Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-22 / 69. szám
2012. MÁRCIUS 22., CSÜTÖRTÖK 7 KÖZÉLET Megnyerte a kormány az orvosokat béremelés Megsemmisítik az összegyűjtött 2500 felmondólevelet a rezidensek Máris inog az alap A béremelés egyik alapvető forrásául megjelölt népegészségügyi termékadóból egyelőre kevesebb pénz folyt be a tervezettnél - derül ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adataiból. Miközben minden fillér fedezet számít, a chipsadó az első két hónapban 2,6 milliárd forintot hozott, ami 702566 millió forinttal, 3,5 százalékkal marad el az időarányosan tervezettől. a 2012-ES költségvetés összesen 20 milliárd forint bevételt irányoz elő a népegészségügyi termékadóból, ebből 15 milliárdot szánnak az egészségügyiek bérének emelésére. A BEVÉTELELMARADÁS azért ÍS problémás, mert a kórházakban egyelőre a kötelező minimálbér- és bérminimum-emelésnek, valamint a gazdasági társasági formában működő intézményeknél a bérkompenzációnak sincs meg a fedezete. akik most nem kapnak fizetés- emelést - köztük az alapellátásban dolgozó háziorvosok, asszisztensek, fogorvosok -, csak az első lépcsőből maradtak ki. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István ezt csak „halvány ígéret”- nek minősítette. Nehezményezte, hogy az érintettek csak nyáron jutnak majd hozzá az emeléshez. Nemcsak, hogy elfogadta, de az egészségügyisek szempontjából az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati döntésének nevezte a Magyar Rezidens Szövetség az orvosok és nővérek szerdán bejelentett béremelését. Haiman Éva Az összes fiatal doktor részesül a 66 ezer forintos béremelésben, jelenlegi fizetésük 50 ezer forinttal is nőhet Bizalmat szavaz a kormánynak a Magyar Rezidens Szövetség, ezért hamarosan megsemmisíti azt a több mint 2500 felmondólevelet, amit a béremelés kikényszerítésére gyűjtöttek össze. Az aktusra meghívták Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt is, aki a fizetésemelés bejelentésekor már felajánlotta iratmegsemmisítőjét az aprításhoz. Papp Magor, a bérharcot tavaly elindító szervezet elnöke több szempontból is sikernek értékelte, hogy csaknem 86 ezer egész- | ségügyi dolgozó alapbére emel- I kedik 10 és 65 ezer forint bruttó közötti összeggel előreláthatólag nyártól, januárig visszamenőleg. A rezidenseket azzal nyerte meg a kormány, hogy differenciáltan adta a fizetésemelést, a legtöbbet a legalacsonyabb jövedelmű orvosoknak. Ezzel az összes fiatal doktor részesül a bruttó 66 ezer forintos emelésben, amelynek nyomán a kezdő orvosok jelenlegi nettó 90 ezer forintos fizetése nettó 42-50 ezer forinttal is emelkedhet. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlag- keresete januárban 219100 forint volt, míg az egészségügyiseké mindössze 162 536 forint. Bár Papp Magor sem titkolta, hogy a rezidensek és a szervezet partnereként fellépett Magyar Orvosok Szövetsége tagjai között nem aratott osztatlan tetszést a kormány ígérete, bíznak abban, hogy a fizetések ez évi növelése egy hosszabb távú bérrendezési folyamat első lépése. Csak így érhető el ugyanis, hogy megállítsák az orvosok és a szakdolgozók elvándorlását. Ezért továbbra sem tekintenek el eredeti követeléseik teljesítésétől, de időt adnak annak teljesítésére. Elvárásuk az, hogy a pályakezdő orvosok bére nettó 200 ezer, a fiatal szakorvosoké 300 ezer forintra nőjön. Szócska azt ígérte, hogy a hosz- szú távra szóló bérrendezéshez szükséges források előteremtésén folyamatosan dolgoznak a nemzetgazdasági tárcával. Kilátásba helyezte, hogy mindazok, Algériai származású al-kaidás ölt Toulouse-ban a korábbi hírekkel ellentétben nem egy szélsőjobboldali, hanem egy iszlamista merénylő gyilkolt Toulouse-ban egy zsidó iskolánál (három gyerek és egy tanár halt meg) és ölt meg egy héttel korábban három francia ejtőernyős katonát. A rendőrség Toulouse-ban körbevette egy 24 éves, az al- Kaidához tartozó karosszérialakatos férfi házát, aki Claude Guéant belügyminiszter szerint elkövette a gyilkosságokat. Több hírrel ellentétben a lakásába bezárkózó algériai származású francia állampolgár, Mohamed Merah lapzártánkig nem adta meg magát, amit a gyanúsított tegnap estére ígért a tárgyalások során. Túszokat nem ejtett. A ház körbezárásakor állítólag