Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-22 / 45. szám
SPORTTUKOR 15 2012. FEBRUÁR 22., SZERDA Dicséret a kis Szuknyiknak szorítóban Négy Heves megyei klub bokszolói a nyitányon Adták és kapták is a pofonokat a fiatal ökölvívók az egri vívóteremben tartott hétvégi erőpróbán A képgalériát keresse a HEOLhll hírportálon! A magyar sportsajté halhatatlanja lett sportelismerés A Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat vehette át Szepesi György a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökétől, Pajor-Gyulai Lászlótól. Az idén alapított elismerés első kitüntetettje a 90. születésnapját február 5-én ünnepelt legendás sportriporter. Megkéselték ifjabb Dobrovitz Józsefet lovassport Megkéselték ifjabb Dobrovitz József válogatott négyesfogat-hajtót szombatról vasárnapra virradóra. Édesapja, a 2004-ben csapatban világbajnok Dobrovitz József elmondása szerint fiát a bicepszén és tricepszén érte a szúrás. Teljes felépülése még sokáig eltarthat. Szerdáig szerződnek Zalaegerszegen labdarúgás Ma aláírják a szerződést a „titkos” befektetővel, ezzel megmenekülhet a ZTE FC. Nagy Ferenc, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő, 92 éves egyesület tulajdonosa a múlt héten jelentette be, hogy sikerült támogatót találnia, de a szerződés aláírásáig hétpecsétes titokként kezeli a megmentő nevét. Kedden előállították L. Ákost a nyomozók labdarúgás A Nemzeti Sport értesülései szerint a Központi Nyomozó Főügyészség illetékesei előállították L. Ákost, a Diósgyőr játékosát. A 2003-ban a Besenyőtelek SC-ben is szerepelt futballistát a miskolci együttes keddi edzéséről vitték el a nyomozók. Tíz egyesület kilencven- két versenyzője lépett kötelek közé az idei Régió Boksz versenysorozat első, egri állomásán. Sike Károly A Heves megyei klubok közül a legnépesebb küldöttséggel (15 induló) a házigazda Egri Városi Sportiskola (EVSI) képviseltette magát a Régió Boksz nevet viselő versenysorozat első állomásán. A megyeszékhelyi vívóteremben rendezett erőpróbán a Szőlőskert- Nagyréde SC hat, a Gyöngyösi AK öt, míg a szintén gyöngyösi Nehézatlétikai Boksz Klub három ökölvívója lépett szorítóba.- A 14 esztendős Szuknyik Szilveszter élete első mérkőzését vívta, és Tresó Milán ellenében ő került ki győztesen - újságolta boldogan a Hírlapnak Dor- kó Péter, az EVSI szakosztályveHatodik helyen áll az Egri VSI csapata A LEGFRISSEBB OFSZágOS egyesületi rangsorban az Egri Városi Sportiskola (EVSI) az előkelő 6. helyet foglalja el, a Nehézatlétikai Boksz Klub Gyöngyös az 50, a Gyöngyösi AKésa Petőfl- bánya azonos pontszámmal az 58. helyen áll. zetője. - Szilveszter sikere örömteli, de végső győztest csak az év végén hirdetnek, miután lezárul a hét fordulóra tervezett verseny- sorozat. A viadal következő állomását március végén bonyolítCsötönyi Sándor a mérkőzésvezetőknél MÁRCIUS 9. ÉS 11. KÖZÖTT a Hotel Eger & Park ad otthont a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MOSZ) által szervezett bírói továbbképzésnek. A megyeszékhelyi eseményen részt vesz dr. Csötönyi Sándor, a MOSZ elnöke és dr. Kovács László szövetségi kapitány is. ják le, amelynek helyszíne várhatóan Gyöngyös lesz. A Régió Boksz első fordulójában 10 egyesület 92 versenyzője mérlegelt, akik felnőtt, junior, ifjúsági, serdülő és női kategóriában mutathatták meg felkészültségüket. Akadtak olyan egyesületek - Sárospatak, Petőfibánya, Mezőkövesd -, amelyek betegségek miatt kénytelenek voltak lemondani az egri fellépést. A nap során 40 mérkőzést rendeztek, amelyek kiválóan szolgálták a bokszolok felkészülését a március 1-4. között esedékes Énekes Ist- ván-emlékversenyre, és az áprilisi országos utánpótlás-olimpiára. A megmérettetésen egyedüli határon túli csapatként szerepeltek a szlovákiai Losonc BC bokszolói. Szerb és szlovén skalpot gyűjtött Villachban az egri Gledura sakk Gledura Benjámint egyre nagyobb tisztelet övezi a