Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-06 / 31. szám

2 2012. FEBRUÁR 7., KEDD MEGYEI KÖRKÉP Döntött Egercsehi, Szűcs: maradnak a nekik kijelölt Egri járásnál Szibéria Hevesbe is beköltözött szélsőséges idő Több iskolában fagyszünetet rendeltek el, buszok hibásodtak meg közigazgatás Februárig véle­ményezhették a járások kiala­kításának tervét az önkormány­zatok vezetői és tagjai. Eger­csehi és Szúcs az Egri járáshoz tartozna majd, miközben most a Bélapátfalvai kistérség tagjai. A két község nem is kérte a módo­sítást. ■ A szolgáltatások és a közlekedés miatt dön­töttek Eger mellett. Egercsehi polgármestere, Tóth Andrásné szerint Eger mellett szól, hogy sok helyi oda jár dol­gozni, és jobb a közlekedés. Ám nem tudják, milyen egyéb elő­nyeik, hátrányaik származná­nak ebből, azt csak az idő dönti el. A Bélapátfalvai kistérségben vannak kapcsolataik, Szúccsal és Bekölcével alkotnak körjegy­zőséget, utóbbit viszont a másik járásba sorolták.- Meglátjuk, hogy a kicsik ho­gyan tudják érvényesíteni az ér­dekeiket, az árnyékban mara­dunk vagy jobb lesz a sorsunk - mondta Tóth Andrásné. Jövőre a kétezer lakos alatti te­lepüléseken nem lesz önálló pol­gármesteri hivatal, úgy kell majd megegyezniük az egyes helysé­geknek egymással, hogy minden­ki megtalálja a helyét, senki se érezze magát vesztesnek. ■ T. B. Továbbra is tervben van az ifjúsági park EGER A tavaly bezárt Egal Club további sorsa is napirendre ke­rült az egri Ifjúsági Kerekasztal legutóbbi ülésén. Rázsi Botond alpolgármester, a megyeszék­helyi érdekegyeztető fórum el­nöke a Hírlap kérdésére el­mondta: egyebek között a meg­változott jogszabályi feltételek miatt a helyiség egyelőre nem alkalmas arra, hogy rendez­vényhelyszín legyen, és úgy tű­nik, a közeljövőben forrás sem lesz a rekonstrukcióhoz.- Tanulmánytervet készítünk, és keressük a befektetőket, hi­szen nem tettünk le arról a ter­vünkről, hogy a jövőben ifjúsági parkként funkcionáljon az a te­rület - tette hozzá Rázsi. ■ P. A. ► Folytatás az 1. oldalról Ezen a héten a gyermekeknek Sarudon sem kell iskolába men­niük. A fenntartó azonban gon­doskodik a gyermekétkeztetés­ről: a tanulók vagy szüleik elvi­hetik a meleg ebédet a konyhá­ról. Tarnamérán is egyhetes rendkívüli tanítási szünet van. Az iskolában - azoknak, akik ezt kérték - biztosítanak gyermek­felügyeletet és meleg ételt.- A vonalainkon kisebb késé­sek és járatkimaradások voltak hétfőn reggel, de mindent meg­teszünk, hogy az utasok igénybe vehessék szolgáltatásainkat - mondta Kiss Tibor, a Mátra Vo­lán Zrt. autóbusz-közlekedési ve­zető menedzsere. - A hó nem je­lent akkora kihívást, mint a hi­deg. A hajnali mínuszok miatt több jármű meghibásodott. Az időjárás és az ebből adódó műszaki gondok akadályozzák a vasúti közlekedést is. Az éjsza­kai hidegben nemcsak a váltók fagytak be, hanem a szerelvé­nyek áramszedői is, emiatt or­szágszerte késnek a szerelvé­nyek. A Budapest-Hatvan- Miskolc vonalon egy tehervonat áramszedője tört le, megrongál­va a felső vezetéket is. A MÁV emberei dolgoznak a hibák el­hárításán. Rendőri intézkedésekre, men­tő beavatkozására, szociális munkások segítségére is szük­ség volt az elmúlt napokban. Szombaton a körzeti megbí­zott biztonsági intézkedést haj­tott végre Felsőtárkáüyban, ahogy egy férfi nyílászárók nél- Két ember, egy szoba, egy vödör fa. Ha utóbbi elfogy, bajban lesznek, küli házban tartózkodott. Ottho­nát nem volt hajlandó elhagyni, ezért testi épsége érdekében az egri