Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-22 / 69. szám

2012. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK ÉLETMÓD - MŰSOR Nők a küzdősportokban harcművészetek A Távol-Keletről érkeztek, ma már nálunk is hódítanak A harcművészeti sportokban meghaladhatjuk saját képességeinket Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ajánlható amikor elkezd valaki karatézni, nincs szükség védőfelszerelésre, hiszen az első egy-két év arról szól, hogyan hozzuk olyan álla­potba magunkat, hogy a küzdel­mek ne okozzanak gondot. A baj­nokságokon a védőfelszerelés kö­telező. Ilyen a fogvédő, nőknél a mellvédő, férfiaknál a herevédő. ■ A kézvédő elsősorban a másik felet védi meg az ütésektől. A kézvédő elsősorban a másik fe­let védi az ütésektől, semmint a kezünket. A lábvédő a lábfejet és a sípcsontot óvja. A tizenévesek­nél a Világszövetség bevezette a testvédőt és a fejvédőt is, mert a 14-15 éves fiataloknál még nem fejeződött be a testi fejlődés. Egé­szen óvodáskortól foglalkoznak a gyerekekkel: ekkor még csak a karate megszerettetése a lénye­ges, de 8-9 éves korban már a ka­rateedzésen szokásos feladatok elsajátítására is képesek. ■ A tiniknek kötelező még a fejvédő A második világháború után terjedtek el világszerte a küzdősportok. Japánból a hetvenes évek közepén ju tott el Magyarországra a ka­rate. Aztán jött a többi. AS-összeállítás Számos küzdősport létezik, amit nők is űznek: kempo, kendo, ajkido, dzsúdó, kungffu, thai box, kenjutsu, taekwon-do, csak hogy a legismertebbeket említ­sük. A harcművészetekre jel­lemző, hogy már a kezdetektől nők is gyakorolták, hiszen a Tá­vol-Keleten szinte minden tele­pülésnek, megyének volt egy mestere, aki az általa kialakított rendszer, technika alapján taní­tott. így szinte családi hagyo­mányként öröklődtek a külön­böző harcművészed ágak. Itthon az 1980-as évek első fe­lében indult meg a népszerűsé­gi hullám, melyben közrejátszott az is, hogy a magyar állam ekkor ismerte el a karatét hivatalos sportágként. Eleinte a küzdő­sportokban szinte egyetlen nőt sem lehetett látni. Aztán a szeb­bik nem is érdeklődéssel fordult a harcművészetek felé. A legrégibb és legkedveltebb küzdősport, melyet nők is űz­nek, a karate. Ez ugyanis nem ti­pikusan férfisport. Elsősorban az a magyarázata, hogy a kara­téban nem az erő dominál, sok- __________________idtiu_____ ka i inkább a gyorsaság, a techni­kák kifinomultsága, a taktika. Az erő, az állóképesség és a gyor­saság pedig fejleszthető. Laza­ságban és hajlékonyságban a hölgyek jó képességűek, és haj­lamosabbak a szebb, kidolgozot­tabb mozdulatokra. A formagya­korlatok végzésében, ami a kül­ső szemlélőnek inkább mozdu­latművészeti előadás, a nők ki­mondottan előnyben vannak. Persze a férfiak dinamikája job­ban kiteljesedik, de a gyengéb­bik nem ezt finom mozdulatok­kal tudja kompenzálni. Önvédelem az A hölgy, aki néhány évet eltölt a karate vagy más harc­művészeti ág berkein belül, egy férfival szemben is meg tudja magát védeni. Nem jel­lemző, hogy a nők sérüléke­nyebbek lennének, mint a fér­fiak. Inkább óvatosabbak, kevésbé okoznak problémát egymásnak. Napjainkban a férfiak és a