Heves Megyei Hírlap, 2012. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-15 / 64. szám

3 2012. MÁRCIUS 16., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP EGER A mai napon még zár­va tartanak, szombaton vi­szont kinyitnak a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár részlegei. Holnap a megszokott nyitva tartás­sal várják az olvasókat, ki­véve a Gyermekkönyvtárat, amely a Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház zárva tartása miatt ezen a napon sem nyit ki. (I B.) EGERCSEHi A település anyagi helyzetére tekintet­tel önmagán is spórol a te­lepülés önkormányzata. A képviselő-testület tagjai eb­ben az évben lemondtak tiszteletdíjukról, a polgár­mesterasszony pedig a költ­ségátalányáról. A megtaka­rítással az intézmények fenntartását segíti az ön- kormányzat. (T. B.) hatvan A város önkormány­zata idén is pályázatot hir­detett a „Tiszta, virágos Hat­vanért” cím elnyerésére. Két kategóriában osztanak ki elismeréseket, pályázhat­nak a lakóházak, illetve a többlakásos lakóépületek. Kategóriánként az első há­rom helyezett falra szerel­hető fémtáblát, polgármes­teri oklevelet és pénzdíjat kap. A jelentkezéseket má­jus 31-ig várja a Polgármes­teri Hivatal Műszaki és Vá­rosfejlesztési Irodája az ott beszerezhető, illetve a város internetes oldaláról letölthe­tő adatlapon. (I B.) kál A Budapest-Miskolc vasútvonalon március 20-ig felújítási, karbantartási munkákat végeznek. Kál- Kápolna, illetve Füzesabony állomások között március 19-20-án lassul majd a vas­úti forgalom, ezért ezen a vonalon a személyszállítás­ban késések várhatók. A hét elején Vámosgyörktől Kál- Kápolnáig három napon ke­resztül zajlottak hasonló munkák. (I B.) Mátra Előreláthatólag jövő hét keddig lezárták a Csör­gő-völgyben vezető zöld négyszög jelzésű turistaút Hutahely és a csörgő-szur- doki elágazás közötti szaka­szát. A Mátrafüredi Erdé­szet ugyanis fakitermelést folytat, így a kirándulóknak, túrázóknak más útvonalat kell választaniuk. (IB.) Idénykezdet két keréken MocisoK Magukat és járműveiket is fel kell készíteniük a szezonra ^ GYORSSZAVAZAS A jó idő beköszöntével ki­rajzanak a motorosok, ez­zel együtt pedig nő a bal­esetveszély is. A rendőrök már készülnek a szezonra. Szilvás Krisztina Heves megye - ezen belül a Mát­ra - a motorosok számára nép­szerű helyszín, ezért a rendőr­ség az idén is kiemelten készül az idény kezdetére, nagy figyel­met fordítanak a motorosok, se­gédmotorosok közlekedésbiz­tonságára.- Minden lehetséges eszközzel igyekszünk felhívni a motorosok figyelmét arra, hogy a téli hóna­pok kihagyása után hogyan kezd­jenek hozzá újra a motorozáshoz- mondja Erdélyi Róbert r. alezre­des, a Heves Megyei Rendőr-fő­kapitányság (HRFK) közlekedés- rendészeti osztályának ki­emelt megelőzési főelőadója.- Kötelező a jármű műszaki felkészítése, alapos átvizs­gálása. Ellenőrizni kell a kormány, a fék, a gumik, a világítóberendezések műszaki állapotát, és min­den elindulás előtt meg kell győződni arról, hogy ezek működőképesek. De ne csak a járművüket ké­szítsék fel a szezonra, ha­nem magukat is. Pár hónap kihagyás után mindenkinek kell egy kis idő, amíg ismé­telten belerázódik a motorveze­tésbe, ezért ilyenkor különösen óvatosan, figyelmesen kell köz­lekedni a járművel a fokozatos­ság elvét és a közlekedési szabá­lyokat betartva. Egy egri motorosbolttal közre­működve tavaly nyílt napot is tar­tottak a rendőrök a közlekedési felügyelet rutinpályáján, amit idén is szeretnének megismétel­ni tavasszal. Itt alapvető technikai oktatásban részesülhetnek a mo­torosok, és elsősegély-nyújtási, vezetéstechnikai kiadványokat is kapnak. Azok között pedig, akik ■i Veszélyt jelentenek a motorosok a közlekedőkre? A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOL.hu ikon _ / Jr Mutatvány. A téli hónapok után különösen óvatosnak kell lenni. Kulturáltabban közlekedünk JAVULÓ TENDENCIÁT mutat a közlekedési morál Heves me­gyében az utóbbi években, ta­valy az előző évhez képest csök­kent a motorosok és a segéd- motorosok által okozott balese­tek száma is. Némi javulás fi­gyelhető meg a közlekedési kul­túránkban, amihez a szigorodó jogszabályok és a rendőrség fo­kozott ellenőrzései is hozzájá­rultak. Április l-jétől pedig mó­dosul a szabálysértési törvény, jelentősen nőnek például a helyszíni bírságok összegei is. Sérüléses közúti közlekedési baleset Hevesben 2011-ben: Összesen: 462 ebből motoros által okozott: 27 segédmotoros által okozott: 22 FORRÁS: HRFK kitöltenek egy KRESZ-tesztlapot, kisorsolnak egy motoros vezetés- technikával foglalkozó könyvet is.- A hatvani motorosklub már meg is keresett bennünket, hogy tartsunk elméleti és gyakorlati tájékoztatót a klubtagoknak - folytatja Erdélyi Róbert. - Ta­valy egy elhagyott régi parkoló­ban rendeztünk rövid képzést számukra a KRESZ-szabályok változásairól, rutinpályát alakí­tottunk ki, ahol az alapvető mo­toros technikákat gyakorolhat­ták, például egyensúlygyakorla­tokat végezhettek. Az idén is ha­sonló programot tervezünk. A rendőrök a tavasztól őszig tartó szezonban idén is fokozott figyelmet fordítanak a motorosok által kedvelt - főleg mátrai - út­szakaszok ellenőrzésére, hiszen részben ennek köszönhetően si­kerültvisszaszorítani a balesetek számát. Nem a motorosok zakla­tása, hanem a védelmük, a kultu­ráltan motorozok, kirándulni já­rók érdekében, hiszen elvétve ugyan, de még mindig lehet talál­kozni olyan motorosokkal, akik túl gyorsan hajtva és a kanyaro­kat levágva veszélyeztetik maguk és mások testi épségét. Lakossá­gi bejelentések alapján a falvak­ban, városokban is előfordul, hogy járműveik nagy hangjával, illetve száguldozásukkal zavar­ják a lakók nyugalmát. Ilyen eset­ben őket is ellenőrzik a rendőrök. Krasznahorka büszke vára egy kicsit - vagy talán na­gyon? - jelképes, ami Krasznahorka büszke várá­val történt. Kiskamaszok ci­garettáztak a palánknál, fel­gyújtották a száraz avart, odalett a műemlék teteje. Egy magyar műemléké - a határainkon tói. Egy da­rabka magyar múlt ment füstbe a minap. sorsszerűség volna? Hiszen a régi dal megmondta: rábo­rult az éj homálya. Tornyok ormán az őszi szél régmúlt dicsőségről mesél? Hát már nem mesél, legfeljebb suttog­va könnyezik. Egy a sorban, ki tudja, melyik követi majd? A Csíkszeredái Mikó-vár? Az emlékmű Vereckénél? Ne­tán a Don-kanyarban? Losonc utcái? Fülek, Beszterce, Fe­héregyháza? Farkaslakán Ta­mási nyughelye? Olykor már nem is értjük, melyik múl­tunk dicső, melyik szomorú. Ilyen ez, echte magyar sors. tamási áron még látta a Küküllőbe hulló három csillagot. Mi, ha arra járunk, már csak gödröket látunk, a folyó önfejűségével vájt medret, idegen feliratokat. Keressük a székelyek mada­rát, de csak a verejték szagát érezzük, ha találkozunk Ve­lük, amint a sziklát túrják. Se csók a madár csőrére, se olajág, csak a robot, amíg még van, aki hajtja. de nem sokáig lesz már. Ahogy Munkács elesett meg Kolozsvár, meg szép lassan Marosvásárhely, meg Sza­badka, meg most egy darab­ka Krasznahorka, úgy esik el a többi is. Nem siratóének ez, annál sokkal prózaibb: statisztika. Nehéz volt be­lakni a Kárpát-medencét, kellett hozzá pár évszázad, jó sok vér és lélek, de csak sikerült. A kihalás gyorsab­ban megy: kiskamaszok kel­lenek csupán meg néhány doboz gyufa. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihirlap.hu HIRDETÉS Megnyílt Bátorban a La-Palma Söröző és Pizzéria Kedvezményezett: Szecskó Zoltánná 3336 Bátor, Kossuth u. 14/A A mikrovállalkozás fejlesztésére elnyert pályázat keretében valósult meg. ­A beruházás eredményeként a söröző és pizzéria alkalmas különböző rendezvények lebonyolítására. A projekt hozzájárul a foglalkoztatottság bővítéséhez az új munkahelyek teremtésével r Az Európai Unió a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege: 18.224.054 Ft (68.331,6 euró) ÚJ MAGYARORSZÁG VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM >■ 2007-2013 í Adomány 3 kórháznak Mint ismert, a Heves Megye Napján tartott jóté­konysági est bevételéből a ZF Hungária Kft. segítségével egy szülés alatti magzatészlelő monitort kapott a Markhot Ferenc Kórház szülészeti és nő- gyógyászati osztálya „Nők és Magzataik Egészségéért" Alapítványa. A készüléket dr. Hernádi László osztályvezető főorvos mutatja Szabó Ró- bertnek, a megyei közgyűlés elnökének. HIRDETÉS TO SZÉCHENYI TERV „KULTÚRA ÉS KÖZOKTATÁS PARTNERSÉGBEN HEVESEN” A Heves Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Sakktörténeti Kiállítóhely TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0204 projektje megvalósításá­nak félidejében jár. A projekt célja, hogy a helyi és a környező települé­sek óvodásainak, általános és középiskolása inak nyújtson kulturális, mű­vészeti, közművelődési, sport- és szabadidős programokat beleillesztve azokat az adott intézmények pedagógiai programjaiba. A rendezvények jelentős számban és résztvevői létszámmal sikeresen zajlanak az érin­tett célcsoportok és intézmények örömére. A támogatás mértéke: 49.249.700 Ft Kedvezményezett: Heves Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Sakktörténeti Kiállítóhely 3360 Heves, Erkel F út 2. Projekt megnevezése: „Kultúra és közoktatás partnerségben Hevesen” TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0204 Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujSMchenyiterv.gov.hu :ez ^ 2012. március 28-án Szépítészeti Magazinnal lepünk meg minden Heves Megyei Hírlap olvasót! Amennyiben előfizetőnk, keresse a postaládájában, vagy vásárolja meg az újságárusoknál, psés napilapunkkal együtt kézhez kapja.

Next

/
Thumbnails
Contents