Heves Megyei Hírlap, 2012. április (23. évfolyam, 78-101. szám)

2012-04-12 / 86. szám

4 KISTÉRSÉG Nyáron is folyik a Salvus fürdő korszerűsítése beruházás A napokban meg­kezdődött Bükkszéken a Salvus fürdő közel egymilliárd forintos fejlesztése. A területről igyekez­tek megmenteni azokat az érté­kes, örökzöld növényeket, tujá- kat, díszcserjéket, amelyeket az elmúlt években telepítettek oda. A növényeket földlabdákkal együtt ásták ki és helyezték át a község parkjaiba, sétányaira. Ezt követően jelentek meg a szak­emberek, akik munkához láttak. Zagyva Ferencné polgármester­től megtudtuk: a munkálatok miatt az idei szezonban május­ban nem, azonban júniusban és augusztusban már fogadják a fürdőzőket, akik a már felújított medencéket és a kiszolgáló­létesítményeket is használhat­ják majd. Vancsura Miklós, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnö­ke nemrégiben úgy nyilatkozott lapunknak: a nagyszabású für­dőfejlesztéseknél csak ott van re­mény hosszú távú, akár nem­zetközi sikerre is, ahol ember- léptékű, tájba illeszkedő, fenn­tartható létesítményeket építe­nek. Ilyennek álmodták meg a tervezők a bükkszéki fürdőt is. A szakember hiszi: a hazai minő­sített gyógyhelyek után - me­lyekből jelenleg 13 van, például Hévíz, Hajdúszoboszló, Bük és Zalakaros, Sárvár - Bükkszék is kivívhatja magának e rangot. Szerencsére ehhez egyébként már minden feltétel adott: a kivá­ló minősített gyógyvíz, mely für­dő- és ivókúraként is első osztá­lyú, valamint a fantasztikus kli­matikus viszonyok. ■ Oldalszerhesztö: Barta Katalin Telefon: 06-30/556-4250 Hirdetési ügyben: 06-36/513-633 Pétervásárai kistérségi oldalunk legközelebb május 10-én jelenik meg. Új otthonba költözhetnek öröm Nem épít, hanem használt lakást vásárol a Balogh család MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI Baloghék új portáján - a szomszédok, ismerősök segítségével - már megkezdték a rendrakást. A ház felújításához is hamarosan hozzálátnak. Örömhírt kaptunk Ivódról. A Balogh család - akiknek karácsony előtt égett le a házuk - új otthonba költözhet. A há­zat már megvették. Barta Katalin Végre valami jó hír! - sóhajtok fel, amikor arról értesülök, hogy Ivódon a Balogh család hamaro­san beköltözhet új otthonába. Bi­zonyára olvasóink is emlékeznek a tragédiára, melyről lapunk is részletesen beszámolt, illetve az annak nyomán szervezett nagy­szabású, megyei adománygyűjtő akcióra. Azt ígértük, addig követ­jük nyomon a család és az adomá­nyok sorsát, amíg be nem költöz­hetnek új otthonukba. A történet most újabb állomásához érkezett. Megtudjuk: Baloghék, terveik­kel ellentétben a tavaly kará­csony előtt leégett házat nem tud­ják újjáépíteni, mivel a statikus szerint az alapokig el kellene bontani, ami újabb tetemes költ­séggel járna. A Dózsa György ut­cában - a leégett házzal szem­közt - viszont találtak egy olyan eladó ingatlant, amely minden szempontból megfelel a család számára. Az adásvételi szerző­dést már megkötötték, a vételár­ban is megállapodtak az előző tu­lajdonossal, így ideje hozzálátni a szükséges felújításhoz, átalakí­táshoz, szakipari munkákhoz. Baloghné Gyenge Andreával a család leendő új otthonában ta­lálkozunk. Megszemléljük a ta­karos portát, ahol már javában tesznek-vesznek az