Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-06 / 31. szám

15 Egri FC: remek kezdés, kiváló zárás xxvi. imola-hírlap-kupa A csoportjában veretlen Gyöngyöshalász a döntőben már csak asszisztált 2012. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ SPORTTÜKÖR Leginkább az első és az utolsó meccsen remekelt az Egri FC, amely két győ­zelemmel és két döntet­lennel védte meg címét a XXVI. Imola-Hírlap-kupa teremlabdarúgó-tornán, ahol Fesztbaum Bélára emlékeztek a jelenlévők. Sike Károly A XXVI. Imola-Hírlap-kupa dön­tőnek is beillő találkozóval kez­dődött szombat reggel. A papí­ron két legerősebb gárda mérkő­zésén a címvédő Egri FC a me­gyeszékhelyiek trónjára ácsin­gózó Felsőtárkánnyal csapott össze. Mindkét részről tisztában voltak azzal, az egymástól szer­zett pontok vélhetően a finálébe­li szereplésről is dönthetnek. Az összecsapás komoly izgal­makat ígért, amely a két gárda szimpatizánsait is megmozgatta. A reggeli kezdés és a meteoroló­gusok által beígért nagy havazás dacára korán megtelt az egri kör­csarnok lelátója, s aki kilátoga­tott, remélhetőleg nem csalódott. Az egriek kapuját a február vé­gén az Egyesült Államokba távo­zó Illyés Dániel védte, aki azon­túl, hogy bravúrok sorát mutatta be, egy remek szóló után adott gólpasszával a támadójátékban is érdemeket szerzett. A felsőtárkányiaknál főszere­pet kaptak a Hajdú-Bihar megyei Nagyiván csapatától érkezett labdarúgók, de ezen a mérkőzé­sen mutatkozott be tárkányi szí­nekben az EFC-vel tavaly NB111- as bajnoki címet szerzett Szűcs Ádám is. A torna leggólszegé- nyebb mérkőzésén 2x15 perc alatt mindössze három gól esett, az eloszlás a házigazdáknak kedvezett. A győzelmet követő­en az Egri FC csapatának két dönteüen is elegendő volt a dön­tőbeli szerepléshez. A felsőtárkányiak hiába nyer­ték meg a hátralévő két csoport­meccsüket, pontszámban nem tudták utolérni a címvédőt. A né­gyes másik két tagja, a Péter- vására és a Verpelét egymás el­leni mérkőzése a harmadik hely­ről döntött. A megyei I. osztályú gárdák külön csatáját a verpelé­tiek nyerték. ■ Ahogy Pádár Béla edző az előzetesben ígérte: Pétervására csapata megrángatta az oroszlán bajuszát. A „B” jelű négyesből sokan a Hevesi LSC gárdáját tartották a legesélyesebbnek a döntőbe ju­tásra, a Gyöngyöshalász azon­ban borította a papírformát. Mindkét gárda két győzelemmel kezdte a csoportküzdelmeket, hogy aztán egymásnak feszülve eldöntsék, ki mérkőzhessen a fi­náléban az Egri FC-vel. A heve­siek Besenyei Ferenc gólerős já­tékának köszönhetően a Szőlős­kert Nagyréde és a Gyöngyösi AK-Ytong csapatát is magabizto­san verték. Ä kiváló csatár két mérkőzésen tíz gólt szerzett. A halásziaknál többen is jól vizsgáztak a kapu előtt, a két ta­lálkozón lőtt 14 találat önmagá­ért beszél. A Gyöngyösha- lász-Hevesi LSC mérkőzésen so­káig úgy tűnt, a megyei I. osztály őszi bajnoka ismét beverekszi magát a fináléba, ám Molnár Balázsék olyan hajrát nyújtot­Simeon