védekezni nagyon nem lehet, a füstölés akkor használhat, ha a talaj sugározza ki a hideget. Néhány helyen próbálkoznak nagyon finom vízpermettel is, de az is csak mínusz 2-3 Celsius-fokig hatásos. Hétezer hektáron aratott az aszály és a téli fagy bocsi Csaba igazgató (képünkön) tájékoztatása szerint a Heves Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága megkezdte a helyszíni szemléket azokon a területeken, ahol a termelők a 2011. november 1. és 2012. március 10. között bekövetkezett őszi éstéli agrárkárokat a jogszabályban előírt határidőig (március 26-ig) benyújtották. Addig az időpontig összesen 146 termelő 7065 hektáron jelentett káreseményt, azóta pedig további gazdálkodók jelentkeztek. A bejelentések nagy hányada fagykár. Több mint 4000 hektáron ment tönkre a vetés vagy a gyümölcs a hideg miatt. Az aszály háromezer hektárnyi területet sújtott. A kevés csapadék és a hideg miatt a legnagyobb veszteséget a repce szenvedte el. A megyében vetett 16 ezer hektár repcéből csak 5400 hektáron jelentettek vis maiort a gazdálkodók, pedig a kár ennél sokkal nagyobb területet, a falugazdászok jelentése szerint kő zel 15 ezer hektárt érint. A búza ezer hektáron szenvedett veszteségeket, de több száz hektárnyi árpa és lucerna is az időjárási viszonyok áldozata lett. A gyümölcsök közül a jelentés alapján a meggy (173 hektár), a cseresznye (82 hektár), az őszibarack és az alma (59 és 45 hektár) sínylette meg leginkább a téli fagyokat. HÍREK demjén Nagy sikere volt a hétvégén a művelődési házban rendezett Népdalkórus Találkozónak. Az eseményen felléptek a környék hagyományőrző együttesei: csoportok érkeztek Andor- naktályáról, Egerszalókról, Egerszólátról, Szarvaskőből és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Múcsonyból is. A sorból nem maradhatott ki a házigazda sem. (P. A.) eger Nagydíjjal jutalmazták Váradi Esztert a tizenkettedik alkalommal megrendezett Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján. A Dobó István Gimnázium tanulóját dr. Prokajné Hajnal Zsuzsanna készítette fel az előadásra, amely Algináttal kapszulázott fémionok diffúziójának és stabilitásának vizsgálata címmel hangzott el. (Sz. V.) eger A közelmúltban fejeződtek be az Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola „Csevice Erdei Iskola komplex fejlesztése a fenntartható fejlődés modelljeként” című pályázatának megvalósítási munkái. A bemutatóra meghívott vendégek megismerkedhettek az űj létesítménnyel, az élményszerű tanulást segítő eszközökkel. (Sz. E.) Füzesabony Bár az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre elrendelt országos tűzgyújtási tilalmat feloldotta a Vidékfejlesztési Minisztérium, az erdőkben ezentúl is csak a kijelölt tűzrakó helyeken szabad tüzet gyújtani és csakis szélcsendes időben. Mivel még tart az avar és a növényi hulladékok égetésének időszaka, az önkormányzat felhívja a lakók figyelmét, hogy továbbra is fokozott gondossággal járjanak el, sose hagyják felügyelet nélkül a tüzet, és gondoskodjanak az eloltásáról is. (Sz. K.) heves A hevesi Balázs Bence nyerte a Jedlik Ányos Országos Általános Iskolai MatFizikai verseny 2012-es döntőjét. A HVNOI Körzeti Általános Tagiskola hatodik osztályos tanulója a fináléban is kiválóan képviselte az iskoláját. (Sz. V.) ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR Egyetemet érdemelnénk idestova kétszáznegyven éve van egyetemi háza Egernek. Egyeteme viszont azóta sincs, amióta Eszterházy Károly fejében megszületett a Líceum megépíttetésének a gondolata. Nehéz megmondani, mikor állt közelebb ahhoz az egyházmegyei központ, hogy egyetemet kapjon: akkor, amikor Mária Terézia végül a nagyszombati oktatási intézmény mellett döntött, vagy most, amikor a feltételek - közöttük két doktori iskola - adottak ahhoz, hogy a hajdani püspök nevét viselő főiskola egyetemként működjön. ami az 1770-es években a nagyszombati egyetem Pestre költöztetése volt Eger számára, azt jelentheti ma a kényszerű kormányzati törekvés, mely szerint gazdasági szempontok miatt racionalizálni kell a magyar felső- oktatás intézményrendszerét. Ezen a téren az ésszerűsítés sohasem azt hozta magával, hogy tovább szaporítanának valamit. Egyébként is: egy főre vetítve az adatokat, sehol a világon nem működik annyi egyetem és főiskola, mint nálunk. Ezt szinte biztosan állíthatjuk. AZ EGRI líceum falai között dolgozó emberek álma a világ legtermészetesebb módján az, hogy éppen az ő ténykedésük idején jöjjön el a pillanat, amikor magasabb értékűre cserélik a főiskolai fejlécet, Ehhez nemcsak a tudományos, a személyi és tárgyi feltételek adottak, hanem az épület is a maga XVIII. századi pompájával és XXI. századi, csaknem négymilliárd forintból gyarapítóit felszereltségével. a kormányzat ezért „ésszerűsíthetne” differenciáltabban, nemcsak összevonva intézményeket, hanem bővítve is a kört. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Gyarapodott Egerben a nemzet hivatalos Huszonnégyen tettek állampolgári esküt „A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette” - idézte Tamási Áron szavait Habis László. A megyeszékhely polgármestere mindezt annak kapcsán mondta el a minap, hogy huszonnégyen tettek állampolgári esküt a városházán. A városvezető hozzátette: most is többségében a környező országok szülöttei érkeztek a ceremóniára, tizenöten egyszerűsített honosítási eljárásban kértek állampolgárságot, de esküt tett egy le- menben, illetve egy Hollandiában született férfi is. ■ P. A. A székelyudvarhelyi Szőke család: Tibor, Csilla és Krisztina a papírokkal PROMÓCIÓ SZÉCHÉNYI TERV EU támogatásból nyíltak meg a La Contessa Kastélyhotel legújabb épületei, a Szalajka Rendezvényközpont és a 35 szobás Udvarház! A 2009-ben átadott szálloda a vendégek igényeinek és elvárásainak megfelelően az évek során folyamatosan bővül, ennek köszönhetően 2010-ben megnyitotta kapuit a Szalajka Rendezvény- központ, 2012-ben pedig az Udvarház épülete is. A konferenciaturizmust kihasználva a Szalajka Rendezvényközpont legmodernebb technikai felszereltségével kiváló helyszín üzleti tárgyalások, meetingek, konferenciák, csapatépítő tréningek, valamint gálavacsorák megrendezésére. A maximum 180 fő befogadó- képességű létesítmény Pallavieini terme igény szerint - hangszigetelt, mobil falakkal - három kisebb szekcióra osztható. A konferencia- terem mellett egy exkluzív kialakítású VIP-terem található. A kibővült konferencia-létszám megnövekedett szállásigénnyel is együtt járt, így az Udvarház épület a plusz 35 szobával már szükség- szerűvé vált. Az újonnan átadott Udvarház jól kiegészíti a kastély épületét, tartva a megszokott magas színvonalat és eleganciát, értve ezt a szobák berendezésére és felszereltségére egyaránt. A főépülettől 100 m-re található Udvarház legfőbb vonzereje a tágas közösségi terekben és a gyönyörű panorámakilátásban rejlik, ugyanakkor kifej ezetten alkalmas a rendezvények résztvevői, de baráti társaságok, családok számára is. A tervezésnél nagy hangsúlyt fektettek a vendégek változó igényeire, így külön állatbarát szobák, panorámateraszos lakosztályok, beépített erkélyes junior lakosztályok és akadálymentesített szoba is kialakításra került, továbbá a folyosókon elhelyezett automaták segítik az egész napos feltöltődést. A beruházások részben európai uniós támogatásokból valósultak meg. Nsmreli Fejleszti»! Ügynökség 0*40 »3« *36