emberek. El­takarítják a gazt, kivágják az el­burjánzott cserjéket. Szétné­zünk a házban is. Első látásra úgy tűnik: jól döntöttek, minden­ki kényelmesen elfér majd itt. A három gyereknek jut külön szo­ba, a tágas nappali, a konyha és a fürdőszoba - kisebb felújítás után - is használható állapotban tavaly A karácsonyi ünnepek előtt égett le az ivádi Balogh család háza. A tűzeset után példátlan összefogás alakult ki- a Heves Megyei Kormány- hivatal és lapunk felhívására rengeteg adomány érkezett. Ruhákat, cipőket, tanszereket, bútorokat, háztartási eszközö­ket ajánlottak fel a három­lesz. Az évek óta lakatlan házhoz 2 millió 100 ezer forintért jutot­tak hozzá, így a biztosító által megállapított kártérítésből a fel­újítás egy részére is futja. Az biz­tos, hogy az újjáépítés sokkal költségesebb megoldás lett vol­na. A Balogh szülők azt mond­ják: a gyerekek is nagyon boldo­gok, és alig várják, hogy beköl­tözhető állapotban legyen a ház. Ivády Gábor, a falu polgármes­tere ottjártunkkor megerősítet­te: a helyiek kétkezi munkával, szakipari segédlettel járulnak hozzá az otthonteremtéshez. A helyi asztalosműhelyben dol­gozó közmunkások is sok min­denben tudnak segíteni. Szeren­csére, hiszen rendbe kell hozni gyermekes családnak, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet számlát nyitott a pénzado­mányok fogadására. Ekkor derült ki, hogy a károsultak a pénzintézet ügyfelei, és né­mi tartozásuk is van. A szö­vetkezet ekkor támogatáskép­pen elengedte Baloghék 210 ezer forintos tartozását. az elektromos hálózatot, a helyi­ségeket ki kell festeni, újra kell parkettázni, csempét cserélni. Ebben a helyben alkalmazott közmunkások is sokat tudnak segíteni. Az adományként fel­ajánlott nyílászáróknak is nagy hasznát veszik majd. A család egyelőre még Szent­domonkoson él a férj rokonainál, de már mindennap átjárnak Ivádra. Andrea azt meséli, sokat köszönhetnek a szentdomonko- siaknak is, mivel az ottani pol­gármester 50 ezer forintos gyors segítséget ajánlott fel nekik a bajban, és az ott lakók is készsé­gesen segítették őket minden­ben. Reményeik szerint nyár ele­jén beköltözhetnek az új helyre. Hamarosan megszervezik azt a körutat is, amelynek keretében megnézik a karácsonykor ado­mányként felajánlott bútorokat, háztartási eszközöket is, s ezek­ből a legszükségesebbeket vá­laszthatják ki. Azzal búcsúzunk Zsolttól és Andreától, hogy a nyáron újra meglátogatjuk őket abban a re­ményben, hogy immár új, össz­komfortos otthonukból tudósít­hatunk, és köszönhetjük meg minden jó szándékú ember se­gítségét. Fél év alatt rendeződik a károsult család sorsa 2012. ÁPRILIS 12., CSÜTÖRTÖK Sokba kerül a községeknek a kötelező rágcsálóirtás akadály A Pétervásárai kistér­ségben, Recsken, Szajlán, Pé- tervásárán, Váraszón, Ivádon és Tarnaleleszen is úgy döntöttek az önkormányzatok, hogy pá­lyáznak a Minden Gyerek Lak­jon Jól Alapítvány kiírására. Ko­rábban már megírtuk: a vető­magok valamennyi településre megérkeztek, azokat már szét­osztották a családoknak. Az ön- kormányzatok munkatársai mindenütt ellenőrizték, hogy el­vetették-e a magokat az előre megművelt kertekben. A napokban azonban némi akadályba ütköztek a program­ban részt vevők. Mivel a kisálla­tok érkezése előtt valamennyi portán el kell végezni a