Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-22 / 45. szám
2012. FEBRUÁR 22„ SZERDA HORIZONT 13- SZOLGÁLTATÁS PROiMÓCIÓ. SZÉCHENYI TERV Mindig van kihez fordulni összefogás-tiszk Közösség és segítő támogatás A közösségi szolgáltatások egyik fő célja, hogy bent tartsuk a tanulókat az oktatási rendszerben, ezt pedig leginkább úgy lehet elérni, ha jól érzik magukat az iskolájukban - mondja Dorsánszki Zsolt Csabáné, a gyöngyösi székhelyű ÖSSZEFOGÁS-TISZK TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0004 számú projekt vezetője. Uniós támogatással több sikeres programot indított az öt intézménnyel működő ÖSSZEFOGÁS-TISZK, ezek közül elsőként a mentorhálózat létrehozását említette a projektvezető. Ennek lényege, hogy az intézményekben a pedagógusok hetente több órában külön foglalkoznak a fiataw HÁROM RÉSZBŐL álló ösztöndíjprogramot is bevezetett az ÖSSZEFOGÁS- TISZK, egyik a szociális ösztöndíj a rászoruló fiataloknak havi tizenötezer forint összeggel. A szakképzésben nappali tagozaton tanulóknak egyszeri kilencvenezer forintos tanulmányi ösztöndíj kínált motivációt, míg minden tanuló számára „nyitott” forma a harmadik, legérdekesebb: a saját maiokkal, és mindez a korrepetáláson túl mentális gondozást, segítségnyújtást is jelent.- Ez a forma jól működik, a személyes kapcsolatok iskolán kívüli, életvezetési gondok feltérképezésére is alkalmat adnak, s a kollégák igyekeznek a tanulókat a megoldások felé irányítani - mondja Dorsánszki Zsolt Csabáné megjegyezve, hogy itt értelemszerűen a „felek” ismerik - és ha minél alaposabban megismerik -egymást, ez javarészt előny, de olykor gátja léhet(ne) adott problémák őszinte feltárásának. Éppen ezért építették ki az EBIGÉL-rendszert, az anonim internetes fórumot.- Az internet a fiatalok természetes közege, a névtelenség sok kommunikációs gátat áttör. Tagintézményeinkben már közel 300-an regisztráltak az EBIGÉL-hez, s a tapasztalataink kedvezőek - említi a projektvezető. Megjegyzi: olykor egészen gukhoz képest legtöbbet javítók egyszeri ötvenezer forintos támogatása. Ennek legnagyobb előnye és haszna, hogy a szerényebb képességű diákok sincsenek kizárva a lehetőségből. Mert bár osztályelső értelemszerűen nem lehet mindenki, ám a támogatás a gyengébben teljesítőket is arra sarkallhatja, hogy minél több energiát fektessenek a tanulásba. elképesztő történetekkel, élethelyzetekkel jelentkeznek a fiatalok, és a folyamatos kapcsolattartás révén az Ebigélek, vagyis a segítő felnőttek - jellemzően pedagógusok - igyekeznek rávezetni őket a megoldásra. Nem tanácsokat adnak, nem véleményt mondanak, hanem kommunikálnak a fiatalokkal, akik így maguk találnak rá a kivezető útra. Ugyancsak a tanulók „komfortérzetét” erősítik a TISZK közösségi programjai, a kirándulásoktól a pályaválasztási kiállításokon át a diáknapokig vagy éppen a gólyatáborig. Az egyik legsikeresebb rendezvényként a TISZK- Faktor névre keresztelt Ki mit tud?-ot említette a projektvezető, ami a szórakozáson túl a tehetséggondozásnak is hatékony eszközévé lépett elő. Dorsánszki Zsolt Csabáné ÖSSZEFOGÁS-TISZK Ösztönzés, tanulmányi és szociális ösztöndíjak Péntekig lehet jelentkezni továbbtanulás Gyöngyösön támogatják a hallgatókat KAROLY RÓBERT FŐISKOLA Szeptembertől négyszáznál több államilag finanszírozott hallgató kezdheti el tanulmányait a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán. Az intézmény kedvezményeket is biztosít majd alapítványai segítségével a fiataloknak. Munkatársunktól Meghosszabbította a felvételire való jelentkezési határidőt, ennek köszönhetően még néhány napot nyertek a felsőoktatásban tovább tanulni készülők. Nekik ugyanis még ennek a hétnek a végéig, február 24-éig van lehetőségük postára adni jelentkezé-' si lapjukat. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskola (KRF) szeptembertől több mint 400, államilag finanszírozott - állami ösztöndíjas és részösztöndíjas - új hallgatót képezhet. A Gazdasági és Társadalom- tudományi Karon gazdaságinformatikus szakon lehet térítésmentesen tanulni. Az üzleti tudományokhoz tartozó egyéb területeken, így például a gazdálkodási és menedzsment, turizmus-vendéglátás, pénzügy és számvitel, köz- szolgálati közgazdász, kereskedelem és marketing vagy emberi erőforrások szakokon az ország valamennyi felsőoktatási intézményében csak költségtérítéses formában tanulhatnak tovább az oda felvételizni szándékozók. A képzés félévente a KRF-en 150 ezer forinttól érhető el, amelynek kifizetésére a kormány diákhitelt biztosít fix 2 százalékos kamat mellett. A költségtérítéses szakokra legalább 240 ponttal lehet jelentkezni, ami szinte biztosan sikeres felvételt jelent. ■ A költségtérítéses szakokra legalább 240 ponttal lehet majd jelentkezni. A kedvezményekhez a KRF is hozzájárul az alapítványain keresztül: ennek megfelelően az a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgató, akinek 4-4,49-es tanulmányi átlaga lesz, a költségtérítés összegének 10 százalékát, a 4,5-es tanulmányi átlagnál jobban teljesítő pedig a 20 százalékát kapja meg támogatás formájában. Az államilag támogatott alapképzést szeptemberben megkezdők az elképzelések szerint táblagépet vagy laptopot kapnak a képzés idejére. Ä Természeti Erőforrás-Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Karon minden szakon lehet jelentkezni államilag támogatott képzésre. A felsőoktatási intézmény vezetése a környezetgazdálkodási agrármérnöki, a mezőgazda- sági mérnöki, valamint a szőlész-borász mérnöki szakot emeli ki a kínálatából. A Gazdasági és Társadalomtudományi Karon turizmus-menedzsment, vezetésszervezés és vállalkozásfejlesztő szakon indul mesterképzés, míg a Természeti Erőforrás-Gazdálkodási és Vidékfejlesztési Karon vidékfejlesztési agrármérnöki szakon tanulhatnak tovább az alapképzést követően a hallgatók. A KRF-en közel 30 felsőfokú szakképzés várja a hallgatókat állami és költségtérítéses formában is, az utóbbiért 140 ezer forintot kell fizetnie a hallgatónak félévente. A költségtérítéses képzés esetén a gyöngyösi főiskola minden esetben a kormány által meghatározott legkisebb ősz- szeg megfizetéséről döntött. A Károly Róbert Főiskola mellett szól továbbá az a tény is, hogy a helyi hallgatók a szálláson és az útiköltségen havonta legalább 50 ezer forintot spórolhatnak, ha a gyöngyösi főiskolát, és nem egy fővárosi intézményt választják. MOZI AGRIA MOZI 15.30,18 és 20.30-kor: védhetetlen 17 és 19.30-kor: SHERLOCK HOLMES 2. - ÁRNYJÁTÉK 17.30 és 20 órakor: CSALÁDBAN MARAD URÁNIA MOZI 16 és 18 órakor: szépség és szörnyeteg 3D 20 órakor: STAR WARS 1. RÉSZ: BALJÓS ÁRNYAK 3D ILLÉS GYÖRGY TEREM 10 órakor: aranyéletkorúak MATINÉJA: FELKÉSZÜLÉS AZ ARANYÉLETKORÚ GONDOK MEGOLDÁSÁRA. 17.30-kor: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 14 és 16 órakor : szépség és SZÖRNYETEG 3D 17.45-kor: UTÓDOK 20 órakor: star wars - BALJÓS ÁRNYAK 3D 15.30-kor: csizmás, a kandúr 17.30-kor: TRANCSÍRÁK 19.30-kor: AZTÁN, MINDENNEK VÉGE Q Gárdonyi Géza <QBIÍD» Gárdonyi Géza Színház 19 órakor: gyertyafény keringő (bérletszünet) ÁLLATORVOSI ÜGYELET Este 8-tól másnap reggel 8-ig: dr. Balogh Gábor (Állatkorház: Eger, Szövetkezet u. 4.). Tel.: 36/312-460 Az ügyeleti beosztás elérhető a www.maok.hu honlapon is. Február 22. (szerda), 10.00: Február 23. (csütörtök), 14.00: A húszéitól lett király www.harlekin.hu szervezes@harlekinbab.hu jegyrendelés: 36/515-499 