Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-24 / 20. szám
Barátságos kiskocsi jópofa ötletekkel menetpróba: fiat panda A hűséges vásárlók kitartanak kedvencük mellett - Dicséretes zajszigetelés A Panda eddig is a mini kategória megkerülhetetlen szereplői közé tartozott, s ez vélhetően nem lesz másképp az új generáció esetében sem. Nézzük az első benyomásokat! Miklós-Illés Kálmán Idestova 31 éve gyártja a Fiat a Pandát, de a mostani csak a harmadik nemzedék. Mindez úgy lehet, hogy az első típus 23 évig volt gyártásban (egészen 2003- ig), amikor bemutatkozott a most leváltott modell. A hihetetlenül népszerű miniből eddig 6 millió példány fogyott, aminek elsősorban az a magyarázata, hogy a kategórián belül ennél a típusnál az egyik legmagasabb a vásárlói hűség (a Fiat szerint akinek egyszer volt Pandája, az 40 százalék eséllyel ismét Pandát vesz majd). ÉLETTEL ÉS ÖTLETTEL TELI RÉSZLETEK Bár a kifutó és az új Panda külső lemezei közül egyik sem egyezik meg, a sziluett és az autó jellege nem változott forradalmi mértékben, a formaterv inkább logikus fejlődésnek tekinthető. Továbbra is barátságos a Panda arca, mely nyilvánvalóan nem egy óriás, de a magasan elhelyezett lámpatestek jóvoltából kicsit nagyobbnak tűnik, mint ahogyan arra számítani lehetett. Persze a 11,4 centis hossznövekedés (3653 mm) önmagáért beszél csakúgy, mint a 6,5 centis szélesítés is. A Fiat ugyanakkor nem lenne hű önmagához, ha nem lenne az új modellen valami jópofa, egyedi megoldás. Ezúttal a kerékjárati ívek lettek kissé leszögletesítve. Az autóba ülve pedig ugyanezt a formai megoldást vehetjük észre a műszerfali órákon, a kormány kapcsolóin és a középkonzol kezelőelemein is. Szerintem kifejezetten egyedi lesz tőle az autó, ami az olcsó minik között nagy erény. Más kérdés, hogy a felhasznált anyagokon és jó néhány megoldáson továbbra is érFiat Panda 0.9 Twinair 0.9 Twinair Turbo 1.2 Fire 1.3 Multijet Összlökettérfogat (cm3): 964 875 1242 1248 Max. teljesítmény (kW/LE/min): 48/65/6250 63/85/5500 51/69/5500 55/75/4000 Max. forgatónyomaték (Nm/min): 88/3500 145/1900 102/3000 190/1500 Gyorsulás 0-100 km/h (s): 15,7 11,2 14,2 12,8 Max. sebesség (km/h): 159 177 164 168 Átlagfogyasztás (1/100 km): n.a. 4,2 5,2 3,9 C02-kibocsátás (g/km): 99 99 120 104 Nenyváltozott meg alapvetően az új modell, de egy sor egyedi megoldással frissítették a kocsit, ami biztosan tovább növeli a Pandák hihetetlen népszerűségét ződik a spórolás, de a korábbi modellhez képest így is jókora ugrás érzékelhető. a Sajnos azonban a hossznövekedés ellenére a kabin inkább szélességében nőtt. A lábtér , csupán annak ‘ köszönhetően nagyobb egy hajszálnyival, hogy az első ülések hátulját megváltoztatták. Ennek oka nem más, mint hogy a tengelytávolság (2300 mm) maradt régiben, így 170 centis testmagasságig még kényelmes a hátsó sor - feltéve, ha elöl nem ülnek 180 centinél HIRDETÉS magasabbak. Szerencsére a cso- ^ magtartó öblösebb (+19 li- ^ tér), sőt a mozgatható ^ hátsó ülés miatt a 225 literes alaphelyzeti értéket 260 literre növelhetjük. ELÉRHETŐ A KÉT- HENGERES KÉR regö A vezetőülésben helyet foglalva számos B tekintetben rop- flv pant erősen emlé- B keztet elődjére az új Panda. Magasan ülünk, egy nagyon könnyű kormányt for- ^ gátunk, miközben egy továbbra sem pontos, de legalább jól kézre álló sebességváltót kapcsolgathatunk. Nagyobbaknak azonban nehéz eltalálni a kényelmes ülést, mert a volán