rágcsá­lóirtást, felmérték, hogy milyen költségekkel járna ez az egyéb­ként sem veszélytelen procedú­ra. Kiderült, hogy Pétervásárán, ahol több mint száz család kap­csolódott be a támogatott gazdál­kodásba, közel 500 ezer forintot kellene fordítani erre a kötelező feladatra, Szajlán pedig az 58 család portáján legalább 300 ezer forintba kerülne. Ahol keve­sebb családot érint a lehetőség - Ivád, Váraszó -, ott saját erőből szervezték és oldották meg a porták előkészítését. Néhány önkormányzat már azt is fontolóra vette, nem foly­tatja a programot, ha nem kap segítséget. A napokban levélvál­tásba kezdtek az alapítvány munkatársaival, akik arról tájé­koztatták az érintetteket, hogy keresik a megoldást. Időközben arról is értesül­tünk, hogy több községbe is megérkeztek már a kiskacsák, és hamarosan a csibéket és a to­jótyúkokat is szállítják. ■ Ivádi Gábor: Mindent előkészítettünk HIRDETÉS Vásároljon a Merkúr Papírboltokban ballagásra legalább 10 db golyóstollat, és mi 20% engedményt adunk a végösszegből. A tollakat ingyen gravírozzuk. www.merkur.hu Boltjaink: Eger, Széchenyi út 12. Dr. Sándor Imre út 4. Gyöngyös, Szent Bertalan út 10. Mátyás király út 3. (^3282-351505} Négy település tündérei mulattak tavaszvárás Vidám, mesés műsorokkal örvendeztették meg a szülőket Képzeletben repülhettek az óvodások Zsúfolásig megtelt a pétervásá­rai művelődési ház nagyterme a közelmúltban „kis tündérekkel”, azaz négy település: Pétervásá- ra, Váraszó, Erdőkövesd, vala­mint Szajla óvodásaival. A nagy sikerű, Tündérvölgy névre ke­resztelt óvodástalálkozó idén is a helyi Szántó Vezekényi István Művelődés Házában kapott he­lyet. A csöppségek mulatságos, mesés, vidám előadásokkal ör­vendeztették meg a szülőket, a jelenlévőket és a zsűrit egyaránt. Eged István polgármester a 1 rendezvény megnyitásakor örö- I mét fejezte ki, hogy egyre több ~ az olyan összejövetel, ahol a J gyermekek teret kapnak, és I megcsillogtathatják tehetségű- A pétervásárai Tündérvölgyben az óvodások elvarázsolták a közönséget két. A polgármester szavai sze­rint mindennél fontosabb az ap­róságok összefogása, a tehetsé­gek gondozása, hiszen ők jelen­tik számunkra a jelent, és fontos szerepük lesz jövőnkben is. Dobi Istvánná, a Pétervásárai Napközi Otthonos Óvoda vezető­je egy szép verssel kedveskedett a megjelenteknek. A köszöntők után a csöppsé­geké, illetve a helyi Tamási Áron Általános Iskola kisdiákjaié volt a színpad, akik gondoskodtak ar­ról, hogy mindenki mosollyal az arcán távozzon a nagyszabású, ragyogó hangulatú rendezvény­ről, ami a gyerekeket felkészítő óvodapedagógusok remek mun­káját is tükrözte. ■ recsk A Csengővár óvoda nagy- csoportosai már régóta tervez­ték, hogy meglátogatják az egri kisrepülőgépüzemet. A közel­múltban sikerült megszervezni a találkozót. A Halley Kft. vezetője immár visszatérő vendégekként fogadta az óvodásokat. Az apróságok lát­hattak minihelikoptert, „zsiro- koptert”, valamint ultrakönnyű kisrepülőgépeketés sárkányrepü­lőket is. A cég munkatársainak köszönhetően minden munkafo­lyamatot végigkövethettek. Meg­tudták, hogyan készül el egy kis­repülő a váztól a levegőbe emelke­désig. Igazi élmény volt számuk­ra, hogy be is ülhettek a legkedvel­tebb repülő szerkezetbe. ■

Next

/
Thumbnails
Contents