Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-16 / 89. szám

2012. ÁPRILIS 16., HÉTFŐ 3 MEGYEI KÖRKÉP egér Szombaton tartották meg a XIV. Életreform na­pot a Bartakovics közössé­gi házban. Az érdeklődők előadásokat hallhattak az egészséges életmódról, a gyerekeket pedig sokszí­nű játszóház várta. Aki kí­vánta, részt vehetett álla­potfelmérésen, vagy ép­pen jógafoglalkozáson. A kicsik számára gyerek­jógát is szerveztek. A ren­dezvény idején vásárt is tartottak. (S. B. S.) FÜZESABONY Április 25-ig tekinthető meg az Eszter- házy Károly Főiskola mes­terszakos hallgatójának, Berkes Annának Életké­pek című képzőművészeti kiállítása a Városi Könyv­tárban. (S. B. S.) hatvan A hagyományos és az új ötvözését testesíti meg a fiatal művészek for­mabontó alkotásaiból szom­baton nyílt kiállítás a Hat­vani Galériában. Bugyi Ist­ván lózsef, Céh Tibor és Kun Péter mutatkozott be műveivel a közönség előtt. A formabontók grafikával, akvarellel és linómetszettel jelentkeztek. A május 5-ig megtekinthető tárlatot Szepessy Béla, a Nyíregy­házi Főiskola Vizuális Kul­túra Intézetének igazgatója nyitotta meg. (S. B. S.) szilvásvárad Lezárult a buszközlekedés fejleszté­sére kiírt pályázat, amely­nek eredményeképpen két helyszínen utastájékoztató rendszer épülhet, illetve két megálló újulhat meg a faluban. A pályázatot az Agria Volán Közlekedé­si Zrt. írta ki, partnerként részt vesz benne az önkor­mányzat. A közösségi köz­lekedés fejlesztésére kiírt tender sikere esetén az Eg­ri út 65. és a Miskolci út 144. szám alatti megálló­helyek újulnak meg. Két valós idejű járatérkezést kijelző elektromos táblát is telepítenek Eger irányába az Egri út 23/1. és a Mis­kolci út 30. sz. alatti hely­színeken. A beruházáshoz szükséges 10 százalékos önerőt - becsült összege mintegy 670 ezer forintra tehető - az önkormányzat az idei költségvetésébe be­tervezte. (S. B. S.) Beindultak a kullancsok támadnak A lyme-os esetek száma tartósan magas Hevesben is A szabadban. Kirándulás előtt mindenképpen ajánlatos kullancsriasztó szert használni. Városi parkokban is támadnak a kullancsok. Képünk illusztráció Elkezdődött a kullancs­szezon. Évek óta magas a megyében is azoknak a száma, akik Lyme- kórral fertőződnek a vér­szívóval való közvetlen ta­lálkozás után. Guti Rita- A héten már jelentkezett az idei első lyme-os beteg az egri kórház infektológiáján. Kicsit korábban kezdődött most a szezon - mond­ta dr. Maszárovics Zoltán, a Markhot Ferenc Kórház infek- tológus szakorvosa. Tapasztalatai szerint az elmúlt tíz évben tartó­san magas a kullancsok által ter­jesztett bakteriális fertőzéssel, Lyme-kórral jelentkezők száma a megyében: több százan jelent­keznek a jellegzetes kokárdasze­rű bőrpírral egri szakrendelé­sükön évente. Sokan azt gondol­ják, erdei kirándulásokon talál­kozhatnak a betegséget terjesztő vérszívókkal, ez azonban nincs így. A szakorvos kezelt már olyan lyme-os beteget, akit a városban, az egri Érsek kertben csípett meg kullancs. Sokan nem tudják, mit kell tenni, ha kullancsot találnak a testükön. Fontos a mielőbbi el­távolítás, de a csípés után orvos­hoz rohanni fölösleges. Ilyenkor az agyhártya-, agyvelőgyulladást megelőző védőoltás beadása már késő, a Lyme pedig ilyenkor még nem okoz tüneteket. Kézzel vagy kullancscsipesszel mielőbb távo­lítsuk el az állatot. Amennyiben néhány hét elteltével piros foltot fedezünk fel a bőrünkön bárhol - nem feltétlenül a csípés he­lyén - akkor először a háziorvos­hoz kell fordulni, mivel az infektológiai szakrendelés beu­talóköteles. Az antibiotikumos kezelést szakorvos javaslatára, egyértelműen diagnosztizált Lyme-kór esetén kezdik csak el. Megelőzésképpen nincs értelme. Ha egy bőrpír gyanút kelt ben­nünk, akkor is érdemes orvoshoz fordulni, ha nem emlékszünk kullancscsípésre. A betegek egy része észre sem veszi az élőskö­dőt, mégis megfertőződik. Maszá­rovics Zoltán azt is kiemelte: nincs értelme a kullancsok be­vizsgáltatásának, mert attól, hogy egy áüat hordozza a fertő­zést, nem biztos, hogy megfertőz­te azt, akinek a bőrébe beleka­paszkodott. A Lyme-mal ellentét­ben a szintén kullancsok által is terjesztett agyvelő-, agyhártya- gyulladásos esetekből kevesebb van, számolt be szakorvos. Kora tavasszal a legtöbb ember még nem számít kullancstáma­dásra, ezért nem is vizsgálja át magát alaposan a szabadban tar­tózkodás után, pedig az