Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-06 / 31. szám

3 2012. FEBRUÁR 6., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP EGER Ötödik éve hirdetik meg az Európai Unió ösz- szes középiskolájában a Juvenes Translatores fordí­tóversenyt. A fordítás az EU bármely hivatalos nyel­véről bármely másikra el­készíthető. Évente minden országból egy győztest hir­detnek, összesen tehát a 27 tagállamból 27-et. A ma­gyarországi győztes idén - 22 versenyző diák közül - egy egri diák: lmon Virág, a Neumann János Középis­kola és Kollégium tanulója lett. (S. B. S.) Füzesabony Az idei eszten­dőben is jutalmazzák a vá­ros legjobb sportolóit, akik számára az elismerést a füzesabonyi sportbálon ad­ják át. A hangulatosra ter­vezett rendezvénnyel egy­bekötött ünnepséget szom­baton este tartják a művelő­dési házban. (Sz. K.) hatvan December közepe óta üzemelnek térfigyelő kamerák a városban, de már több bűncselekmény leleplezésében nyújtottak segítséget. Az önkormány­zat újabb 15 készülék tele­pítését tervezi. Csató Sán­dor, a hatvani rendőrkapi­tányság közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztá­lyának vezetőhelyettese el­mondta: gépkocsifeltörést, autórongálást, benzinleszí­vást, idősek elleni trükkös lopást és egy lopást vettek fel a kamerák. Három ügy­ben elindult a büntetőel­járás, két felvételnek folyik az elemzése. (S. B. S.) Mátra Az ország számos ré­széről csaknem háromez­ren vettek részt a Téli Mátra Teljesítménytúrán. A kirán­dulók négy távon hódíthat­ták meg a hegyet, hiszen a szervezők gondoltak az amatőr és a tapasztalt spor­tolókra is. Idén egy 65 éves budapesti férfi lett a túra legidősebb teljesítője. (J. M.) SZILVÁSVÁRAD Februárban elindult a Start munkaprog­ram a településen. Első kör­ben tizenegy regisztrált munkanélküli foglalkozta­tását biztosítja az önkor­mányzat. Feladatuk beton­elemek gyártása lesz egy a későbbiekben elvégzendő munkához. (S. B. S.) Együtt az édesanyákkal születés Tóthné Hasilló Annamária lett az év embere 2011-ben Tóthné Hasilló Annamária úgy érzi: a díjat nem ő kapta egyedül, hanem mindazok, akikkel naponta együtt dolgozik, akik támogatják Az Országos Bábaszövet­ség az Év Bábájának vá­lasztotta 2011-ben. Ma­gyarország Köztársasági Elnökének Érdemérmét januárban vette át. A feb­ruárt pedig a Heves Me­gyei Hírlap Év Embere díjával kezdte Tóthné Hasilló Annamária egri szülésznő. Guti Rita A győztes úgy érzi: ezeket az el­ismeréseket nem egyedül ő kap­ta, hiszen munkája mit sem ér­ne az anyák nélkül, akik bíznak benne. Az a kismama is, akinek szülése épp a díjátadó idején in­dult be, ezért az elismerést csak néhány órával később vehette át az éjjel-nappal „szolgálatban” lé­vő szülésznő. Kiderült ugyanis, hogy a világra készülődő kisfiú vár még egy kicsit, nem született meg szombaton. Ugyanúgy nem kapta volna meg ezeket a számá­ra álomszerű elismeréseket, ha nem lennépek fantasztikus munkatársai az Összang Köz­hasznú Egyesületben, melynek egyik alapítója.