Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-06 / 31. szám

2012. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ BIZALOMRA ÉPÍTÜNK 5 Egészségturizmus „imolás” stílusban hotelek Magának is építve újítja meg eddigi vendéglátó-ipari profilját az egri társaság PROMÓCIÓ Az Imola-cégcsoport há­rom területen szerzett már országos, néhány esetben nemzetközi hír­nevet magának. Az utób­bi időkben különösen a vendéglátáshoz kötődő te­vékenységükre, elsősor­ban pedig az egészségtu­rizmus feltételeinek Eger­ben való megteremtésére fektettek nagy hangsúlyt. Sike Sándor- Megszoktuk már, hogy így az év elején megkérdezzük Tóth Imrét, az Imola-cégcso­port tulajdonos-igazgatóját, hogy milyen reményekkel, ter­vekkel vágnak neki az eszten­dőnek...- Hasonlóan ahhoz, amit ta­valy is megfogalmaztam, most is reménykedünk abban, hogy az a bizalmi tőke, az a szakmai háttér és minőség, amit több mint két évtized alatt felépítettünk, meg­hozza eredményét. Nem várunk természetesen ölbe tett kézzel, hanem keressük azokat a meg­oldásokat, amelyek a recesszió időszakát a lehető legjobb kondí­ciók mellett segítenek átélni. Többször beharangoztuk már új beruházásunkat, az Imola-hote- lek csoportjába tartozó Platán Szállodát. Imola Hotels néven több élménypontot hozunk létre, kapcsolunk össze kis hazánk­ban. Ennek az emblematikus lé­tesítménye lesz az idén fölépülő és hadrendbe állított Platán épü­let. A lánchoz tartozik majd az Imola Udvarház, illetve a bala­tonfüredi Club Imola is.- Az „imolás vendéglátásról” komoly szaklapokban is szu- perlatívuszokban írnak. Ma­rad minden a régiben a „lán­con” belül, vagy újításokkal is találkozunk?- Komoly fejlesztést hajtunk végre az Imola Udvarházban is, hiszen a szobák számát bővít­jük. Az étterem stílusát, irány­vonalát megtartva, kicsit meg­újulva „Őszinte magyar konyha” szlogennel az EU-s elnökség ko­rábbi vezető séfje, Ruprecht La­ci irányításával szolgáljuk ki vendégeink igényeit. Ő egyéb­ként a Platán étterem vezető séf­jeként, illetőleg tanácsadóként irányítja az új létesítmény nyitá­sát. A Platán étteremben sem szokványos módon biztosítjuk az éttermi ellátást: tányérszerviz lesz. Magyar alapanyagokkal, kis gasztronómiai csodákat, degusztációs menüket fogunk adni, minden esetben hozzáillő borok ajánlásával. Nem kötele­ző jelleggel természetesen. Ren­desen felszolgálunk, kiszolgá­lunk tehát, de degusztációs me­nüket is illesztünk a kínálatba. Reményeink szerint a vendége­ink el fogják fogadni ezt a maga­sabb szintű szervizt. Újra had­rendbe állítjuk a balatonfüredi szállodánkat, és még egy negye­dik élménypontot is keresnénk. Vendéglátó-ipari egységeink hi­hetetlenül magas színvonalra tö­rekszenek, ezért is rendkívül ér­zékeny és munkájuk által elhi­vatott, igényes és vendégcent­rikus embereket szeretnénk ezekben az éttermekben mun­katársakként látni. Abban re­ménykedünk, hogy a szép kör­nyezet, a jól kvalifikált, motivált ‘•'Étterei •Milan A megszerzett hírnév kötelez. Az Imola Udvarházban a magyar EU-elnökség vezető séfje, Ruprecht Laci irányításával teremtenek „őszinte magyar konyhát”. munkaerő utat, irányt mutat, és mérce is lesz, hogy lehet így is. Azt gondoljuk, hogy ennek a ba­rátságos, szerethető közegnek meg is találjuk a közönségét.- A vendéglátás mellett az egészségturizmusról egyre többet hallunk, Látjuk is, aho­gyan emelkedik ennek az új „temploma”, a Platán. Milyen terveik vannak?- A Platán létrejöttével a szál­lodai férőhelyes kapacitásunkat növeljük, a színvonal emelését mind az Imola Udvarházban, mind a balatonfüredi Club Imo­lában megtesszük. Mindezeken túl lenne egy nagyon-nagyon fontos küldetésünk is, ez pedig az egészségturizmus. Nemcsak a Magyarországon szóba jöhető vendégkört célozzuk meg, ha­ban mozog, felszabadultak, bol­dogabbak, és ezt Egernek kö­szönhetik.- Hogyan, honnan jött a nor­vég szál?- A Norvég Ingatlanszövetség . elnöke, Batta Péter 1956-ban öt­éves kisfiúként hagyta el az or­szágunkat. Ma már több mint 10 éve egri lakóhely- lyel rendelkezik. Küldetésének ér­zi, hogy ezt a programot beindítsa. Támogatja a saját szövetségén keresztül. Minden illetékes ottani szervvel közvetlenül tudjuk tartani a kap­csolatot a segítségével. Batta Pé­ter úrral ki tudjuk kerülni a köz­vetítő szervezeteket. Ő a teljes in­gatlanszövetség gazdasági és tár­■ Kiváló gyógyvizeink­re alapozva nagyon komoly problémákat tudunk megoldani. hangulata, a környezetünkben lévő természeti szépségek igen meggyőzőek. Elég belegondolni, hogy mennyivel több programot tudunk mi adni a kezeléseken túl, mint más fürdőhelyek. A gyógyvizeinkre alapozva nagyon komoly problémákat tudunk megoldani. Kevés olyan hely van, ahol ennyi fajta összetételű és eny- nyiféle bajra való gyógyvíz álljon rendelkezésre, mint a mi régi­ónkban. Egerből kiindulva szűk ötven kilométeren belül elérünk hihetetlen természeti csodákat. Az egészségpontokon az egész­ségturistáknak azt kínáljuk, hogy a figyelmüket folyamatosan fenntartjuk a napi és a heti keze­lések között, megmutatjuk előtt lesz nyitott. Mire számít­hatnak a betérők?- Természetesen mindenkit szívesen várunk. A norvégokat a fenti okokon túl azért „favori­záljuk”, mert már hét országban nagyon komoly kapcsolatokat építettek ki hasonló magáncé­gekkel. Nekik nem idegen, hogy egy országban hosszabb időt töl­tenek el, megszeretik, ahol jól ér­zik magukat, akár hónapokat is ott időznek. Egy ilyen kisváros esetében, ha ez a vásárlóerő ide­jön, akkor a kávézóink megtel­nek, érdemes lesz a városi kis­boltokat hosszabb ideig nyitva tartani. Hangulata lesz a város­nak, mert nem csak nyáron jön­nek ide. Komoly hozadéka lehet ennek máshol is. Markánsan ki fog alakulni egy szálláshely, egészségturizmusra alapított Európai körülmények, a legkorszerűbb fogászati és egyéb egészségügyi Az elképzelések szerint a vendéglátó-ipari portfolio részeként hamarosan szolgáltatások várják a hazai és külföldi vendégeket a Platán új épületében újra hadrendbe állítják a balatonfüredi Club Imolát nem Norvégiából szeretnénk be­hozni többhetes turnusokban a megújulásra vágyó, mozgásszer­vi problémákkal küszködő ven­dégeket. A gyógyvizeink és az it­teni reumatológiai, fizikoterápi­ái kezelésekkel és természete­sen a városunk hangulatával, az emberi tényezőkkel egy olyan megújulást tudunk nekik bizto­sítani, hogy amikor elhagyják országunkat, akkor a legjobb hírvivőink lesznek. A legjobb marketingeseink, mert otthon elmondják, hogy mindenük job­sadalmi erejét is beveti azért, hogy Eger a norvégok szemében fürdővárosként legyen pozício­nálva. Szükség is van erre, hisz amit tapasztaltam: ismerik Hé- viz adottságait, Hajdúszoboszlót, Gyulát és talán még Mezőköves­det is jobban ismerik, mint min­ket. Ha Egerben, még inkább a régióban olyan programot tu­dunk adni nekik, ahol három- négy-öt hetet jól eltölthetnek, ak­kor azt gondolom, sokkal többre vagyunk hivatottak, mint akár Hévíz is. Történelmi városunk Észak-Magyarország természeti szépségeit. Ha bizalommal van irántunk, és biztonságban érzi magát a felfrissülni, gyógyulni vágyó, akkor reménykedünk ab­ban, hogy alapproblémáján túl egyéb orvosi kezelést is tudunk neki ajánlani, például fogorvosi kezelést. Ez egy magas szintű fogorvosi ellátás lesz nagyobb be­avatkozásokra is alkalmas fogor­vosi háttérrel.