Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)

2012-02-27 / 49. szám

Két hónap múlva valóság. Az akvárium szerkezete kész, a maketthez lesz hasonló. Hamarosan elkezdődik az ökocentrum szakaszos átadása. A biztos haláltól mentik meg azokat a vizákat, amelyek májustól a po­roszlói ökocentrum akvá­riumában úszkálhatnak majd. Az ikra kinyerésé­ért ugyanis a nagy testű halaknak az életükkel kell fizetniük. Szuromi Rita Azok a szerencsés példányok, amelyek Poroszlóra kerülnek, viszont életük végéig kényelme­sen úszkálhatnak majd a 600 köbméteres akváriumban. Mi több még arra is ügyelnek, hogy stressz se érje őket: a vízi­medence megvilágítását úgy tervezték, hogy kék fényben, - mely az estét jelenti - pihennek majd el, és reggel is fokozatos | fénynek teszik ki őket, ahogyan p történik az a természetben is. | Merthogy az idekerülő vizák- É nak jár a stresszmentes környe­zet. Ahogy azoknak is, akik be­lépnek majd a tavasszal nyíló ökocentrum kapuján.- Nem egy épületbe, hanem héthektáros területre érkeznek, amelynek a „kertje” a 127 négy­zetkilométeres Tisza-tó - jelzi Bornemisza János, Poroszló pol­gármestere. A látogatót észre­vétlenül irányítják majd egyik látványtól a másikig. A 3D-s mo­zi terme már elkészült. A falak és a székek zöldek lesznek, semmi városi élmény, itt min­den A természetről szpl. Gregus Dezső képeivel és Kövi Szabolcs zenéjével már vetíthető a két 12, illetve 14 perces háromdimen­ziós film is, melyek félóránként láthatók majd. A nézőknek szemüveg jár, hiszen a tér csak így nyílik meg. A polgármester, aki látta már a lenyűgöző szép­ségű természetfilmet, azt mond­ja, valódi vizuális csónakázáson elevenedik, meg a tó, lesznek olyan pillanatok, amikor az em­ber szeretné a kezével a nádat elhajtani, annyira valósnak tű­nik az élmény. Különös hatás éri a látogatót a hangok termében. Aki még nem hallott volna arról, melyik kis­madár utánozza legjobban a ha­jókürtöt, az itt megtudja, hiszen lesz része a bölömbika éneké­ben, és megismerheti a sas külö­nös és ritkán hallható mély, rikol­tó hangját is. Az ökocentrum építése a finis­be ért. A konferenciaterem kész, a kilátóteraszra is egyszerű már az út, bár a látványért kilenc- emeletnyi szuszogást vállalni kell. Odafent azonban pazar pa­noráma tárul a szem elé: szép időben távcsővel még Eger fé­nyei is láthatók, Borsodivánka, Tiszavalk és Négyes azonban tisztán felismerhető. A magas­ból - az építkezés ellenére - tö­kéletesen észlelhető az, ami Po­roszló és a Tisza-tó jövőjét jelen­ti: olyan parkkomplexum, amely kulturált körülmények közt te­szi lehetővé a természet felfede­zését. A sétautak mellett szita­kötőház, békák és teknőcök tava alakul, beköltözésre vár az aranysakál „háza” is. Utóbbiba két példány érkezik, így akik ed­dig csak könyvekből ismerték Toldi Miklós ellenfelét, azok most a valóságban is megcsodál­hatják. A magasból nézve a tó úgy terül el az ökocentrum lábai előtt, mint egy tarka szőnyeg. A legnagyobb várakozás az ak­váriumot övezi. A mesterséges növénytartó felületek elkészül­tek, sásra, nádra és a tó jelképé­re, a tündérrózsára várnak. A kismedencében már derékig ér a víz, csobbanni nemcsak ezért nem szerencsés, hanem azért sem, mert meglehetősen hideg lesz, csupán 21-22 Celsius-fok, mint maga a Tisza. A földfelszín alatti részt, az ak­váriumot úgy alakították ki, hogy a belépő egyre mélyebbre megy a „meder alján”. így száraz lábbal és légszomj nélkül jut le a tófe­nékre, ahol a kisebb akvárium mellett halad el, majd vidra- show-ban lesz része. Az igazi szenzáció a 600 köbméteres ak­várium alagútja, ahol a látogató úgy érzi majd, hogy egy bizton­ságos csőben válik a vizák világá­nak részévé.