Hrisztovék az utolsó mérkőzésen érvényesítették tudásbeli fölényüket Képgaléria a HEOLbll-n! A Hírlap-kupán szereplő csapatok edzőiből álló csapat számára nem termett babér. Az ESE fölényesen nyert. Bukrán és Esztergomi is négy-négy gólt szerzett a bemutató mérkőzéseken FELNŐTT BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS: Eger SE öregfiúk-Hírlap- kupás edzők 11-4 (7-0). G.: Bukrán Cs. 4, Szamosi Sz. 3, Béres M. 2, Bocsi Z., Pápai Z., ill. Csőke G., Vojtekovszki Cs., Simon A., Szabó A. GYERMEK BEMUTATÓ MÉRKŐ­ZÉS: Plútó SE 2003-as kor­osztály Sárgák-Zöldek 6-6. G.: Esztergomi Z. 4, Rab K., Alaxai Á., ill. Sós M. 3, Tóth 0. 2, Berisha. A 9 méteres rúgóversenyt Sztankó Zsolt nyerte. Imola Udvarház imola imola ^ borétterem és apartman ÉPÍTŐIPARI KFT-Bizalomra építünk­A szakemberek szemüvegén át VOJTEKOVSZKI CSABA (Egri FC): - Mindig nagy öröm részt venni a Hírlap-kupán, ez most is így volt, ráadásul ez a torna remekül illett a felkészülésünkbe, aminek így az egyhangúsága is ki­csit megtörhetett. Örülünk a tornagyőzelemnek, különö­sen, hogy a finálét ennyire meggyőző játékkal tudtuk nyerni. Úgy gondolom, ek­korra kijött a két csapat kö­zötti osztálykülönbség. LABANCZ RÓBERT (Gyöngyöshalász SE):- A látottak alapján az Eger tornagyőzelme teljesen megérdemelt. Mi az elvárá­soknak megfelelően teljesí­tettünk, egyedül azt sajnál­juk, hogy a döntőt nem tud­tuk szorosabbá tenni. MOLNÁR RÓBERT (Felsőtárkány SC): - Gratu­lálok a győztesnek, teljesen megérdemelten nyerte az Eger a tornát. Úgy érzem, a legjobb mérkőzést játszot­tuk az Egri FC-vel a nyitó- mérkőzésen. Sajnos kikap­tunk, és ők jutottak a dön­tőbe, ilyen a futball. Balázs Tihamér (Hevesi LSC): - Idén nem sikerült a dobogón végeznünk, csaló­dottak is vagyunk emiatt. Fő­leg azért, mert nagy lehetősé­get szalasztottunk el a döntő* be jutásért, hiszen az utolsó» három percben három gólt kaptunk, s ezzel egygólos ve­reséget szenvedtünk. Ettől függetlenül színvonalas tor­nán vettünk részt, s alapvető­en a végeredmény is reális képet fest. Külön öröm, hogy méltó módon tudtunk emlé­kezni Fesztbaum Bélára. Együttműködő partnereink imola cégcsoport • Egri Vá­rosi Sportiskola ■ Zebra De­sign, Eger ■ Kurdi Family Pék Kft ■ Rádi Pékség ■ Legea Hungary Kft. ■ Info- Futár Informatika Eger ■ Fut- ballsokk, Eger ■ juhász Szer­viz Egerszalók ■ Gumibörze Eger ■ Szivárvány Tea • Hangácsi és fia Pincészet Egerszalók ■ Gironde Kft. tak, amivel padlóra küldték a HLSC-t. Drámai mérkőzésen az utolsó percekben kétgólos hát­rányból fordított az NB III. Mát- ra-csoportjának sereghajtója. Nagy Lajosékban vélhetően mély nyomott hagyott a Halász elleni kudarc, amely a bronz­mérkőzésen is éreztette hatását Ezzel persze nem szeretnénk ki­sebbíteni a Felsőtárkány érde­meit, amely a harmadik helyért rendezett mérkőzésen végül két góllal nyert Balázs Tihamér edző csapata ellen. A fináléban a tor­nán nyújtott legjobb teljesítmé­nyével az Egri