- Gondoljuk, hogy a Platán nem csak északi vendégeink szálláshely, bor és étel harmóni­ájára törekvő gasztronómia „Őszinte magyar konyhaként”. Ruprecht Laci, mint emblemati­kus figura magyar és elsősorban vidéki konyhát fog össze. Meg­mutatjuk, hogy magyar alap­anyagokból is lehet legmagasabb szintű ételeket előállítani, s mindezt a magyar gasztronómi­ai hagyományra alapozva.- A másik két portfolióról ed­dig kevesebb szó esett. Oka van ennek?- Eddigi beszélgetésünkből bizonyára kiviláglik, hogy most is előre menekülünk. Annak az árnyékában, hogy szállodák zár­nak be, most lépjük meg azt, amit terveztünk már, bízva ab­ban, hogy amit kitűztünk célt, annak a fizetőképes vásárlóere­jét meg tudjuk találni hazánk­ban és hazánkon túl. Az is jelzés- értékű, hogy most, amikor hihe­tetlenül nehéz a bankoktól pénzt szerezni, nekünk adtak erre a programunkra. Huszonegy éves hiteles múltunk elég biztosíték volt arra, hogy finanszírozza ezt a programunkat. Az Imola-cég- csoportnak kialakul egy szeret­hető, markáns vendéglátó-ipari portfoliója, ahol a legfőbb szem­pont, hogy a vendég jól érezze magát, biztonságban érezze ma­gát, és azt gondolja, hogy az ár­érték arány a legmagasabb, a vé­gén azt mondja: megérte! Ami­kor nem tudjuk, hogy mi lesz a jövőben, akkor kell mutatni a példát. Az építőipari kivitelezé­sünk része az is, hogy mi ezt a programot megcsinálhatjuk, az építőiparnak köszönhetjük, hisz ott elért eredményünket fordítot­tuk át egy más üzletágba. A fej­lesztés alatt ezek mind ugyan­olyan építőipari munkaágak is. Tehát önmagunknak is gerjesz­tünk egy portfoliót és így mun­kát. Külön érdekesség, hogy nem valakinek építünk, hanem mi töltjük fel létszámmal, me­nedzsmenttel, és mi értékesít­jük. Amikor az építőipar a túlélé­sért küzd, és cégek mennek csődbe, ezzel egy időben, ezek- nék a fejlesztéseknek a2 ideje alatt, ha mi túléljük, és egyben tudjuk tartani az építőipari lét­számunkat, s picit már jövünk kifelé a recesszióból, akkor nem egy szétesett, nem egy megalá­zott építőipari hátterünk marad, hanem egy olyan, amelyik a túl­élők táborában lesz. Szeretnénk ezzel párhuzamosan az építő­ipar volumenét, harckészültsé­gét, azt a minőséget, ami jellem­zi a céget fönntartani. Remény­kedünk abban is, hogy kapunk annyi munkát, hogy nem kény­szerülünk ebben az üzletágban komolyabb leépítésre.- Talán a legkevésbé problé­más terület az ingatlanfejlesz­tés és üzemeltetés. Jól látjuk?- A harmadik portfoliónk az ingatlanfejlesztés és üzemelte­tés. Hál’ istennek stabil háttérrel rendelkezünk, a Mátrai Erőmű­ben most már 11. éve dolgozunk. Az Imola-liget Lakópark is várja a jobb időket. Telkekkel, lakások­kal rendelkezünk. Nem adtuk ki a kezünkből, és ott is úgy gon­doljuk, hogy előbb-utóbb úgyis szükség lesz lakásokra, hisz már nagyon régóta nem épül komoly mennyiségű lakás. Előbb-utóbb ismét - akár a hitelezés miatt, akár, mert egy kicsit jobb lesz a helyzet - szükség lesz lakások­ra, ezért ott is fejleszteni fogunk. Bizonyos mennyiségű lakást épí­tünk, és piacra engedünk. Az in­gatlanüzemeltetésben akarunk még teret nyerni, hisz amikor minden megáll, az épületállomá­nyoknak a szinten tartása, fel­újítása, karbantartása mindig előtérbe szokott kerülni. Ne­künk elég tapasztalatunk van ezen a területen. Reményke­dünk abban, hogy a felújítási- akár épületek, akár műemlék tekintetében - területen szükség lesz a munkánkra.

Next

/
Thumbnails
Contents