Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-15 / 39. szám
Iß 2012. FEBRUÁR 15., SZERDA • XXIII. ÉVFOLYAM, 39. SPORT A skót labdarúgó Premier League tudatta, hogy milyen szankciókat alkalmaz a hétfőn csődbiztos kinevezését kérő Rangersszel szemben. A Nagy-Britanniában szokásos csődbiztos kinevezéséért járó” tízpontos levonáson kívül a Craig Whyte irányította klub nem regisztráltathat, és nem nevezhet be új játékosokat. A szankciók a csődbiztos hivatalos kinevezésének pillanatában lépnek életbe. A Ferencvárosra kiemelt figyelem jut majd az egri vendégség során A jó sportoló és a sportló díjlovaglás A makiári versenyző az Eb-indulást célozza meg Zümmögő és Kovács Ernő. Amikor szinte minden megy magától. labdarúgás „Legalább harminc személlyel felügyeljük majd a rendet a felsővárosi sporttelepen, míg a létesítményen kívül a rendőrségvigyáz a biztonságra” - rögzítette Nagy Ferenc az FTC szombati egri vendégjátéka kapcsán. A Feró Véd 06 Kft. ügyvezetője a tegnapi pályabejárást követően a szurkolók beléptetéséről is tudott felvilágosítással szolgálni. „A hazai nézők a főbejáraton át közelít- hetik meg a lelátót, míg a zöld-fehérek hívei a leendő amerikai- futball-pálya felől juthatnak be.” Lényeges, hogy a kispadok mellett és az öltözőknél lévő oldalon nem tartózkodhatnak drukkerek. Utóbbi területre csak a VIP vendégek léphetnek. A felsővárosi műfüves pályán 13 órakor kezdődő felkészülési mérkőzést ingyen tekinthetik meg a kilátogató nézők, akik az EFC-t ma kétszer is láthatják. A kapustesztelések sorában a hazaiaknál legújabban egy romániai hálóőr igyekszik tudásáról meggyőzni az egri szakvezetést. Hétfőn rendezett előkészületi mérkőzésen: Gyöngyösi AK- Ytong-Kazincbarcika BSC 3-2 (1-0). Gólszerzők: Nádudvari 2, Horváth V. (11-esből), ill. Molnár G., Oravecz (öngól). ■ B. Cs. Mai műfüves meccsek 11.00: Egri FC-Kazincbarcika 13.00: Egri FC-BKV Előre 15:00: FC Hatvan-Felsőtárkány 17.00: Gyöngyösi AK-Ytong- Putnok VSE HÍRSÁV Szabálymódosítás a sportág tisztaságáért LABDARÚGÁS A Magyar Labdarúgó Szövetség szabálymódosításokat vezet be a játék tisztaságáért, melyek szerint a bundabotrányban gyanúba került sportemberek jogerős ítéletig nem térhetnek vissza. A fogadási csalásért elítélt labdarúgókat, sportszakembereket akár örökös eltiltással is sújthatják. Az Egri Vasas együttese a második helyre ugrott sakk Az Eger városi csb harmadik fordulójában: Agria Park-EKF 2,5:2,5, Felsővá- ros-BP 3:2, Andornak- tálya-Szilágyi 4:1. Egri Honvéd-Egri Vasas 1:4. Szabadnapos: Wigner. Az élmezőny: 1. EKF 10,5 pont, 2. Egri Vasas 9,5, 3. Wigner 9. Olimpiai bajnokot gyászolnak a pólósok halálozás Meghalt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző. A szakember, aki játékosként az 1964- ben, Tokióban győztes válogatott tagja volt, kedden, 72 éves korában hunyt el. A lovas szakág „mostoha- gyermekének” számító díjlovaglásban nagyon nehéz jó eredményt elérni. A kitartó munka Kovács Ernő esetében azonban kamatozni látszik. Bódi Csaba „A ló nem szereti a szegényszagot” bölcsesség a díjugratás esetében is megállja a helyét. A Magyar Lovassport Szövetség elnökségének tagja, dr. Jármy Miklós szerint a szegényszag nem feltétlenül csak az anyagiak hiányát, sokkal inkább az igénytelenséget jelenti. Kovács Ernő viszont a szerencsések közé tartozik, mert abból él, amit igazán szeret, ugyanis akadnak olyan tehetős személyek, akik jóvoltából magas szinten űzheti választott sportágát, és edzősködhet is. Igényes helyen igényes tulajdonosokkal. „Nem volt ez mindig így” - utal a korábbi nehezebb időszakra a makiári sportember, szóba hozva a mester, Lovász József nevét, aki révén beleszeretett a díjlovaglásba. Ennek már harminc éve. Az ötvenkét esztendős lovas földrajz-rajz szakos tanári diplomával rendelkezik, ám a katedra helyett a négylábúak oktatását választotta. Egerből indulva Párádon és Szilvásváradon is képezte e csodás állatokat, jelenleg pedig a Mátyus Udvarházban tanít, nevel, idomít. „A nézőnek úgy kell látni, hogy a ló mindent magától végrehajt” | - világítja meg a lényeget a díjlo- 1 vasként a tavalyi év meglepetésemberének