Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-01 / 52. szám

2012. MÁRCIUS 1, CSÜTÖRTÖK MEGYEI KORKÉP 3 HÍREK bükkszentmárton Február folyamán 40 köbméter tűzi­fát osztottak szét a rászoru­ló lakosok részére. A tele­pülés önkormányzata tá­mogatást is kapott az akció­hoz, melyhez biztosították az önerőt. (T. B.) gyöngyös Fórumon tájékoz­tatta a Magyar Klaszter- szövetség a kis- és közép- vállalkozókat arról, hogy a válságból való kilábalás egyik megoldása a klasz- teresedés lehet, vagyis ha az egy adott szakmai ága­zatban tevékenykedő cégek összefognak érdekeik érvé­nyesítésére. A tapasztalatok alapján a magyar klasz- terek száma az állami tá­mogatás megjelenése óta megtízszereződött, ám a szakemberek szerint a kö­zösségeknek csupán a ne­gyede lesz majd hosszú tá­von életképes. (J. M.) gyöngyös Új pályázatot írt ki az önkormányzat a József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium vé­dőnői álláshelyének betölté­sére. Erre azért volt szük­ség, mert a korábban megje­lölt jelentkezésre alkalmas időpontig nem érkezett pá­lyázat a városházára. A vé­dőnői feladatok ellátásáról az álláshely betöltéséig he­lyettesítéssel gondoskodnak az intézményben. (J. M.) Mátra Az elképzelések sze­rint március közepéig vár­ják a síelőket a mátrai sípá­lyákon, ahol az enyhébb időjárás miatt hóágyúzással teszik sportolásra alkalmas­sá a sípályákat. Az üzemel­tetők elégedettek: a szezon az eddigi évek egyik leg­jobb látogatottsági adatait produkálta. (J. M.) ostoros Március elsején átadják a munkaterületet, s megkezdődik a vízrendezési beruházás a faluban. A 78 milliós projekt során a kivi­telező elvégzi a belterületi szakasz felújítását, így egye­bek között megfelelő rézsű­ket alakítanak ki egy kilo­méteres hosszúságban. A te­lepülésen több lakossági fó­rumot is tartottak az utóbbi időben, hogy a helyiek is megtudják, mi történik a jö­vőben, mivel jár pontosan a beruházás. (R A.) Izgulhatnak a vendéglátók adóellenőrzés Adatokat gyűjtenek a magánrendelésekről is Tavaly a mezőgazdasági termelők kivették részüket a GDP növeléséből, most viszont adóellenőrzésre is számíthatnak. Képünk illusztráció. A gabonaexporttal való trükközés miatt jobban el­lenőrzik a mezőgazdaságot, de a megye vendéglátósai sem nyugodhatnak meg. Tóth Balázs A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Heves Megyei Igazgatósá­ga bejelentette, kik számíthat­nak idén a revizorok látogatásá­ra. Lukács György igazgató el­mondta: a szolgáltató szektor­ban főként a nagykereskedők, különösen a mezőgazdasági ter­mékeket forgalmazók kerülnek a figyelem középpontjába, de többször keresik majd föl a köz­úti árufuvarozókat, a raktározó­kat, a vendéglátósokat, a bizton­sági cégeket és a munkaerő-köl­csönzőket is. Szintén számíthat­nak az adóhivatal munkatársai­nak megjelenésére a hústermé­kek gyártói, valamint az építő­ipari vállalkozások, illetve az ag­rárcégek. A gabonaügynökök az álexportos áfacsalások miatt ke­rültek föl az ellenőrzési listára.