FC csapata kétsé­get sem hagyott afelől, hogy leg­inkább az NB Il-es gárdát illeti meg az első helyezettnek járó serleg. A megyeszékhelyiek hét­szer mattolták a halásziak kapu­ját őrző Csontos Róbertét, amire Molnár Balázs révén mindössze egy válasz érkezett. A torna jegyzőkönyve EREDMÉNYEK, A CSOPORT: Egri FC-Felsőtárkány 2-1 (2-0). Gólszerzők: Balog Zs., Koós G., ill. Nagy Zs. Pétervásám-Ver- pelét 2-6 (0-3). G.: Molnár Gy., Nagy Á., ÜL Bánka B. 2, Varga P, Hajdú Zs., Kéki N, Nagy Á. (öngól). Egri FC-Pétervására 3-3 (1-2) - büntetőkkel: 3-1. G.: BojtorL., Koós G., Farkas Á., ill. Nagy Á., Molnár Gy., Ber­ki Á. Felsőtárkány-Verpelét 5-2 (3-0). G.: Nagy Zs. 3, Nagy P, Nagy Sz., ill. Bánka B., Jékli Zs. Egri FC-Verpelét 2-2 (2-0) - büntetőkkel- 3-2. G.: Koós G., Fürjes Á, HL Bánka B., Somogy- vári P. Felsőtárkány-Péter- vására 5-2 (2-2). G.: Ragó B. 2, Hompoth B., Baji Á., Nagy Zs., ill. Bartuska /., Nagy Z. A csoport végeredménye 1. Egri FC 3 1 2­7-6 7 2. Felsőtárkány 3 2­1 11-6 6 3. Verpelét 3 1 1 1 10-9 4 4. Pétervására 3­1 2 7-14 1 B CSOPORT: Gyöngyösi AK- Gyöngyöshalász 2-5 (1-2). G.: Nádudvari A. 2, ill. Molnár B. 2, Csoszánszki D., Bódis B., Ludányi N. Hevesi LSC-Nagy- réde 5-2 (3-1). G.: Besenyei F. 4, Pusoma R., ill. Fekete T, Szabó Sz. Gyöngyösi AK-He- vesi LSC 2-7 (0-3). G.: Kun R. 2, ill. Besenyei F. 6, Gulyás L. Gyöngyöshalász-Nagyréde 9-1 (5-1). G.: Vajda B. 2, Ludányi N. 2, Molnár G. 2, Csoszánszki D., Kiss L, Molnár B., illAfo lompárj. Gyöngyösi AK-Nagy- réde 6-4 (3-2). G.: Fekete B. 2, Szilágyi N. 2, Király M., Kovács • Á., ill. Kolompár J. 2, Varbai Á., Fekete T. Gyöngyöshalász-He- vesi LSC 5-4 (1-2). G.: Molnár B. 2 (egyet büntetőből), Molnár B., Csoszánszki D., Molnár G., ill. Besenyei F. 2, Nagy L, Gu­lyás L. A csoport végeredménye 1. Gyönfflöshalász 3 3 ­­19-7 9 2. Hevesi LSC 3 2 ­1 16-9 6 3. Gyön&ösiAK 3 1 ­2 10-16 3 4. Na^réde 3 - ­3 7-20 0 MÉRKŐZÉS a 3. helyért: Felső­tárkány-Hevesi LSC 5-3 (1-2). G.: Nagy Zs., Ragó B., Baji Á., Nagy L, Bencsik A., ill. Besenyei F. 2, Felföldi (öngól). a DÖNTŐBEN: Egri FC-Gyön- gyöshalász 7-1 (4-0). G.: Ba­log 3, Koós, Fürjes, Romhányi, Hrisztov, ill. Molnár B. a végeredmény: 1. Egri Futball Club, 2. Gyöngyöshalász SE, 3. Felsőtárkány SC, 4. Hevesi LSC, 5. Verpelét SE, 6. Gyöngyösi AK-Ytong, 7. Pétervására SE, 8. Szőlőskert-Nagyréde SC. különdíjasok: Legjobb mezőny- játékos: Nagy Zsolt (Felsőtár­kány); legjobb kapus: Bákonyi Norbert (Felsőtárkány); gólki­rály: Besenyei Ferenc (Hevesi LSC) 14 góllal. A SERLEGEKET ÉS A DÍJAKAT Var­ga Ottó, a Heves Megyei Hírlap főszerkeszt&kiadóigazgatója és Tóth Imre, az Imola Cégcsoport tulajdonosa adta át. játékvezetőként Kóródi Lász- ló, Mencsik László, Domoszlai János, Ledvai Gábor, Varga László, Tyukodi József, Várallyay Miklós és Szert Ba­lázs működött. Sportorvosként dr. Kincses Miklós munkájára számíthattunk az egész napos esemény során.

Next

/
Thumbnails
Contents