több lövés is eldördült, két rendőr könnyebben megsérült. A környéken lakókat evakuálták. A közelben megtalálták Merah fegyverrel tömött kisbuszát. Korábbi tetteit azzal indokolta, hogy „a zsidók megölték a testvéreinket és nővéreinket Palesztinában”. Letartóztatott testvérének autójában robbanószereket találtak. A merénylő állítólag Pakisztánban és Afganisztánban is járt, ahol kiképzést kapott a pakisztáni táliboktól. A férfi szerda reggel feltehetően újból gyilkolni akart, már ki is választotta az áldozatát, egy katonát. ■ Elfogadta a kormány a nemzeti vidékstratégiát agrárium A kormány elfogadta a Nemzeti Vidékstratégiát - jelentette be tegnap Giró-Szász András. A kormányszóvivő elmondta, a kabinet fontos kitörési pontként tekint a mezőgazdaságra. „Magyarország több élelmiszer előállítására képes, mint amit elfogyaszt, ezért a mezőgazdaság stratégiai ágazatként kezelendő” - hangoztatta Giró-Szász. Hozzátette: a kormány olyan viszonyokat igyekszik teremteni ezen a területen, hogy minél többen válasszák a jó minőségű, helyben termelt, egészséges - GMO-mentes - magyar élelmiszert Ezért helyre kívánja állítani a magyar vidék becsületét és vonzerejét, gazdasági alapjait. Az LMP-s Szabó Rebeka és Schiffer András tegnap adat- igényléssel fordultak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez az október óta bérbeadásra meghirdetett állami földrészletek pályázati folyamatának átláthatósága, a bírálati szempontok közzététele és a pályázatok értékelésének nyilvánosságra hozatala érdekében. írásbeli kérdést intéznek a szakminiszterhez az állami földek bérbeadásának körülményeiről és a jövőbeni tervekről. HIRDETÉS i Naptár, kerti teendők, receptek, rejtvény, érdekességek... és sok minden más! Megyei napilap előfizetőként használja ki páratlan ajánlatunkat Most 1380 Ft helyett mindössze 690 Ft-ért Öné lehet a 2012-es évi Kalendárium! kedvezmény! Akciós ajánlatunk a készlet erejéig, illetve a 2012 április 7-ig beérkezett megrendelések esetén érvényes. Akciókód: 2115 Minden, amit hónapról-hónapra tudni kell a kertről Legyen kéznél egész évben a Kalendárium! BÉKÉS JÜ.HÍRIAP Petőfi Népe Dunántúli Napló Tolnai Népújság HEVES.® HÍRIAP Somogyi Hírlap Hívjon! 06-40-510-510 JÓ TANÁCS Kétszázezret követelnek öt évre visszamenőleg gáz Olvasónk gázszolgáltatója értesítette a fogyasztót, hogy öt éve hibáznak a számlázásban, ezért visszamenőleg kérik a különbözetet, több mint 200 ezer forintot. Előbb 60 havi kamatmentes részletfizetést ígértek, de most egy összegben kérik a pénzt. az eljárás nem etikus, de jogos. A gázmennyiséget a család - akár tudtán kívül- elfogyasztotta, ezért ki is kell fizetnie. (Túlszámlázás esetén a fogyasztónak Is vissza kell kapnia a pénzt.) De éppen a körülmények okán volt méltányos a szolgáltató felajánlása a 60 havi kamatmentes részletfizetésről. Olvasónk válaszolt is erre levélben, a megjelölt 15 napon belül. Érthetetlen, miért követelik most egy ösz- szegben a pénzt. először az úr menjen be a szolgáltató ügyfélszolgálatára személyesen, mutatva szándékát, hogy szeretne békésen megegyezni. Vigye magával a fizetési csekkeket vagy a banki folyószámla-kivonatokat, amelyek bizonyítják, hogy az elmúlt öt évben a megkapott gázszámlákat becsületesen befizette. Legyen nála a szolgáltató levele a részletfizetési lehetőségről, és a szelvény is, amellyel bizonyítja: ő erre válaszolt. Mondja el, hogy szándékában áll a törlesztés, amiben partnere lesz a cégnek. felmerülhet persze, létezik- e egyáltalán ilyen tartozás. Az úr megkérheti a szolgáltatót, bizonyítsa be állítását. Ha nem sikerül a vitás kérdésekben dűlőre jutniuk, az úr mihamarabb forduljon a Magyar Energia Hivatalhoz: www.eh.gov.hu , mert a gázt sajnos kikapcsolhatják. Felkeresheti a lakóhelye szerinti békéltetőtestületet is. ■ Rados Virág kérjük, írja meg fogyasztóvédelmi panaszait! jotanacs@axelspringer.hu BÉT-áruszekció (forint/tonna, 03.21.) Uj elszámolási ár MALMI BÚZA 2012. március 53 700 TAKARMANYBUZA 2012. március 45 000 TAKARMÁNYKUKORICA 2012. március 52 200 OLAJ NAPRAFORGÓ 2012. március 118 000 REPCE 2012. március 131 300 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2012. március 21-én: 1€ 1$ 1CHF 4 i l 290,23 Ft 218,76 Ft 240,63 Ft-0,16 Ft-1,40 Ft-0,11 Ft