élősködő már 4 Celsius-fokon aktivizálódik. Az optimális hőmérséklet szá­mukra a 20 Celsius-fok, a nyári nagy melegben viszont eltűnnek: nem bírják a nagy szárazságot és az alacsony páratartalmat. A kul­lancsok többféle kórokozót is köz­vetíthetnek, ezek közül emberre a legnagyobb veszélyt az agyhár­tya- és agyvelőgyulladást okozó kullancsenkefalitisz-vírus jelenti, de a legtöbb megbetegedést egy másik kórokozó, a Lyme-kór bak­tériuma okozza. Utóbbi ellen nincs védőoltás. Kánikula idején a Magyarországon az elmúlt öt év­ben a bejelentett kullancs okozta agyhártya- vagy agyvelőgyulladá- sos esetek száma 50-77 között volt. Lyme-kór esetében nagyobb volt az ingadozás: 947- 2355 kö­zött változott a bejelentett betegek száma. 2008-ban egy beteg meg­halt kullancsenkefalitiszben. Nem irtják, így fontos az éberség! A kullancsirtás hazai le­hetősége tehát 2008-tól gya­korlatilag megszűnt - olvas­ható az Országos Epidemio­lógiai központ módszertani levelében. Marad tehát az éberség, a kullancsriasztó szerek használata és a ki­rándulás utáni kullancsvi­zit, az élősködő mielőbbi el­távolítása. A Lyme-kórral fertőzött kullancsok szama (100 ezer lakosra vetítve) ■ 3,0-8,14 ■ 8,14-13,284 ■ 13,28-18,42 18,42-23,56 □ 23,56-28,7 B30CBGCEE1 PÓCSIK ATTILA A nosztalgia sem a régi a hagyományról beszélget­tem a minap. Időről időre felmerülő téma ez mindany- nyiunknál. Van, ki a népha­gyományokért emel szót, s előfordul, hogy a tévében egy öregember siratja az el­veszett krumpliszirmot. mi azonban nem a régi dol­gokról társalogtunk, hanem a mostaniakról. A gátakról, amelyek nem hagyják, hogy az ember azokkal fog­lalkozzék, amit jónak, fon­tosnak vél. Valaki majd’ egész életét áldozza olyas­mire, amit még a nagyapjá­tól tanult. Az ember fia lát­ta, ahogy a ráncossá lett ke­zek közül csoda születik. Az esztendők, mesterek se­gítsége nyomán az alkotó is tovább él egy-egy míves edényben, kancsóban. Apám apjának kalapját én is máig őrzöm otthon, de nem kincsként. Kalap volt az, s az ma is. „A hagyo­mányt nem ápolni kell, hisz nem beteg az, nem is őriz­ni, mert nem rab az. A ha­gyományt élni kell!” Nálam bölcsebb ember mondta, aki tudta: nem múzeumba kell zárni értékeinket, s úgy mutogatni, mint régészeti leleteket. tudom, nem divatos ez a fajta gondolkodás. Nem a ma hibájának tartom: a múlt talán soha nem volt divatos. De ami fontos, az nem vész el, amíg van, aki annak tartja. Az értékekről pedig nem a pillanat dönt, a ma gátjai holnap már nem léteznek. Nagyapám kalapja azonban igen. ami pikánssá teszi az egé­szet, az az, hogy az említett eszmecsere az interneten keresztül folyt. Arra gondol­tam: hány patinás töltőtoll­gyáros siratta el hagyomá­nyait a világháló elterjedé­sekor. De legalább krumpli­szirmot ma is ehetnek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu Vásároltak is, szórakoztak is agria park Egészen éjfélig tartottak nyitva az üzletek Kacsák mennek a döntőbe vetélkedő Az egri kisdiákok csapata volt a legjobb Népszerű volt a divatbemutató A hétvégi éjszakai vásárlás ide­je alatt táncos produkciókkal és divatbemutatókkal szórakoztat­ta vendégeit az Agria Park. A kétnapos Ragyogj a Tavasszal divatnapok keretében éjfélig né­zelődhettek, akiknek máskor nincs idejük vásárolni. A vendégek divatbemutatók keretében ismerkedhettek meg a legújabb tavaszi kollekciókkal péntek este. A programsorozat szombati folytatásán a családi programok és a bemutatók tovább folytak, majd Vastag Csa­ba lépett fel az Agria Park szín­padán. A „fedett belváros” éven­te háromszor szervezi meg a kü­lönleges akcióját, amit kedvel­nek a vásárlók. ■ Sz. V. Vastag Csaba az egri színpadon Az egri dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Donald kacsák csapata jutott be a XVI. Országos Mesevetélkedő megyei döntőjéből az országos fináléba. Szűkebb hazánkból 26 iskola 128 csapata jelentkezett az alsó tagozatosok megméret­tetésére. A tanulók négyfős cso­portjai közül a legjobb 14 küz­dött meg azért, hogy Heves me­gyét képviselhesse. A hétvégén a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban rendezték a hatfordulós vetélkedő ötödik részét, ahol a kisiskolások által írt legjobb meséket fel is olvas­ták. A győztes Donald kacsák csapata készülhet a májusi veszprémi döntőre. ■ Sz. V. Nem játék. Tizennégy csapat küzdött meg Egerben a továbbjutásért.

Next

/
Thumbnails
Contents