- A bátrabbak a valóságban is elmélyülhetnek e vízi világban - mondja Bornemisza János -, hi­szen teremtünk arra lehetőséget, hogy profi búvárok pár percre le­merüljenek a vizákhoz. Ám erre csak korlátozott számban lesz le­hetőség, hiszen az állatokat véde­ni kell a stressztől. Az élővilág természetes folya­matait azonban nem befolyásol­ják. Mivel a viza ragadozó, így előfordulhat, hogy néhány apró halat „le kell írni a leltárkönyv­ből”. Ez azonban az élet termé­szetes velejárója. Mint ahogyan az a vágy is, hogy egyszer meg­ismerjük az általunk nem látha­tó-hallható dimenziókat. Ezt nyújtja majd a tudományos isme­retterjesztés igényével a porosz­lói ökocentrum. Természetbarangolás GPS segítségével az ökocentrumban nem ér majd véget a vízi világ megisme­rése. Két perc sétával ki lehet jutni a Tisza-tóra, ahol előre ter­vezett útvonalon, GPS-szel lehet bebarangolni a tájat. így még az is előfordulhat, hogy ha vizával nem is, de a 3D-s moziban lát­ható nagykócsaggal és partifecs­kékkel éppúgy találkozhatunk, mint a hangok termében daloló bölömbikával. Tudományos igényű természetturizmus MIVEL AZ ÉVI 200 EZER látogató­val számoló ökocentrum Porosz­ló központja lesz, ezért úgy dön­töttek: ezt az előnyt a poroszlói- aknak is élvezniük kell. A helyi­ek fél áron juthatnak a létesít­ménybe, míg a szervezett iskolai csoportok térítésmentesen. V GVORSSZAVAZAS II Fellendíti-e a Tisza-tó idegenforgalmát az ökocentrum? Szavazzon hírportálunkon ma 16 óráig: HEOLhu t/ A szavazás eredményét a holnapi számunkban közöljük. Az akvárium belseje. Készülnek már a dekorációk. Egyszerre spórol és fejleszt Eger helyhatósága az idei évben közigazgatás Fejlesztésorien- tált, de takarékos az elfogadott egri költségvetés - hangsúlyoz­ta Habis László polgármester a múlt heti közgyűlés után tartott sajtótájékoztatóján. Azt mondta, hogy a 2012-es büdzsében sze­replő beruházások a város mun­kahelymegtartó és az északi ré­gióban betöltött szerepének megőrzéséhez feltétlenül szük­ségesek. Továbbra is fontosnak tekinti a városvezetés a civilek támogatását: a Civil Alap össze­ge 5,6 millió forint. ■ A civilek támogatása idén is 5,6 millió forint a megyeszékhelyen. Költségvetési intézmény lesz a Gárdonyi Géza Színház és a Har­lekin Bábszínház. A színházak­nál így megtakarított összeget nem vonja el az önkormányzat, azt a művészeti munkára fordít­hatják. A teátrum működésére 51 milliót, a bábszínházra 17-et szán a város, és ezekkel egyező összegre pályáznak a Belügymi­nisztériumnál. Háromszázmillió forint jut a sportra - emelte ki Rázsi Botond alpolgármester. Támogatásra 62 millió megy, ebből részesülnek a népszerű sportágak, de költenek az úszásoktatásra és 51 sport­egyesület is kap belőle. ■ G. R. 2 Tízmilliós kárt okozott a hatvani testvérpár ► Folytatás az 1. oldalról A társaság tagjai arra speciali­zálódtak, hogy a nagyobb váro­sok parkolóit felkeresték, majd az ott álló személy- és tehergép­kocsik katalizátorait levágták. Ezeket átvevőhelyen értékesítet­ték, 40-60 ezer forintot kaptak értük darabonként. Az osztályvezető kifejtette: a nyomozás során hamar kiderült, hogy utazó bűnbandáról van szó, hisz’ számos más nagyvárosban is megjelentek, így Gyöngyösön is, ahol hasonló módszerrel lop­ták a drága alkatrészeket. A rendőrségnek egyébként si­került már a felvásárlói hálózatot felkutatnia, és ezen a vonalon is elindultak a vizsgálatok. ■ M. Z. MEGYEI KORKÉP 2012. FEBRUÁR 27., HÉTFŐ Holdfényben nyugszanak a halak ökocentrum A profi búvároknak egy táncra is lesz lehetőségük a vizákkal Csónakút a Tiszán Német horgászok kapásra várnak Tiszaörvényben. A Ti­sza folyót takaró 15-30 centiméteres jégpáncél tovább vékonyodik. A tava­lyi száraz év miatt jelenleg folyóink vízállása alacsony tartományban van, így az elkövetkező egy héten bekövetkező mérsékelt fölmelegedés kisebb vízszintemelkedést okozhat, azonban ezek várhatóan nem teszik szüksé­gessé az árvízvédelmi készültségi fokozatok elrendelését. Az alacsonyan fekvő területeken a belvízi elöntésekre már készülnek. Hétszázmilliót keresnek Sós Tamáson megyeháza Cirkusz és hazudozás, vagy személyeskedő pocskondiázás? Mint hírül adtuk: a megyei köz­gyűlés legutóbbi ülésén kártérí­tési eljárás indításáról és vizsgá­lóbizottság felállításáról döntött a testület, aminek tárgyát dr. Sós Tamásnak a kórházat érin­tő, a megye és a Hosplnvest kö­zött létrejött vagyonkezelői szer­ződés megszüntetése során tett intézkedései képezik. A sürgősséggel tárgyalt indít­vány kapcsán dr. Sós Tamás (MSZP) közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. „Szabó Ró­bert és Sveiczer Sándor Péter a közélet kriminalizálásán dolgo­zik, elterelve a figyelmet a saját semmittevésükről. Mivel a He­ves megyében élő embereknek munkát és kenyeret nem tud­nak adni, marad a cirkusz és a hazudozás. A Heves Megyei Ön- kormányzat jelenlegi vezetése 1,5 év alatt csődbe vitte Heves megyét, közben a retyerutyá- jukat pozícióba he­lyezték. Elkótyave­tyéltek 24 milliárd forint vagyont, az év első két hónapjában munkavégzés nélkül vettek fel fizetést. Magam állok a száz­egyedik vizsgálat elé is, ami idá­ig is már több tízmillió forintjá­ba került a megye adófizetőinek Szabó Róbert és Sveiczer Sán­dor Péter jóvoltából, akik koráb­bi hasonlóan megalapozatlan vádaskodás miatt már bíróság előtt állnak, így mostani moti­Tovább dúl a csata a Hosp Invest kapcsán. vációjuk is átlátszó, aljas” - írja a volt elnök. A fentiekre Szabó Róbert je­lenlegi közgyűlési elnök (Fidesz -KDNP) reagált. „Sós Tamás közleményének sze­mélyeskedő hangne­me méltatlan mind a múltban betöltött, mind a jelenlegi tisztségéhez. Úgy gondolom, hogy a kommunikációban van egy szint, ami alá a magára igényes - politikus nem eresz­kedhet. Közleményében egy dü­hös ember zavaros gondolatai, személyeskedő sértegetései ol­vashatók. A nyilvánossághoz fordul, miközben ezt a pénteki közgyűlésen is megtehette vol­na, ennek ellenére ügyét zárt ülésen kellett tárgyalnunk. Jogi lépéseink megteremtik majd a lehetőséget, hogy a pocskondiá­zás helyett valódi válaszokkal kelljen felelnie arra a kérdésre, hogy miért nem érvényesített az önkormányzatot illető 700 mil­lió forint jogos kötbért a Hosp Investtel szemben. A közlemé­nyébe foglalt valótlan állítások és sértegetések nem tántoríta­nak el attól, hogy a Heves me­gyei embereket a lehető legna­gyobb mértékben kárpótoljuk, és a lehető legtöbb pénzt vissza­szerezzük az elveszett 700 mil­lió forintból. Ha kell, akkor akár Sós Tamás magánvagyonának terhére.” ■ K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents