Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-13 / 11. szám
4 2012. JANUÁR 13., PÉNTEK KEKLAMPASOK NYOMÁBAN Kéménytüzet oltottak az egriek bükkszék - Hétfőn este közel egy négyzetméteren egy helyi épület kéményében korom és kátrány égett, amit az egri tűzoltók kézi- síérszámokkal oltottak el. Szerencsére személyi sérülés nem történt, és a tulajdonosnak kára sem keletkezett. Papírok, rongyok égtek az ablakban hatvan - Hétfőn éjszaka egy elhagyatott házhoz riasztották a hatvani tűzoltókat. A helyszínen a lánglovagok megállapították, hogy az épület ablakában papírok, rongyok gyulladtak ki. Felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért az ügyben tűzvizsgálat indult. Autómentő szedte ki a szakadékból a járművet EGER, szarvaskő - Feltehetően a havazás miatti csúszós út okozta, hogy a két település között haladó kisteherautó a szakadékba csúszott kedden délelőtt. A sörösrekeszeket szállító autó vezetője szerencsére megúszta a balesetet, illetve szállítmányában sem keletkezett jelentős kár. A jármű azonban annyira rosz- szul dőlt el, hogy egy speciális autómentőnek kellett kiszednie az árokból. Lángra kapott egy autó motortere egér - Kigyulladt egy személyautó motortere a megyeszékhelyen kedden délelőtt. A tüzet az egri tűzoltók oltották el. Személyi sérülés nem történt, a kár értéke közel 300 ezer forint. Forintot, eurót és aranyat is loptak EGER - Kilencmillió forintos zsákmánnyal távoztak egy egri lakásból a betörők az elmúlt hét végén. Az elkövetők az ajtót betörve jutottak be az ingatlanba, ahonnan készpénzt - kétmillió forintot és 15 ezer eurót - loptak el, és szintén milliós tételben arany ékszereket is magukkal vittek. Kutya miatt karambolozott halálos balesetek Relatív gyorshajtás vitte az autósokat bajba Támasz a kocsinak. A tavaly december 25-i balesetben ketten vesztették életüket, mert nem vette a sofőr figyelembe az útviszonyokat. Halálos közúti balesetekkel zárult az elmúlt év vége és kezdődött az idei esztendő, holott tavaly november végéig kevesebben váltak áldozattá a közlekedésben, mint 2010-ben. Az okokat elemezte a hatóság. Szalay Zoltán Emlékeztető a 2011. december végi tragédiákról Szittner Zoltán r. zászlós, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HMRFK) közlekedésrendészeti osztálya munkatársának közreműködésével: hat nappal szenteste előtt egy 22 esztendős fiatalember autózott a 25-ös számú főúton. Egercsehi közelében egy kanyarban lesodródott gépkocsijával az úttestről, és nekicsapódott egy fának. Az ütközés következtében a sofőr életét vesztette. A közlekedés- rendészeti hatóság vizsgálata megállapította, hogy a vezető nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választott, ez idézte elő a balesetet. Karácsony első napján, 25-én késő este szintén a 25-ösön, Kerecsend és Eger között haladt személyautóján egy 25 éves hölgy. Négy utast vitt. A kocsi egy kanyarban megcsúszott, emiatt a volán mögött ülő nő elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol karambolozott a szemből érkező gépkocsival. Egy 80. életévében járó utas a helyszínen elhunyt, míg egy másik később a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrségi jegyzőkönyvben azt rögzítették, hogy az útka- nyarban nem az útviszonyoknak megfelelő sebes- <t* séggel közlekedett a vétkes autó irányítója. Nem használták a biztonsági övét szomorú tanulsága a baleseteknek, hogy