sakkozók körében, amit bizonyít legutóbbi, ausztriai fellépése is. Az egri fiatalt a 13. helyen emelték ki a 4. Villach Open nemzetközi nyílt versenyen, ahol az első helyen jegyzett szerb nagymester, Nikola Sedlak (FIDE-értékszá- ma: 2587) kért döntetlent tőle. Az osztrák viadalon tizenkét nemzet 99 indulója között 3 nagymester, 3 nemzetközi mester és 6 FIDE-mester erősítette mezőnyt, soraiban Vojko Men- cingerrel (2377). A megyeszékhelyi fiatallal a szlovén nemzetközi mester sem bírt, így újabb értékes skalppal gyarapodott a 6. helyen zárt Gledura trófeagyűjteménye. Villa- chi mérlegként 5 győzelem, 3 döntetlen és 1 vereség állt a neve mellett, amellyel 6,5 pontot gyűjtött, elhódítva a legjobb ifjúsági játékosnak járó serleget. FIDE-értékszáma 24 egységgel nőtt, így már 2284 pontnál tart. Nagymester edzője, Horváth József a 3. helyezést szerezte meg. Az ifjú következő megméretése márciusban Budapesten lesz, ahol 10 napos nemzetközi mesterkörverseny kezdődik. ■ B. Cs. Gledura Benjámin feladta a leckét Mán Gézától (balról) Szilágyi Norbertig, avagy az Összefogással a Sportért elismerés díjazottjai Emmával Emma adta át az elismerést sportbál Gyöngyösön az utánpótlás-nevelést támogatták Csaknem négyszázezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági sportbálon, amelyet a Gyöngyösi Sportfólió Kft. és a Gyöngyösi Atlétikai Klub (GYAK) utánpótláscsoportjaiban sportoló gyermekek szülei szerveztek meg a hétvégén Gyöngyösön. Ismét felelevenítve ezzel egy több éve szünetelő hagyományt. A rendezvényen átadták az Összefogással a Sportért elnevezésű díjat, melyet azok a sportés civilegyesületek, valamint intézmények kaptak megosztva, amelyek tevékenyen is részt vettek egy évvel ezelőtt a máj- és vesetranszplantációra váró Juhász Emma megsegítésében. A gyöngyösi kislányt azóta megoperálták, és jól érzi magát, így a sportbálban ő adhatta át az elismerést a díjazottaknak. Juhász Péter, a karitatív akció koordinálója elmondta: a Köny- nyek Helyett Alapítvány számláján két és fél mülió forint gyűlt össze, amit teljes egészében Emma gyógyítására fordítottak. A bálozók pedig idén a városi utánpótlás-nevelést támogatták adományaikkal. A segítők a báli belépő, a támogatójegyek, illetve a tombola megvásárlásával adakozhattak. Az eseményen a helyi sportolói társadalom széles köre képviseltette magát a sport-, és rendezvénycsarnokban lebonyolított mulatságon. ■ J. M. SPORT A TV-BEN SPORT 1.17.45: Labdarúgás, Diósgyőri VTK-Videoton FC, Ligakupa, negyeddöntő, első mérkőzés. SPORT 2. 20.30: Kézilabda, Atlético Madrid-La Rioja, spanyol bajnokság. sport M. 17.45: Labdarúgás, Diósgyőri VTK-Videoton FC, Ligakupa, negyeddöntő, első mérkőzés. eurosport. íi.oo: Tenisz, WTA-torna, Dubaj. EUROSPORT 2. 9.30, 11.30: Gyeplabda, olimpiai selejtező. 14.30: Labdarúgás, Egye sült Arab Emirátusok-Auszt- rália, ázsiai olimpiai selejtező. 19.00: Snowboard, Világkupa, Kanada. DIGISPORT. 17.45: Labdarúgás, Manchester City-Porto, Európa liga. 20.15: Labdarúgás, Marseille-lntema- zionale, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés. 23.25: Tenisz, ATP-torna, Buenos Aires. DIGISPORT plus. 20.40: Labdarúgás, Basel-Bayern München, Bajnokok Ligája nyolcaddöntő, 1. mérkőzés. CHAMPIONS LEAGUE Sem itthon, sem vendégként nem ment a mieinknek kosárlabda A férfi NB II. Keleti csoportja legutóbb rendezett mérkőzésein alulmaradtak a megyénkben csapatok. Eredmények, 9. forduló: Nagykállói KE-Egri VSI 73-48.18. forduló: Egri VSI-Ceglédi KE 76-81, DEAC-Medikus-GMR-Grape Vitai Eger 97-86, Hatvani TC- DEAC 68-112. bB.Cs. Császári csillogás A Füzesabonyban rendezett teremlabdarúgó-tornán a dormándl Kaiser FC csapata zárt az élen. A végeredmény: 1. Kaiser FC, 2. Boca Junior, 3. Randevú Presszó, 4. Perla Nera. Különdíjak, legjobb kapus: Zbiskó Péter (Boca Junior); gólkirály: Forgács Péter (Randevú); legjobb mezőnyjátékos: Rézműves Csaba (Kaiser FC).