mentők a megyeszékhelyi kórházba szállították. Vasárnap Gyöngyösön, a Zrí­nyi utcában intézkedtek a gyön­gyösi rendőrjárőrök. Egy közép­korú karácsondi férfi az útpadká­ban megbotlott - elmondása sze­rint a hótól nem látta -, majd el­esett, és nem tudott felkelni. Az egyenruhások jelzésére a men­tők kórházba szállították a meg­sérült férfit. Abasáron a körzeti megbízott két idős nőnek, a gyön­gyösi egy hölgynek, a viszneki egy férfinak segített, akiknek el­fogyott az élelmiszerük és tüzelő- | jük. A rendőrök mindhárom eset- I ben felvették a kapcsolatot az | adott település polgármesterével, £ aki megszervezi a segítséget. Ellenőrizzük minél gyakrabban! így elkerülhető a szén-monoxid-mérgezés. Az elmulasztott tanórákat pótolják a diákok dr. balás István, a Heves Megyei Kormányhivatal f& igazgatója a Heves Megyei Hírlap érdeklődésére megerő sítette, hogy információik sze­rint - a nagy hidegre és a hó­viszonyokra való tekintettel - megyénkben oktatási szüne­tet rendeltek el több általá­nos iskolában, így Egercse­hiben, Tarnamérán, Sarudon és Pétervásárán is. A zord időjárási viszonyok miatt elő­fordulhat, hogy további intéz­ményekben is szüneteltetik majd a tanítást. Az elmulasz­tott tanórákat az intézmé­nyekben a tanév során, illet­ve a tanév meghosszabbításá­val pótolják. Hatvan térségében minden rendben hatvanban egyelőre nem ter­veznek kényszerintézkedése két - tájékoztatott dr. Szikszói Márta jegyző. Víg Zoltán, Lő­rinci polgármestere elmondta: az iskolákban és a többi intéz­ményben rendben folyik a munka. A térség többi telepü­léséről sem kaptunk hírt fagy­szünetről. Üzemképtelenné vált sószórót mentettek ki vasárnap jelentette a mátra- füredi körzeti megbízott tele­fonon, hogy Mátraházán a szanatórium közelében egy sószóró gépkocsi üzemképte­lenné vált az egyik bekötő úton, ezért műszaki mentésre volt szükség. A kiérkező ka­mionmentőt a vontatmánnyal együtt a 24. sz. főúton szolgá­lati gépjárművel, a biztonsá­gos közlekedés érdekében fel­vezetve kísérte egy abasárí te­lephelyre a gyöngyösi rendőr- kapitányság rendőre. Ennek köszönhetően közlekedési torlódás, egyéb fennakadás nem volt. Csendesen, nyugodtan telt a nap a mentőknél A mentőszolgálatnál is ér- gos napról számolt be. Két deklődtünk arról, hogy hétfőn emberhez azonban riasztották milyen esetekkel találkoztak, őket, akiknek a végtagjaik de az ügyeletes csendes, átla- fagytak meg, őket ellátták. Vasárnap este egy békéscsa­bai férfi telefonált a gyöngyösi rendőrségre, hogy édesanyja Gyöngyösön lakik egy fűtés, víz és villany nélküli lakásban. A bejelentést ellenőrizték, az idős asszony azonban nem akarta el­hagyni a lakását, így az intézke­dést egy helyi szociális munkás vette át. A szociális munkásoknak Egerben is akad dolguk bőven. Bajzát Orsolya, a Kertész utcai Gondozói Ház munkatársa min­dennap járja az utcákat, hogy hajléktalanokon, nehéz sorsúa- kon segítsen. Hétfő délután elkí­sértük és megnéztük, hogyan végzi a munkáját. A Családsegí­tő Intézet munkatársának beje­lentése alapján a Vécsey-völgy- ben kezdtünk, ám a rászorulót nem találtuk az otthonában. Hozzá ma tér vissza Bajzát Orso­lya. A felsővárosban egy-két négyzetméteres viskókban élő emberekkel találkoztunk. A hi­vatásos segítő megállapította, hogy az egyik lakónak már csak egy vödör fája maradt. Ha az is elfogy, a szigetelés nélküli épü­letben könnyen megfagyhat. Or­solya tanácsokkal látta el az itt élőket, és érdeklődött, mire van szükségük. A telepen ellopták a villanyvezetékeket, ezért gyer­tyát kértek tőle.