ketten azért lelték halálukat a karambolokban, mert nem kötötték be a biztonsági övüket A tapasztalatok szerint ez a passzív biztonsági eszköz pedig jó szolgálatot tesz, hiszen nagymértékben hozzájárul a személyi sérülések számának és mértékének csökkenéséhez. Kérjük, hogy a járművezetők mindig hívják fel utasaik figyelmét a kötelező alkalmazására - fogalmazott Meggyesfalvi Tamás. Máraz idei esztendő első napján Hatvan és Hort között történt tragikus esemény a közúton. Egy 24 éves ifjú vezetett, amikor váratlanul egy kutya bukkant fel az úttesten. A vezető emiatt balra kormányozta a kocsiját, de így beleütközött a saját sávján szabályosan haladó személygépkocsiba. Utóbbi jármű sofőrje, egy 59 esztendős férfi a helyszínen meghalt. A szakemberek a három baleset értékelése nyomán hasznos tanácsokat is tudnak adni.- Igaz, hogy eddig a tél enyhébb a szokásosnál - magy arázta á Hírlap érdeklődésére Meggyesfalvi Tamás r. alezredes, a HMRFK közlekedésrendészeti osztályvezetője -, ez azonban nem szabad, hogy köny- nyelművé tegye a közúton közlekedőket. A fagypont körüli hőmérsékleten ugyanis nagy a jege- sedés esélye, illetve ennek hiányában nyálkássá, ezért sikamlóssá válhat az útfelület. Az ebben az évszakban különösen gyakori köd is lecsapódMeggyesfalvl Tamás: -’A gyalogosok Is veszélyeztetettebbek télen, mint nyáron A gyalogosok és a meghosszabbodott éjszaka gondjai A megyei baleset-megelőzési bizottság képviselői gondolnak a gyalogosokra is. A jármű nélkül közlekedők ugyanis fokozottan vannak kitéve balesetveszélynek. A meghosszabbodott éjszaka miatt az autósok a szokottnál később észlelik őket, ugyanakkor az utcákon siető polgárok meg arra számítanak kevésbé, hogy a megváltozott útviszonyok közepette megnövekszik a kocsik fékútja. hat az útburkolatra, feloldja annak szennyeződéseit, és csúszós nyálkát képez. Ez pedig veszélyesebb, mint a tartós esőzés során letisztult és nedvessé vált aszfalt. Ráadásul a látótávolságot is jócskán csökkenti. Az alezredes felhívja az autósok figyelmét arra, hogy télen - még ha nincs havazás, akkor is - különösképpen legyenek óvatosak és körültekintőek, és ilyen körülményekhez igazítsák járművük haladási sebességét. Azt is érdemes bekalkulálniuk, hogy az úttest minősége kis távolságokon belül vagy akár hirtelen is kedvezőtlenné válhat, aminek pedig nem kívánt esemény, legrosz- szabb esetben tragédia lehet a következménye. Hunor-kutató: hivatásos tűzoltókra számítanak heves megye Várják azoknak a hivatásos tűzoltóknak a jelentkezését, akik önkéntesen vállalják a szolgálatot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által megalakítandó HUNOR kutató-mentő szervezetben. Olyan szakemberekre számítanak, akik kihívásnak tekintik a lakosság életének védelme érdekében a hazai és a nemzetközi küldetésekben való részvételt. A katasztrófavédelem olyan hivatásos tűzoltókat keres, akik magas szintű műszaki mentési tapasztalattal rendelkeznek, speciális szakképzettségük révén alkalmasak az összetett nemzetközi beavatkozásokra, valamint vállalják a további kiképzéseket is. A szervezet legfőbb feladata gyorsreagálású erőként a hazai és nemzetközi katasztrófák esetén, elsősorban a földrengés sújtotta területen műszaki mentési, kutatási feladatok végrehajtása lesz. ■ M. Z. Védekezés, megelőzés és helyreállítás szolgálat A biztonságért Megváltozott az idei esztendőre a katasztrófavédelem jelmondata. Ennek megfelelően 2012. január 1- jétől, azaz az egységes állami katasztrófavédelmi szervezet megalakulását követően a korábbi „Készen a vészben”-t a „Magyar- ország szolgálatában a biztonságért” gondolatra módosították.