Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-27 / 49. szám
4 MEGYÉNK KISTÉRSÉGÉI 2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Teljes létszámmal dolgozik már a testület Verpeléten döntések Első fordulóban tár- * gyalta az idei esztendőre szóló költségvetést februári ülésén a verpeléti képviselő-testület. Farkas Sándor a Hírlap kérdésére kiemelte: várhatóan márciusban döntenek a végleges büdzséről. A nagyközség polgármestere hangsúlyozta: nagy könnyebbséget jelentett a 566 millió forint főösz- szegű költségvetés kialakításakor egyebek között az is, hogy ma már nincs hitele az önkormányzatnak, sokat segített, hogy minősített intézmény lett a Reményi Ede Zeneiskola, ami 9 milliós állami támogatást is jelent. Nyár óta 6 tagú volt a képviselő-testület, miután Varga Miklós lemondott megbízatásáról. Februárban letette esküjét Danes Tibor független képviselő, így ismét teljes a létszám. ■ Oldalszerkesztő: Pócsik Attila Telelőn: 06-30/202-4733 Hirdetési ügyben: 06-36/513-633 Egri kistérségi oldalunk legközelebb 2012. március 26-án jelenik meg. Farkas Sándor polgármester Helyhatóságok új szerepe átalakulás A faluvezetők számos kérdésre szeretnének választ Együtt még jobb: népszerű volt a Batman-álarc és a táncverseny Tájékozódnak a településvezetők. A fórumon az erdei iskolák adta lehetőségekről is kérdezhették az Egererdő Zrt.-t vezető Jung Lászlót (jobbra). A településvezetők rengeteg konkrét megválaszolatlan kérdést hoztak a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének fórumára Egerszalók- ra. Van még mit tisztázni. Guti Rita Hetven megyénkbeli település polgármestere volt kíváncsi múlt hét közepén a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének megyei fórumán a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium munkatársainak tájékoztatójára az új önkormányzati törvény adta aktuális feladatokról, valamint arról, mivel jár a járási közigazgatási rendszer kialakítása. Az új törvény átszabta az ön- kormányzatok és az állam feladatmegosztását. Az iskolai oktatás, a járó- és. fekvőbeteg-ellátás biztosítása ugyanúgy állami feladattá vált, mint a katasztrófavédelem ég az államigazgatási feladatok ellátása. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az eger- szalóki fórumon úgy fogalmazott: az önkormányzatok számára testhezállóbb lesz az új feladatmeghatározás, hiszen a területfejlesztés lesz az ő területük. Megváltozik a finanszírozás is 2013. január elseje után, a normatívát felváltja a feladatfinanszírozás.- Sok még a bizonytalanság, számos konkrét, a faluban élő, dolgozó embereket érintő kérdésre várjuk még a választ, hiszen a jövő év eleji átállást elő kell készítenünk. Ehhez várnánk a segítséget - fogalmazott a házigazda falu, Egerszalók polgármestere, Tőgyi Gábor. Egyetértett polgármestertársával a TÖOSZ megyei tagozat- vezetője, Kisari Zoltán, mint Ostoros első embere. Ő a fórumon az iránt érdeklődött, hogyan valósul meg az iskolafenntartás átadása januárban, hiszen az épp a tanév közepére esik. Azt is tudakolta volna: mire számítsanak háromezer forinttal haladná meg az új önkormányzati törvény szerint 2013. január elseje után az ötszáz lakosnál kisebb lélekszámú település polgármesterének fizetése a közmunkásként kereshető 47 ezer forintot. Ez érintené például a fórumon ezt felvető Szentdomonkos első emberét, Kovács a helyhatóságok, milyen mértékben számít azok saját bevételeire az állam, és nem utolsósorban a járási hivatalok kialakításával tényleg takarékosabb lesz- e az államigazgatás. Csonka Ernő helyettes államtitkár Zoltánt is. Ő azt vetette fel az önkormányzati államtitkárnak, hogy esetleg szerencsésebb lenne, ha ez a változás csak a ciklus lejárta után, az áj választásokat követően lépne életbe. Tállai András ezt maga is elfogadhatónak tartaná, ígéretet tett arra, hogy képviselni fogja ezt az álláspontot. Az önkormányzati államtitkár mellett a fórumon szintén jelen lévő dr. Csonka Ernő helyettes államtitkár egyértelmű igennel válaszolt áz utóbbi kérdésre. Ezt elsősorban a kormányhivatalok felállásával, a megyei intézmények fenntartásának átvétele során szerzett tapasztalataival támasztotta alá. Sok kérdésre, elsősorban a szociális területen jól működő kistérségi együttműködések további sorsára azért nem tudtak válaszolni a kormányzat képviseletében jelen lévők, mert több kapcsolódó törvény, rendelet csak ezt követően kerül majd a parlament elé.