Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-27 / 49. szám
2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ HORIZONT - SZOLGÁLTATÁS Rejtélyes erdei kútra találtak talány Megnyugvást, lelki békét éreznek, akik ezen az ártéri helyen megállnak Az első felfedezők különös megnyugvást éreztek a kútnál Különös dolog foglalkoztatja manapság a Tiszavirág ártéri sétaút látogatóit. A közelmúltban egy kútra bukkantak az ártéri erdőben, amely sehogy sem lehetne ott... Szuromi Rita Sem a térképek nem jelzik e kutat, sem az idősek nem tudnak arról, hogy annak ott kell lennie. Pedig ott van. Ez a különlegesség foglalkoztatja mostanság a tisza- örvényi Szabics-kikötőben megfordulókat.- A Göbe-tóig vezető sétaútról nem látható a kút, de még az ártéri erdő széléről sem - meséli Kiss Ferenc túravezető, amint a már lucskos hóban a rejtély felé tartunk. A sétaút most csak a Szabics-kikötőből közelíthető meg. Különös csend ül a tájon, a távolban egy harkály kopog, a napsütésben néhány madár énekel. A kút létét több évtizedig homály fedte. A tó feltöltése után a sziget sokáig járhatatlan volt, majd a Tiszavirág ártéri sétaút | létesítésekor a tanösvényt is s csak a Góbéig alakították ki. Utána a sűrű ártéri erdő következik. Szürke nyár, fehér fűz és zöld juhar közt vezet az út. Amott egy égerfa, melyről úgy tartják: sosem csap bele a villám, ezért halászkunyhók közelébe szinte kötelező ültetni.- A holt fa a természetes erdő része - magyarázza a túravezető -, ezért mondjuk mi azt, hogy a ligetes erdő nem természetes. Erre hamarosan példa is akad. A nyári gáton átkelve egy élőholt fa kerül elénk. Halott azért, mert a törzse már régen kiszáradt, és mégis él, mert ezernyi rovarnak ad élőhelyet odvas törzse, melyet a harkály már csipkésre kopogtatott. Az első nem természetes jel egy akácfa. Mesterséges telepítéssel került e területre, ahol egyébként nem őshonos. Vagyis az egykori emberi civilizáció első jele. Termetes fák mellett veMár pénzérmét is dobtak bele máris kialakult egy új misztérium e fura hely körül: az ideérkezők körbefogják a kutat, háromszor körbejárják, és erősen koncentrálva kívánnak valamit. Volt, aki már pénzérmét dobott a kútba óhaja teljesüléséért. Tanyák léteztek ezen a vidéken A TÓ KIALAKÍTÁSA ŐS feltöltése előtt a Tisza folyó és a Kis-Ti- sza közt ártéri gazdálkodás folyt. A közeli kukoricaföldekre jártak az asszonyok kapálni. Hogy ez így történt, arra bizonyság egy rozsdás kapa, mely a téli vízszint mellett sok-sok év után újra napvilágra került az iszap- mederbe ágyazódva. Elvileg egy tanya vagy nyári szállás is állhatott itt egykor. Ám az idősek erre nem emlékeznek. zet az utunk. Törzsükön látszik: jóval a tó kialakítása előtt, amikor az ember még ártéri gazdálkodást folytatott, már árnyat adtak itt. Egy ilyen méretes növény mögött bukkan fel a kút.- Ennek a kútnak a létezéséről senki sem tudott - mondja Kiss Ferenc. - Még a legidősebbek sem emlékeznek, akik rendszeresen kijártak legeltetni, földet művelni, hogy itt kellene állnia. Logika sincs abban, hogy itt van, mert a Göbe nyugodtan szolgálhatott volna az állatok itatására. A hely különlegességét mégsem az adja, hogy egy elfeledett kút áll az erdő közepén, hanem az a számos különös jelenség, amelyeket az utóbbi hetekben itt éreztek. Akik lenéztek a kút mélyére, megnyugvást tapasztaltak. Néhány perc csend és kis önvizsgálat kitisztítja az agyat, megnyugtatja a lelket. Volt, aki különleges energiamezőt érzett itt. ■ A kút létét több évtizedig: homály fedte, és most bukkantak rá.- Hogy emberi civilizáció nyoma, az biztos - folytatja a túravezető -, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a kút mellett ősöreg, elvadult szőlőindák kapaszkodnak a magasba. A kút az ártéri sétaúton, a Tisza és a Ti- sza-tó közt egy szigeten van, ahol elterül a Göbe-tó. Az ártéri erdőben újabb vízfelület létezik mesterséges kútban. A csend többszörös visszatükröződése ez a sokszoros vízfelület közt. Tán innen ered az a megmagyarázhatatlan érzés, ami felkeltette az örvényiek érdeklődését? A térképeken nem jelzett helyen tényleg van valami különös és megmagyarázhatatlan. De hogy mi, arra talán az első visz- szatérők adnak választ, ha kívánságuk teljesült. MOZI AGRIA MOZI ló, 18 és 20 órakor: KÉMES HÁRMAS 17 és 19.30-kor: TESTCSERE 17.30 és 20.15-kor: TRANCSÍRÁK URÁNIA MOZI 15 órakor: SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG 3D 17 órakor: VASLADY 2D 19 és 21 órakor: UTAZÁS A REJTÉLYES SZIGETRE 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.30- kor: EAST SIDE STORIES GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 órakor: SZÉPSÉG ÉS SZÖRNYETEG 3D 16 és 20.15-kor: utazás A REJTÉLYES SZIGETRE 3D 17.45-kor: STAR wars- BALJÓS ÁRNYAK 3D 15.30- kor: ALVIN ÉS A MÓKUSOK 3. 