Heves Megyei Hírlap, 2012. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-09 / 7. szám
ELETMOD Hadba szálltak Napóleon serege ellen magyar virtus Kecskeméti, szolnoki, békéscsabai hagyományőrzők is ott voltak Austerlitzben A legendás, 1805. december 2-i, austerlitzi ütközetet minden esztendőben újra és újra eljátsszák az eredeti csehországi helyszínen. A résztvevők a legapróbb részletekig a történelmi hűségre törekednek. Kardok a gerendában: szigorúan a hagyományok szerint! A kiskun Huszár és Honvéd Hagyományár Egyesület az ország egyik legaktívabb és leggyorsabban fejlődő hagyományőrző civil szervezete. Egyenruháik, fegyvereik a magyar történelem valameny- nyi dicső korszakát megjelenítik, a honfoglalástól a huszadik századig. A 34. gyalogezred egyenruháját 100 ezer forintért lehet elkészíttetni - ami egész „jutányosnak” tekinthető a 350 ezres magyar huszáregyenruhához képest. Utóbbihoz a kecskeméti huszárok Erdélyből hozatták a posztót, a varrást Magyar- ország két különböző részén vállalták, a csákók Gyergyó- szentmiklósból érkeztek, a menték gombjait pedig egy török nagykereskedőtől sikerült beszerezni. A kecskeméti hagyományőr- zők felveszik a versenyt nyugati „kollégáikkal” is. Igaz, ehhez sok kreativitásra van szükség. Az egyesület büszkeségei az osztrák vértessisakok, amelyeket harminc évvel ezelőtt Kiskőrösön gyáir- tott tűzoltósisakokból alakítottak ki támogatóik segítségével. Ennek köszönhetően az isaszegi csata újrajátszásakor már tíz vértes katona állhatott hadrendbe Kecskemétről, fejükön az immár százhúsz-százötven ezer forintot érő sisakokkal. A gyalogság szürke nagykabátjai szintén selejtezésre voltak ítélve. Az egyesület ezerötszáz forintért újíttatta fel darabját. Szükség van a leleményre, hiszen a hagyományőrző felszerelés kellékeit aranyárban mérik. Egy kovás puska kétszázezer forint. Az „extrák”, mint a tölténytáska, kenyereszsák, szuronytartó vagyr kardtartó szíjazat, húsz-harminc- ezres tételek. bár az elmúlt években látvá- nyosan megszaporodtak hazánkban a kifejezetten hagyományőrzéssel foglalkozó programok, a tapasztalat azt mutatja, hogy■ a mennyiségi növekedés nem feltétlenül jár együtt a színvonal emelkedésével. Ma már ebben a műfajban sem ismeretlen fogalom a kintlévőség. Kifizetetlen tiszteletdíjak miatt nem egy hazai egyesület ment tönkre az elmúlt években, miután hiába pereskedtek jogos járandóságukért. Torkolattüzek fénye festette vörösre az Austerlitz környéki dombokat még december első hétvégéjén. A kora esti szürkületben ezer fegyveres katona lepte el a máskor szelíd vidéket: a puskaropogás és az ágyúlövések zaja kilométerekre elhallatszott. Rákász Judit A hagyományőrző csoportok azért gyűltek össze Európa minden részéből, hogy felidézzék Napóleon legfényesebb győzelmeinek egyikét, amelyet az orosz-osztrák hadsereg fölött aratott 1805. december 2-án. A 70 fős magyar kontingensnek kecskeméti, szolnoki és békéscsabai hagyományőrzők is tagjai voltak. A három császár csatájának újrajátszásakor ugyanis a legapróbb részletekig a történelmi hűségre törekednek. Nemcsak a hadmozdulatok megtervezésénél, hanem a fegyverek és a viselet megválasztásában is. Olyannyira, hogy két éve a magyar katonákkal le akarták vetetni a kabátjukat, mivel azok kétsoros gombolásúak voltak. Márpedig a XIX. század elején egysoros gombolású kabátokat hordtak. A megfelelő felszerelés mellett elengedhetetlen az alaki kiképzés és a korabeli német és francia vezényszavak ismerete, ezért a budapesti, szolnoki, békéscsabai, veresegyházi, váci és kecskeméti hagyományőrzőkből álló magyar csapat ezúttal is két napig gyakorlatozott Kerepesen a hadijáték előtt. A Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagÍ1 A Napóleon egyik legfényesebb győzelmeként számon tartott 1805. december 2-ai csatát qgy Bríinntől 20 kilométerre lévő mezőn fiiisszák újra évről évre. Európa egyik legjelentősebb hagyományőrző rendezvényére bekerülni rangot jelent. Kétszáz kiló puskapor, 40 ágyú, több mint ezer résztvevő, 10 ezer néző — néhány szám, amely jól jellemzi a hadijátékot. A részvételhez minden esetben meghívás kell, amit csak azok a jelentkezők kaphatnak meg, akik több nemzetközi hagyományőrző rendezvényen bizonyítják: felszereltségük és képzettségük megfelel az esemény színvonalának. jai negyedik alkalommal kaptak meghívást a rendezvényre. A19 fős kecskeméti csoport a szín magyar feltöltésű, 34. császári és királyi gyalogezredet jelenítette meg. Uniformisukat, a fekete-sárga magyaros vitézkötéssel díszített kék nadrágot, a piros kézelővel és gallérral ellátott törtfehér mellényt és kabátot, valamint a jellegzetes, magas csákót jól ismerik a csata visszatérő nézői. A kecskeméti gyalogosok ugyanis már első szereplésükkor letették névjegyüket. Mert a szövetséges haderőt erősítő maroknyi magyar csapat olyan hévvel vetette magát a 2009-es hadijáték végső kézitu-' sájába, hogy egy rövid ideig attól lehetett tartani: Napóleon ezúttal vereséget szenved. Gyorsan híre ment az esetnek, így a következő évben a magyarok hiába kerestek ellenfelet a végső tusához: a franciák kitértek előlük. Az egyesület tagjai most sem hazudtolták meg magukat: a magyar virtus ezúttal is előjött. — Jócskán benne voltunk a csatában, amikor a nagy kavarodásban pár méterre tőlünk felbukkant Napóleon — meséli Kun Attila, az egyesület titkára. — Odakiáltottam Farkas Zoli barátomnak: Ott van Napóleon! Kapjuk el! Sajnos az egyik segédtiszt észrevette, mire készülünk, és gyorsan kimenekítette Bonapartét. Érdekes végiggondolni, mi történt volna, ha 1805-ben jó időben, jó helyen van két magyar huszár... Most először arra is lehetőség nyílt, hogy a kecskeméti hagyományőrzők közül ketten lóval vágjanak neki az útnak.- Mindig sóvárogva néztük azokat, akik lóval vehettek részt a csatában - meséli tovább Kun Attila. - A pozsonyi huszárok segítségével végre sikerült elérnünk, hogy a szervezők közülünk is fogadtak két lovast: Farkas Zoltánt és jómagámat. Számunkra három nappal korábban kezdődött a program: csil- lagtúraszerűen bejártuk Austerlitz környékét, és 15-20 lovassal csatajeleneteket mutattunk be a környező településekén. Ez volt a nagy csata felvezető programja, az „előbemutató”. A lovasok szállása Austerlitz (ma Slavkov u Brna) közelében, a híres Stara Posta fogadóban volt. Küszöbét egykor Napóleon is átlépte, hiszen a nagy csata előtt ott tartott haditanácsot. A kecskeméti huszárok követték a helyi szokást: étkezések idején a plafon gerendáiba szúrták kardjukat, éppúgy, ahogy egykor a francia császár katonái tették. A csatamező most is Brünntől 20 kilométerre, egy 10-15 hektár nagyságú területen volt, ahol a nézők lelátókról és a dombtetőkről követhették nyomon az eseményeket. A csapatok pénteken gyülekeztek, szombat reggel valamennyien felsorakoztak és ki- masíroztak a csatamezőre. Kora délután díszszemlét tartottak, majd mindenki elfoglalta a kijelölt helyét. A másfél órás csatában a folyamatosan mozgásban lévő egységeket parancsnokok irányították, tölténytáskájukban adóvevővel, és lovas hírnökökkel megerősítve. A hadijáték intenzitására jellemző, hogy a huzagolt csövű, elöltöltős puskákkal másfél óra alatt 25-30 lövést adtak le fejenként. Az ágyúkat 30 dekás feketelőpor-tölte- tekkel etették, a lövések erejét 70-80 méterről is érezni lehetett.- Megérinti az embert az ütközet hangulata - mesélte Csontos Ádám. — El lehet képzelni, milyen hatása van, ha 100 ember vonalba áll, és egymás után tízszer eldördül a ! sortűz. A lőporfüsttől egymást is alig láttuk. Az ágyúkkal folyamatosan lőttek, olyan hangnyomás volt, hogy szinte arrébb rakta az embert.- Tizennégy lovas tartozott a csapatunkba, de amikor megszólaltak az ágyúk, csak hármunk lova maradt a helyén. Kérdezték is, tán süketek a magyar lovak. Nem süketek, csak jól vannak kiképezve - idézte fel Farkas Zoltán. Költséges hagyományok: egyenruháik és fegyvereik a magyar történelem valamennyi dicső korszakát megjelenítik