- Az elmúlt időszakban más megyék gyakran kerültek be a hírekbe érdekes történetekkel, nálunk is van szándék hasonló eljárásokra. Ugyanakkor mi az alaptevékenységünkhöz kapcso­lódó ellenőrzésekre helyezzük a hangsúlyt, igyekszünk követni a mindenkori gazdasági folyama­tokat, és hatékonyan dolgozni - fejtette ki Lukács György. Hozzá­tette: a következő évek akcióinak előkészítéséhez adatgyűjtést is folytatnak majd, még inkább fi­gyelik a dísznövénnyel, vetőma­gokkal, állateledellel foglalkozó kiskereskedéseket, az internetes boltokat, a jogi, számviteli és adó­szakértői tevékenységet folytató­kat. A tavalyi tapasztalatokon föl- buzdulva - a szépészeti orvosi beavatkozásokról nem minden esetben adtak számlát - a ma­gánrendelők, a fogorvosok is a célkeresztbe kerülnek. Meg szeretnék előzni a jogo­sulatlan áfa-visszaigényléseket. Új eszköz a kezükben az adóre­gisztráció bevezetése, amellyel azokat szűrik ki, akik jelentős tartozásokat hagytak maguk után. A fantomcégek tulajdono­sai, ügyvezetői sem új vállalko­zást nem indíthatnak, sem pedig meglévő cégben nem juthatnak hasonló pozícióba. A NAV kockázatelemzést is vé­gez a legnagyobb adóteljesítmé­nyű vállalkozások esetében, kö­vetik az adózó teljes életútját. Külön kockázati tényezőt jelent a székhelyszolgálat igénybevé­tele, a hirtelen felfutó forgalom, az elmulasztott bevallás, az adó­minimalizálás, a tartósan veszte­séges működés, a gyakori szék­hely- és tulajdonosváltás. m ■ön tart-e az adóellenőrzéstől? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. nkon / m Tovább szeretnék gyorsítani az információáramlást A SZERVEZETI INTEGRÁCIÓ jó hatással volt a Bűnügyi Igazgató­ság teljesítményére. Dr. Balázs Zsolt (képünkön) pénzügyőr őrnagy, régiós igazgató szerint továbbra is sok és jól kivitele­zett akcióra van szükségük, s a megelőzést tartják a legfon­tosabbnak. Igyekeznek meg­akadályozni a bűncselek­ményt, a károkozást, ehhez a szervezeti egységek közötti in­formációáramlást kell gyorsí­tani, s emelni a pénzügyi el­lenőrzések színvonalát. A régi­ónak úttörő szerepe van a nemzetközi bűnüldözésben. Bírságot érhet a külföldi rendszám A vám szakmaterület 2012-ben elsősorban az e-ügyintézésre koncentrál majd. Minthogy a házi sör- és pálinkafőzéshez már engedély nem szükséges, ezért arra számítanak, hogy ezek a termékek illegálisan kereskedelmi forgalomba ke­rülnek. - A külföldi rendszá­mú autót jogosulatlanul hasz­nálók is számíthatnak arra, hogy munkatársaink megállít­ják őket - hangzott el a sajtótájékoztatón. ESE53SEE1 A nemzeti sofőr három darab, a történelmi Magyarországot jelképező matrica díszítette a hátulját. Az első kanyarban a sofőr egy cigarettásdobozzal aján­dékozta meg a természetet. A következőben egy mű­anyag tejeszacskóval. Az egyenes szakaszra kiérve hamburgerestasak távozott az ablakán. A Ford mindet­től függetlenül öntudatosan rótta a nagy magyar utat nagy nemzeti öntudatával és három matricájával. tulajdonosa bizonyára ar­ról álmodik: egyszer a hatá­rok megváltoznak, és ő sza­badon száguldhat a Kárpát­medence történelmi hágói közt, és továbbra is gátlások nélkül szórhatja amerikani- zálódott kultúrájának termé­keit szép hegyeink és folyó­ink mentén. Furcsa ez a jel­képekben, matricákban és zászlókban kifejeződő nem­zettudat. Mennyivel egysze­rűbb identitásunkat pár fo­rintos matricákkal kifejezés­re juttatni, mint tettekkel. Mert vajon magyarabb lesz-e az, aki a kirakatba rakja véleményét, mint aki hovatartozását magának megtartva magyar terméket vásárol, vagy egyszerűen csak kiszedi a vízből a má­sok által eldobott PET-palac- kot? Úgy válunk-e hazafivá, ha ezt országnak-világnak a tudtára adjuk, vagy egysze­rűen csak úgy próbálunk él­ni, hogy saját értékeinkre büszkék vagyunk, múltun­kat ismerjük és óvjuk? a szemetelő nagy magyar autó sofőrje egy természet- védelmi terület mellett jut­tatta kifejezésre gondolata­it. Most értettem meg, mi­lyen jó, hogy még léteznek határok. Legalább a Gyil­kos-tó vagy Herkulesfürdő nem kap a jelképek mögé bújtatott magyarságtuda­tunkból. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG1 velemeny@hevesmegyeihirlap.hu A nagy hőingadozás sem okozott fennakadásokat A MEGYESZÉKHELYEN különösebb probléma nélkül működött télen a távhőrendszer. Az igazi meg­próbáltatást nem a több hétig tartó kemény mínuszok jelen­tették, hanem a gyors változá­sok: a hirtelen lehűlésekhez, föl­melegedésekhez nem csupán az emberi szervezet, de még a fé­mek is nehezen alkalmazkod­tak. - A komoly igénybevétel el­lenére Egerben ezen a télen egy apróbb üzemzavart tapasztal­tunk: egy épület bekötő vezeté­kében kis szivárgást jeleztek, amelyet egy délelőtt folyamán kijavítottunk, a lakók ebből jó­formán semmit nem érzékeltek - számolt be a történtekről Zse­be Albert, az EVAT Zrt. távhődi­víziójának vezetője. Ebben a szezonban több településen tör­téntek nagyobb távhős üzemza­varok, de a híradásokban szá­mos alkalommal számoltak be az egyedi gázfűtések üzemzava­rairól, a szolgáltatás szünetelé­séről vagy - rosszabb esetben - gázrobbanásról. Sajnos idén is előfordult, hogy a füstgázok visszaáramoltak a lakásba mér­gezést okozva. Ez a távfűtésnél nem történhet meg, hiszen ott a tüzelés hatóságilag ellenőrzött, és szabályozott a károsanyag-ki- bocsátás. Zsebe Albert szerint a gázfűtés - összes fenntartási költségét számítva - már nem sokkal olcsóbb a biztonságo­sabb távhőnél. ■ T. B. Kreatív iskolások saját tervezésű játékai játsszunk még! Száznál is több társast készítettek el az ötletes gyerekek Több mint száz társasjátékkal je­lentkeztek megyénk felsős általá­nos iskolásai a Heves Megyei Pe­dagógiai és Közművelődési Inté­zet Játsszunk még! rajzpályázatá­ra. A kiírás a hagyományos tár­sasjátékokkal való együttjátszás örömére hívta fel a figyelmet. A legsikerültebb játékokat ki is állí­tották az Egri Kulturális Művésze­ti Központ Forrás Galériájában. Március végéig látható a leg­jobb negyven játék, tízet közü­lük díjaztak is. Jutalmat kaptak az egri EKF-gyakorló ötödikesei: Bíró Máté, Kocsik Nóra, Veres Franciska és Vratorics Adél. Ők közösen készítették el Vigyázz, kész, KRESZ! című játékot. Mel­lettük még egy egri iskola diák­Gyerekek tervezték, felnőttekkel együtt is játszhatnak a társasjátékokkal ja van benne a legjobb tízben: a Mlinkó István Gyógypedagógiai Intézmény hetedikese Korotki Dániel. A gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium nyolcadikosa, Árvái Csenge Babaőrülete is a legjobbak között volt csakúgy, mint a gyöngyösi Felsővárosi Ál­talános Iskola diákjai Radnai Nándor és Bagi Adél Mirtill he­tedikesként, Csépe Nándor ötö­dikesként pályázott sikerrel. A hevesi Körzeti Általános Iskolá­ból hárman, Vígh Orsolya és Sveitzer Péter hetedikes, és Ben- csik Dóra nyolcadikos tanuló ké­szített kiemelkedő játékot. He­vesről, az újtelepi általánosból is volt sikeres pályázó: az ötödikes Budai Kitti. ■ G. R

Next

/
Thumbnails
Contents