nők aránya a ka­ratéban 60:40 százalék. Bármelyik harcművészeti sport lényege, hogy hozzászok­junk a fizikai terhelésekhez, hogy eljussunk addig: a tanuló megha­ladja a saját képességeit. Ezért fo­kozatosan egyre nagyobb ütése­ket bír elviselni, és erre lelkileg is fel tud készülni. Egy idő után az ütésre az izmok és a szervezet is megtanul reagálni, például meg­felelően feszített izmokkal, és előbb-utóbb a tanulók eljutnak addig, hogy már ütésnyomok sem alakulnak ki. A lélek, a sze­mélyiség és a test a gyakorlás ré­vén egyre felkészültebbé válik. Egy rúgás, mely egyébként több hónapos gyógyulást jelentene, néhány éves gyakorlással nem okoz különösebb problémát. A küzdősportokkal a szellem és a lélek is nemesebbé válik, ön­fegyelemre, kitartásra, akaratra és összeszedettségre tanít - le­gyen szó akár férfiról, akár nőről. Ha karatézni kezd, kitartásra, küzdelmekre készüljön! A karate nem csak kemény edzést jelent, de - mint a sportok általában - fegyelemre, szigorú rendre szoktatja azt, aki erre ad­ja a fejét. Kétségtelen, hogy maga- biztosságot ad, életre nevel. A ka- ratés lányok vagányak. Minde­nért meg kell küzdeni, a hierar­chikus rendszer felelősségre ta­nít, az edzések kitartóvá tesznek és formálják a személyiséget. Sok szülő azért választja ezt a sportot gyermekének, mert az óvodai vagy az iskolai konfliktusokból azt a következtetést vonja le: jó, ha a lánya, fia edzett lesz, meg tudja védeni magát. Hasonló a karatéz­ni kezdő felnőtt nők motivációja is. A tapasztalat szerint sok férfi­nak imponál, ha egy nőnek van tartása, kitartása, és bármilyen sportot űzhetnek közösen. A tan­folyamok díja mindenhol más­képp alakul, az átlag 7000-9000 forinl/hó. ■ Rendre és fegyelemre szoktat MŰSOR 2012. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK RTL KLUB VHH mT'VHIHHHHÍÍÍ VIASAT3 HHMi DUNA TV HHI SPEKTRUM HH DÉLELŐTT] 5. 40 TopShop 6.05 Jó reggelt, skacok! © 7.35 Reflektor reggel © 7.50 Reggeli - Csak csajok © 8.25 A szerelem rabjai © (argentin sorozat) 9.20 Második esély © (amerikai-mexikói sorozat) 5.25 Teleshop 6.00 Segíts magadon! 6.25 Tények reggel 7.00 Mokka © 9.35 Stahl konyhája © 9.45 Babapercek © 9.55 Teleshop 11.00 EzoTv 5.55 Ma reggel 9.10 ASilla királyság ékköve © (dél-koreai sorozat - 62/31.) 10.15 Szájhősök© 11.10 Kasszaslker (ism.) © 12.00 Híradó délben Benne: Sporthírek. Időjárás 12.25 Rondó 5.55 Ma reggel 9.00 Természetfilmesek és egyéb állatfajták 9.30 Rejtélyek a Tesz-vesz városban 9.55 MacGyver © 10.45 Felfedezőúton a Robinson család 6.25 A kifutó © 7.20 A nagy házalakítás (otthonteremtő show) © 8.10 Gyilkos sorok © 9.10 Gyilkos számok © 10.05 Columbo legveszélyesebb éjszakája © (amerikai krimi, 2003) 6.35 Ecranul nostru 7.00 Kárpát expressz 7.35 Kultikon (ismétlés) © 8.35 Közbeszéd (ismétlés) 9.00 Világ-nézet (ismétlés) © 10.00 Család-barát 11.00 Pannon expressz 11.25 Térkép (ismétlés) © 6.00 Szlovákia © 7.10 Mindentudás Egyeteme 8.20 A póráz két végén © 9.15 A világ legszigorúbb szülői © 10.10 Svindlerek © 10.45 Egészségünk- Tények és tévhitek © DÉLUTÁN 10 .25 Top Shop 12.05 Asztroshow 13.10 Trükkös halál© 14.10 Sarokba szorítva © 15.10 Döglött akták © 16.20 Marichuy - A szerelem diadala (mexikói sorozat) ® 17.20 Teresa (mexikói sorozat) © 12.35 Az ezüst oroszlán birodalmában © (német kalandfilm, 1965) 91' 14.20 Marina © 15.20 Rexfelügyelő© 16.20 La Pola © 17.20 Update-konyha © 17.25 Tiltott szerelem © 13.20 Hungária - Európa rejtett kincse (ismeretterj. sor. - 5.) 13.35 Marslakók (ismétlés) © 14.10 Négy szellem © 15.05 Angyali érintés (26/24.) © 15.55 Veszélyes szerelem (45.) 16.35 MM 17.40 Everwood (23/7.) © 11.10 A Nyereg Klub 11.35 Lizzie McGuire 12.00 Híradó 12.35 Főtér 13.50 English 4U 14.25 Magyar retró 15.15 Família Kft. © 15.45 MacGyver © 11.55 Adadus (55-56.)© 12.55 Amerikai mesterszakács 13.55 Monk - Flúgos nyomozó © 15.40 CSI: A helyszínelők (amerikai krimisorozat) © 16.35 Esküdt ellenségek- Bűnös szándék © 17.35 Gyilkos számok © 12.00 Híradó. Időjárás © 12.20 Kívánságkosár 14.15 Hagyaték (ismétlés) © 14.40 Határtalanul magyar 15.10 Lyukaséra (ismétlés) 15.40 Hazajáró (ismétlés) © 16.10 Virág virágossága 16.45 Valóságos kincsesbánya 11.15 Tények a tányéron © 11.45 Roncsvadászok© 12.20 A legpusztítóbb katasztrófák © 13.20 Ókori felfedezések © 14.20 Merész régész © A Makkabeusok; Dávid király hárfája 17.20 Kisváros © 18.00 Híradó. Időjárás 18.25 Dunasport 18.30 Közbeszéd 19.00 Térkép © 19.30 Fejezetek a magyar kereszténység történetéből 20.00 Kultikon © 20.50 Hírek 20.55 Dunasport 15.25 Őshüllők arénája © 16.20 Mocsok­kommandó © 16.55 Tények a tányéron © 17.25 A világ legszigorúbb szülői © 18.25 Világ a város alatt © New Orleans 19.25 Egy birodalom felépítése © 20.25 Ókori felfedezések © ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.05 1 perc, és nyersz! Ügyességi vetélkedő 20.10 Fókusz © 20.45 Barátok közt © Közben: Hírek 21.20 Vezet a ritmus ® (amerikai film, 2006) 105' Esz.: Antonio Banderas, Lauren Collins Utána: Hírek 18.30 Tények Hírműsor 19.35 Aktív © 20.00 Jóban-rosszban (magyar sorozat) © Fsz.: Gazdag Tibor, Gesztesi Károly, Mihályfi Balázs 21.20 Kiscsávó © (am. vígjáték, 2006) 87' Fsz.: Marion Wayans, Kerry Washington, Shawn Wayans Közben: 22.50 Kenősorsolás 18.30 Maradj talpon! © Műveltségi vetélkedő 19.30 Híradó este 19.55 Sporthírek. Időjárás 20.10 Marslakók © (magyar sorozat - 15.) 20.40 Elcserélt lányok (amerikai sor.-22/4.)© Fsz.: Vanessa Marano, Katie Ledere, Constance Marie, Lucas Grabeei 16.35 Felfedezőúton a Robinson család (4.) 17.00 A Nyereg Klub (ausztrál-kanadai sor. - 4.) 17.25 Lizzie McGuire 17.45 Anya, az állatorvos (13/4.) 18.35 Esti mese 19.15 Veszélyes szerelem (amerikai sor. - 64/45.) © 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás 18.30 Amerikai mesterszakács (gasztroreality) © 19.30 Jóbarátok © (am. vígjátéksor. -145-146.) 20.25 Két pasi- meg egy kicsi © (am. vígjátéksor. -162-163.) 21.20 Éden Hotel © Stratégiai játék 22.20 A célszemély © (amerikai akciófilm-sorozat) n 'H 23.45 Tudorok © (ír-kanadai-am, sorozat) Fsz.: Jonathan Rhys Meyers, Annabelle Wallis. Natalie Dormer, Sam Neill 1.05 Reflektor © 1.20 InfoMánia © 23.15 Aktív (ismétlés) © 23.45 Tények este 0.20 EzoTv 0.55 Kiscsávó © (amerikai vígjáték, ism.) 87' 2.25 Segíts magadon! (magazinműsor) 21.30 Fábry © 22.50 Az este 23.25 Árvaház © (spanyol-mexikói horror, 2007) Fsz.: Belén Rueda, Fernando Cayo, Roger Príncep 1.10 Everwood (isméjjéS) © 20.30 Rocca parancsnok (olasz krimisor. - 12/10.) © 21.25 Maradj talpon!