17.30 és 19.30-kor: VÉDHETETLEN ÁLLATORVOSI ÜGYELET Este 8-tól másnap reggel 8-ig: dr. Daróczi Lajos (Rendelő: Eger, Kisfaludy u. 6.). Tel.: 36/515-232 Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Február 28. (kedd), 14.00: Nils Holgersson www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499 PROGRAMAJÁNLÓ hatvanban új, rendszeresen jelentkező programsorozat kezdődik a Grassalkovich Művelődési Házban, Közéleti Szalon címmel. A házigazda Tompa Z. Mihály és Litya László újságíró lesz. Ők időszerű kérdésekről faggatják majd vendégeiket. A ma 18 órakor kezdődő rendezvényen dr. Szőnyi László, a hazai orvostudomány egyik legjelesebb képviselője, a gyermekmáj-átültetések ismert és elismert specialistája válaszol a szakmájával összefüggő és nem összefüggő felvetésekre. Ezt követően, a tervek szerint március utolsó hetében Bogár László közgazdászt várják az összejövetelre a művelődési házba. A Közéleti Szalon rendezvényei díjtalanul látogathatók. További programok, ismertetők a HEOLhll hírportálon olvashatók. Ajánljon programot ön is! Tel.: 36/513-600 • Hirdesse meg rendezvényét! Tel.: 36/410427 Szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HFOLhu hírportálunkon olvashatók. Könyvjutalom a legjobb fotósnak! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsig- mond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyvjutalomban részesíti. A nap képe: „NE ADD FEL! MINDENT ÚJRA LEHET KEZDENI!" Fotó: Földy Gyula EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a vasárnapi adás ism.) 12.00: Diginfó 15.45-17.45: A líceum Tv műsora. 17.45: Diginfo A TV Eger műsora 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás (egri híradó, időjárás-jelentés, útinform) 18.20: Mesemondó (Csudafa mesenap, 2012. meséi) 18.30: Fogadóóra (közszolgálati magazin) 19.00: HírAdás 19.20: Egri magazin (városi magazinműsor) 20.00: HírAdás £0.20: Agriasport (sportmagazin) 20.50: Sport*: ZF-Eger - A Híd Szeged Beton VE férfi OB l-es vízilabda mérkőzés (közv. felv.-ről) 22.15: Diginfo AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vitamü- sor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport - heti hírmagazin 14.00: Ütköző- politikai vitaműsor 14.30: HeveSport - sport magazin 15.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 15.30: Rím 16.00: KépHír Online- közéleti magazinműsor 16.30: Egriport - heti hírmagazin 17.30: Ütköző - politikai vitaműsor 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa - kulturális magazinműsor 19.00: Rím 19.30: KépHír Online - közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV Képújság - 10:00-TŐL és 18:00-TÓL a a múlt keddi adás ismétlése 10:00 LTV szignál 10:02 így képzőnk mi - az EKF szak- ismertető riportfilmjei 10:20 A felsőoktatási továbbtanulási lehetőségekről és a jogszabályi változásokról 10:55 Celluloid - filmajánló magazin 11:00 Nem akarok többé boszorkány lenni - bábelőadás (Tintaló Társulás, Kecskemét) III. Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztivál (gyerek ea) 11:40 így képzőnk mi 11:58 Helyi műsorok EKF Himnusz - Képújság 14:00-TŐL és 21:00-TŐL a múlt pénteki adás ismétlése 14:00 LTV szignál 14:02 Hírlánc - az EKF hírműsora 14:17 Itt is, ott is: Kolozsvár - helytörténeti-turisztikai magazin 14:40 HollyFood - gasztro magazin 14:57 Válogatás levelezés Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakos hallgatók vizsgamunkáiból - Vízfesték - animáció, Emlékezz ránk - rövidfilm, Sweet salty kiss - etűd, Belga: Felveszem - videoklip 15:20 Ha eljö az öregség -dokumentumfilm 15:54 A feltaláló szerelme - animáció 15:58 EKF Himnusz - Képújság GYÖNGYÖSI VTV 00.00: Képújság 9.00: A vasárnapi adás ismétlése 11.30: Képújság 17.00: Stílus (életmódmagazin) 17.30: Képújság 18.00: Műsorism. 