PROGRAMAJÁNLÓ Egerben, az Uránia moziban szombaton 18.45-kor a Metropolitan Opera sorozatának részeként Verdi: Er- nani című előadása látható. Victor Hugo koraromantikus drámája biztos alapot adott Verdinek, hogy megírja a legizgalmasabb áriáinak helyet adó művét. Az izzó érzelmek formabontásra is késztették a szerzőt: a többnyire egyetlen kiélezett konfliktus köré felépített művekkel szemben itt a három főszereplő között folyamatosan szikrázik a levegő: Elvira-Don Carlos, Silva- Ernani, Silva-Don Carlos, Silva-Elvira között feszülnek az indulatok. Ernani szerepében Marcello Giordani, Elviráéban Angela Meade, Carlóéban Dmitri Hvorostovsky látható az előadáson. További programok, ismertetők a HEOLhll hírportálon olvashatók. Ajánljon programot ön is! Tel.: 36/513-600 • Hirdesse meg rendezvényét! Tel.: 36/410427 Szeret fotózni? Van egy kedves vagy humoros fotója? Legyen ezzel öné a nap képe! Ossza meg velünk és a Heves Megyei Hírlap olvasóival kedvenc fotóját! A képeket és a rövid képleírást e-mailben a heol@heol.hu címre várjuk. A nap képe rovattal kapcsolatos további tudnivalók a HfOLhu hírportálunkon olvashatók. Könyvjutalom a legjobb fotósnak! A képek közül a Heves Megyei Fotóklub és az egri Horváth Zsig- mond Lajos Fotókör zsűrije választja ki a hónap legjobb fotóját. A hónap képének készítőjét a Heves Megyei Hírlap könyvjutalomban részesíti. A nap képe: Az első találkozás pillanata Fotó: Botka Tímea EGER VTV 8.00: A TV Eger műsora (a keddi adás ism.) 12.00: Diginfó 15.45-17.45: A Líceum Tv műsora. 17.45: Diginfo A TV Eger műsora 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás (egri híradó, időjárás-jelentés, útinform) 18.20: Mesemondó (Csudafa mesenap, 2012. meséi) 18.30: Pénzvilág (gazd-i magazinműsor) 19.00: HírAdás 19.20: A fafaragó (ism.) 19.30: Kultúrkorzó (kultúrális magazinműsor) 20.00: HírAdás 20.20: Programajánló 20.21: Sportszerda (Líceum Tv sportműsora) 22.15: Diginfo * AGRIA TV 8.00: Egriport -heti hírmagazin 9.00: Ütköző- politikai vitaműsor 9.30: HeveSport - sport magazin 10.00: Múzsa - kulturális magazinműsor 10.30: Film 11.00: KépHír Online - közéleti magazinműsor 11.30: Képhír 13.00: Egriport 14.00: Ütköző 14.30: HeveSport 15.00: Múzsa 15.30: Film 16.00: KépHír Online 16.30: Egriport 17.30: Ütköző 18.00: HeveSport 18.30: Múzsa 19.00: Film 19.30: KépHír Online - közéleti magazinműsor 20.00: ArchívBox- archív közvetítés 22.00: Képhír LÍCEUM TV 00:00 - 07:59 Képújság 08:00 - 10:00 Helyben jobb! - szakismertető riportfilmek 10:00-TŐL az aktuális keddi adás ismétlése 10:00 LTV szignál 10:02 így képzőnk mi 10:20 A felsőoktatási továbbtanulási lehetőségekről és a jogszabályi változásokról 10:55 Celluloid - filmajánló magazin 11:00 Nem akarok többé boszorkány lenni - bábelőadás (Tintaló Társulás, Kecskemét) III. Nemzetközi Kortárs Bábművészeti Fesztivál (gyerek ea) 11:40 így képzőnk mi 11:58 EKF Himnusz Közben: Helyben jobb! 14:00-TŐL és 21:00-TŐL a Helyi műsorok múlt pénteki adás ismétlése 14:00 LTV szignál 14:02 Hírlánc - az EKF hírműsora 14:17 így képzőnk mi 14:35 Artporelk) - kulturális-művészeti magazin 14:55 HollyFood - gasztro magazin 15:10 Itt is, ott is: Verpelét és Kisnána 15:24 Deja vu - rövidfilm 15:36 Urbanizáció - animációs film 15:38 így képzőnk mi 15:58 EKF Himnusz Közben: Helyben jobb! 18:00 EKF Sport - érdekességek, hírek, vendégek 18:20 Eger Eszterházy SZSE - Ceglédi KKSE - NB l/B férfi kézilabda mérkőzés 23:00 - 08:00 Képújság GYÖNGYÖSI VTV 00.00: Képújság 9.00: A keddi adás ismétlése 11.30: Képújság 17.00: Euróra ' (5,r., Munkaerőpiac, munkahelyteremtés, 12) 17.30: Képújság 18.00: Műsorism. 