csupán fel-le állítható. Ettől függetlenül csak dicséret illetheti a Fiatot a zajszigetelésért, mely sokkal meggyőzőbb, mint eddig. A futómű pedig hatékonyabban nyeli el az úthibákat. Ami a motorpalettát illeti, a jelenleg négy tagot számláló kínálatból a legnagyobb érdeklődésre számot tartó 1.2 Fire és a 0.9 Twinair Turbo változattal ismerkedtünk, de választható ennek 0,9-es szívó változata és az 1,3-as dízel is. A 85 lóerős kéthenge- res turbó szűk fordulatszámon érzi jól magát. Flangja és karaktere is megszokást igényel: 3000-es fordulat alatt nem érdemes felkapcsolni, mert zavaró rázkódásba kezd a motor. Ehhez képest itt van a jól bevált 1,2-es, 2 mely síri csendben végzi dolgát bármilyen fordulaton, de az is igaz, hogy rugalmassága nem épp megnyerő. A két motor közötti csatát minden bizonnyal az 1,2-es nyeri majd, hiszen az 500- asban és a Lancia Ypsilonban is borsos a Twinair felára, ez pedig ebben az árkategóriában döntő lehet. A Twinair és Multijet egységekhez alapáron jár a startstop rendszer, de káprázatos dobásra ne számítsunk, mert a kuplung kinyomása és az újraindítás közötti idő eléggé hosszú. Ami a Panda III-as további verzióit illeti, nem okoz csalódást a Fiat. Még idén bemutatkozik az emelt hasmagasságú, 4x4-es modell, és egy sportos változat is jön. A vételárat februárban, a hazai forgalmazás kezdetekor közlik. Rés a pajzson - ne feledje el a szelephézagok beállítását! tanácsadó Természetes kopás - Hatvanezer kilométerenként ellenőrizze a szerelő, nehogy károsodjon a motor! A motorok természetes kopásuk okán időnként utánállításokat igényelnek. A nem megfelelő szelephézagok például motorhibát is okozhatnak. A motorok súrlódó alkatrészei a használat során kopnak. Ez történik a szelepek környékén is: kopnak maguk a szelepek, és a vezérlésükért, mozgatásukért felelős alkatrészek is (vezérmű- tengelyek, himbák, hézagoló pogácsák). A használat természetes velejárója tehát, hogy a szelephézagok elállítódnak, nem zárnak rendesen, vagy nem nyitnak eléggé, illetve működési késedelem lép fel. A hiba a motor nehéz indításához, a teljesítmény csökkenéséhez, a fogyasztás emelkedéséhez vezet. Hogy ezt elkerüljük, a szelephézagokat rendszeres időközönként ellenőriztetni vagy ellenőrizni kell. ■ Különösen akkor kell megnézetni, ha sokat jár városi üzemmódban. A tapasztalatok szerint érdemes 60000 km-enként megmérni a hézagokat, különösen a városi üzemmódban használt autók esetén, mikor sokszor jár a motor hidegüzemi állapotban. Szükséges a gyári adatok ismerete, amelyben megadják a szívó- és a kipufogóoldali szelephézagok értékeit. Mivel nincs olyan üzemi állapot, mikor minden szelepnél mérhető lenne a hézag, a főtengelyt forgatva kell a dugattyúkat felső holtponti helyzetbe hozni. A hengerek számától függ, hogy ezt a műveletet hányszor kell végrehajtani. A főtengely forgatása is történhet többféleképpen: a végénél villáskulccsal, vagy az autót megemelve, sebességbe kapcsolva a kerék forgatásával. A hézagok lemezes vagy korongos hézagmérővel ellenőrizhetők. A szelephézagok rendszerint nőnek a kopással, de előfordul, hogy csökkennek. Ilyenkor a szelepek beljebb, a szárak pedig magasabbra kerülnek. ■ Dombóvári M. A hézagoló korongok célszerszámokkal vehetők ki. Néha még így is kell találékonyság A befecskendező fúvókákat a visz- szaszereléskor nyomatékra kell húzni ( r I A kompressziómérés eredménye alapozta meg a „hézageltűnés” gyanúját