Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-28 / 24. szám

2012. JANUAR 28., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Ellenzékiek kerekasztala a kórház megmaradásáért hatvan Tisztújító közgyűlést tar­tott megyénk 4. számú választó- körzetének MSZP-szervezete. A térségi elnök Érsek Zsolt ma­radt, az elnökség tagjaivá Feke­te Lászlónét (Zagyvaszántó) és Szundi Csabát (Ecséd) választot­ták. A grémium állandó meghí­vottjai Kiss Róbert (Hatvan) és Sárosi Károly (Lőrinci) lettek. m Nem veszteséges a hat­vani kórház. Érsek Zsolt közlése szerint a tagság feladatul szabta az új el­nökségnek a térségi ellenzéki kerekasztal létrehozását. Civil- szervezetek képviselőire is szá­mítanak. Az első téma a hatvani kórház jövője lesz, mivel a poli­tikus szerint a szaktárcától ki- szivárgott hírek alapján félő, hogy a megye nyugati részén egyetlen kórház maradhat, s az a gyöngyösi lesz. Szabó Zsolt hatvani polgármes­ter, a térség országgyűlési képvi­selője utóbbira reagálva elmond­ta: a néhány hete Parádfürdőn megtartott államtitkári tájékozta­tó során ennek ellenkezője hang­zott el. A hatvani gyógyintéz- mény veszteség nélkül egyre job­ban működik, sőt, kiegészült azon tevékenységekkel, amelyek a korábbi ciklusokban kerültek Gyöngyösre. ■ T. 0. Helyesírásból képviselik megyénket vetélkedő A napokban tartották az Implom József helyesírási ver­seny Heves megyei fordulóját Egerben, amit a Szilágyi Erzsé­bet Gimnázium a Pedagógiai In­tézettel együttműködve szerve­zett meg. Gimnáziumi kategóriában a Szilágyi Erzsébet nevét viselő in­tézmény két tanulója, Csabai Fruzsina és Berente Kinga, szak­középiskolai kategóriában Mor­vái Nóra, a Neumann János Kö­zépiskola és Kollégium diákja, szakiskolai kategóriában Serfő­ző Anett, a hatvani Damjanich János Szakközépiskola és Kollé­gium tanulója képviseli majd Heves megyét Gyulán, a Kárpát- medencei döntőben. ■ Sz. K. A lélek útján megáll az idő EL CAMINO A legfőbbe * értékek: az egészség és a szabadság Nulladik kilométerkő, a világ vége PERCES INTERJÚ Jelenet, jellem a Zsinagógában Február 14-én új kiállítás nyí­lik az egri Zsinagóga Galériá­ban: ezúttal az Antal-Lusztig gyűjteményből válogatott kol­lekció tekinthető majd meg, amelynek címe Jelenetek, jel­lemek. A tárlatról pataki Zsu­zsannát, az intézmény veze­tőjét kérdeztük.- Tavaly több alkalommal érkeztek Egerbe műtárgyak a debreceni magángyűjte­ményből. Most ismét ebből válogattak. Miért?- Antal Péter háromezer da­rabos gyűjteménye páratlanul gazdag, és a különböző tema­tikus tárlatokhoz kiváló forrá­sul szolgál. Antal úr kedveli a Zsinagógát, mint kiállítóhe­lyet, éppen ezért mindig biza­lommal és örömmel kölcsönzi nekünk az alkotásokat. A kol­lekciójából most olyan bemu­tatót hozunk össze, amelynek főszereplője az ember, a témá­ja pedig az emberi jellem.