választott Kovács Ernő. A 2003-ban Akredit nevű lova nyergében országos bajnoki harmadik helyet elért versenyző megerősíti azt az alaptételt, hogy bárnülyen lovas szakágról legyen szó, a kiindulási pontot az általános kiképzés jelenti. A lovassportok királynőjének tartott díjlovaglásban ez kiemelten érvényes. Hosszú évek szorgos munkája szükséges ahhoz, hogy eredményt lehessen felmutatni. Ló és lovasa között olyan személyes kapcsolatnak kell kialakulnia, „ha az ember rágondol a feladatra, azt a ló megcsinálja”. Zümmögő még nem jár ezen a szinten. A vésztői Petrezselem Gábor tulajdonában lévő 8 éves magyar sportlóval két és fél éve dolgozik Kovács. A számszerűséget nézve a 2011-es ob 5. hely még közel sem a csúcsok csúcsa, de az általános szakvélemény szerint sokra hivatott a patás, amellyel teljesülhet a Makiáron élő sportoló álma, vagyis „a bajnoki címre vágyom” kitétel. A díjlovasoknál egyedüli Heves megyei lakosként jegyzett versenyző idén Európa-bajnoki A baletthez hasonlít A díjlovaglás alapvető célja a ló szervezetének, természetes adottságainak és az emberrel való partnerkapcsolatának fejlesztése az egymásra épülő lépésekből álló kiképzési skála segítségével. A magas fokon kiképzett díjló bízik lovasában, és a gyakorlott lovas legkisebb jelzésére készségesen, nyugodtságát, elengedettségét, könnyedségét megőrizve hajtja végre a tőle megkívánt mozdulatot. A díjlovaglást néha a baletthez hasonlítják (wikipédia) Kappel és Deák A szakág jeles képviselőjeként Kappel Edit több fiatal szilvásváradi lovat versenyeztet, míg Deák Zoltán (Mátyus Viktor SE) II. osztályú lovas Incitátó Nimród nevű patásával az I. osztályban jeleskedik. indulást is célba vesz lovával. Ehhez két nemzetközi viadalon kell minősítést szereznie. A leget persze az olimpia jelentené, és amennyiben csupán az életkort nézzük, ez még „simán” beleférhet a pályafutásába. „Nem lehet belőle kiöregedni” - említi a magyar lovassport örökös bajnokának, a 62 éves Dallos Gyulának a példáját. A honi aranyéremhez vezető úton a 25-szörös magyar bajnokot és Európa-bajnoki bronzérmest, annak lányát, Dallos Zsófiát, továbbá a címvédő Ács Róbertét is maga mögé kell(ene) utasítania. Ha azonban Zümmögő és Kovács Ernő ugyanúgy teljesít, mint a tavalyi OTP Bank Világkupa piaff passzázs kategóriájában, akkor ezzel nem lehet gond. Az arénabeli KO-versenyben ugyanis akkor Dallos helyett a makiári lovas nótáját húzták el. t PERCES INTERJÚ Amíg jólesik, addig pólózik vízilabda Az FTC-Fisher Klíma együttese elleni győzelem során (17-8) játszotta 350. OB I-es mérkőzését Varga II. Zsolt, a ZF-Eger férficsapatának bekk-centere. Az idén 34 éves világbajnok pólóst a kerek számról és ennek jelentőségéről kérdeztük.- Rég volt, de emlékszik még az első magyar élvonalbeli mérkőzésére?- Tizennyolc-tizenkilenc éves lehettem, amikor bemutatkoztam az OB I-ben, de az igazság az, hogy az ellenfél nevét már tudom felidézni- idézte a kezdetet Varga II. Zsolt. - Akkoriban Wolf Péter irányításával nagyon jó kis csapatunk volt Szolnokon, bár én egy két hónapos betegség miatt csak később kerültem a felnőttekhez.- Ha lehet egyáltalán dönteni, a több száz ütközet közül leginkább melyik maradt meg mostanáig?- Egyértelműen azok a győzelmek közeliek a szívemhez, amelyek során nyertünk valamilyen címet. Ezek elsősorban jelenlegi klubommal és a Honvéddel megszerzett bajnoki elsőségek. Amikor Egerbe igazoltam, • egyből döntőt sikerült játszanunk, és bár nem szereztük meg az aranyérmet, azok a meccsek is élénken élnek bennem.- Szombaton a Honvéd, vasárnap a Szeged ellen már a 400. meccse felé közelíthet. Hol lesz a végállomás?- Igazság szerint úgy gondoltam, hogy valahol a 300. mérkőzés körül járok, ez a kerek szám azonban valóban soknak tűnik. Nem tudom, hogy meddig juthatok, nem is szeretném azt mondani, hogy például 425 meccsnél akarom befejezni, és ezt mindenképpen véghezvinni. Amíg jólesik a vízilabda, addig játszok, de remélem, a négyszázasok klubjában benne leszek. ■ F. B. I. Varga II. Zsolt bekerülne a 400-asok klubjába HE0L.hu További friss sporthíreket, képgalériákat, keressen a HEOLhu hírportálon!