- Az egyesület hitvallása az, ami először eszembe jut vissza­tekintve az elismerésekre, Tho­mas Vernytől kölcsönöztük: ....napjaink erőszakos világának bé késsé formálásához legelő­ször azt kell megváltoztatnunk, ahogy gyermekeinkkel bánunk, mégpedig életük legelső pillana­tától kezdve.” Ez a gondolat adja vissza legjobban, hogy miért kezdtem más utakat keresni 1998-ban, merthogy addig nyú­lik vissza az út, amelyik ideveze­tett: a baba- és - remélem hama­rosan - az anyabarát szülészet­hez. Lelkileg mélyponton voltam akkor, önmagam keresése köz­ben jöttem rá, hogy a szakmám­ban is új utakat kellene találni. Akkoriban egy szabályváltozás miatt újra el kellett végezni a szülésznőképzőt. Néhány tár­sammal Budapestre mentünk to­Az Év Embere 2011 díj vábbképzésre. így kerültem kap­csolatba a Pre- és Perinatális Pszichológiai és Orvostudomá­nyi Társasággal, melynek azóta tagja vagyok. Aztán 2002-ben az Országos Bábaszövetség meg­rendezte az I. Nemzetközi Bába­konferenciát. Ott találkoztam Leboyer: Gyöngéd születés című munkájával. Egy másik világot tapasztaltam meg. Ott ismertem meg Rákóczi Ágit, Nováky Ritát, akik nagy hatással voltak rám. Kezdtem másképp látni a szü­lést, a születést. Nem pusztáft az egészségügy szempontjából, lé­lektani oldalról inkább.- Lehet tudni, ki a példaképe?- Dr. Varga Katalin, az ELTE docense, az Aktív Szülés Prog­ram megteremtője a legnagyobb példaképem. Fontos pont volt, az életemben, hogy elvégezhettem a Szuggesztió Alkalmazása a Szomatikus Orvoslásban kur­zust: én is SAS-sá válhattam. A legjobban talán azok a monda­tok foglalják össze, hogy miben gondolkodunk hasonlóan, ame­lyeket 2010-ben megjelent köny­vének ajánlójában írt Varga Ka­talin: „Manapság egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a bete­geknek nemcsak fizikai ellátás­ra van szükségük, hanem lélek­tani támogatásra is...”- Aztán 2008-ban egy másik terület is belépett az ön szak­mai életébe.- Igen, akkor végeztem el a korszerű szoptatási ismeretek kurzúst, és rögtön tudtam, hogy nincs megállás. Egyenes volt az út a Nemzetközi Laktációs Szak- tanácsadóvá (IBCLC) váláshoz. És ez a terület aztán hozta, hogy elindulhattunk az egri kórház bababarátsága felé. Ebben na­gyon sok segítőre találtam. Anyákra, akik kiálltak magu­kért, aláírást gyűjtöttek, hogy az újszülöttjeik bőrkontaktusban velük maradhassanak a szülő­szobán. Akkoriban ébredezett az Összhang Egyesület, melyet a szülés, a születés és a szoptatás humanizációjáért, az optimális életkezdetért hívtunk életre Egerben. Feithné Krajcsik Ilona és Tolnay Katalin volt meghatá­rozó az alapításnál, de szeren­csére egyre többen vannak körü­löttünk anyukák, családok, akik hasonlóan gondolkodnak. Mára már a kórház, a szülészet és az újszülöttosztály is egyre inkább osztja a nézeteinket: bababarát. Szerencsés vagyok, a családom, a munkatársaim, a barátaim és sok-sok édesanya támogat. Kö­szönöm nekik, mert egyedül semmire sem mennék. Csak együtt lehetünk sikeresek. ÁLLÁSPONT SIKE SÁNDOR A szegénység vacogtat fogat „istenben bízok” - mondja Misi, a hajléktalan, amikor azt kérdezzük, hogy miként lehet átvészelni ezt nagy hi­deget. Idejének nagyobbik részét az utcán tölti, koldul egy keveset, és csak este megy be a szállóra. Az éjjeli menedékhelyen meleg van ugyan, de a teremtőben való bizalom ott is elkél: sok elbi- csaklott élet keserve zsúfoló­dik össze kis helyen ezeken a fagyos napokon. Nem baj, ha van kire támaszkodni - legalább lélekben. akinek háza, otthona van, az is megszenvedi a fogcsi­korgató februári telet. Mondjuk, a hatvanezer fo­rintos gázszámla, vagy a hetente eltüzelt tíz-tizenöt- ezer forintnyi akácfa miatt. Bár akinek ilyen gondjai vannak, összeteheti a két kezét: jutott ugyanis gázra, tűzifára. Hiába a saját ott­hon ugyanis, ha nincs mi­ből begyújtani. Márpedig igen sokan didergik át eze­ket a nehéz éjszakákat réte­gesen