- Mi alapján válogattak A Kard útján: aki megszabadul egy terhétől, az lerak egy követ a zarándokutat kijelölő oszlop tetejére. Pósán György is otthagyta saját jelét. a művek közül? Pósán György szerint két­féle ember van: aki beszél róla, de soha nem jut el, és aki soha nem mondja, de megérzi a hívó szót. Őt már kétszer hívta az El Camino. A nyáron neki­vág harmadszor is. Szuromi Rita Létezik a világban egy út, ahol nincs idő. Járják ezren, mégis mindenki önmaga gyalogol. Ez a középkor híres zarándokúba, az El Camino, amiről sokan beszél­nek, kevesebben gondolják ko­molyan, hogy megteszik a 800 ki­lométeres távot, s még keveseb­ben hallják meg azt a hívó szót, amitől indulni kell. Pósán György pszichológus 2006-ban tette meg először a 800 kilométeres klasz- szikus Szent Jakab útját, 2010- ben az ezer kilométeres északi útra vállalkozott, az idén ismét készül a nagy misztikum átélésé­re. Mert az El Camino nem telje­sítménytúra, főképp nem adat­gyűjtés az itthoni nagy élménybe­számolóra, hanem egy belső út. A lélek útja.- Sokan egzisztenciális csaló­dás vagy bukás után vágnak ne­ki - meséli a pszichológus. - Én 42 évesen feltettem magamnak a kérdést: leéltem az életem felét, jó helyen vagyok? Ez az én utam? A válaszok Spanyolországban érkeztek meg. Pósán György azt mondja, négy nap kellett ahhoz, hogy a civilizáció terheit levegye. Ráadásul történt egy megmagya­rázhatatlan véletlen: leesett a kar­járól az órája. Akkor már érezte, ez jel, hiszen az idő itt elveszíti je­lentőségét- A 800 kilométer lehetőséget ad arra, hogy a zarándok szembe­találja magát félelmeivel, elfojtott vágyaival. Közben kitisztul a vi­lág, az ember rájön: amire szük­sége lehet, elfér egy hátizsákban, mert nem fontos a vagyon, a pénz, jelentősége csak az egész­ségnek és a szabadságnak van. Híres zarándokutak a nagyvilágban A középkorban három híres zarándokút létezett: a jeruzsá- lemi a Pálmások, a római a Kehely és a Szent Jakab útja, az El Camino a Kardé. Szent Jakab Jézus tanítványa volt, akinek csontjait Santiago del Compostella katedrálisában őrzik. A Szent Jakab útja a Tej- útrendszer alatt vezet ősi ener­giamezőkön, így nem véletle­nek a csodás gyógyulásokról, spirituális élményekről szóló beszámolók. Egy hátizsák és ezer euró szükséges a 800 kilométeres út teljesí­téséhez ezer euró elegendő. A hátizsákba maximum három váltás ruhát pakolnak, a tú­rabakancson és a jó hátizsá­kon azonban nem szabad spórolni. A lábbalzsam elen­gedhetetlen része a zarándok­latnak. Az éjszakákat zarán­dokszálláson töltik, a táplál­kozást kis éttermekben oldják meg, ahol zarándokmenü kapható. Az emberek jelekkel is képesek megértetni magu­kat, hiszen a belső cél min­denkinél ugyanaz. Akik járják az El Caminot, mind magányosak, még sincs senki egyedül. Időnként felbuk­kannak önkéntes segítők, akik el­látják a sebeket és arra biztatják a zarándokokat, hogy folytassák, mert a cél egyre közelebb van.- Ezen az úton az ember olyan értékeket tanulhat, amelyek mel­lett a civil valóságban elmenne - emlékezik vissza Pósán György. Hazatérve változtatott az életén, az érdekbarátságok eltűntek, és csak a valódi mély emberi kap­csolatok maradtak meg. Négy év múlva az északi utat is végigjárta. Az ezer kilométer már sokkal emberpróbálóbb. A vége hivatalosan Santiago del Com­postella, a Szent Jakab csontjait őrző templom, de az útra vállalko­zók nem sajnálják azt a 100 kilo­métert, ami Fistelláig, a nulla ki­lométerig vezet. Régen úgy tar­tották, ez a világ vége. Aki ide el­jut, eléget egy ruhadarabot, jelez ve, hogy valamit otthagy. Az El Camino mindenkinek mást jelent. Ám, akik végigmen nek rajta, azok már elmondhat­ják: bármi is jön ezután az éle­tükben, nekik már lesz mihezV nyúlni. Mert ez az út, ahogy egy 81 éves zarándok fogalmazott: ke­gyelmi állapot. ^- Az. elmúlt. 