Heves Megyei Hírlap, 2012. február (23. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-15 / 39. szám
5 2012. FEBRUÁR 15., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP _________________ " TOvaff sarun Tiiiirtrniwii^^ r riiwi^MHnrTírTffTTOriifiwHaTOiffiffii'nihiTTi'TTfiig^^ Megyénk kincse a gyógyvíz portré A Magyar Fürdőszövetség elnöke állítja: gazdagok vagyunk A Salvus Gyógyfürdő. A fejlesztés után Bükkszék is esélyes lehet a hazai minősített gyógyhely cím elnyerésére. Mindez növelné a település vonzerejét. A szülészetnek gyűjtenek a megyenapi gálaesten az idén ötvenéves Vidróczky Néptáncegyüttes, szintén idén jubiláló húszéves Egri Majorette Egyesület, a GG Tánc Eger, valamint a Príma-díjas Musica Aulica Régizene Együttes is fellép többek között a Heves Megyei Önkormányzatjótékonysági rendezvényén február 25-én, a Gárdonyi Géza Színházban. Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: az idén második alkalommal rendezik meg Heves Megye Napját, amelynek bevételét teljes egészében jótékony célra ajánlják fel. Tavaly a Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályát segítették egy pályázat önerejének összegyűjtésével, az idén a kórház szülészetének alapítványa a támogatott. A szülőszobára szeretnének egy magzatiszív- hang-monitort vásárolni. A cél megvalósulásához mindazok hozzájárulhatnak, akik támogatójegyet vásárolnak a Gárdonyi Géza Színház jegyirodájában. A 7500 forint - ennyibe kerül egy jegy - teljes egészében a szülészeté lesz, hiszen valamennyi fellépő művész ingyen vállalta, hogy részt vesz Heves Megye Napjának jótékonysági gálaestjén. Heves megye első írásos említése egyébként IV. Béla 1248. február 24-én keltezett oklevelében található, a megyenapot erre emlékezve tartják meg minden év februárjának végén. ■ G. R. Együtt állják intézményeik fenntartását közös testület Pétervására, Kisfüzes és Váraszó települések társult képviselő-testülete, valamint Erdőkövesd és Ivád képviselői együttes ülést tartottak a napokban. A közös fenntartásban lévő Tamási Áron Általános Iskola és az egészségügyi központ idei költségvetését tárgyalták, s fogadták el a grémium tagjai. Döntésük értelmében a pétervásárai oktatási intézmény mintegy 197 millió forintból gazdálkodhat ebben az esztendőben, míg ez az összeg az egészségügyi központ esetében közel 57 millió forintra rúg. Az öt település egyébként 397 millió forintos büdzsét tervezett és fogadott el. ■ B. K. Páratlan kincs birtokában van az ország. Büszkék lehetünk arra, hogy Heves megye jelentős részt tudhat magáénak e kincsből: a gyógyvízből. Barta Katalin Vancsura Miklós sok mindent tud a gyógyvizekről. Nem véleüe- nül választották 2010-ben a 103 rendes és 50 támogató tagot számláló Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökévé. Névjegyét is letette már néhány nemzetközi hírű magyar gyógyhely irányítójaként. Az első igazán nagy feladatot akkor kapta, amikor a Hévízi Tófürdő és Kórház szakmai vezetésére kérték fel. Nem sokkal később egy újabb feladat elvégzésére, a sárvári önkormányzat beruházására kapott megbízást. A hárommilliárdos fejlesztéssel megújult komplexum ma az egyik leglátogatottabb gyógy- és wellnessfürdő hazánkban.- Négy évvel ezelőtt Bükkszékről is megkeresték, és elvállalta a fürdőfejlesztés menedzselését. Miért? '« Arra kértek, segítsek abban, hogy az egyedülálló Salvus -vízre épült fürdő elnyerje méltó helyét és szerepét a hazai gyógytu- risztikai szolgáltatók között. Első látásra rizikósnak tűnt a feladat, hiszen kicsi faluról (800 lakos) van szó, s az önkormányzat is szerény anyagi eszközökkel rendelkezik. Mégis láttam fantáziát a fejlesztésben, hiszen gyönyörű a környék, a fürdő a jelenlegi retrohangulatában is nagyon vonzó. Erről árulkodik az is, hogy évente 80-100 ezer látogató is megfordul itt.