© 22.20 Angyali érintés © 23.05 Szeptember 11.- A terror napja © 24.00 Stingers (57.) © 23.15 CSI: A helyszínelők (amerikai krimisor., ism.) © 0.10 Esküdt ellenségek - Bűnös szándék © (amerikai krimisor., ism.) 1.05 A célszemély © (am. akciófilm-sor., ism.) 21.05 Fekete gyémántok (magyar kalandfilm - 2/1.) 22.25 Csajkovszkij- maraton 0.10 Itáliai utazásom © Martin Scorsese olasz filmtörténete (4/3.) 21.20 A világegyetem © Űrkatasztrófák 22.20 Rettegett harcosok 23.20 A döntő 48 éra © 0.15 Elveszett világok © 1.15 Megakatasztréfák '0 m • f i fe*. m ü y £ £ WMIM.íA*' Hi m \ A < 14.10 Sarokba szorítva (amerikai sorozat) 17.25 Tiltott szerelem (török romantikus sorozat) 21.30 Fábry (show-műsor) 23.05 Szeptember 11. (amerikai dokumentumfilm) 22.20 A célszemély (amerikai akciófilm-sorozat) 19.30 Fejezetek a magyar... (ismeretterjesztő sorozat) 21.20 A világegyetem (ismeretterjesztő sorozat) MŰSOR HÍR TV . HÁLÓZAT FILMMÚZEUM SPÖRfT^^M FILMBOX HŰI DISCOVER?“^* 13.30 Paletta. 14,05 Versus. 14.30 Sportré. 15.00 Híradó. 1530 Ázsia. 16.05 BBC Click. 1630 Paletta. 17.00 Híradó. 1730 Soroló. 18.15 Global. 18.45 Tíz perc. 19.00 Híradó, 20.05 Rájátszás. 21.00 Híradó 21. 21.35 Lapzárta. 22.00 Híradó. 22.30 Versus. 23.05 Rájátszás 12.25 Fórum. 15.30 Start! 16.15 Start plusz. 16.35 Könyvjelző. 17.05 Fórum. 17.55 Híradó. Sport. 18.30 Világhíradó. 18.55 Híradó. 19.25 Egyenes beszéd. 20.45 Húzós. 21.55 Híradó. 22.20 700-as klub 0. 23.05 Hazai turizmus. 23.55 Híradók. 0.45 Egyenes beszéd. 1.50 Húzós 15.00 Zodiákus©. 17.00 „Akineksebeivel gyógyultatok meg...” ©. 17.30 Viva Natu­ra - Vivát Natúra! ©. 18.00 Zodiákus ©. 19.00 Infománia ©. 1930 Nyitott egyetem, Pécs ©. 20.00 Helyzetkép ©. 2035 Hírhá­ló. 21.00 Pokolsziget ©, 23.00 Hírháló. 2330 Műveltségi kvíz 15.40 Pénzt vagy életet! (angol thriller, 1974)©, 1735 Az ikerbajjal jár-avagy az óvó bácsik visszatérnek (am. akcióvígj., 1992) ©. 19.10 Régi idők kocsija (am. vígj., 1990) ©. 21.00 Kóma (am. thriller) ©. 23.00 Carrie (am. horror, 1976) ®. 1.15 Holtbiztos tipp© 12.00 Fieszta. 13.00 Rögbi. Anglia-írország. 15.00 Magyar labdarúgás. 17.15‘Német lab­darúgás. 17.45 Fieszta+. 18.00 Mai helyzet. 18.15Zuhanyhíradó. 19.45 Spanyol labdarú­gás. 22.00 Amerikai futball. LFL Philadelphia Passion-Los Angeles Temptation. 23.30 Spanyol kézilabda. 1.00 Kosárlabda. NBA 1525 A fáraó bosszúja (amerikai kaland­film -1-2.) ©. 18.15 Az igazi Micimackó (kanadai film). 19.45 A súgó (francia víg.) ©. 21.00 Kelet vadnyugat (am. western) ©. 22.55 Házasság az ellenséggel (kanadai thriller) ©. 025 Scotland, Pennsylvania (amerikai krimivíg.) © 12.00 Autókereskedők. 14.00 Újjáépítők. 15.00 Hogyan csinálják? 1530 Hogyan készült? 16.00 A túlélés törvényei. 18.00 Autókereskedők. 2030 Hogyan készült? 21.00X-Machines - A szupergépek. 22.00 Aranyláz Alaszkában. 23.00 Autókereske­dők. 1.00 Katona dolog , műsor és a

Next

/
Thumbnails
Contents