18.01: Akutális (hírek röviden) 18.02: Telefonos játék 18.14: Nap kérdése 18.20: Aktuális (Gyöngyös és a térség legfrisebb hírei) 18.34: Nézőtér (kultúrális magazin) 19.07: A damaszkuszi acél a XXI. században (dok.film) 19.30: Aktuális 19.44: Kilátó (megyei magazin) 20.15: Aktuális 20.29: Esti képek 20.30: Hírháló 21.00: Válik a férfi, válik a nő (l.r., am-i filmdráma, 12) 23.00: Hírháló 23.30: Műveltségi kvíz RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00- 10.00: Jó Reggelt Eger: műsorvezető: Szabó Sándor. Hírek, időjárás, közlekedési infó félóránként benne: 7.15: sporthírek 10.00-15.00: Egri Nap: műsorvezető: Gál István 15.00- 20.00: műsorvezető: Rohlicsek Judit. Benne: 15.00: Napi Plusz 16.00: Napi téma 17.00: Ötről a hatra, benne: 17.30: Sportmix 18.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló 18.05: Kívánságműsor: tel: 36/420-420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 20.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló (ism.) 20.00: A város ritmusa * RÁDIÓ 1 0.00-6.00: Dévényi Dani 6.00: Kukori: Műsorvezető: Harsányi Levente, Happy Endre, Peller Mariann 10.00: TOP 10 11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságműsor 14.00: Gyürke Attila 17.00: Cooky Live Mix 18.00: Cooky Show 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit DIÓRÁDIÓ 00.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 5.55: Reggeli Tur mix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, re-ceptajánlóval, sztárhírekkel 14.55: Délutáni Robogás Géczi Adriennel - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 16.55: Dió Top 10 Géczi Adriennel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 18.00: Kultur Cafe Géczi Adriennel - Magyarország legnagyobb programajánló magazinja 19.55-24.00: A legtöbb sláger változatosan. Friss híreit: 6.00-10.00, illetve 20.00 - 24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.45, 7.45, 10.00, 18.00, 20.00,21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5:00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7:00 Szentmise közvetítés 7:35 Szentek, szent életű emberek 8:15 Játék 8:45 Lapszemle 9:05 Mindennapi egészségünk 10:05 Közélet 10:45 A lélek szava 11:05 Mesterségem címere 12:05 Egyházi hírek 12:15 Evangélium, Szólj Uram! 13:05 Neuma 13:40 Népzenei kincsestár 14:05 Hajrá Magyarok! 14:35 Görbe tükör 15:30 Hitvalló 16:05 Kívánságműsor 16:30 Mit tegyek? 17:00 Kora esti hírmondó 17:30 A Régió Sportja 17:45 Egyházi hírek (ism) 18:00 Rózsafüzér 18:35 Közelkép 19:00 Regionális hírek 19:10 Szemle 19:40 Esti mese 20:10 Beszélő könyvek 21:05 A megértés hullámhosszán 22:10 Közélet (ism.) 23:25 Hitvalló (ism.) Egy kékharisnya, aki pinkben olvas, és sötéten ír: Karafiáth Orsolya egér Nehéz besorolni Karafiáth Orsolyát, mert semmiféle skatulyába sem fér bele. Ez derült ki a népes közönség számára a Bródy Sándor Könyvtár olvasótermében, ahol a híresen hírhedt költő, író volt a vendég. Karafiáth igazi kékharisnya, ám ezúttal pinkbe öltözött. Punkzenekar énekeseként is megmutatta magát, bár bevallása szerint se hangja, se hallása. Nem is ez a műfaj hozta meg számára az elismerést, hanem az írás, melyet már nyolcévesen elkezdett. Főleg költőnek tartja magát, de regényt is ír, épp egy trilógia első darabján dolgozik. A szertelennek látszó, mégis nagyon tudatos írónő egyébként nemcsak a szép-, de az újságírásban is kipróbálja magát. Utóbbit a megélhetésért, mégis szerelem lett belőle. A legújabb nyomasztó darabokból föl is olvasott néhányat, sőt a készülő regény első fejezetével is megismertette hallgatóit. ■ E. B. Karafiáth Orsolya írónő Művészetek. Háza Eger Nonprofit Kft. Április 29-éig: Jelenetek, jellemek Emberábrázolás a képző- művészetben: 19-20. sz. Zsinagóga Galéria Nyitva tartás: naponta 10-18 óra hétfő kivételével Információ - 36/785-027 {”1 j www.mheger.hu ! F~j EK mi< FEBRUÁR 27. (HÉTFŐ), 17.00: A PÉNZ PSZICHOLÓGIÁJÁRÓL Az elixir beszélgetést Viszlay Anita parapszichológus vezeti Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 7. (SZERDA), 19.00: Barangolások a Balkánon *' Az Egri Világjáró Klub vendége: Klein Dávid Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 10. (SZOMBAT), 19.00: Rockszombat Fellépők: On My Honor (USA), The Nick Rivers, Idea Inplant, Téveszme, Szükségállapot Helyszín: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház 20.00: A Vadászat Éjszakája Sztárvendég: BANGÓ MARGIT Kossuth- díjas és Magyar Örökség díjas művész Házigazda: Gonda László zongoristaelőadóművész, ifj. Báder Ernő prímás, előadóművész, dr. Kun Edit, a Nimród , vadászújság kiadói igazgatója Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház www.ekmk.eu