- A katasztrófavédelem nem csupán a vészhelyzetekben segít. Fő feladatunk a katasztrófák hatósági megelőzése, a bekövetkező polgári veszélyhelyzetekben a mentés végrehajtása, a védekezés megszervezése és irányítása, továbbá a káros következmények felszámolása, a helyreállítás-újjáépítés megvalósítása - mondta el a Hírlapnak Antal Erika tű. főhadnagy, a megyei katasztrófavédelem sajtószóvivője. A katasztrófavédelem mindezen túl elsősorban a komoly i- parbiztonsági, tűzvédelmi hatósági jogköröket gyakorolva, főleg a védelemirányításban, a helyszíni mentésben tevékenykedik. ■ M. Z. Katasztrófavédelem: háromszáz tűzoltó változás Másfél évtizedes önkormányzati fenntartást cseréltek államira- Az-év első napján rendben megtörtént a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok állami átvétele - válaszolta a Hírlap kérdésére csontos Ambrus megyei katasztrófavédelmi igazgató. Az ezredes tájékoztatása szerint négy városból háromszáz tűzoltó került át hozzájuk. Az önkormányzati időszak másfél évtizede alatt - a vonulós állomány tevékenységét leszámítva - ki- sebb-nagyobb eltérések mutatkoztak, hiszen egyedi szabályok is érvényben voltak.- Az idei esztendőtől azonos módon történik a szolgálat ellátása, az adatszolgáltatás, és a jelentések is egységesek lesznek - fogalmazott az igazgató. Tennivaló természetesen még van az átvétellel. Folyik a leltározás előkészítése, a megszervezés szakaszába ért egy megyei bevetési irányítási központ kialakítása. Amikor ez feláll, a 105-ös, illetve 112-es számról befutó hívások nem a tűzoltóságoknál szólnak, hanem ebben a központban. A tűzoltóságok munkájának gazdasági fedezetét továbbra is az állam viseli, csak épp nem az önkormányzatokon keresztül juttatja el a normatívát a szervezethez. Ezzel kiküszöbölődik az is, hogy a fejlesztés terén a gazdagabb és szegényebb ön- kormányzatok tűzoltóságai között igen nagyok voltak a különbségek. ■ S. B. S. Együtt könnyebb. A poroszlói étteremtűzhöz több városból jöttek oltani. Ebben az évben is takarítanak a rabok EGER Idén is folytatódik a Börtön a városért program.- A bv-intézet és a Városgondozás Eger Kft. vezetése már tárgyalt a 2012-es év terveiről. Szeretnénk fejleszteni, illetve a lehetőség szerint akár tovább is bővíteni a feladatainkat. Első alkalommal előreláthatólag március 15-én végeznek takarítást a fogva tartottak, ezt persze az aktuális időjárás még felülírhatja. A hóviszonyoknak megfelelően felkészültünk akár egy nagyobb létszámú csoporttal is kivonulni, ha szükséges - mondta a Hírlapnak Juhász Attila bv. ezredes, a Heves Megyei BüntetésA börtön lakói örömmel vesznek részt a munkában. végrehajtási Intézet parancsnoka. Hozzátette: a program továbbra is népszerű a rabok között, akik ugyanolyan elkötelezettek, mint az előző évben. A Börtön a városért akciósorozat 2008 tavaszán kezdődött Egerben, azzal a céllal, hogy erősítsék a bv-intézet és az elítéltek közösségi szerepvállalását, a fogva tartottak reszo- cializációját, s a város közterületei tisztábbakká váljanak. Negyedik éve működik sikeresen a kezdeményezés, eddig 37 alkalommal „szabadulhattak” ki az elítéltek néhány órás munkavégzésre. ■ M. Z.