- Vannak, akik dolgoznak, de a legtöbben segélyt sem kapnak. Igyekszünk mindenkinek segí­teni és folyamatos szemlékkel nyomon követni az életüket. Fi­gyeljük, hogy mikor mire van szükségük - mondta el Orsolya. Nem lesz többé a víz az úr ostoros Közel nyolcvanmillióba kerül a beruházás Érvényes és eredményes volt a vízrendezési beruházás közbe­szerzési pályázata - derült ki az ostorosi képviselő-testület leg­utóbbi ülésén. Kisari Zoltán a Hírlap érdeklő­désére elmondta: most, hogy már megvan a kivitelező, várhatóan március elsején megtörténhet a munkaterület átadása is, és indul­hat a munka. A település polgár- mesterétől megtudtuk azt is: a be­ruházás során elvégzik a belterü­leti szakasz felújítását, így egye­bek között megfelelő rézsűket ala­kítanak ki egy kilométeren. A munka végeztével megnő a patak­meder vízáteresztő képessége, így várhatóan kevésbé alakul majd ki vis maior helyzet a faluban. Ismeretes: Ostoroson többször okozott problémát a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék. Az árvízveszély elhárításához most kiigazítják a medret, valamint eltüntetik a hordalékkúpokat. A felújítás persze látványnak sem lesz utolsó. A 78 millió forint összértékű beruházás 100 szá­zalékos támogatással valósul meg a községben. Az Észak-magyarországi Re­gionális Fejlesztési Tanács ta­valy négymilliárd forintot osz­tott szét régiónkban az áradá­sokkal veszélyeztetett települé­sek között, az ostorosi közel 80 millión túl Verpeléten nyertek el 75 millió forintot a körgát megerősítésére. ■ P. A. Kisari Zoltán: „Kezdődhet a munka" PROMÓCIÓ Megfelelnek a növekvő elvárásoknak NAGYFÉNY BT.: mártó felületkezelő gépsort telepítettek 9 SZÉCHÉNYI TERV A NagyFény Bt. 2011. augusztus 19-én mártó felületkezelő gépsor telepítésére pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv „Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztése” pályázati konstrukciójára. Az elnyert vissza nem térítendő támogatás összege közel 19,5 millió forint volt, afejlesztés összköltsége pedig48,7 millió forint. A GOP-2.1.1-11/A-2011-1664 azonosító számú pályázat 2011 októberében 19.492.800 forint összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült, amelyet az Európai Unió és a magyar állam biztosít a pályázó részére. Az elnyert összeg segítségével új fémfelület-kezelő gépsort telepítettek, amellyel a cég bővítette tevékenységi körét, s alkalmassá vált a megnövekedett megrendelői kapacitás kielégítésére. . NagyFény Autófényező és Szolgáltató Bt. Cím: 3240 Párád, Emály út 8. e-maü: nagyfeny@freemail.hu www.uiszechenviterv.gov.hu A NagyFény Bt. jelenlegi egyik fő megrendelője az egri Bosch Rexroth Pneumatika Kft., melynek számára műanyag és fém alkatrészek felületének fényezését, festését, lakkozását végzik. A projekt keretében a Bosch Rexroth Pneumatika Kft. szomszédságában, az Egri Ipari parkban lévő Kistályai út 4. szám alatti telephelyen egy komplett felületkezelő gépsort üzemeltek be, amely alkalmas acél és alumínium alkatrészek zsírtalanítására, festésre alkalmas állapotba hozására. A mártókádas előkezelő rendszerhez kapcsolódik egy szennyvízkezelő berendezés is. A beruházásnak köszönhetően a cég két új munkahelyet is teremt. A felületkezelő gépsort tavaly decemberben telepítették, így idén megkezdődhetett a 2-3 hónapos próbaüzem. MAGYARORSZÁG MEGÚJUL ■ A projektek az Európai Unió támogatásával valósulnak meg.

Next

/
Thumbnails
Contents