- Az önkormányzat sikeresen pályázott 500 millió forint európai uniós támogatásra, ám ez nem elég egy ilyen nagy álomhoz...- A közelmúltban azt az önrészt biztosító kedvezményes hitelszerződést is sikerült megkötni a Magyar Fejlesztési Bankkal, ami zöld utat jelent a beruházáshoz, ami a közbeszerzési procedúra után idén tavasszal kezdődhet, és az első ütem reményeink szerint már a nyárra elkészülhet.- Miként vélekedik a megyénkben fellelhető gyógyvizekről, gyógyturisztikai lehetőségekről?- Meggyőződésem, hogy Heves megye az ország legértékesebb, és biztosan a legváltozatosabb összetételű gyógyvízkincsével rendelkezik. Megemlíteném az egri Török-fürdő rado- nos, az egerszalóki sókiválásos, a parádfürdői timsós, természetesen a bükkszéki Salvus vizet. A térség remek vizei közé sorolnám a közelben található Zsóry fürdő kénes vizét, de ne hagyjuk ki Bogácsot, Demjént és Miskolctapolcát sem. Jellegében egészen más, mégis egyedülálló hazai gyógytényező a mátra- derecskei mofetta (szén-dioxid- fürdő) is. Az emberléptékű gyógyhelyek számíthatnak sikerre Névjegy: VANCSURA MIKLÓS Rém, 1952. augusztus 4. TANULMÁNYOK: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Egészségügyi Menedzser Szak 1995, Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Kar 1979 munkahelyek: Önkormányzati Kórház, Sárvár, Sárvári Gyógyfürdő Kft., Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, Hévíz A MEGYEI GYÓGYVIZEKRE különböző komplexumok: fürdők, szállodák is épültek, ám Vancsum Miklós (képünkön) véleménye szerint csak ott számíthatnak hosszú távon eredményre, ahol sikerült emberléptékű, tájba illeszkedő, fenntartható létesítményeket megépíteni. Ilyennek álmodták meg a tervezők a bükk- széki ßrdöt is. A szakember hiszi', hogy a hazai minősített gyógyhelyek után - melyből jelenleg 13 van, például Hévíz, Hajdúszoboszló, Sárvár, Bük és Zalakaros, - Bükkszék is kivívhatja magának e rangot. Ehhez minden adott: a kiváló minőségű gyógyvíz, amely fürdő- és ivókúraként is első osztályú, valamint a fantasztikus klimatikus viszonyok. Egri Ersekkert: már lehet korcsolyázni Legendárium Bereményi első 25 évéből cseh tamás kör Dalok szóltak, gyertyák gyúltak Gyöngyössolymoson korcsolyáznak Szinte még senki nem tudott hivatalosan az egri érsekkerti jégpálya megnyitásáról, ennek ellenére már az első napon telt ház volt. Az 1050 négyzetméteres pályát az Érsekkert Tenisz Klub alakította ki a helyi tűzoltóság, valamint a vízmű segítségével. Eddig már több iskola is bejelentkezett, hogy a jövőben itt szeretnének testnevelésórát tartani. A városvezetés fontosnak tartja, hogy létesítményt biztosítson a jeges sportok szerelmeseinek. Rázsi Botond alpolgármester azt mondta: a pálya idén addig fog működni, amíg hideg van. A jövő télen pedig a Felsővárosban is megnyitják a műjégpályát. ■ Sz. E.