felöltözve, fejbúbig húzott paplan alatt. AZ EMBERÉLETEKRE figyelni hivatott szervezetek ponto­san érzékelték a probléma súlyát, amikor is egymás után adták ki közleményei­ket. Ezek közös mondaniva­lója: figyeljünk azokra, akik­ről feltételezhetjük, hogy nem tudnak fűteni ebben a rendkívül zord télben. Ame­lyik önkormányzat tehette, fát adott néhány rászoruló családnak. Hat famíliának jutott ötmázsányi ingyentü­zelő, de nem is a számuk, a gesztus a lényeg. rendkívülinek tituláljuk a hideget, ami nem is az. A tél már csak olyan, hogy mínuszok járják. A sze­génység az, ami nem meg­szokott. Noha most - piron­kodva - a fagyokra fogjuk a bajok eredetét... VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@hevesmegyeihiriap.hu Próbatételek várták az óvodásokat Rekordméretű kocsonya remegett a tányéron fesztivál A világ legnagyobb farsangi ételét az amatőr kukták főztjével együtt tálalták fel kalandos próbákat kellett kiáll- niuk a Szivárvány óvoda aprósá­gainak a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Gyermekkönyv­tárában. Mint azt Luzsi Margit könyvtáros elmondta: az Almási­né Timku Edit ötlete nyomán megvalósult Varázskönyvtár el­nevezésű programban a nyolc tagóvodát négy-négy bátor kis­gyermek képviselte. Szerencse­talizmánjukkal fölszerelve há­rom kelekótya varázslót kellett le­győzniük a mesék birodalmába vezető vándorúton. A három helyszínen a könyvtári müiővel ismerkedtek a gyerekek. Az is­meretszerzésnek új lehetőségei nyílnak meg azok számára, akik­nek barátjuk a könyv. ■ B. R. Minden eddigi rekordot megdön­tött a felsőtárkányi Park Hotel Tál­tosban rendezett kocsonyafeszti­válon a szállodaigazgató, Jankó István mesterszakács, aki szom­batra virradóra elkészítette a vi­lág legnagyobb üvegtányérján tá­lalt hagyományos sertéskocso­nyát. A nem mindennapi méretű ételt Sebestyén István, a magyar­országi rekordok jegyzője hitele­sítette. Mint rögzítette: a 153-szor 93 centiméteres - 4-4,5 centi mélységű - tálon remegő csak­nem kétszáz adag elkészítéséhez 38 kilogramm sertéskörmöt, 1 nyolc kiló bőrt, 2,8 kiló fok- és há- | rom kiló vöröshagymát, 900 § gramm sót, 250 gramm szemes £ borsot, valamint 60 liter vizet Sebestyén István (jobbra) hitelesíti a rekorderkocsonya méreteit használtak fel. A hagyományos farsangi ínyencség nemcsak a mennyiségét, hanem az ízét te­kintve is elnyerte a bírálók etis- merését, amint azt Németh József mesterszakács, a főzőverseny zsűrielnöke bejelentette. ■ Szombatra készült el a világ legnagyobb üveg- tányérján tálalt hagyo­mányos sertéskocsonya. Míg a hitelesítés zajlott, a ho­tel konyhájában táltosként babo- názták az edényt többek között a Rádió Eger négyfős csapatának, továbbá a korábbi első helyezett Egri Üstökösök tagjai. Mellettük a boconádi nagymama receptje alapján főzött a Babus és Kiss, akik a fazékba rakták a malac elejét és végét a fülétől a farkáig. Az ország neves gasztronómiai szakembereiből álló zsűri végül is tizennégy - köztük a felvidéki Nemesócsáról, illetve a vajdasá­gi Zentárói érkezett - amatőr csa­pat főztjét kóstolta meg. Az ízle­lés eredményét a vacsoraesten jelentették be: a fesztivál vándor­serlegét a zentai Vodkás Pityu és csapata nyerte el. A különleges kocsonya kategóriában a vajda­sági Egy kakas, egy tyúk nevű kukták, a hagyományos kocso­nyát főzők közül pedig a karcagi Lovagi udvar elnevezésű csapat tagjai lettek a fakanálforgatók legjobbjai. ■ Sz. I.

Next

/
Thumbnails
Contents