- Nem türelmeüenkedni akarunk, elfogadjuk az új szabályokat - fogalmazott Kisari Zoltán. - Csak mankót szeretnénk kapni, szükségünk lenne útbaigazításra, mert az új törvényi szabályozás végrehajtásában érzékeljük a feszültségeket. Az azonban biztos, hogy az egersza- lókihoz hasonló fórumok hasznosak lehetnek: a törvényalkotó visszajelzést, információt kaphat azoktól, akik a most átalakuló rendszerben a napi problémákkal találkoznak. Mi csak azért aggódunk, ha őszre csúszik a törvényalkotás, akkor lesz-e elég idő az átalakítás előkészítésére. Csökkenhet a polgármesteri fizetés egerbakta A farsang jegyében zajlott Egerbaktán a Hét falu - egy hálózat program legutóbbi rendezvénye. Az érdeklődők az iskola épületében a többi között kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A kisebbek díszeket, maszkokat készíthettek, ! igen népszerűnek bizonyult a Batman-álarc. A kamaszok és idősebbek számára csapatjátékokat szerveztek: rajz- és énekversenyen, valamint számos ügyességi és játékos feladat során bizonyíthatták rátermettségüket a baktaiak. A mintegy 40 érdeklődő a nap végén még egy táncversenyben is összemérhette tudását. ■ Havonta szerveznek majd ehhez hasonló közösségi programot a településen. A hétvégi esemény elsősorban a helyiek összefogását erősítette, ehhez hasonló közösségépítő programot minden hónapban szerveznek. A településen immár másodjára volt lehetőségük a helyieknek a közös kikapcsolódásra. A Hét falu - egy hálózat elnevezésű programot a Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa és a Kárpátok Alapítvány szervezésében indították el. Az elkövetkező három évben Bükk- szentmárton, Hevesaranyos, Sirok, Szajla, Szűcs, Terpes és Egerbakta lakosainak felzárkózását segítik elő. A két szervezet célja, hogy javítsák a településeken élők munkavállalási esélyeit, a szociális és egészség- ügyi szolgáltatások színvonalát, erősítsék a civil együttműködést és az önkormányzatok forrásszerző képességét. ■ Kézműves foglalkozás gyerekeknek HIRDETÉS Játék, jelmez és több tálca finom fánk jóllaktak Minden hétre jutott a farsangi programokból az otthonban Az egész február a farsang jegyében telt az Egri Kistérség. Gyermekjóléti Intézménye ellátottjainak életében. Szinte minden hétre jutott valamilyen izgalmas program: volt, hogy a Családok Átmeneti Otthonában élők maguk sütöttek fánkot, de természetesen nem maradhatott el az ilyenkor szokásos jelmezkészítés sem. Sőt, a maszkok és álruhák olyannyira sikeresek lettek, hogy a február végi játszóházban is abban „dolgoztak” a gyerekek. Mialatt a kicsik a kifestőket színezték, a kapuban meglepetés készült: az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium jóvoltából több tálca fánkot kaptak a családok, Mártonná Adler Ildikó városi képviselő a Fidesz egri alapszervezetének nevében gyümölcsöket adott át. A megyeszékhelyen, a Mo- csáry utcában található intézmény a lakhatási gondokkal küzdő, szociális válsághelyzetbe kerülő gyermekes családok együttes ellátására szolgál, s jelenleg is telt házzal üzemel. Tóth Helga intézményvezető elmondta: az ilyen kezdeményezések, mint a mostani, sokat segítenék abban, hogy szebbé varázsolják az itt lakók életét. Aki pedig segíteni szeretne, az elsősorban játékkal, tartós élelmiszerrel teheti meg ezt. ■ Játszóház finomsággal kicsiknek A képgalériát keresse a H10L.hu -n!