- És most huszonöt éves lettem! Köszönöm szépen! - zárta szavait Bereményi Géza író, filmrendező, Cseh Tamás elválaszthatatlan szerzőtársa az énekes emlékét híven ápoló gyöngyös- solymosi kör szombati rendezvényén. Eddig jutott ugyanis a mesélésben, melyet közel százan hallgattak a Gárdonyi Géza Művelődési házban. Az író ezúttal élő szóban, személyes hangon beszélte el élet- történetét, melyet Legendárium című könyvében vagy a legendás Eldorádó mozijában megénekelt hajdanán. Az emlékező közönség többek között megtudhatta, hogyan mentette meg az író életét egy rúd arannyal nagyapja - az Eldorádó című filmből jól ismert Sanyi bácsi -, amikor a kis Géza diftériás volt. S azt is, hogyan kezdett novellákat, dalokat, forgatókönyveket írni, s ez miként változtatta meg egy év leforgása alatt az életét. De az első negyed század elmesélésével még nem ért véget a mese. A tervek szerint Bereményi újra eljön majd Gyöngyössolymos- ra, és folytatja történetét. Érdemes figyelemmel kísérni az eseményeket szervező Cseh Tamás Kör honlapját, a www.cstk.uw.hu-t , le ne maradjanak az érdeklődők a következő alkalomról. Fölcsendültek persze a dalok is Kátai Zoltán, Mülhauser Martina, Pásztor Bereményi „csak” mesélt Csaba és az Illés-Vizler And- rás-Sonkoly Balázs-Üuó jóvoltából, majd a gyöngyössolymosi Pincés malomban folytatódott az emlékezés, ahol a legendás énekes domborműve mellett a Cseh Tamás Kör szellemi atyja, Liktor Ferenc szólt az egybegyűltekhez, aki azt is elárulta, hogy augusztusban a kör szervezésében Bakonybélen Cseh Tamás-szobrot is avatnak. Szimbolikus, hogy ekkor felhangzott egy dal. Egy dal, amihez a sors keze tekerte oda a magnószalagot. Gyöngyössolymoson sercegve szólalt meg Cseh Tamás hangja: Én magam csak elbukásig, eldőlök, és jön majd másik, hej...! Nincs vége úgy sem... ■ E. B. ÜHHHB 1----------gj PERCES INTERJÚ Kevés óvodás a szűrésen nagyon kevés kisgyereket vittek szakrendelésre a szüleik azok közül, akiknek ezt javasolták egy óvodai ortopédiai szűrőprogramon az orvosok. A részletekről a szűrővizsgálatok szervezőjét, Hajdú Beátát kérdeztük.- Több hónapon át tartottak tavaly a szűrések. Hány kisgyereket vizsgáltak meg?- Ez egy egyedülálló mozgásszervi program volt Egerben. Az óvodák többségében több mint 530, elsősorban közép- és nagycsoportos gyermeknél végzett szűrővizsgálatot két ortopéd szakorvos, dr. Mike György és dr. Girhiny Zoltán. A vizsgálat főleg lúdtalp, térd-, csípő- és gerincproblémák, kezdődő vagy meglévő statikai elváltozások kiszűrésére irányult.- Milyen eredménnyel zárult a program?- Kiderült, hogy a vizsgált gyerekeknél gyakoriak a tartási rendellenességek és a lábstatikai elváltozások. Több mint hatvan százalékuknál fedeztek fel valamilyen kezdődő rendellenességet. Különböző tornákat, például láb- vagy gerinctornát, illetve úszást javasoltak számukra, valamint ortopédiai szakrendelésre irányították a gyerekeket.- Mennyire vették komolyan a szülők ezt a figyelmeztetést?- Sajnos úgy tűnik, sokan nem foglalkoznak eléggé gyermekük egészséges fejlődésével, nem jelentek meg a szak- rendelésen azzal a szűrőlappal, amit kaptak. Elenyésző azoknak a kicsiknek a száma, akiket a szülei elvittek az ortopédiai vizsgálatra. ■ Sz. K. Hajdú Beáta: A mozgásszervi fejlődés kihat a gyerek jövőjére FOTÓ: ÖTVÖS IMRE 90 és 95 éves káli asszonyokat köszöntöttek KÉT IDŐS ASSZONYT ÍS kÖSZÖntÖt- tek a napokban Kálban, mindketten február elején pár nap eltéréssel ünnepelték a születésnapjukat. Aux Lajosné Erzsiké néni 90 éves lett, Eged Jánosné Irénke néni pedig immár 95 esztendős. A szép kort megért asszonyokat tűzijátékos tortával lepték meg a jeles dátumuk alkalmával, és koccintottak is a további jó egészségükre. A rokonokon kívül mindkét ünnepeltet felköszöntötte az ön- kormányzat nevében Morvái János polgármester és dr. Szabó Anikó jegyző is, akik azt kívánták számukra, hogy még sok szép évet tölthessenek szeretteik körében. ■ Sz. K.