150 esztendő legjelesebb magyar képzőmű­vészeinek műveiből cseme­géztünk. A képek zöme a ma­gyar portréfestészet remekei közül kerül ki. A teljesség igé­nye nélkül: Donét János, Tor­nyai János, Rudnay Gyula, Czóbel Béla, Czigány Dezső al­kotásai érkeznek Egerbe.- Az előző tárlatokhoz ha­sonlóan ehhez is kapcsolód­nak egyéb programok?- Ezúttal is számos előadás, foglalkozás kíséri a kiállítást. Ezek főként arról szólnak, hogy az önismeret miként ve­zet mások megértéséhez, az emberek minél alaposabb megismeréséhez. ■ B. K. Pataki Zsuzsanna:- A portréfesté­szet remekeiből |„ válogattunk Tisztelgés a bányászok előtt kötetbemutató Bányatörténeti dokumentum jelent meg Újra üzenhet az Ötágú síp versünnep Ma negyven diák szavalja költőink verseit A bányászoknak három ellensé­gük van: a bányalég, a talajvíz és a tárnabeomlás. Mégis generáci­ók adták egymásnak át az ősi mesterség művelői által felhalmo­zott tudást. A megye legjelentő­sebb bányászközpontja Eger­esein volt. Az itteni tárnát 120 év­vel ezelőtt nyitották meg. Ma tör­ténelmi múlt a mélyművelésű bá­nyászat, hiszen 1990-ben végleg lakat került a bejáratra. Ezért is értékes Egercsehi bá­nyászkönyve, amely három évti­zed kutató-gyűjtő munkájának eredményeként került az olvasók elé dr. Csiffáry Gergely történész jóvoltából. A kötetet a Bródy Sán­dor könyvtár olvasói is megis­merhették. ■ Sz. R. Dr. Csiffáry Gergely ipartörténeti alapmunkát adott át az olvasóknak Ma rendezik meg a XIII. Ötágú síp üzenete című Versmondó és Kulturális Találkozót az Egri Kul­turális és Művészeti Központ Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház szervezésében. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, vala­mint a Nemzeti Csa­lád- és Szociálpoliti­kai Intézet, továbbá az egri önkormányzat kulturális és idegenforgalmi bizottságának pályázati támogatásával megva­lósuló találkozó szellemiségét és a szervezők szándékát Illyés Gyula alábbi szavai fejezik ki a leghívebben: „A magyar iroda­lom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri-e még vajon a mi nemzedé­künk, hogy egy jó munka mind, e nemcsak külön-külön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti?” Ezeknek a gondo­latoknak a jegyében minden esztendő­ben érkeznek vendé­gek a határon túli magyar települések­ről is. Az idén 3-3 diák és 2-2 fel­készítő kísérő tanár érkezett a felvidéki Rozsnyóból, az erdélyi Gyergyószentmiklósról és Nagy­váradról, továbbá a vajdasági Magfarkanizsáról és Kishegyes­ről, valamint a szlovéniai Mura­köz Lendváról. A negyven vers­mondó diák közül húsz egri, il­■ Minden résztve­vő emléklapot és -medaliont kap ajándékba. letve Heves megyei oktatási in­tézményekben, húsz a határon túli magyar iskolákban tanul. Az idei találkozó díszvendége: Gyergyó. Ennek jegyében Berecz András mesemondó, népdalénekes és barátainak Ha­zakísérlek című lemezét mutat­ták be tegnap este. Lovász Ár­pád gyergyószentmiklósi grafi­kus fotókiállítása ma délután két órakor nyílik. A határon túli vendégek va­sárnap délutánig tartózkodnak Egerben. A mai versmondó ta­lálkozó után megtekintik a Gár­donyi Géza Színház Háy Gyula: Mohács című előadását. Vasár­nap pedig ismerkednek Eger ne­vezetességeivel. ■ B. K.

Next

/
Thumbnails
Contents