18.01: Aktuális (hírek röviden) 18.02: Hitvilága (vallási műsor) 18.14: Nap kérdése 18.20: Aktuális (Gyöngyös és a térség legfrisebb hírei) 18.34: Sport7 (l.r.) 19.03: Sport7 (2.r.) 19.30: Aktuális 19.44: Zamatos utazások (3,r., barangolások a gasztronómia világában: Marokkó) 20.15: Aktuális 20.29: Esti képek 20.30: Hírháló 21.00: Szent Lörincz éjszakája (olasz filmdráma, 16) 23.00: Hírháló 23.30: Műveltségi kvíz RÁDIÓ EGER 05.00: Magyar óra - 60 perc színtiszta magyar zene 06.00- 10.00: Jó Reggelt Eger műsorvezető: Szabó Sándor. Hírek, időjárás, közlekedési infó félóránként benne: 7.15: sporthírek 10.00- 15.00: Egri Nap: műsorvezető: Gál István 15.00-20.00: műsorvezető: Rohlicsek Judit Benne: 15.00: Napi Plusz 16.00: Napi téma 17.00: Ötről a hatra, benne: 17.30: Sportmix 18.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló 18.05: Kívánságműsor: tel.: 36/420- 420, sms: 20/33-9-3333, e-mail: kivansag@radioeger.hu , facebook.com/radioeger.hu 20.00: Agria Hírei - Napi hírösszefoglaló (ism.) 20.00: A város ritmusa RÁDIÓ 1 0.00-6.00: Dévényi Dani 6.00: Kukori: Műsorvezető: Harsányi Levente, Happy Endre, Peiler Mariann 10.00: TOP 10 11.00: A Leghosszabb zenei óra 12.00: Déli Kívánságműsor 14.00: Györke Attila 17.00: Cooky Live Mix 18.00: Cooky Show 21.00: Top 40 22.00-24.00: Disco's Hit DIÓRÁDIÓ 00.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 5.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55: Délutáni Robogás Géczi Adriennel - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 16.55: Dió Top 10 Géczi Adriennel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 18.00: Kultur Cafe Géczi Adriennel - Magyarország legna^obb programajánló magazinja 19.55-24.00: A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek: 6.00-10.00, Illetve 20.00 - 24.00 Között félóránként, napközben óránként Sporthírek: 5.25, 6.45, 7.45,10.00,18.00,20.00, 21.55,23.55 SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5:00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7:00 Szentmise közvetítés 7:35 Szentek, szent életű emberek 8:15 Játék 8:45 Lapszemle 9:05 Múltunk pillérei 10:05 Szószóló 11:05 Évezredek asztalánál 12:05 Egyházi hírek 12:15 Evangélium, Szólj Uram! 13:05 Szemle (ism.) 13:40 Népzenei kincsestár 14:05 Az élet megy tovább 14:35 Neuma (ism.) 15:15 Hétvégi levél (ism.) 15:30 Hitvalló 16:05 Érték-adó 17:00 Kora esti hírmondó 17:30 A Régió Sportja 17:45 Egyházi hírek 18:00 Rózsafüzér 18:35 MKR műsor 19:00 Regionális hírek 19:10 Iránytű (ism.) 19:40 Esti mese 20:10 Beszélő könyvek 20:40 Jazz muzsika 21:05 Sziluett (ism.) 21:35 Az élet megy tovább (ism.) 22:10 Szószóló (ism.) 23:25 Hitvalló (ism.) jrwtá!;© Művészetek Háza Eger Nonprofit Kft. Április 29. JELENETEK JELLfMEK Emberábrázolás a képzőművészetben, 19-20. sz. Zsinagóga Galéria Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10-18 óra pM| j Információ: 36/785-027 j” , , I 1 I www.mheger.hu I 1 I EK mi< EGRI KULTURÁLIS ÉS MŰVÉSZETI KÖZPONT EGER, BARTÓK BÉLA TÉR 6. TEL: 36/517-555 FEBRUÁR 22. (SZERDA), 15.00: „Játsszunk Még!” A megyei rajz szaktárgyi verseny kiállításának megnyitója Megtekinthető: március 22-éig Helyszín: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház 19.00: Paddy And The Rats Koncert Belépő: 1200 Ft Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 23. (CSÜTÖRTÖK), 16.00: Az Atomreaktorok Működése Előadó: dr. Szirmay László atomtudós Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 24. (PÉNTEK), 17.00-22.00 Wass Albert (mini) Maraton Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 25., SZOMBAT Kisbakancsosok B. K. Túra Útvonal: Bogács-Cserépfalu Indulás: 8.40 Eger, autóbusz-pu. Információ: Forrás GYIH, Kristonné Erdei Mária, 06-20/779-2875 www.ekmk.eu